Szívdobogás

    Chanyeol értetlenül ült a kocsiban, nem tudta mi történt párjával. Úgy érezte Baekhyun egyszerűen valahogy nem adta önmagát. Amióta visszatértek a Tempoval, másképp viselkedett és ez nem tetszett neki. Még ott a vlive közben eldöntötte, hogy ha hazaérnek rákérdez, mégis mi a fene baja van a másiknak. Viszont nem úgy sült el a dolog, ahogy ő azt szerette volna. Baekhyun elvonult a fürdőbe, magával vitte a pipere cuccait és a vízcsobogásából arra következtetett, hogy az idősebb valószínűleg a tőle kapott fürdőbombát is kipróbálja.

   Igazából nem bánta, hogy az alacsonyabb elvonult, így legalább volt egy kis ideje beszélgetni a maknaeval a költözéséről. Szívesen segített az ő kis Sehunjának. Nem sokan maradtak a dormban, ő sem lakott már ott velük, inkább a saját kis lakásában pihent és alkotott, kivéve, amikor közös volt az ütemterv.

   Chanyeol már mindent megbeszélt Sehunnal, és kettesben hagyta a leaderrel, hogy beszélgessenek, és kicsit megszeretgessék egymást; a maguk módján. Ő az ágyban feküdt és értelmetlenül görgette az instagram főoldalát. Nem is oda figyelt, fülelt, minden kis hangra felkapta a fejét, elvégre alvótársa elég régóta a fürdőben időzött.

   Körülötte a ruhái szétdobálva hevertek a földön, a fekete pulcsija félig lelógott a fotelkarfájáról, de nem zavartatta magát, ő ugyanúgy egyetlen bokszerben feküdt, két párnával a feje alatt és várta, hogy Baekhyun kicammogjon, vizesen, szexin és vadítóan illatosan, majd számon kérhesse idióta viselkedését.

    Nem kellett sokat várnia, a vörös hajú kicsapta a szobaajtót, hogy biztos mindenki hallja kész van, majd a köntösét lecsúsztatta magáról, felakasztotta, és a fiókját kihúzva egy megfelelő bokszert keresett. Chanyeol szemei azonnal oda tévedtek, kezéből szinte kiesett a fényesen világító telefon, csak az alacsonyabb vonzó testét látta maga előtt. Az illat, ami megcsapta elcsavarta a fejet, egyetlen pillanat kellett ahhoz, hogy mindenegyes porcikájával megkívánja párját.

  - Bezárjam az ajtót? - libbent mosolyogva a nyílászáróhoz majdnem ádámkosztümben, majd egyetlen mozdulattal kulcsolta be azt. Édes tekintettel mérte végig a másik férfias idomait, majd szemei Chanyeol legkívánatosabb pontján állapodott meg. Ajkait pásztázva lépdelt hozzá. Babarózsaszín nyelvével óvatosan nedvesítette be saját ajkait, majd mutatóujját a szájába vette és lassan nyalt végig rajta.

   Chanyeol érezte, hogy valami nem okés. Régen voltak együtt, régen szeretkeztek, de Baekhyun sosem volt ennyire buja. Szemei kikerekedtek, fentebb tornázta magát az ágyban és értetlenül kezdett el pislogni. Baekhyun forró, nedves ujjai hozzáértek, mellbimbója azonnal reagált, ahogy az egész teste is. Bizseregni kezdett, alsó ajkát fogai közé vette, míg ujjaival inkább a paplanba mart. A vörös nem tétovázott, vizes mivoltával lassan mászott fel az ágyra, nyelvet kidugva nyalt végig párja medence csontján, majd sikamlós ujjait a mellbimbóról az ajkakhoz vezette.

   Chanyeol kétségbeesetten sóhajtott, majd a szájába lévő csontos, de annál kívánatosabb ujjat kezdte el szopogatni. Nem értette hogy tudta a másik pár másodperc alatt feltüzelni, de elég volt hozzáérnie ő már azonnal készenlétben állt. Az alacsonyabb csillogó szemekkel nézett fel párjára, nedves testén a vízcseppek csillogtak, ami Chanyeolt elbűvölte, gyönyörűnek tartotta a másikat, egy darabig csak nézelődött, de amikor Baekhyun átvetette a lábát derekán, majd pont úgy helyezkedett el, hogy mindkettőjüknek a legkedvezőbb legyen mély morgás csúszott ki ajkai között. Ismét nem értette a kisebbet, miért pont most? Mit szeretne, miért viselkedik így?

    Erőt vett magán, egyik kezével kedvese csuklójára fogott és kihúzta az ujját szájából, míg a másikkal a derekára markolt.

   - Mi a baj Baekhyun? Miért vagy ilyen? - suttogta kissé már rekedten és feltüzelve.

    A másik szemeibe nézett, a vágy ott csillogott a barna szemekben, de ő másra volt kíváncsi. Baekhyun kellemetlenül érezte magát a kérdések miatt. De csak hangosan sóhajtott és Chanyeol meztelen mellkasára borult. Ujjaikat összekulcsolta és csak szuszogott egy darabig. Érezte, hogy vesztett, a feszültség, ami felhalmozódott benne bántotta, és nem akarta pont Chanyeolnak elpanaszolni a dolgokat.

   - Hiányzol Chanyeol - suttogta szinte csak magának, ám a másik egyből reagált. Ujjaira szorított és egy puszit nyomott hajába.

   - Itt vagyok melletted, te is tudod! - kezdte el simogatni a vörös derekát, majd megmarkolva azt maga alá fordította a kisebbet.

   - Másképp hiányzol. Mikor szexeltünk utoljára? Mikor éreztetted velem, hogy számítok neked valamit? Az utóbbi időben Sehunnal vagy, mindent vele beszélsz meg, vele mész el inni, én meg csak vagyok. Úgy érzem elhanyagolsz Chanyeol.

   A colos lehunyt szemekkel ült a sarkaira és fújta ki a levegőjét. Nem tudta mit kellene mondania, elvégre sose tudott volna más szemmel nézni a maknaera, de Baekhyun talán rosszul látja a dolgokat. Chanyeol úgy érezte nem csak ez nyomja a másik lelkét.

   - Nem csak ez a baj igaz? - hajolt vissza a vöröshöz, majd egy óvatos puszit nyomott az édes ajkakra.

   Baekhyun nem tudott magán erőt venni, nem akarta elengedni a másikat, így lábait azonnal átkulcsolta Chanyeol derekán, ujjait a fekete, természetes göndör tincsek közé vezette, majd lassan csókolta párját. Elkapta egy nosztalgikusérzés, amikor Yoora esküvője után ugyanígy voltak. Ő akkor is úgy érezte elhanyagoljak, míg Chanyeol nem tudta mi lehet a baj. Rosszul esett neki az, hogy látta milyen boldog a friss házaspár, és ő sosem lehet majd olyan, mert Chanyeollal van, mert mindketten férfiak, híresek és akkor a másik, hogy hatalmas botrány lenne belőle.

  - Tudod, hogy kitartok melletted, igaz? - motyogta Chanyeol, majd kezét óvatosan csúsztatta be az alacsonyabb bokszerébe, hogy aztán a fél merev férfiasságára markoljon.

Baekhyun csak elnyílt ajkakkal bólogatott, majd átadta magát párja szerelmének.

   Mindketten a felizzott levegőt kapkodták, Baekhyun minden lökésnél úgy érezte kiesik a szíve a helyéről, süllyedni kezdett az érzelmek tengerében, szinte Titanicnak érezte magát. Lába remegett, ajkai között egyre édesebb és magasabb nyögések haltak el, bőrük érintkezése mindennél többet jelentett neki; csípője szinte felmondta a szolgálatot, nyaka sajgott a harapások miatt, de imádta minden percét, mert úgy érezte nincs elhanyagolva.

   Egy pillanatra elfelejtette, hogy ki is ő valójában, csak Chanyeol szerelmes szavait fogta fel, a mámorító érzést, ahogy párja remegve élvez el, míg ő mosolyogva, meghatódva húzza magához a forró testet.

   - Mindig itt leszek - ölelte magához a magasabb, majd érzelmes csókot váltottak.

   - Sose hagyj el - nyöszörögte Baekhyun könnyes szemekkel, majd arcát kedvese izzadt vállába temette.

   Bár Chanyeol még az orgazmus bódító ködében úszkált tudta, hogy a másiknak most szüksége van rá. Így elhúzódva tőle feküdt az oldalára, és magához ölelte az alacsonyabbat. Hüvelykujjával szerelme lapockáját simogatta, ajkaival pedig édes csókokat nyomott Baekhyun könnyes arcára.

   - Tudom, hogy most nehéz a pletykák miatt, de én segítek neked. Szeretlek, és ez nem változott az elmúlt hat évben - nyugtatta könnyező párját, majd egy édes csókba hívta.

   - Ne engedj el Chanyeol. Tarts erősen, és ne engedd, hogy bárki is elvegyen tőled. Ha kapálóznod is kell, tedd meg, mert bizonytalan vagyok. Szeress, mert én nem vagyok elég - suttogta, majd a fekete hajú mellkasára hajtotta a fejét és csak hallgatta a szívdobogást.

   A szívdobogást, ami életben tartotta.

[ Ezt a történetet az egyik legjobb szereptársnak és barátnak köszönhetem! 

Neki ajánlom, mert ha kell akkor ott van, és tudom, hogy sosem hagyna cserben! ]

Japán huncutság [1]

   Az EXO kelletlenül vonszolta be magát a megbeszélt terembe. Valójában senkinek nem volt már kedve semmihez, de csinálniuk kellett, nem dobhatták be a törölközőt. Mert, ha ők nem dolgoznak, akkor az EXO-L – ek nem mosolyognak. Valahogy ez csengett mind a nyolc tagnak a fülében, amikor egy pillanatra is megfordult a fejükben, miszerint ők pihennek egy keveset.

   A kanapéra ültek, egymás mellé, olyanok voltak akár a verebek a drótokon, csendben,- ami tőlük elég fura volt- várakoztak a menedzserre, hogy elmondja, merre mennek, mit kell tenniük. Valójában alig vártak negyedórát a mindig fáradt Sehun, lehunyt pillákkal pihent, Baekhyun feje Minseok vállán foglalt helyet, míg Chanyeol a telefonját nyomkodta, füleiben zene szólt.

   - Fiúk! – lépett a terembe a menedzser, mire mindenki felkapta a fejét, még a bóbiskoló Jongdae is. – Holnap Japán, fanmeeting, olyan nagy, mint a múltkor, aztán a további programokat ott megkapjátok. A hotelben a szoba felosztásokat beküldtem a chatcsoportba, ha valakinek nem felel meg – nézett jelentőség teljesen Baekhyunra – szóljon és megpróbálom változtatni. Fél tízkor indulunk a dormból, jó lenne, ha kilencre a kisbuszba lennétek, a bőröndökkel együtt.

  Bár a srácok fáradtak voltak nem lazsáltak akkor sem, mikor haza lettek küldve. Mindenki elvonult a szobájába, Junmyeon és Jongdae pakolni kezdett, hogy reggel ne kelljen neki, Chanyeol zenét írni ment a kis stúdiójába, Minseok és Baekhyun együtt néztek valamit az idősebb telefonján. A két fiatal táncokat gyakorolt, míg Kyungsoo szöveget tanult. A dormban nem volt nyüzsgés, mégis a leader boldogan járkált fel s alá, mert tudta, másnap látni fogja a fanokat, akik megőrülve mosolyognak majd.

***

  -Remélem tudod mit jelent az, hogy Japánba megyünk! – lépett Baekhyun, Chanyeol mellé, aki elhúzta a száját.

  - Rengeteg skinshippet, igaz?

  - És még annál is többet – rázta meg haját a kisebb, majd beült a helyére a kisbuszban.

   Nem szerette, Baekhyun nem szerette, hogy meg kell játszania magát a fanok előtt. Szerette Chanyeolt, a legjobb barátja volt, mégis őrültségekre kérték őket. Nem szokták egymást tapogatni, kezét megfogni, sőt még csak közelebb állni egy méternél, ha nem muszáj, de a japán fanok annyira ChanBaek mániásak, tenni kell nekik a szépet, mert ebből van nyereség. Baekhyun sosem értette miért nem lehetnek egyszerűen csak olyan jó barátok, mint Minseok és Jongdae, miért kell belebeszélni a rajongók hasába a lyukat?

 Elbóbiskolt az úton, majd mikor észhez tért egy forró tenyeret érzett meg combja belső felén, kissé meglepődött, hisz sosem fogdosta még meg senki őt ilyen nyíltan, de aztán körbenézett és rájött, mindenki alszik. Ő és Chanyeol hátul ültek, leghátul, bár nem volt garancia arra, hogy a sofőrűk nem látja őket, nagy eséllyel eltakarta kettejüket az előttük ülő széles vállú Sehun és a kisebb Kyungsoo.

 - Chanyeol-ah – suttogta a másik vállába. Elpirult, kimelegedett egy pillant alatt és kellemetlenül feszengett a másik tenyere miatt. Nem tudta mi a fene ütött belé, alsó ajkára harapott, ahogy megérezte a forróságot fentebb csúszni. A mellette ülő felmordult, egy apró nyögés csúszott ki elnyílt ajkai között, majd tovább pihent, de Baekhyun egyre rosszabbul lett. Kapkodta a levegőt, nem tudta mi tévő legyen, hiába simított rá a másik nagy és eres kezére, nem tudta elvenni a helyéről. Nem tudta megmozdítani, mert akkor biztos felnyögött volna a kellemes érzéstől. Érezte a gyomrában a bizsergést, ahogy az elterülő forróságot is a mellkasában.

  - Chan… kérlekh – szuszogott ezúttal már a másik fülébe, hogy végre felébredjen, de az csak tovább pihegett minden szó és mozdulat nélkül.

 Chanyeol ördögi módon kezdte el húzni a kisebb eszét. Elaludt, olyan gyorsan bóbiskolt el, hogy muszáj volt kihasználni a helyzetet, meg akarta érinteni, óóó, de még milyen helyeken! Chanyeol mindennél jobban kívánta a kisebbet, sosem vallotta magát másnak, de úgy gondolta ő Baekhyun-szexuális, bármennyire idiótán is hangzott.

 Szerette volna néha végig húzni a kezét azon a csillogó, hófehér bőrön. Rácsókolni a másik ajkaira anélkül, hogy az ellökje magától, végig pillantani a fedetlen testen, amin a vízcseppek lassan folydogálnak lefelé.

 Megremegett a gyomra mikor a másik felébredve kérlelni kezdte. Nem aludt, csak pihentette a fejét, viszont jól tudta álcázni magát, néha kicsit felsóhajtott, és ilyenkor a kezét is fentebb csúsztatta a kisebb combján. Száját be akarta harapni, tenyerével a másik arcára akart simítani, hogy aztán egy lágy puszit nyomjon a vastag ajkakra, de nem tehette. Nem, mert úgy érezte, Baekhyun sosem tudná viszonozni azt az imádatot, amit Chanyeol érzett iránta.

 - Kérlek... - nyögte a másik fülébe, majd egy forró érintést vélt felfedezni fülénél. Baekhyun ajkai rátapadtak a másik fülcimpájára, míg ujjai a pólója alá csúszott. Chanyeol szíve heves ritmusban kezdett el dübörögni, úgy érezte menten letámadja a másikat, sosem kerültek még ilyen közel egymáshoz. Talán csak kezdeményezni kellett és a lavina megindul? Gondolkozott magában Chanyeol, míg ajkait elnyitva próbált a cirógató ujjaktól eltekinteni, de Baekhyun sem hagyta magát.

 Chanyeol keze már a másik nadrágkorcánál járt, ujjaival a gombokat piszkálta, míg tenyerét másik férfiasságán pihentette. A kisebb pedig úgy gondolta, ha elkezdték, hát fejezzék is be. Akkor ott, vagy a repülőn, netán a hotelben, mindegy volt neki, de megkívánta a colost.

 - Chanyeol - nyögte halkan az édes kis manó fülbe, mire a másiknak kipattantak a szemei. Ujjaival Baekhyun már fél merev férfiasságát simogatta, nem foglalkozott a nadrággal, amivel eddig piszkálódott, azonnal a tárgyra tért. Chanyeol lentebb hajtotta a fejét, hogy bele csókolhasson a hívogató és illatos nyakba, mikor Baek elhúzódott és kezeit a magas nyaka köré csavarta. Elszántság csillogott a szemében, lüktető férfiassága és a hevesen dobogó szíve azt hazudta a másiknak, hogy akarja. Akarja, hogy Chanyeol megcsókolja, leszedje a nadrágját és erőszakosan tegye magáévá. Ám ez mind szertefoszlott, mikor a kocsi megállt.

 Ők ketten szétrebbentek, és gyorsan alvást színleltek. Baekhyun elterült az ülésen, míg Chanyeol fejét az ablaknak döntötte. Bár mind a kettejük nadrágja dudorodott, sőt Baekhyunén egy kis átázás is keletkezett, nem érdekelte. Lehunyt szemei előtt Chanyeol már durván a falnak préseli a szobájukban, majd az ágyban minden felkészítés után, tövig merül el benne, míg ő élvezettel nyög fel a maga rekedtes, buja hangján.

 Nyammogva játssza el, hogy épp felkel, mikor a hátra forduló maknae megérinti a vállát.

   Kínos pillanatok követték egymást. A reptéren majdnem megfogták egymást kezét, de Baekhyun inkább a pulcsijába bújt, míg a magas csak nevetett rajta. Túlléptek az egészen, nem akadtak fent apróságokon, bár Chanyeol szíve megrepedve próbált helyre állni, tudta, hogy ennek nem lesz jó vége.

 A repülőn nem egymás mellett kaptak helyet, ami bár meglepő volt, ebben a légkőrben nem zavarta egyiket sem. Talán ismét elkezdték volna a játékot, és akkor már kitudja meddig jutottak volna el.

  Japán. A levegő szmogos, mindenkin maszk volt, a rajongók szinte belenyomták a telefonjukat a fiúk arcába, mégsem tettek semmi rosszat. Tűrtek, mint mindig, mi mást tehettek volna? Mindenki el volt veszve a maga kis világában, a pihenésről fantáziáltak, kivéve egy embert. Byun Baekhyun vére pezsgett, egyre jobban várta, hogy végre a hotelbe érjenek, hogy Chanyeollal folytassák azt, amit elkezdtek. De hiába. A colos elfáradt, egész úton a telefonját piszkálta, dalszöveget írt a következő dalához. Agyilag teljesen lemerült, ha nem lettek volna a többiek, talán rossz kisbuszba ül.

   Chanyeol a fejét az enyhén bepárásodott ablaknak döntötte, míg ujjaival a biztonsági övet piszkálta. Baekhyun csak csendesen olvasott mellette, de mindez csak látszat volt. Ugyanúgy ültek akárcsak Koreában, a feszült légkör közéjük telepedett és nem tudták mi legyen. Bűn lett volna folytatni a dolgokat, mégis Baekhyun elcsábult, olyan gyorsan, mint még soha. Nem gondolkozott, egyáltalán nem érdekelte, hogy mindenki fent van, ujjai elindultak. Észrevétlenül kezdte el simogatni a magas combját, hogy aztán beinduljon és ő is ugyanúgy akarja a kisebbet. De Chanyeol ellenállt a kísértésnek. Nem tett semmit, csak ugyanúgy kifelé bámult, rájött, hogy nekik nem szabad ezt csinálniuk. Nem húzhatják egymást, nem kerülhetnek kontaktusba, mert azzal felborítanának mindent. Hat évig olyan jól megvoltak, nem sok maradt a szerződés hamarosan lejár, illetve a katonaság is lassan itt van, nem gabalyodhatnak össze. Már nem.

  Baekhyun zavarodott sóhajt engedett, lebiggyesztette alsó ajkát, és elfordult a colostól. Nem foglalkozott vele, nem akart már tőle semmit, így inkább csak megvárta, míg a hotelhez érnek. Becaplatott a szobába, majd minden szó nélkül magára zárta a fürdő ajtót.

   Nem, nem, nem! – kántálta magában. Tudta, hogy nem szabad ezt csinálni, mégis minden gondolata Chanyeol teste körül forgott.

 Kissé megugrott, mikor lépteket hallott, nem akarta látni, úgy érezte minden felülkerekedik rajta, letámadta volna a másikat, és illetlen dolgokat csinált volna, utána pedig mélységesen szégyellheti magát a további időkben. Viszont az akkori szobatársa másképp gondolta. Óvatosan kopogott be a fürdőbe, majd zakatoló szívvel várta a választ, amit nem kapott meg. Az ajtó előtt állva csak arra várt, hogy Baekhyun megszólaljon. Úgy gondolta már annak is örülne, ha csak egy „tűnj el” - t kapna, de arra sem méltatta, pedig beszélniük kellett.

 Chanyeol legszívesebben toporzékolva hisztizett volna, de nem tette. Ki kellett tartania, nem hagyhatta annyiban, a szíve veszettül kalimpált, agya elborult, teljesen elveszett saját magában. Kopogni kezdett, nem várt választ, hisz nem szólalt meg, nem kérdezett, pedig rengeteg minden halmozódott fel benne. Ajkai elnyíltak, ujjaival a falapon kopogott és türelmesen várt, mert tudta, Baekhyun ki fog jönni.

****

 Chanyeol kínos mosollyal a szája szegletében ült az ágy végében. Kipakolt már a bőröndjéből, mindent elrendezett, kivette pizsamáját is, készült volna a fürdésre, hogy aztán lefeküdjön aludni, de a másik még mindig a fürdőben volt. Talán arra várt, hogy Chanyeol elhagyja a szobát, vagy ő kezdeményezze a szobatárs cserét a chatcsoportban, de semmi nem történt.

 A kisebb a vécén ült. A fedél lehajtva, tenyerébe temette arcát, amin apró cseppek folytak végig. Szakadozottan vette a levegőt, nem értette saját magát. Mi történt velem? – tűnődött. Sosem érzett semmit, nem akarta a másikat, most mégis úgy gondolta nekik tenniük kell valamit.

  - Baekhyun-ah!

  A colos hangja miatt egy másodperce se telt, hogy letörölje a könnyeit a másik. Nem akarta látni, nem akarta, hogy ott legyen vele, nem akarta, hogy úgy lássa. Összezavarodva, kipirosodott arccal, feldagadt szemekkel. Baekhyun felállt a vécéről és a tükör elé lépett, megmosta az arcát, majd az ajtó elé lépett. Remegő mivolta saját magát is megijesztette, nem gondolta volna, hogy ennyire összeomlik, csak azért, mert megkívánta az egyik csapattársát.

  - Hyung, szeretnék megfürdeni, illetve nem ártana megbeszélnünk egy-két fontos dolgot.

 Baekhyun nem tudott erőt venni magán, úgy érezte butaságot csinált. Arca lángolt, kezével pedig ágyékára markolt. Nem szabadott volna felidéznie magában a kisbuszban történteket, mégis megtette, a képek egy pillanat alatt ellepték agyát, majd meghátrálva esett össze a padlón. Ismét sírni kezdett, zavarodott volt, összegubancolta a szálakat, és ahhoz, hogy újra átlásson mindenen szüksége volt a másikra, de az esze mindig megállította.

  

  Chanyeol hallotta, ahogy a bent raboskodó hyungja összeesik, szinte látta maga előtt, ahogy elsápadva rosszul veszi a levegőt. Szüksége volt a segítségre, ő mégsem tudott odamenni hozzá, mert elválasztotta őket az a fránya bezárt ajtó. A colos leguggolt, ujjaival kopogni kezdte az egyik számuk ütemét, majd hangosan sóhajtva próbált lelket önteni a kisebbe.

   - Hyung, szeretném, ha tudnád, hogy minden rendben van. Nem kell elzárkóznod előlem, csak azért, ami történt a kocsiban. Ne kérdezd, hogy megbántam-e, fent voltam-e végig, vagy hogy érzek-e irántad valamit. Nem szeretnék válaszolni, mert tudom, hogy a barátod vagyok, aki még melletted lesz, kitudja meddig. Ha azt mondom, szeretlek, azt úgy értelmezed, ahogy csak szeretnéd, de kérlek, ne érezd magad rosszul miattam. Az én hibám minden, nem kellett volna… Ne zárkózz be, gyere ki, beszélgessünk, és lépjünk ezen túl, jó?

  Baekhyun üveges tekintettel hallgatta végig a kint lévő csapattársa mondókáját. Mindene bizsergett, ahogy az a mély hang átszűrődött az ajtón, míg ujjaival kopogott, amolyan megnyugtatásképp. Válaszolni szeretett volna, kinyitni az ajtót, sőt az is megfordult a fejében, hogy letámadja a másikat, de bizonytalan volt. Nem tudta mi tévő legyen. Aztán hirtelen rezegni kezdett a telefonja, tudta, hogy mi történik, látta, ahogy a chatablak felugrik és Chanyeol megkéri a menedzsert, hogy cserélhessen szobát a leaderrel, mert Baekhyunnal kicsit összekaptak. Az események gyorsan pörögtek, hiába olvasott el minden üzenetet, csak egyetlen egy maradt meg benne.

 "Nem szeretnék itt aludni, vele!"

   Chanyeol hazudott, minden vágya az volt, hogy ismét együtt alhasson a kisebbel, de ő nem akarta, úgy érezte elüldözte magától azzal, ahogy viselkedett.

 "Minden rendben, nem kell átjönnie Junmyeonnak. Kibékültünk, maradjatok a helyeteken. Holnap találkozunk! Jó éjt!"

   Nem értett semmit, teljesen összezavarodott, amikor elolvasta a még mindig a fürdőben raboskodó Baekhyun üzenetét. Idegesen csapta a telefonját az ágyra, majd trappolva az ajtóhoz sietett. Számon akarta kérni a másikat, de az ajtó kivágódott. Baekhyun enyhén zihálva ragadta meg a colos vállait, felpipiskedett, majd ajkait a másikéra nyomta. Nem gondolkozott, nem érdekelte minek mi lesz a következménye, csak szeretett volna végre pontot tenni ennek az egésznek a végére.

Napról-Napra

Prológus

   Hangosan felzokogtam. Három év telt el, én mégis képes voltam sírni utána. Borzalmasan szánalmasnak éreztem magam, egy olyan ember után kapálóztam, aki akkor már nem akart engem. Vagy talán mélyen, legbelül ő is érzett valamit, de elrontottuk. Egy egyszerű gimis szerelemnek indult, de én még a mai napig mást érzek, és az, hogy minden nap látom őt, ahogy előttem búcsúzik el az aktuális egyéjszakás kalandjától mérhetetlenül fáj.

Minden ilyen pillanat egy repedés a már amúgy is megviselt szívemen. Mindig aggódtam, hogy velem van a baj, hogy miattam áll a kapcsolatunk egy helyben, aztán sikerült felengednem, mindent lépésről lépésre csináltunk, Chanyeol mégis ott hagyott.

   Nem sokkal az után, hogy lefeküdtünk volt egy nagyobb vitánk. Chanyeol erőszakos lett, elborult az agya, pedig annyira szerettem, annyira akartam vele, mégis képes volt megfojtogatni, fájdalmat okozott nekem minden együttlétünk alkalmával, pedig elhittem neki, hogy gyengéd lesz. Az első olyan fantasztikusra sikerült, de aztán megkattant.

  Én azóta egy összetört szívű senki lettem. Az életemet vele képzeltem el, együtt kellett volna maradnunk, összeköltözni, ahogy a józan pillanataiban megbeszéltük, ő mégis mást választott. Elzüllött és Sehunékkal nem tudtunk rajta segíteni.

Minden este Jongdae karjaiban alszom el, várom, esküszöm, várom a pillanatot, hogy elém álljon, és csak annyit mondjon: Sajnálom!

   De félek ez sosem fog bekövetkezni. Akarom egyáltalán? Lehet, hogy mégsem.

Egyszerűen csak szeretném őt elfelejteni.

Napról napra...

Keserű likőr

 Szívek lassú dobbanása, érzéki csókok, szerelmes pillantások. A Nap óvatos lenyugvása, a horizont felfedezése és persze az elmaradhatatlan csodálatos égbolt, amely pasztell rózsaszín, vörös és halványkék színekben játszadozott. Két fiú, akik elégedett mosollyal az arcukon próbáltak kiszabadulni a világmindenség problémája alól. Az a szó, mely ott csüngött a felduzzadt, nyáltól csillogó ajkakon, kimondatlanok voltak, mindketten tudták miről van szó, mégsem említette senki sem. Értelmetlennek tartották, hisz minek kimondani, ha tettekkel lehet helyettesíteni mindent? Együtt voltak, bíztak egymásban, több nem is kellett. Apró érintések, felhevült bőr és zihálás, náluk ezt jelentette a szerelem. Chanyeol csillogó szemekkel figyelte az előtte álló párját, szívük különös dobogása és párja háta mögött elterülő város hangjai töltötték be a köztük húzódó feszült levegőt. Lehetetlennek érezte, úgy gondolta semmi realitás nincs abban, hogy ők ketten, akkor, ott legyenek, elvégre Kyungsoonak otthon lenne a helye, a laptop felett görnyedve beadandót írva, ehelyett ő ott állt előtte, mert Chanyeolnak szüksége volt rá.

„Itt vagyok melletted” suttogta a kisebb. Hangja megremegett, ajkai sírásra álltak, mert tudta: holnap már nem lesz, vége lesz.

 Kyungsoo sosem gondolta, hogy valaha is lesz egy olyan ember, aki megérinti a szívét, azt a hideg, berozsdásodott ketyegőt, mint amilyen az övé is volt. Barátok voltak… Milyen távolinak is tűnik, pedig alig egy éve történt, mikor a másik feltűnt az egyetemen, és megkérdezte merre találja a zenetermet. A kicsi nem tudott hirtelen válaszolni, összeszaladt a nyál a szájában, a magas látványa miatt, majd szíve megdobbant a mély orgánum által. Szemeiben a fény, mely már kihalni látszott felragyogott, bár másik nem sejtett ebből semmit. Miért is tette volna? Nem ismerték egymást, nem tudtak egymásról semmit.

 Kyungsoo remegő hanggal, csak annyit motyogott a másiknak, hogy a másodikon jobbra, majd magához szorította a lapokon lévő jegyzeteit és elszaladt. Chanyeol már akkor érzett valamit a másik iránt.

„Ne sírj! Ne menj! Ne hagyj magamra!”

 Könyörgő szavak voltak ezek. Chanyeol bánatos mosolyra húzta ajkait, majd közelebb lépve a fekete hajúhoz, lassan csúsztatta tenyerét a sós cseppekkel áztatott arcra. Kyungsoo lábai megremegtek, torkába szorító gombóc csúszott, és hátra lépett egyet. Nem akarta az utolsót, nem akarta, hogy így legyen vége. Háta a kerítésnek nyomódott, hiába akart hátrálni nem tudott, hiába húzta el a fejét párja szerető érintése elől ő akkor is ott ragadt, a kerítésnek nyomva, potyogó könnyekkel.

 Ki akarta mondani, ott parázslott ajkain a szó, de szerelme megakadályozta. Chanyeol két tenyerébe fogta a másik arcát, majd egy gyors mozdulattal nyomta ajkaikat össze. A kicsi egyik kezével megkapaszkodott a háta mögött húzódó vasba, míg szemeit összeszorította. Felzokogott, égette a szívét minden egyes közösen eltöltött pillanat. Kések tömkelege indult meg a ketyegője felé és ő hagyta. Hagyta, hogy teljesen szétessen szerelmes mivolta.

 Chanyeol mindeközben sírni kezdett. Szemei nyitva voltak, és csak gyönyörködött. Meglátta a szépet a pillanatban. Párja háta mögött ott volt a zsibogó város, amit megvilágított a Nap lemenő, gyér fénye. Várt, várt arra, hogy Kyungsoo viszonozza a csókot, óráknak tűnő másodpercekig csak tartotta parázsló ajkát a másikén, de az nem válaszolt. Mintha egy halott rózsaszálba próbált volna életet lehelni, minden reményével. A kicsi egyre erősebben ellenkezett önmagával, harcot vívott az esze és a szíve, vissza akart csókolni, de szerette volna, ha inkább ez az egész meg sem történik, de Chanyeol túl kitartó volt. És Kyungsoo szíve győzött.

  A másik kabátjába markolt, szinte tépte az anyagot, míg ajkaival heves játékba kezdett. Agyuk kikapcsolt, csak egymásnak léteztek, nem zavarta meg őket senki és semmi. Szívük egy ritmusra dobbant, egymás elől kapkodták a levegő és győzni akartak. Míg Kyungsoo ujjai erőszakosan martak a másik mélybarna tincseibe, Chanyeol, a kicsi fenekébe markolt és enyhén elmosolyodva rántotta magához. Ajkaik cuppogása kínosan keveredett a zajokkal, mégis mindkettejük beleszeretett a pillanatba, azt akarták, hogy így maradjanak örökké. Egymás mellett, csókolva a másikat, mintha nem lenne holnap.

  Hisz számukra nem is volt.

„Szeretlek” halk szó vágta ketté a köztük beállt csendet. Csak nézték egymást már egy jó ideje, mikor Chanyeol ajkai között óvatosan, de igen érthetően kicsúszott az az egy szava, tömör mondat. Szemeit kissé elnyitotta ő maga is meglepődött, hogy annyi idő után kimondta, pont akkor. Az utolsó estéjükön. A fekete hajú kínosan elmosolyodott, szív alakú, nyálas ajkaiba beleharapott, majd pipiskedve a magasabb nyakába karolt. Meg akarta csókolni, újra és újra, de nem lehetett. El kellett engednie, hiába döfködte késsel a saját szívét tudta. Mert Kyungsoo mindig jobban tartotta magát, mint a másik. Utoljára mosolygott rá a szerelmére, utoljára csókolta meg, utoljára voltak együtt, mert Ő elment, lezárta magában a kapcsolatot, mert muszáj volt.

 Egyedül, csendesen lépkedett az enyhén vizes fűben, ajkain a ki nem mondott szóval, ami olyan rossz érzést keltett, akár a keserű likőr. Égetett, fájt, rossz volt, de elviselte, mert úgy érezte ezt kell tennie, mert a sors ezt hozta, mert a szív helyett az ész diktált.

/Életemben talán először írok ilyet, de kérlet titeket, hogy nézzétek el nekem, ha nagyon rossz. Most írtam két és fél hónap kimaradás után elsőre, illetve külső szemszögből is elsőre. Remélem megértetek! ♥/

Tavasz

Chanyeol

    Csendben álltam a szoba közepén, valójában én magam sem tudom mit kerestem pont ott. Elvégre nekem a négyhetvennyolcasban kellett volna aludnom, halkan szuszogva, nyammogva vagy nem tudom. Nem pedig a négyhetvenkettesben, megdermedve a szoba közepén állni. Tekintetemmel lassan cirógattam mélyen alvó valóját, oly' annyira gyönyörűnek találtam még így is, a vak sötétben. Hisz Baekhyun nem csak a fényben ragyogott, nem csak a smink hatása volt, ő mindenhogy csodás volt, mindenhogy szerettem. Csakhogy ezt nem szabadott volna!

    Csókolni való ajkai elváltak egymástól, a ki fújt levegője miatt alsó párnája kissé kicserepesedett. Szemei meg sem rebbentek, hosszabb szempillája szorosan simult a bőréhez, világos színű haja pedig lágyan omlott homlokára. Bőre hófehéren rikított, almácskáin enyhe rózsaszínes árnyalattal, egyszerűen olyan volt, mint egy hibátlan porcelánbaba, melyet senki sem érinthet meg. Tiszta volt, senki sem piszkíthatta meg szűz valóját. Testápolójának illata az orromba kúszott, mindenhol az az illat terjengett. Imádtam azt is, mint minden mást, ami hozzáköthető volt.

    Azért jártam le sokáig zongorázni, mert ő is azt csinálta, azért gitároztam előtte, hogy megkérjen rá, miszerint tanítsam egy kicsit. Azért vállaltam be a főzést, mert olyankor megdicsért, a szavaival szeretett. Bár, csak egy egyszerű csepp voltam a tengerben. Nem számítottam neki, nem voltam neki sosem több egy barátnál! Ő nem látta bennem a szépet, nem értékelte a tetteimet, sosem éreztetett velem semmit.

    Leültem. Az ággyal szemben egy nagyobb, bézs karosszék foglalt helyet, tökéletes rálátásom nyílt rá. Míg én kényelembe helyeztem magam, ő egyik kezével hajába simított, eldünnyögött valamit, majd aranyosan szuszogott tovább.

   Kényszert éreztem a mosolygásra, beteges fan énem szinte ki akart törni a belsőmből. Tudnom kellett volna, hogy az, amit teszek helytelen, mindenki békésen alszik az éjszaka folyamán, én meg olyan vagyok, mint egy kém. Hangtalanul surranok egyik helységből a másikba, ajtót nyitok, zár kattan, becsukom, leülök, és mint egy betegesen sasaeng fan csak nézem az alvó Baekhyunt.

   Elkalandoztam, és ez okozta a vesztemet. Az arc mely' velem párhuzamosan nézett vissza rám megrémített, meglepődtem és nem értettem mi történik! Az előbb még békésen aludt, szinte láttam, ahogy az álmok földjén jár, most pedig szinte előlem szívja az oxigént.

     - Park Chanyeol... mégis mit keresel itt? - szemeit lassan hunyta le, az ajkain kiszökő szavak szinte zene volt a füleimnek. Rekedt, álmos, de leginkább szexi és buja. Mintha felhívás lett volna keringőre! Gyönyörű, vékony ujjaival lassan markolt a pólómba, hogy még inkább magához rántson. Rémisztő akart lenni, én mégis inkább aranyosnak tartottam azokkal a kiskutyákra emlékeztető, ködös szemekkel.

    "Szeretlek" annyira, de annyira ki akartam mondani. A tarkójára fogni, ajkait az enyémnek nyomni, kicsókolni belőle a szuszt addig, amíg meg nem adja magát, csak Baekhyunt akartam, minden pillanatban, de ehelyett csak nyeltem egy hatalmasat.

- Sajnálom. Megyek - álltam fel, majd az ajtóhoz caplattam, de hangja megállított.

     - Park Chanyeol!

 Remegő kezemet testem elé húztam, gombóc nőtt a torkomban és a gondolataim cikáztak a fejemben.

"Akarom én ezt? Megtehetném, hogy elmegyek! Minek vagyok még itt? Nem szerethetem a csapattársam. Ha megtudná ezt valaki, kivágnának az egész csapatból. Nem mutathatok rossz példát! "

     - Másfél éve ezt csinálod. Adnál holmi magyarázatot?

 - Baekhyun, szereted a tavaszt? Mikor csicseregnek a madarak? Mikor a cseresznyevirág nyílik? - lassan kezdtem el felé lépkedni, óvatosan nehogy elijesszem- Mikor mindenki, a hirtelen adta, jó időben sétálgat? Amikor mindenki másra gondol, mert a természet, a csoda és a gyönyörködés elvonja a figyelmüket? - szinte előtte álltam. Vállára simítottam a tenyerem.

     - Miért beszélsz rébuszokban? - húzta fel szemöldökét. Nem értett engem.

- Nekem te vagy a tavaszom!

     - Nyálas vagy...

- Ha fele ennyire gyönyörű lennél... - folytattam suttogva, szemeibe nézve. Nem akartam elrejteni az érzéseimet, többé már nem! Lebuktam. Meg kellett tennem. Színt kellett vallanom.

    - Ne túlozz már ennyire...

- Ha nem lennél ilyen csodás...

   - Férfi vagyok, Chanyeol. - alig hallottam meg-meg remegő hangját. Ujjaival a pólómat kereste, hogy belemarkolva megkapaszkodjon. Sűrűn pislogva harapta be alsó, húsos ajkát.

- Ha nem csavarná el a fejemet a fura szokásaid.

     - Nem vagyok fura - rázott kettőt a fején, majd kissé pipiskedve orrát az enyémnek nyomta.

- Ha most felkelnék az álmomból, kérlek, csak hagyj elmenni. Viszont, ha tényleg minden valóság csókolj meg. Cs...Csókolj meg, Byun Baekhyun! Most, ne habozz, csak tedd meg! – elhaló, reszkető hangom biztosított róla, hogy teljesen éber vagyok. Nem álom, a kétség, ami belém költözött annyira nyomta a mellkasomat, tudtam hogy semmi jó nem fog ebből kisülni.

     - Nem tehetem meg – húzódott el tőlem, mire a szívem apró darabokra tört. Szilánkokra, szinte homokszemcsényire, és menthetetlen lett. – Nem, mert tudom, hogy játszol velem, az érzéseimmel, hiába akartál utalni, nekem nem volt jó. Az, amit irántad érzek ezerszer több annál, amit most elmondtál. Nekem az életem vagy Chanyeol, nem csak a tavaszom. A mindenem, mert te vagy a legjobb barátom, az az ember, akit tiszta szívből szeretek. Akinek az ajkait egész nap csókolnám, ha tehetném. De te viccelsz, fájdalmat okozol a gyerekességeddel és ez ellen nem tudok tenni…

   Nem hallgattam tovább, derekánál megragadva húztam közel magamhoz, majd gondolkozás nélkül nyomtam ajkaimat az övére. Nem mozgattuk őket, nem volt nyelvmozgás. Egy pofonegyszerű csók volt, de nekem a mindent jelentette. Addig tartottam ajkaimat, míg kezeit meg nem éreztem a nyakam körül. Erőszakosan húzott le magára, elkezdte mozgatni párnáit, én pedig csillagokat és rózsaszín foltokat láttam a lehunyt szemeim előtt. Erősen átölelve őt, óvatosan döntöttem le az ágyára, majd elszakadva tőle elmosolyodva nyomtam egy forró csókot homlokára.

Tetováló srác

Ez a One Shot egy kihívásra készült még régebben, de most megtaláltam az egyik mappámban, így gondoltam kiteszem ide is. Nagyon gagyi lett, de akkor írtam, mikor szenvedtem, elég rendesen. A vége is összecsapott, de azért remélem elolvassa valaki    >< 

Baekhyun

     Édes álmok voltak azok, melyeket én kergettem egy csodás nyári estén, a megtestesült csoda volt minden a lehunyt szemhéjam előtt. Az agyam csúfos játékot űzött velem, elhittem egy pillanatra, hogy az életem végre egyenesbe jön, nem leszek többé én az a bizonyos férfi, aki kilóg a sorból, aki bár jól teljesít, a nemi identitása miatt ugyanabban a porban éldegél, mint régen.

Egy nő volt az oldalamon, hosszú, fekete hajjal, gyönyörű testalkattal és gömbölyödő pocakkal. De ez a kép egy pillanat alatt széthullott, ahogy meghallottam egy idegesítő hangot, ami az ajtómon való dörömbölés volt, és Sehun kiabálása, akit az egyik legjobb barátomnak csúfoltam.

      Kinyitva a szemem az első gondolatom az volt, hogy idióta vagyok, amiért még mindig nem rendeztem át a szobát, hogy a korai napsugarak elől megmeneküljek, és a retinám rendben maradjon. Apró szitokszavak csúsztak ki teljesen kicserepesedett ajkaim közül, majd feltápászkodtam, és a hófehér papucsomba bújva lassan csoszogtam ki az ajtóhoz, hogy végre kinyissam azt, és befogja a száját ez a szerencsétlen.

   - Még hajnal van, mit akarsz? – estem a kanapéra. Lustán nyúltam el rajta, és azon kezdtem el gondolkozni van-e értelme meghallgatni Sehun szentbeszédét, vagy elaludhatok?

    - Hyung, figyelj már rám, kérlek! – simított a felső combomra, mire még a hideg is kirázott, ne fogdosson, simogasson meg ilyenek!

    - Jó csak mond, amit szeretnél – morogtam az orrom alatt még álomittasan.

   - Szóval jó fejek, az egyik kicsit fura, most, illetve nemrég szerelt le, a másik tetováló művész a harmadik meg DJ gondolom, ő szolgáltatja majd az egész hangulatot. Mi pedig elmegyünk, na? – mozgatta a fejét balra-jobbra, mintha valami nagydolgot mondott volna, pedig csak egy szimpla házibuliba akart menni, ahol fura emberek lesznek.

    Mindig is vonzottak a furcsa emberek, elvégre normálisnak és megszokottnak lenni unalmas, kell egy kis izgalom, egy kis rosszaság az életbe. Másképp nem lesz az embernek emléke, amire nevetve gondol vissza és idéz fel, nem lesz olyan, amire, ha rágondol úgy lesz vele, kár, hogy ezt-azt kihagytam. Viszont egy bizonyos kor után már jobb elköteleződni, megtalálni azt az embert, aki mellett boldogan töltöd el a mindennapjaidat, akivel komolyabbra fordulnak a dolgok, akivel képes vagy a nap minden percét kihasználni, csakhogy végre érezd a boldogságot és a szeretet.

  - Ott leszünk – bólintottam. Valójában akkor nem éreztem semmit, nem gondoltam úgy, hogy majd én ott találom meg azt a személyt, aki színt visz az életembe, aki mellett nem leszek unalmas, aki megmutatja nekem azt az utat, ahol még nem jártam.

  - Akkor jövök eléd nyolcra, csípd ki magad, hidd el nekem, olyan emberek lesznek ott, akik tetszeni fognak – mosolygott rám barátom, majd boldogan felpattant mellőlem, és kisétált az ajtómon, ezzel megnyugtatva engem, hogy nem kell őt tovább hallgatnom, illetve nyugodtan alhatok még maximum két órát a kényelmesnek tűnő kanapémon.

   Bár nem volt annyira kényelmes az alvás, mint én azt elhittem, és tulajdonképpen nem is pihentem, csak szenvedtem, úgy gondoltam, nem mereszthetem a fenekem a kanapén egész nap. Ettem, összeszedtem a szétdobált szennyest, elindítottam a mosást, és csupa hasznos dolgot csináltam, így a lakás sem volt annyira borzalmasan mocskos, mint addig. Őszintén nem igazán tudtam, hogy mivel ütöttem el annyira az időmet, hogy már fél nyolc volt, mikor felpillantottam a kajálás után. Gyorsan zuhanyoztam, belőttem a hajam, sminkeltem és felvettem egy szűk farmert, na meg egy fekete-fehér inget.

  Szemeimbe még utoljára bele simítottam a rózsaszínes tincseimet, majd eltettem a telefonom meg persze a pénztárcámat.

   Kissé izgatottan vártam Sehunt, hisz fogalmam sem volt mire kellene majd számítanom, mi fog rám várni, kikkel fogok találkozni, bele visznek-e majd a rosszba?  Felpörgetik az életem, vagy épp az ellenkezője?

   Hangosan kopogott barátom, én pedig kissé erőteljesebben verő szívvel mentem ki, zártam be az ajtót, és lépkedtem az ébenfekete hajú után. A lépcsőn lefelé haladva teljesen elöntött a pánik. Nem akartam elmenni otthonról, féltem mi lesz velem, ha én most összeakadok valakivel? Vágytam arra, hogy ne legyenek szürkék a mindennapjaim, de talán még nem voltam felkészülve arra, hogy szivárványszínben pompázzon az életem.

 - Hyung nyugi, jó fejek, Chanyeol tetszeni fog, olyan mint te, majd kipingálja a bőrödet – simított végig bíztatásul a felkaromon, míg én csak egy mosolyt erőltettem az arcomra, miközben belül remegtem.

   A hely alapjába véve a gazdag negyedben volt, a ház hatalmas, már méterekről lehetett hallani, hogy a buli amolyan zúzós, és mindenki részeg hangulatú lesz, és ezt nem is cáfolták meg. Ahogy beléptünk a kertbe, egy öltönyös férfi kínált minket amolyan fogadó itallal, amit húzóra kellett inni, miközben én reménykedtem benne, hogy legalább valami édes koktélt kapunk, de a férfiak erőset kaptak, csak a hölgyek ittak olyan italt, amilyet én is szerettem volna.

  Sehun úgy túródott előre a beszélgető emberek tömegében, hogy közben a kezemet fogta, miszerint ne veszítsen el, már az első pár percben. Amint a DJ pulthoz érkeztünk elengedett, és lepacsizott a magas sráccal, akinek vörösen csillogó duzzadt ajkai voltak. Bár a zene hangos volt, a fények csak úgy váltakoztak és mindent beterített a mámor hallottam a beszélgetésüket, miszerint a tetováló srácot keresi Sehun. A vastag ajkú, csak balra bökött, majd ujjait azonnal visszavezette a gombokra és nyomkodni kezdte őket, illetve a fülére húzta a fejhallgatót, hogy a zenét tökéletesen átkeverje egy másikra. Bennem volt a félelem, de a zene dallama ismerős volt, belemászott a fülembe, és táncra akartam perdülni, viszont barátom nem engedte, csak rángatott magához, míg egy magas sráchoz nem keveredtünk. Haja tökéletesen volt belőve, oldalt felnyírt volt, elől felállított, és néha megcsillant a világosabb melír hála a fényeknek. Kíváncsian fürkészte az egész valómat, majd hatalmas, férfias kezét nekem nyújtotta. Kicsit meglepődtem, hisz, ahogy elhúzódott a csuklóján az ingje a bőrén azonnal megmutatkozott mi is a szakmája. Két angol kis szócska volt a bőrébe ütve, mire én csak elmosolyodtam. Pozitív embernek tűnt, azzal a két szóval, így teljesen megnyugodva nyújtottam felé a kezem, és csúsztattam apró tenyerem az övébe, hogy erősen megszorítsa, és kissé elhomályosodott tekintetét az enyémbe fúrja.

  - Park Chanyeol, tetováló művész, és jelenleg be vagyok csiccsentve. Kit tisztelhetek ebben a kívánatos személyben? – kuncogott, és egy gyors meghajlás után, tovább szorongatta kezemet selymes tenyerével, és enyhén érdes ujjaival. Talán gitározik és azért erősödött meg a bőr az ujjain, vagy lehet csak a gépezet tartása miatt.

  - Byun Baekhyun vagyok, irodai asszisztens, és még csak egy rövidet ittam – kuncogtam én is, majd galléromhoz kaptam. Melegem lett és valahogy kénytelen voltam a szorító érzésen változatni, így szétszedtem a legfelső gombomat.

 - Gyere velem – húzott maga után, mire én kétségbe esetten nézte Sehunra, de ő csak boldogan integetett, és elkapott egy szürke hajú fiút, majd eszméletlen táncra keltek.

 - Hova megyünk? – kérdeztem enyhén meglepődve a tetováló srácot, hisz a zene kissé elhalkult, én megnyugodtam a mosolyát látván, majd az udvaron találtam magam. Élesen szívtam be az éltető oxigént, hisz bent az alkohol mindent beterített, itt pedig csak egy-két ember álldogált. Műanyag pohárral a kezükben, melyben kétes színű ital foglalt helyet, ujjaik között pedig a füstölgő rúd, melyet mosolyogva szívtak, hogy megrövidítsék az életüket.

   Chanyeol érdes ujjai szakítottak ki a bámészkodásból, ahogy lassan simított végig kézfejemen, majd szinte orrom alá dugta a kis, piros dobozát, amelyben a cigarettája foglalt helyet. Kissé meglepve néztem rá, hisz nem gondoltam volna, hogy kinézi belőlem, miszerint én valaha is rágyújtanék, pedig rendszeresen bagóztam, főleg, ha Sehun-nal mentem bulizni, rossz szokás volt, de engem könnyen bele lehetett vinni a rosszba.

 - Mentolos? – húztam el a számat és inkább tovább nézelődtem a teraszon. Valójában nem igazán tudtam mit kéne tennem ezzel az egész szituációval, elvégre egy idegennel álldogáltam ott, ki voltam szolgáltatva neki, bármit megtehetett volna velem, mert nem hittem abban, hogy egy meghunyászkodó ember, ez a Chanyeol.

  - Milyen kis válogatós vagy – nevetett fel harsányan, míg bennem felkeltette az érdeklődést. Aranyosnak tituláltam először, viszont ahogy ujjai közé vette a szálat, majd elővett egy másik dobozt, meglepődtem, ilyen esetekre hord magánál dupla dobozzal, vagy ilyen sokat szív?

   - Köszönöm – húztam ki egy fehér rudat a tartóból, meggyújtottam a végét, és már tüdőztem is le a haláli füstöt.

  - Mondanám, hogy egészségedre, de sajnos csak az életünket rövidítjük ezzel. Sehun haverja vagy amúgy? – fordult felém, és mosolyogva pillantott a szemembe. Kissé megremegtem, talán a tekintete miatt, talán a mosolya miatt, de az is lehet, hogy csak a hideg fuvallat miatt.

  Beszélgetni kezdtünk, az elején kissé még féltem tőle, hisz elég érdekes dolgokat mondott magáról, kicsapongó életet élt, mindenkivel képes volt olyan kapcsolatot kialakítani, ami csak a szexualitáson alapult. Viszont benne is voltak érzések, szeretett volna már valakivel úgy igazán együtt lenni. Szavai mögött hallottam, hogy velem is szeretne sok dolgot tenni, végig kissé buja volt, egyre gyakrabban érintette meg a kézfejem, majd mikor elnyomtam a szálamat, elkapta az ujjaimat és tanulmányozni kezdte őket. Apró mosollyal az ajkaimon, és enyhén sípoló füllel néztem bohókás tincseit, melyek megunták a helyüket és előre buktak homlokára. 

  - Jó alany lenne belőled, gyönyörű vagy. Jól állna neked egy tetoválás, nem gondolkoztál még rajta? Nem nagy, csak egy pici, mint nekem, láttad már? Itt a csuklómon, ezt nagyon szeretem.

  Éreztem, ahogy egyre közelebb van hozzám, viszont én összeszorítottam a szemeimet, és elrántottam a kezem az övéből. Nekem nem volt szükségem arra, hogy már az első találkozásunk alkalmával butaságokat műveljünk, ráadásul éreztem Chanyeolon, hogy be van csiccsentve, ahogy ő is említette az elején.

  - Lehet, majd még meggondolom – mosolyogva húzódtam el az ő puha érintésétől, majd ráfogtam csuklójára és a konyhába indultam, hogy igyak végre valamit. Nem akartam lemaradni, de a magashoz képest elég rendesen úgy éreztem józan vagyok, így aztán az első az volt, hogy öntöttem magamnak egy műanyag pohárba sört, majd egy ismeretlennel lehúztam két rövidet.

 Chanyeol csak a falnak dőlve figyelt engem, láttam a szemein, hogy már homályosan pillantgatott felém, haját babrálta, és néha egy nagyot sóhajtott. Nem tettem semmit, csak apró mosollyal az ajkaim szegletében kezdtem el beszélgetni a mellettem álló enyhén felduzzadt ajkú fiúval. Leginkább egy kis mókusra hasonlított, illetve hatalmas szemei voltak, de azok annyira nem vonzottak.

  Hangosan szusszantam fel, mikor megéreztem egy forró tenyeret a derekamon, lassan hajolt a fülemhez, majd úgy suttogta szavait, alig ért hozzá ajka fülcimpámhoz, mégis megremegtem buja hangja miatt.

  - Táncolunk? – döntötte végül homlokát vállamra, míg ujjaival csípőmbe markolt, és kicsit közelebb húzott magához. Enyhén megrázva a fejem hessegettem el a buta gondolatokat, és lepillantottam a kezére. Középső ujján egy másik tetoválása volt, mely betűk voltak bár nem igen értettem mit akart jelenteni. Loey… Talán a kutyájának a neve?

  - Nem muszáj, viszont akkor én megkeresem Jongdaet és táncolok vele – engedett el, mire engem elfogott a rossz érzés. A fej rázással nem azt akartam elérni, hogy elmenjen, táncolni akartam vele, csak nem szerettem volna egyből kaján gondolatokat ébreszteni magamban. Elvégre elég régen voltam már bárkivel is, és Chanyeol beindította a fantáziámat a rosszfiús megjelenésével.

  - Várj – kaptam ismét csuklójára, és visszahúztam magamhoz. Ahogy szemeibe pillantottam, hirtelen megállt körülöttem minden. Nem hallottam a szinte fülsüketítő zenét, nem érzékeltem a körülöttem lézengő embereket, de leginkább, a zakatoló szívemet felejtettem el. A magas haja megunta azt, hogy oly’ szépen be van állítva, így egy-egy kisebb tincs bele lógott homlokába, míg ő a szemeimet tanulmányozta. Láttam, hogy kissé izzad, ajkaiba beleharapott, majd félmosolyra húzta azokat. Láttam az édes kis gödröcskéjét, ami miatt már édesnek tituláltam volna, mint dögösnek, de utána, csak lassan kinyújtotta a nyelvét, hogy benedvesítse párnáit.

   Elszakadt a cérna, nem tudtam tovább arra várni, hogy mi most még táncikáljunk, és csak utána essünk egymásnak. Minden porcikámmal kívántam Chanyeolt, nyakába csúsztattam remegő ujjaim, és nagyot nyelve pipiskedve szuszogtam ajkaira. Ő csak a csípőmre markolva húzta vékony testem az övéhez, majd a falnak préselt, és szemeit lehunyva először csak óvatosan szuszogott, majd ismét benyálazta vastagnak tűnő ajkait és az enyémre nyomta őket.

   Én mondom… sosem éreztem még ahhoz hasonlót, mint akkor. Mintha az áram lassan cikázott volna végig a gerincem mentén, az alkohol miatt az agyamat betöltötte a köd, nem érdekelt ki lát, nem érdekelt semmi, csak Chanyeol enyhén kesernyés, mentolos ajkai, és jéghideg ujjainak érintése kellett. Orromon kapkodtam a levegőt, míg fogaival alsó párnámat piszkálta, kissé vadabb volt, mint amire számítottam, de sosem éreztem még olyat, mint akkor, és semmihez sem volt fogható. Egyre többet és többet akartam belőle, viszont ahogy nyelvével betört hozzám, szinte összecsuklott a lábam, a hirtelen jött érzéstől. Ha nem présel oly’ erősen a falhoz, összeestem volna.

  - Haza kell mennem – suttogta ajkaim közé, majd elengedett. Csalódott lettem, nem tudom hogyan, és miért, de a hiányérzet azonnal rám tört, ahogy elengedte vastag ajkaival az enyémet. Remegett a kezem, nehezen vettem a levegőt, és azt akartam, hogy ne menjen sehova, esetleg velem haza.

  - Miért? – nyeltem egy nagyot, ezzel kicsit lentebb gyűrve a gombócot, ami a torkomban, csak még inkább megnövekedett.

  - Holnap dolgozom, ne haragudj – simította selymes és forró tenyerét arcomra, nyomott az orromra egy lágy puszit, és mintha csak a képzeletem játszadozott volna velem eltűnt.

**

  

   Reggel fejfájásra keltem, illetve mozgolódó alakra. Ott feküdt mellettem valaki, és én nem emlékeztem arra, hogy ki lehetett az. Miután a colos lelépett összeszedtem hiányoló énemet, megkerestem Sehunt, elrángattam attól a jóképű fiútól, és megkértem, hogy igyon velem. Valójában nagyon reménykedtem benne, hogy barátom fekszik mellettem, oldalra fordulva viszont nem láttam senkit. Talán behallucináltam a forgolódást, az érintéseket a csípőmön, a nyakamba csapódó leheletét?

   - Jóreggelt – állított be, egy szőke, vagyis inkább szürke hajú fiú. Fogalmam sem volt róla ki ő, mikor került ide, együtt jöttünk-e haza, történt-e köztünk valami.

  Elkerekedett szemeimről, és enyhén megremegő kezemről szerintem rájött, hogy meglepődtem, és a félelem is úrrá lett rajtam. Lágy mosollyal az ajkain lépett az ágyhoz, ült le, és a lábamra simított. Nem akartam, hogy hozzám érjen, kínosan éreztem magam, biztos csúnya voltam, elfolyt a sminkem, a hajam szanaszét állt, és alkohol szagot árasztottam magamból.

   - Jongin vagyok. Nyugi semmi sem történt tegnap. Sehun-nal voltam, a kanapén aludtam egy darabig egyedül. Aztán csatlakozott, hozzám Hunnie – húzta szégyenlős mosolyra ajkait, és ha jól láttam még el is pirult! Nagyon reméltem, hogy nem tettek semmi illetlen dolgot a kanapémon, viszont ha Sehun-ról volt szó, akkor előre fogtam a fejem.

 - Remélem legalább a szennyesbe dobtátok a paplant, vagy amire rá ment – forgattam meg a szemem és kissé el is húzta a számat.

   Aznap Sehunék nem maradtak sokáig, egy kicsit segítettek rendbe szedni engem, csináltak egy nagy adag ráment, majd elmentek, így egyedül hagytak engem a gondolataimmal.

  A tetováló srácon gondolkoztam és azon, amiket mondott, amit tett. Alig ismertük egymást félórája, mégis a másik ajkát ostromoltuk, éreztem rajta, hogy többet szeretne, hogy az a vonzódás, amit már az elején is mutatott megjelent, viszont visszafogta magát, nem lépte túl a határt, és ezt értékeltem benne. Már csak attól gombóc szökött a torkomba, hogy vastag és mentolos ajkaira gondoltam, annyira furcsa volt. Azt hittem egy kemény srác, azért foglalkozik tetoválással, azért volt teljesen feketében, de megcáfolt minden elképzelést. Boldognak tűnt, bujának és érdekesnek. Nem az a normális ember volt, akiben semmi érdekesség nem volt, akinek a mindennapjai fekete-fehéren ismétlődtek, aki nem tud kilépni a mókuskerekéből. Ő nem olyan volt, mint én. Csak akkor léptem ki a megszokott életemből, akkor voltam önmagam, ha elcsábultam Sehun-nak, ha kirángatott a mókuskerekemből, amit saját magam építettem fel.  

  Talán egy hét is elszaladt a fejem felett, annyira lekötött a munka, legjobb barátommal nem beszéltem, egy szót sem, nem volt rám kíváncsi, én pedig ahelyett, hogy az SNS-emet nézegettem volna, tetoválásokat keresgéltem, ürügyet arra, hogy a colossal ismét találkozzak. Tudom kissé túlzásba estem.

  Sosem voltam a latin szövegek híve, de tetszett az, ahogy kinézett a jelentése pedig nagy súllyal bírt. Kinyomtattam a mintát, és felhívtam Sehunt, bizakodó voltam, reménykedtem abban, hogy ő tudja, melyik szalonban dolgozik Chanyeol.

 Bár az időpontot az üzletvezetővel beszéltem le, külön kértem, hogy Ő tegye rám a feliratot. Szerettem volna, ha hozzám ér, ha beszélgetünk, ha végre újra láthatom, viszont várnom kellett, méghozzá egy hetet. Mindennap szinte kínszenvedés volt, hazaértem az irodából, és csak fetrengtem. A kanapén -amit kitakarítottam, ki tudja mit műveltek rajta Sehun-ék-, az ágyamon, de még a szőnyegen is elterültem egy párszor. Volt, hogy azon gondolkoztam Chanyeolnak mennyi tetoválását nem láttam, próbáltam elképzelni milyen lehetett egy édes pillanatban, mondjuk, mikor koncentrál. Talán kidugja a nyelvét? Összehúzza a szemöldökét és olyan, mint egy morcos kis gyerek? Netán oly’ annyira koncentrál, hogy kizárja a külvilágot?

  Kérdéseimre a következő héten kaptam választ, a mintával a zsebemben sétáltam a metróhoz, hogy eljussak ahhoz a bizonyos tetováló szalonhoz, ahol már vártak. Fél kettőre volt időpontom, viszont már öt perccel hamarabb ott voltam. A gép zúgása, még hallatszódott az egyik függöny mögül, viszont az ajtóval szembeni pultban egy férfi ült.

  - Maga jött fél kettőre, Chanyeolhoz? – mosolygott rám kedvesen, majd a gépe felé fordult és pötyögött valamit. Ahogy kiejtette a colos nevét elmosolyodtam, és a hideg is kirázott.

 - Igen – bólintottam, majd közelebb léptem a pulthoz.

 - Tessék csak, a folyosón egyenesen és jobb oldalt egy Loey felíratnál, álljon meg. Nyugodtan húzza el a függöny a vendége már elment, épp előkészül – mosolygott rám. Valahonnan ismerős volt, a haja, azok a felduzzadt ajkak, valahol már láttam, viszont nem volt időm arra, hogy ezen gondolkozzak. Lábaim azonnal előre vittek, kissé féltem, remegtem, de kíváncsi voltam. Nem tudtam milyen lesz a találkozás, megfog-e ismerni, tudni fogja-e mit tettünk? 

  Hangosan fújtam ki a bennem rekedt levegőt, mikor megtaláltam Chanyeol elkerített részét, szívem heves tempóján nem tudtam változtatni, hiába kapkodtam a levegőt, hiába próbáltam megváltoztatni nem sikerült, ujjaim óvatosan markoltak rá a függönyre, majd ahogy elhúztam, éppen a kis szekrényen keresgélő Chanyeolt pillantottam meg. Haja színe megváltozott, egy egyszerű szürke felsőt viselt, fekete szaggatott csőnadrággal. Alkarján egy hosszú szöveg foglalt helyet, majd ahogy felém fordult a kikandikáló kulcscsontján is ott volt egy felírat.

  Tudtam, hogy nem csak az a kettő van neki, éreztem a zsigereimben, ráadásul meglepődtem, hisz elmosolyodva állt fel azonnal a székéből, és elém lépdelt.

 - Nem gondoltam volna, hogy a te gyönyörű bőrödet fogom még szebbé tenni – simított végig arcomon, mire én csak lehajtottam a fejem.

 - Azt mondtad jó alany lennék. Nem igazán tudtam eldönteni, hogyan találkozhattunk volna újra, úgy gondoltam ez a legjobb megoldás, legalább hozzám érsz majd – nyeltem egyet a végén. Rohadt kínosan éreztem magam, így kimondva sokkal gázabb az egész, mintha csak csendben leültem volna, és hagyom, hogy a tűvel a tintát bőröm alá juttassa.

  - Keresni akartalak, de valahogy mindig elfelejtettem, rengeteg vendégem volt, az elmúlt időben. Hozzád érek én a nélkül is, hogy fizetned kell érte – húzta nagy mosolyra ajkait, majd egy lágy puszit nyomott orromra, akárcsak aznap este, mielőtt eltűnt.

 Chanyeol megcsinálta a tetoválásomat, elmesélte az övéinek a jelentését, azt mikor csináltatta, kivel, és miért. Rengeteget mesél abban a másfél órában, míg a bal alkaromon dolgozott. A kemény rosszfiús belső egy élettel teli, kisfiút takart, aki hiába akart másnak tűnni, nem tudta meghazudtolni önmagát.

  Bár nem randiztunk, helyette inkább egymáshoz járkáltunk át, filmet néztünk, beszélgettünk, és néha csókcsatába keveredtünk, hamar kiderült, hogy Chanyeol olyan fura, mint amilyennek gondoltam az elején. Ahogy már mondtam, szeretem az olyan embereket, elvégre, ha normális vagy nem történik semmi jó az életedben, unalmas leszel.

Csak a hátterem

Baekhyun

   Zavartan nézelődtem, nem volt senki a nappaliban, ami rém furcsának hatott. Olyan volt, mintha mindenki meghalt volna, szinte olyan csend honolt végig az egész lakáson, mint egy temetőn és ez rosszat jelentett, nagyon rosszat. Vagy oly’ annyira kimerültek a srácok, hogy az ágyban fetrengenek, vagy itthon sincsenek, ami azért nem volt jó, mert én itt maradtam. Tudom, hogy magamra kellene vetnem, hisz én aludtam el a filmen, amit néztünk, de munka után nem nagyon szoktunk filmet nézni, megy ilyenek. Általában csak levágódunk és alszunk.

   - Hé, mindenki? – szóltam el magam a kanapén ülve. Bizonytalan voltam, és valójában féltem is egy kicsit. Nagy volt a lakás, én meg pici, gyenge és szerencsétlen, aki nem tud magára vigyázni, és pontosan ezért volt Chanyeol a szobatársam. Ő gyúrni járt, vett régebben valami harcművészeti órákat, tényleg úgy gondoltam, hogy képes arra, miszerint megvédjen, bármiről is legyen szó. Bár manapság nem beszélgetünk olyan belsőségesen, mint mondjuk az első két évben, azért még mindig ő áll a legközelebb hozzám, ő visel el mindennap, ha itthon vagyunk.

  Remegő térdekkel kezdtem el lépkedni a szobánk felé, a bézs színű fal mellé szegődtem, éreztem, hogy a mellkasomban a szívem eszeveszett kalimpálásba kezd, alsó ajkamat haraptam miközben ujjaimat előre vezettem a falon, hogy biztos ne legyen előttem semmi akadály. Nem is tudom mindek vagy kinek kellett volna megköszönnöm, de nem esett bajom, elértem a szobánk ajtajáig. Lassan simítottam kezemet a jéghideg kilincsre, majd bátorságot vettem magamon –jó vicc volt, valójában remegtem egész testemben- és lenyomva a kilincset beléptem a helységbe.

    - Chanyeol, itt vagy?

 Valójában tényleg reménykedtem benne, hogy majd megszólal, hogy „Itt vagyok hyung, semmi baj” de persze síri csend telepedett a szobára, meg mázsássúly a mellkasomra, a félelem fekete lepelként kezdte el becsavarni a testem minden centijét. Kezemben a telefonomat szorongattam, majd’ eltörtem már, de be kellett kapcsolnom a vakut, hogy lássak valamit. Nem akartam sötétben lenni, kellett a fény, kellett az erőm.

   - Chan… - suttogtam magam elé, mikor végre megjelent a kis fénycsóva a telefonom hátulján, majd szétszórta azt szinte az egész szobában, így átláttam azt. Megnyugodtam, a fogásom enyhült mobilomon, és rendes léptekkel indultam el az ágyam felé. Az ő békés arca engem is megnyugtatott, teljesen. Szétáradt bennem az a kellemes melegség, ami mindig mikor megláttam őt, vagy amikor hozzám szólt, és a dobhártyámat szinte simogatja a mély, öblös hangja, és akkor a reggeli kínos vigyorról még nem is mondtam semmit. Ha én keltem általában kínosan mosolyog, és azonnal elfordul, gyakran van neki reggeli merevedése, és ezért mindig bocsánatot kér, míg én lerendezem egy „Ez rendben van” – nal. Felnőtt férfiak vagyunk, -hiába nem nézik ki belőlem, a félelmem miatt- nem fújjuk fel ezt a dolgot, mindennaposak.

 Az éjjelin heverő telefonjának a képernyője felvillant, majd pár másodpercig még világított. Szusszanva léptem oda és nyomtam volna meg a lezáró gombot, ha valami nem szúrja ki a szemem. Az Instagram jelzett neki, hogy egy bizonyos exo.chanbaek6104 új képet publikált. Elnyílt szemekkel vettem ismét remegő kezembe a telefont, igazán érdekelt, hogy miért követ ilyen oldalt, a saját fiókjával teszi ezt, vagy álnéven, viszont egyik sokk ért a másik után. Felnyitva a telefonját a háttérképén megakadt a szemem. Istentelenül rosszul éreztem magam, torkomba szaladt a szívem, a mellkasomra rá telepedett valami, alig bírtam levegőt venni.

   Az értesítéssel már nem is foglalkoztam, csak megbabonázva lestem a háttérképnek beállított fotót. Biztos voltam benne, hogy az is valami olyan oldalról szedte, ahol minket párosítanak, de nem értettem miért tette ki. Én is látok néha, hébe-hóba egy-egy olyan képet melyen minket elemeznek, miszerint milyen édesen nézünk egymásra, féltékenyek vagyunk a másik csapattagra, pedig ez nem igaz. Én nem vagyok szerelmes Chanyeolba, nem folytatunk titkos viszonyt, ahogy a többiek sem.

 - Mit művelsz? – ülte fel az ágyon. Hirtelen ért hangja miatt igen férfias sikítás csúszott ki eltátott ajkaim között, és a kezemből is kiejtettem a mobilját. Első gondolatom az volt, hogy nem akarok meghalni, míg a második már, hogy remélem nem törtem be a képernyőjét a telefonjának.

   - Én… én csak – hebegtem. Nem akartam neki hazudni, sosem tettem. Mindig elmondtam mindent neki, amit gondoltam, mindenről. Ahogy arról is, hogy mit gondolok erről a párosítós, ChanBaek-es valamiről. Chanyeol megragadta a kezemet és az ágyára húzott, én leültem a lába mellé, majd a kezeimet összefűzve, elszégyellve magam azt figyeltem. Nem akartam ránézni, egyszerűen olyan hevesen dobogott a szívem a torkomban, hogy féltem, ha ránéznék, kiöklendezném. Éreztem, ahogy a keze a combomra csúszott, az arcom lángolni kezdett, a gyomrom pedig megremegett. Nem akartam ezt, annyira ellentmondtam magamnak ezzel az egész reakcióval, nem akartam semmi ilyesmi szituációba kerülni, tudom, hogy Chanyeol a színpadon csak azért csinálja, hogy fent tartsa az álcát, de a dormban sosem nyúlt hozzám, és én sem kerestem annyira a társaságát, csak ritkán. Hozzá nem szoktam beosonni, ha zuhanyozik, nem alszunk egy ágyban, mint mondjuk a maknae és Junmyeon hyung, nem beszélünk, csak akkor, ha idegesíteni akarjuk a többieket és olyankor bolondozunk egy kicsit. Hiába vagyunk egy szobába, manapság nem beszélünk annyit, ha teheti, a stúdiójában van, én meg nem zavarom.

  - Chanyeol… én, nem értelek. Ezt megbeszéltük már egyszer, miért követsz ilyen oldalakat, és ami még inkább érdekel, miért állítasz be ilyen hátteret? Bárki megláthatja, gondolkozzál már kicsit, kérlek! – Őszintén próbáltam már megbeszélni vele ezt a helyzetet, már nem áltattam magam azzal, hogy csak a legjobb barátjának tekint, akkor tudatosult bennem, hogy ez a colos tényleg szeret engem, és nem csak barátságból.

  - Ez csak a hátterem, Baekhyun. Nem tettem sose semmi rosszat ellened, tudtommal. Te is tudod, hogy rám mindig számíthatsz, hyung. Tudom, neked ez az egész nem tetszik, gyerekesen gondolkozom, meg viselkedek, de tudom, hogy te így szeretsz engem.

   Megráztam a fejem, nem érti, mit akarok. Vagyis, nem akarok én semmit sem, viszont a testem reagál mindenre, ami tőle jön. Zavarba jövök, ha úgy van, megdobban a szívem némelyik szavára és hiába akarom magamnak bebeszélni, legszívesebben mindennap vele zuhanyoznék, csakhogy lássam őt és megérinthessem a testének minden pontját. 

  - Csak egy háttér. Tudom, hogy nem ezen vagy kiakadva. Engedd el magad, és nyugodj meg, ez teljesen rendben van, ennyi idő után. – Belehajolt a nyakamba, míg engem kiázott a hideg, felfújtam az arcomat, visszatartottam a levegőmet és azért fohászkodtam, hogy ne érjen hozzám azokkal a vastag ajkaival. Hogy ne indítsa el bennem ezt az egészet, de megtette. Megmarkolta a combomat, közelebb húzódott és egy apró csókot nyomott nyakamra. Én hatalmasat nyelve markoltam meg az alvós pólóját, és ködös tekintettel pillantottam szemeibe.

  - Fejezd be!

  Hiába, minden hiába, nem állt meg, folytatta a botrányos cselekedeteit, arcomra simítva fordította arcom felé, majd megnyalta ajkait és lehunyt szemekkel csókolt szájon. Az agyam leblokkolt, nem akartam elhinni, hogy képes erre az egészre. Nem normális, komolyan!

 Erőszakosan löktem el magamtól, mire ő az ágyba dőlt, kikerekedett szemekkel, nyáltól csillogó ajkakkal figyelt, míg én elhúzódtam tőle.

  - Idióta vagy – ráztam a fejemet, és az ágyamhoz indultam… volna. De nem gondoltam, hogy egyetlen csók ilyet vált ki belőlem. A nadrágom oly’ szűkös lett és a ketyegőm is készen állt a robbanásra odabent. Félve pillantottam a még mindig ágyban fekvő colosra, aki csak mosolyogva nézett rám és ujjait lassan vezette a hajába. – Mondanám, hogy intézd el, de lehet, nem akarom…

   - Hyung… a nadrágod arról tanúskodik, hogy igen is akarod.