Ha szeretsz... [5]

Sehun

   Zakatoló szívvel kapaszkodtam Chanyeol felsőjébe, hiába bíztatott, hiába mondogatta, miszerint minden rendben lesz, én féltem. Túlságosan is féltem attól, ami ezek után következett. Az alatt az alig tíz perc alatt bebeszéltem magamnak, hogy le fogunk bukni, elkapnak minket és a szülőházamba rohadok meg, egy nővel az oldalamon, gyerekekkel körülöttem, akik majd az én sorsomra jutnak.

   - Sehun, ne gondolj butaságokra. Kérlek, ne hagyj cserben! Ne tedd ezt velem, már mindent olyan szépen kiterveltem, gyere velem. Haza! – szorított rá a kezemre, majd a szemeimbe nézve szinte könyörgött nekem. Ha úgy lett volna még a térdére is ereszkedik és keresztbefűzi az ujjait, csak menjek vele. Én pedig nem akartam, hogy elrontsam a saját sorsomat, aminek a vége talán happy end-del záródhat, így bólintva öleltem meg páromat és nyomtam egy bíztató csókot remegő ajkaira.

   Olyan gyorsan történt minden körülöttem, az egyik pillanatban az erkély melletti ereszen csúsztam le, a másikban pedig már a bokrok mögött térdepeltem derékig sárosan. A szívem a tokomban dobogott, nem bírtam leküzdeni onnan, Chanyeol kezét szorítottam, a másik kezemben a bőröndöm fogantyúját szorongattam, míg a lelkem valahol máshol járt az agyammal karöltve. Nem tudtam hova megyünk, nem tudtam mikor kell indulnunk, és végképp nem tudtam helyes-e ez az egész, amit mi csináltunk akkor abban a percben. Meginogtam, megint, és már nem is akartam elmenni a párommal, nem akartam semmi olyanba belevágni, ami szinte láthatatlannak tűnt, szerettem Chanyeolt, nagyon, de túl nehéznek tűnt. Egészen addig, míg meg nem jelent a kerítés előtt egy hatalmas szürke terepjáró, tudtam, hogy a Chanyeolé, és valahogy azt is éreztem, hogy nemsokára indulnunk kell. A lehető legerősebben szorítottam szerelmem kezét, mire ő felém kapta a tekintetét. Láttam a szemeiben némi félelmet, mégis bátorság csillant a Nappal együtt. Azok a sötétbarna szemek szinte a lelkemben turkáltak, keresték a bizalmat, amit én egy sóhajjal és egy lágy csókkal mutattam ki.

    Teljesen, száz százalékig bíztam benne, sosem volt semmi kétségem, mégis a lelkiállapotom akkor még nem tért vissza a helyére. Jay –aki egy őr volt- odasétált párom kocsijához, bekopogott az ablakon, ami azon nyomban lehúzódott. Egy sötét hajú nő ült a volán mögött, száját és az orrát maszkkal takarta, ujjaival erőteljesen a kormányba kapaszkodott, és egy gyönyörű gyűrű csillant meg az ujján. Valószínűleg beszélni kezdett és kérdezősködött, mert Jay kikapta a fülében lévő dugót, rákönyökölt az ajtóra és a kocsiba hajolva mutogatott a nőnek, akiről nem tudtam ki az. Nem is volt időm gondolkozni, amin Jay bentebb hajolt azon az ablakon Chanyeol felrántott a bokor takarásából, válla alá kapta a nehéz bőröndömet és lassú léptekkel húzódott a falhoz. Bár tiszta mocsok voltam akkor nem zavart, csak mentem a párom után és figyeltem, hogy a kamerák látókörébe ne essek.

    Viszont, ha bele is kerülök, a képbe nem tudnak szólni Jaynek, hisz a fülében nem volt semmi, hiába ordított volna bárki is a mikrofonban, ha ő nem hallja. Így akár be is mehetett volna a kapunk bárki, akár egy tolvaj is, mert a kapuban csak ő állt, senki más. A másik csávó –aki név szerint Mong- a bejárati ajtó előtt őrködött, ami takarásban volt, hála egy tujának.

   Alig mertem levegőt venni, mikor a nyitott kapuhoz értünk, ennek a nagy mamlasznak ott kellett volna állnia, megkérdezni, hogy hova-hova fiatalember, mint ahogy mindig, de lefoglalta a nő, így mi simán ki tudtunk lopakodni. Végig lépkedtünk a kerítés mentén a kocsi ellenkező irányába, nem kockáztattunk, gyorsak voltunk, halkak és leginkább idegesek. Talán háromháznyit mentünk, amikor az utcasarokra értünk, mi befordultunk, mire én azonnal a földre rogytam, a szívemhez kaptam és próbáltam megállni, hogy ne köpjem ki a tüdőmmel együtt a szívemet is. Zihálva néztem fel a fölém tornyosuló Chanyeolra, aki a homlokáról törölte le az izzadságot, majd rám pillantva elmosolyodott. Leguggolt, én pedig elfelejtettem levegőt venni, ahogy azokba a boldogságtól könnyfátyolos szemekbe pillantottam.

  - Akkor szoktál ilyen csapzott lenni, mikor szeretkezünk – kuncogott. Forróság áradt szét a mellkasomban, szerettem volna a nyakába csúsztatni a kezemet, hevesen megcsókolni, ráharapni a vastag és ízletes alsó ajkába, de valami megzavart.

   - Azt hittétek ennyi?

   Jay rideg hangneme miatt a gerincemen végig cikázott a hideg, olyan volt, mintha egy villám csapott volna belém. Túl könnyűnek tűnt!

   - Futás – mosolygott továbbra is a colos, majd megragadta a kezem, a bőröndöm és szélsebesen futni kezdett vissza a ház felé. Összezavarodtam. Nem értettem miért visszafelé megyünk, hova lett a kocsi, hol van a nő, amikor simán bepattanhatnánk és elvihetne minket? Miért hittem el egy pillanatra, hogy minden rendben ment?

   - Oh Sehun! – kiáltott utánam az a kiállhatatlan őr – Ha nem akar rosszat, akkor legyen szíves megállni. Kérem, hisz én csak a munkámat végzem, a kiszabott parancsot teljesítem! – Az egész utcát az üvöltés tette hangossá, a fejem pedig kezdett megfájdulni a hangzavartól és a futástól is.

    - Ha a munkáját végzi, akkor hallgatnia kell rám, hisz az én családomtól kapja a fizetését, szóval azt parancsolom, hogy álljon meg ott és hagyjon elmenni! – ordítottam vissza, míg Chanyeol kezét szorítottam. A talpcsattogás abba maradt, csak a saját zihálásomat hallottam, illetve a szívemet, ami a fülemben dobogott. Zavart voltam, teljes mértékig értetlenül álltam a dolgok előtt, nem tudtam mitévő legyek?

 Chanyeolra pillantottam, aki egy büszke mosollyal jutalmazta visszaszólásomat, majd hevesen kapkodva a levegőt befordult az utca végén. Nem foglalkozva semmivel azonnal megragadta a vállaimat, erőszakosan a falhoz nyomta félelemtől és az adrenalintól remegő valómat, ezek után pedig teljesen hozzám simulva vadul tapadt ajkaimra. A hirtelen jött intenzivitástól egy erőteljes nyögés halt el párom ajkai között, majd azonnal megkapaszkodtam a pólójában, ahogy felfogtam a helyzetet.

   Nyelvemmel édesen simogattam ajkait, míg ő hatalmas, forró tenyerével a fenekembe markolt, ismét felnyögtem ezúttal viszont a meglepettség miatt. Nem gondoltam volna, hogy valaha is képes lett volna a nyílt terepen nekem esni, de megtette. Sokszor indult be, ha épp sétáltunk a parkban, vagy mikor az állatkertben hülyéskedtünk és már sírtam a nevetéstől, mert a műanyag elefánt ormányával játszadozott, elég félre érthetően. Akkor is behúzott a mosdóba, azonnal hozzám tapadt, és én minden ellenkezés nélkül oda adtam neki magam, mert szerettem.

   Viszont úgy gondoltam, nem túl jó ötlet ezt az egészet az utcán folytatni, még a végén elkapnak minket és örökre száműzve leszek abba a borzalmas házba.

    - Chan - támaszkodtam meg a mellkasán, majd eltoltam magamtól, hogy izzadt valójára nézhessek. Mosolyogva, még mindig kapálózó szívvel adtam egy puszit elnyílt ajkaira, majd magamhoz szorítottam.

   - Menjünk haza - hunytam le a szemeim. Hallottam a szívének minden egyes dobbanását és tudtam, hogy valójában, egy szeretetteljes, és boldog mosoly csücsül az ajkain.

*°°*

  Teljes lelki nyugalommal léptem át Chanyeol lakásának a küszöbét, viszont megtorpantam és elképedtem. Ez alatt a pár hét alatt teljesen megváltozott a kecó. Nem voltam hozzászokva azokhoz a színekhez, amik akkor domináltak például a konyhában, amibe pont be lehetett látni a folyosónak hála.

  Valójában az egész lakás olyan, Park Chanyeolos volt. Az előszobában csak egy cipős szekrény, egy kabátakasztó és egy lábtörlő foglalt helyet. Minden fehérben pompázva. A falak továbbra is bézs színűek voltak a plafon fehéren rikított, míg a padlón biztonságot éreztető, barna parketta húzódott.

   Csak lehajítottam a cipőmet és azonnal a mosdóba igyekeztem, ennyi izgalom után eléggé megtelt a húgyhólyagom.

 - Nyuszi - nyitott be párom, miközben épp a dolgomat végeztem.

 - He? Mióta vagyok nyuszi? - húztam fel a szemöldököm értetlenül, mire ő átkarolta a derekam és szabadon hagyott nyakamra nyomott egy puszit.

 - Chan... pisilek - rántottam el a fejem, majd befejezve elraktam magam, és lehúztam a vécét.

 - Szeretlek.

 - Most brunyáltam, kezet mosok, feltérképezem a lakást, ha már itt kell megöregednem és...

 - Mocsok - kaptam el a karomat, majd egy álnok vigyorral az ajkai szegletében húzott magához. Pedig csak a kezemet mostam meg.

 - Nem kell itt megöregedned, de tudom, hogy szeretnéd - húzódott teljes mosolyra szája, hófehér fogai megcsillantak a lámpa sárgás fényében, míg szemeiben lágy érzelem húzódott.

 - Akkor asszem' lesz időm felfedezni - hízelegtem felé fordulva, tomboló szívvel. Kezeimet lassan simítottam végig nyakán, majd megkapaszkodva benne magamhoz rántottam, meg akartam csókolni, de úgy éreztem már nem kell kapkodnom. Szabad vagyok, ráérek, így aztán elfordulva tőle a tükörhöz léptem, amit szintén lecserélt. - Mondjuk sok változás van, ez például eddig háromszögekből állt. -Láttam a hátam mögött a leblokkolt fejét, hála a tükörnek, gonoszul elmosolyodva támaszkodtam a mosdókagylóra, majd vártam, hogy felébredjen.

 - Pá. Mentem aludni, egész este nem pihentem!

  Ott hagytam és a hálóba igyekeztem, ami a rövidke folyosó jobb oldalán volt, közvetlen a bejárati mellett. Kinyitottam az üvegezett, barna keretes ajtót és meglepve kapkodtam a szemem.

A parketta itt sokkal sötétebb volt, mint kint, már szinte feketének mondtam volna. A falak kávészínben pompáztak, egy-egy tapéta csíkkal, amin tényleg folydogáló kávé, és kávéscsésze foglalt helyet. A bútorok feketén simultak egymáshoz a jobb oldali falon. Az ágy a szekrényekkel szemben állt, a keret íves volt és mélybarna, a huzaton pedig egy édes Zootropolisz-os nyuszi, róka kombó volt. Még akkor néztük meg, mikor egyszer átszöktem hozzá Jongintól. Nem akartam tőle semmit, csakhogy szeressen, így aztán megnéztünk egy mesét. Bár teljesen kitűnt a szobából, de illett hozzánk, ő volt a róka én pedig egy buta nyuszi, aki nem is olyan buta.

 - Tetszik? - ölelt át mosolyogva, majd a nyakamba nyomott egy puszit, mire megremegett a lábam és kis híján összeestem a karjaiban.

 - Ugye nem aludtál még abban az ágyban? És én ezért vagyok a nyuszi, igaz? - fordítottam felé a fejem, majd teljesen meghatódva nyomtam puszit ajkaira.

 - Tényleg szeretlek - fordultam bele ölelésébe, majd nyakát átkarolva lassan csókoltam édes ajkaira, melyek csakis az enyémek voltak!

VÉGE

Lehet

Chanyeol

  Zavartan pillantottam körbe a teljesen üres szobában. Nem értettem, hogy miért nincs bent senki, miért hagyott mindenki cserben, elvégre én voltam az a személy, aki mindig szórakoztatott valakit. Egy olyan ember, aki annak örült, mikor az egyik csapattársa szomorkásan megjelent nála és mosolyogva lépett ki az ajtaján. Ehelyett egyedül voltam, csak feküdtem az ágyamban, és azon gondolkoztam, mi rosszat tehettem, hogy egy lélek sem volt rám kíváncsi. Lehunyt szemeim előtt lepörgettem az az nap esti koncertet, amit elrontottam. Annyira, de annyira elrontottam! Se a szöveg nem volt jó, se a mozdulatok, kétszer blokkoltam le, nem tudtam megszólalni helyette csak húztam a számat, és ami a leggázabb, nem álltam fel az emelvényre! Ott táncikáltam lent Jungmonggal, aki kinevetett és mosolyogva hátba veregetett, miután lejöttünk a színpadról.

     - Chanyeol?

    Nyílt az ajtóm és egy kissé meggyötört Baekhyun lépett be rajta. Nem tétovázott sokáig, egyből az ágyam mellé lépkedett, arrébb söpörte a matracon lévő ruháimat, majd letette rá a fenekét. Lábait egymásba kulcsolta, ujjaival lassan simított az arcomra, és a mellkasomra hajtotta a fejét. Ujj begyeivel forrón simogatott, míg a szívem felgyorsulva pumpálta a véremet, levegővételem szapora lett, ajkaim közt csak úgy szökött az oxigén befelé, szemeimet pedig lassan hunytam le a kellemes forróságtól, mely szétterjedt a mellkasomon. Nem tudhattam mi lelte, miért jött be, de aranyos gesztus volt a részéről. Valójában igen gyakran csinálta ezt, volt, hogy az éjszaka közepén cammogott át, hogy mellém bújva átöleljem és magamhoz szorítva békésen és teljesen megnyugodva alhasson.

    Igazából én szerettem Baekhyun törődő és arra vágyó mivoltát, aranyos volt és néha félelmetesen vonzó. Ha az edzéséből tért vissza általában az én szobámban találta meg a legkedvezőbb helyet a pihenésre. Haja általában a homlokához tapadt, ajkai feldagadtak és az izzadság cseppjei minduntalan siettek egymás után a föld felé.

   - Mi a baj, Chanyeol? Olyan fura vagy manapság. - Basszus, észrevette! Tényleg? Pont ő, hogy mennyire fáradt és kelekótya vagyok? Éppen Baekhyun?

   - Nincs semmi csak... fáradt vagyok egy kicsit - füllentettem. Nem akartam, hogy rákérdezzen! Így is nehéz mellette maradnom úgy, hogy nem teperem le, nem érek hozzá. Ha teszek is valami furát mindig magyarázkodnom kell, elviccelnem, pedig szeretném szeretni őt, úgy igazából.

   - Miért kötötted be a cipőfűzőm? - húzódott fentebb mellkasomon, így szinte a nyakamba szuszogott, míg ujjaival lassan simított végig alsó ajkamon. Meglepődtem közvetlen mozdulatán, arcát belefúrta bőrömbe, meg sem mertem mozdulni, levegőt venni. Attól féltem, hogy ha hozzáérek, a lavina elindul, és én nem tudok neki parancsolni, csak jönne magától, és persze azzal el is rontanám a egészet, a bandát, a mi barátságunkat és őt is.

   - Csak jó fej akartam lenni – próbálkoztam kivágni magam a helyzetből, de ő felnyomta magát, felemelte a takarómat, becsúsztatta a lábait az enyém mellé, mellkasomra hajtotta a fejét, karjával átfogta a derekam és egy apró puszit nyomott a pólóval fedett mellkasomra. Olyan gyorsan történt mindez, hogy felfogni sem volt időm, csak furcsán pislogva néztem le a borzos hajra, majd egy óriásit sóhajtottam.

   - Nem hittem volna, hogy ilyen dolgokra vagy képes csak azért, hogy a ChanBaek shippet fent tartsd. Tudom, hogy fontos neked, de megtennéd, hogy nem játszadozol velem? Nem akarok ezekre rosszul reagálni, nem karom elhinni, hogy fontos vagyok neked, de akkor ne csinálj ilyeneket a nagy közönség előtt, és ne csókkal vagy öleléssel hallgattass el, ha túl sokat beszélek, vagy túl hangos vagyok. Gyere oda, mint minden normális ember, és mond a képembe, hogy kussoljak. 

   Meglepve, teljesen letaglózva, szétnyílt szemekkel figyeltem a világos narancssárga plafont, melyet csak az apró fény világított meg, ami az ablakból szűrődött be. Nem akartam elhinni Baekhyun szavait, lehet részeg?   

 Eltoltam magamtól, felültem és úgy helyezkedtem, hogy egymás mellett üljünk. Teljesen megsemmisülve néztem rá, míg ő csak kipirulva, kissé szégyellősen nézett vissza rám. Nem hittem el azt, ami akkor történt, mintha nem is én volnék, kezemet lassan simítottam le derekán, majd a csípőjébe markolva húzódtam fenekemmel közelebb hozzá, hogy az a tér is bezáruljon, ami eddig megmaradt. Nagyot nyelve markoltam Baekhyun vékony és kívánatos csípőjére, majd annál fogva húztam magamhoz. Ő viszont másképp gondolta, átvetette a derekamon a lábát, karjait a nyakamba simította, az egyik kezével erősen a tarkómra fogott, majd összeszorította a szemét. Ajkai perzseltek, bizseregni kezdett a szám és a villám is végig cikázott a gerincem mentén, úgy éreztem magam, mint egy fa bábú, meg sem tudtam mozdulni, csak tányér nagyságú szemekkel figyeltem Baekhyun arcát közvetlen előttem. Olyan gondolataim támadtak, amibe belevörösödtem, de ő még rátett egy lapáttal.     Orromon csak úgy kapkodtam a levegőt, míg ő szinte falta ajkaimat, és nem akart leállni, tulajdonképp kicsit zavart, hogy úgy rám cuppant, elvégre én szoktam egy puszival elhallgattatni, de most ő cselekedett, és nem egy egyszerű, gyors és gyomrot remegtető puszival. Mozgatta az ajkait az enyémen, nyelvével többször is végig nyalt alsó ajkamon, és megharapta a már felduzzadt számat, ekkor észbe kaptam és a pólójába markolva vettem át az irányítást a csókban. Nem hagyhattam, hogy ő vezessen, birtokolni akartam, azt akartam, hogy ne higgye azt, miszerint csak a ChanBaek shipp miatt csinálom, mert én tényleg szerettem őt, nem túl régóta, de már egy ideje bennem volt az a furcsa érzés. Nyelvemmel lassan simogattam vékonyka, de annál édesebb alsó ajkát, mikor elvált tőlem. Megnyalta kipirosodott száját, majd rémültem nézett a szemeimbe.

    - Kinek akartál most bizonyítani? Senki nem látott minket, nincsenek rajongók, nem kell erőltetned a shippet, Chanyeol. Most mire akarod fogni?

   Bumm. Úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágott volna, sőt. Mintha megvert volna, addig püfölt, amíg teljesen vérbe fagyva nem lát, a szavaival vert meg. Elérte, hogy szarul érezzem magam.

  - Azt hiszem most az lesz a legjobb, ha visszamész a szobádba, Baekhyun – engedtem el, és elfordítva a fejem inkább a párnámon lévő mesefigurát tanulmányoztam. Verejtékezni kezdtem, a homlokomon gördültek le a cseppek, ajkaim egy pillanat alatt kiszáradtak és nagyon feszített a mellkasom. Rohadt kellemetlenül éreztem magam, mert nem szállt le rólam, ott ült az ölemben, ujjaival a tarkómon játszadozott, és mosolyogva simított végig a mellkasomon. Kezei alhasamhoz értek, mire rá kaptam a fejem. Esküszöm, hogy nem normális, mit akar velem csinálni?!

   - Baekhyun… - suttogtam lassan, de ő nem figyelt rám. Apró tenyerével ágyékomra simított, majd egy óvatlan pillanatban megmarkolta azt ott lent. Automatikusan ragadtam meg a kezét, és rántottam el, majd kikerekedett szemekkel néztem rá. Teljesen megőrűlt!

   - Te nem vagy normális! Baekhyun, menj vissza a szobádba, kérlek!

   - Szeretlek, Chanyeol! – mosolyodott el, majd egy csókot nyomott elnyílt ajkaimra, leszállt rólam, belefeküdt az ágyamba. Mint, aki jól végezte dolgát lehunyta a szemeit, és álomba zuhant.

   Lehet tényleg részeg volt… 

Százféleképp project: Századik rózsafej

http://szazfelekepp.blogspot.hu/

100.feladat: "Szép álmokat!"

Páros: Kim Jongin x Huang Zitao + Oh Sehun

Érintett banda: EXO

Műfaj: Fluff, élet

Korhatár: + 12

Szép álmokat!

    Halk zihálás hallatszik az egyik teremből. A zene ritmusa megbolondította mindkettőt, de Jongin megállt. Szíve zakatolt, majd’ kiszakadt a helyéről, száján kapkodta a levegőt –habár tudta, hogy rosszul teszi- és lassan a magnóhoz lépkedett.  Hosszú ujjaival, kinyomta a zenét, és komoran tekintett a fiatalabbra.

     - Sehun, elmondtam már ötször, hogy a karlendítésnél hátrafelé lépsz és nem előre! – emelte meg egy kicsit a hangját, mire a szőke elkapta a fejét. Felvette a földről a cuccát, és elrohant.

      Jongin kifújta a levegőjét, majd összeszedte cuccát. Lekapcsolta az áramot a táncteremben, bezárta az ajtót, és a kocsija felé vette az irányt.

     Hazaérve egy hisztis Zitao várta. Amint belépett a panel lakás ajtaján, féltékeny szempár fogadta. Ő csak fáradtan ledobta a cuccát a cipős szekrény elé, és a konyhába sétált, hogy tölthessen magának egy pohár vizet.

    - Már megint hol voltál ilyen sokáig? Tudod mennyi az idő Kim Jongin? Ha nem, akkor szívesen elmondom. Fél tizenkettő – hadonászott kezeivel az idősebb, és közelebb sétált a feketéhez. Féltékeny volt Sehunra, egyre gyakrabban maradt ki Jongin, és őt ez zavarta. Tudta, hogy nem tesznek semmi említésre méltót, öt mégis zavarta a tény, hogy a párja egy másik fiúval táncikál este.

     - Tudom mennyi az idő. Nagyon sajnálom. – Nem tudott mást kinyögni. Fáradt volt, és nem vágyott másra csak egy forró fürdőre.

    - Ennyi? Nagyon sajnálod? – háborodott fel teljesen Tao – Jó akkor tudod mit? Menj el Sehunkához, és kérj bocsánatot tőle, amiért képtelenek vagytok hamarabb elszakadni egymástól.

    - Féltékeny vagy? – mosolyodott el Jongin kedvesén. Aranyosnak találta, hogy egy olyan fiúra féltékeny, akivel alig beszélnek. Csak tanítja.

     - Én meg a féltékenység? Ugyan! – legyintett a másik – Mindegy is, menj Sehunhoz. Jó legyél, és vigyázz a hátadra meg ne fájduljon – ejtette ki ajkain könnyedén a szavakat, de belülről lángolt. Tüzet tudott volna okádni, annyira utálta akkor a fiút.  Erősen dobogó szívvel és óriási akarat erővel fordított hátat kedvesének, majd lassan a hálóba igyekezett.

     - A hátamra? – kérdezett vissza a ledöbbent Jongin.

     - Igen, mert ma a kanapén alszol. Szép álmokat! – mondta enyhe gúnnyal, majd vágta rá a másikra a háló ajtót, ő pedig apró mosollyal az arcán feküdt be a bevetett ágyra, mert tudta, hogy kedvese fürdés után úgy is mellé fekszik, és apró csókot nyom vállára. 

Százféleképp project: Hetvenharmadik rózsafej

http://szazfelekepp.blogspot.hu/

73. feladat: "Szeretlek"

Páros: 61. Zhang Yixing x Oh Sehun

Érintett banda: EXO

Műfaj: slice of life

Korhatár: +12

Szeretlek! 

    - Miért? – álltam teljesen lefagyva a park közepén. Ott állt előttem, engem nézett azokkal a mindig is ragyogó szemeivel, alsó ajkát beharapta, majd felemelve a kezét egy hópehely után kapott. Akár egy gyerek, és én annyira szerettem ezt a gyerekes viselkedését. Mosolygó ajkai leginkább arra az időkre emlékeztetett, mikor együtt fetrengtünk a hóban, a másik ajkai után kapkodtunk, hogy felmelegítsük magunkat valamivel. Szerettem vele lenni, ő volt a mindenem, vele éltem egy fedél alatt, bár sokáig csak a lakótársam volt a sok közös iszogatás, a másik megismerése és egy közös buli Chanyeolnál meghozta a gyümölcsét. Erre most, alig két év telt el, de azt mondja nekem, hogy visszamegy Kínába. Nem értettem őt, szeretett, együtt átéltünk minden butaságot, megbeszéltük, kihúztuk a nehezebb időszakokat is együtt, erre ő elém áll azzal, hogy elmegy.

    - Yixing jól meggondoltad ezt? – léptem hozzá közelebb egy lépéssel, de ő hátrált. Összeszorult a torkom, a szemeimben összegyűltek a könnyeim, nem akartam sírni, nem akartam elengedni, de nem láncolhattam magamhoz, ha menni akart, el kellett fogadnom. Hatalmasat nyeltem és erőszakosan töröltem meg a szemeimet.

   - Szeretlek! Ezért kell elmennem – fújta ki a bent rekedt levegőjét, majd rám mosolygott – és te jössz velem, hogy bemutassalak a családomnak.

    Teljesen megdermedve néztem megremegő ajkaira. Nem fogtam fel a mondandóját, összezavarodtam, elkaptam a szálat, melyet előttem lengetett, de ő másképp gondolta és összecsomózta, amit saját magamnak kellett kibogoznom. Zavaros tekintettel kerestem az övét, hogy biztos legyek abban, amit mondott, az agyam egyre inkább felengedett lefagyott állapotából, majd mikor úgy éreztem felfogtam a hallottakat, elé léptem, kezemet óvatosan simítottam a nyakába, majd magamhoz húztam.

   - Én is szeretlek – suttogtam éjfekete sáljába, majd hatalmas mosollyal az ajkaimon, nyomtam egy apró puszit lefagyott, már-már kicserepesedett ajkaira. 

Százféleképp project: Hatvannegyedik rózsafej

http://szazfelekepp.blogspot.hu/

64.feladat: "Enyém lehet ez a tánc?"

Páros: Byun Baekhyun x Kim Jongin, Kim Jongdae

Érintett Banda: EXO

Műfaj: slice of life

Enyém lehet ez a tánc?

   Ott álltam, letaglózva, teljesen elveszve a saját érzéseimben, mikor megláttalak titeket. A rengeteg kérdés, mely bennem kavargott egyszerűen kikészített.

    Miért nem voltam elég bátor? Miért nem tudtam oda menni hozzád? Miért nem tudtam a barátságunkat eldobni, hogy aztán valami sokkal komolyabb, érzelmesebb legyen belőle? Miért vagyok ilyen béna? Én akarok lenni melletted!

    Meg akarom fogni a kezed, el akarom suttogni neked, miszerint mindig is szerettelek, oly' sok mindent szeretnék, mégis gyáva voltam és elvesztettelek. Elvesztettem a szerelmemet, a barátomat, azt az embert, akit minden pillanatban magam mellett akartam tudni.

     De nem siránkozom, ha azon a bálon én lépek eléd Baekhyun, ha én simogatom végig a karod, akkor mellettem lennél, nekem címeznéd a szerelmes mosolyokat nem Jongdae-nak.  Engem csókolnál meg büszkén a szűk családi és baráti körben, az én segítségemre támaszkodnál, de nem teszed. Mert én nem mertem eléd állni, Kim Jongin-ban nem volt annyi, hogy oda álljon eléd, majd átöleljen.

    Mosolyogva fogadtad volna és talán meg egy puszit is nyomtál volna a hajamba. Ismertelek, túl jól ismertelek, de nem mertem oda lépni.

 Helyette végig néztem, ahogy Jongdae eléd áll, remegő ujjaival lassan simít végig a hófehér zakóval takart karodon, majd füledhez hajolva megkérdezi: Enyém lehet ez a tánc?

  Éreztem, hogy a mellkasom összeszorul, a kép előttem homályossá válik, és a gyomrom összeszűkül. Zavaros gondolataim miatt egy szempillantás alatt eltűntem. Nem akartam, hogy lásd, szenvedek.

    Te boldog vagy, én pedig mindig is szerelmesen zakatoló szívvel vágyódom utánad, Byun Baekhyun!

Százféleképp project: Hatvanegyedik rózsafej

http://szazfelekepp.blogspot.hu/

61. feledat: "Menj vissza aludni!"

Szereplők: Oh Sehun x Byun Baekhyun

Érintett banda: EXO

Műfaj: slice of life

Korhatár: +12

Megjegyzés: Szereplő betegsége

Menj vissza aludni!

    Zakatoló szívvel ébredtem az éjszaka közepén, nem igazán értettem mi lehet a probléma elvégre a gyógyszereimet bevettem, az este folyamán semmi kimerítő nem történt, Baekhyun nem akart az éjszakába nyúló, élvezetes tevékenységet folytatni, ami miatt a szívem bedobogott volna, így nehezen feltornázva magam az ágyban próbáltam nem felkelteni a mellettem édesdeden alvó szerelmemet.

    Hatalmas levegőket vettem, a tenyeremet a mellkasomra csúsztattam, majd a bőrömbe markolva, alsó ajkamat beharapva próbáltam meg megnyugtatni saját magam, viszont hiába, a szívem a vonatokat megszégyenítő gyorsasággal pumpálta a véremet, míg szinte én is megsüketültem tőle. Felkelve a meleg ágyból a konyhába mentem, hogy remegő kezeim közé vegyem az életmentő gyógyszeremet, és egy pohár vizet, hogy lenyugtassam a ketyegőmet, mely bármelyik pillanatban felrobbanhatott volna.

    Nagy kínok között nyeltem le a bogyót, majd a pultra támaszkodva nagy levegőket vettem, és jéghideg kezemet visszavezettem a mellkasomra. Ki…be… ki… be… - ezt ismételgettem fejben, és a testem reagálva a szavakra tette azt, amit kellett. Sosem történt még ilyen, sosem voltam még rosszul az éjszaka folyamán.

   - Sehun – suttogó hangot hallottam bal oldalamról, de a szívem nm akart megnyugodni, épp ellenkezőleg. Felkúszva a torkomban, ott dübörgött, míg én megrogyva kapaszkodtam meg a konyhapultban.

 - Menj vissza aludni, Baekhyun – motyogtam magam elé, de ő teljesen remegő valójával sétált mellém, hogy a kezei segítségével a nappaliban lévő fotelbe ültessen. A combjaimon foglalt helyet és egy pillangó csókot nyomott elnyílt ajkaimra, míg én hangosan szuszogtam.

 Ki… be… ki… be… - hajtogattam folyamatosan, hogy ne legyen bajom, levegő kellett, Baekhyun kellett és az, hogy érezzem a jelenlétét. Ő volt számomra a gyógyír.