Egy lehetőség

Music Challenge

   Meglepődik azon bárki is, ha azt mondom: másnapos fejfájással, lehányt ingujjal és undorító szájízzel keltem? Gondolom most még igen, viszont van egy dolog, amit még nem mondtam. Szerelmi háromszögbe keveredtem, és én voltam az a személy, akit ki kellett iktatni.

   Az egész úgy kezdődött, hogy hat hónapja találkoztam vele. Az első dolog, ami megfogott benne az a kidolgozott felsőteste, a karjai és a szeme volt. Világos, már-már szürke haja, kissé izzadt tincsei, amik homlokára tapadtak, illetve a szemei, amik megigéztek. Ahogy rám pillantott, súlyokkal a kezében, nyakán kidudorodott erein akadt meg a tekintetem. Piszkos fehér trikója szinte szét akart szakadni mellén a hirtelen bedurrant izmok miatt, én pedig megtorpanva néztem őt.

   Megnyalva ajkaim, kissé remegő lábakkal léptem a mellette lévő géphez, majd a cuccaimat lepakolva ültem le és kezdtem el emelni. Míg csináltam a beütemezett gyakorlatomat, ha ötvenszer nem pillantottam rá a szemem sarkából egyszer sem. Viszont az utolsó három percben már csak pimasz vigyorral támasztotta a falat és engem nézett, éreztem a tekintetét rajtam. Lassan csúszott fel lábaimon, kezemen és arcomra térve elmosolyodott. Koncentráltam, nyelvem kidugtam, míg lábaimmal erőlködve emeltem a súlyokat. Befejezve a feladatot összeszedtem magam, majd megtorpantam. Oda állt elém, megfogta a kulacsomat, letekerte a tetejét és beleszagolt.

   - Ízesített vizet iszol edzés közben? – hangja mély, kissé karcos volt. Bohókásan megrázta a fejét, majd a közeli mosdóba ment. Elvitte a kulacsom. Igazából nem akartam rá parázni a dologra, és úgy voltam vele, majd veszek másikat. Nekem időre kellett hazamennem, nem szabadott hagynom, hogy elvigyen magával a pillanat. Így aztán mentem a futópadra, és beállítva azt tizenöt percre, kocogni kezdtem. Alig kezdtem el, ő ismét megjelent előttem. Leállította a gépet, kezembe nyomta a megtöltött kulacsot és kezével mutogatni kezdett, miszerint igyak belőle.

   Sosem gondoltam, hogy egy olyan emberrel fúj össze a szél, mint Chanyeol. Igazán kedves ember volt, állandóan mosolygott, folyamatosan kereste a pillanatokat. A pillanatokat, ahol a közelemben lehet, ahol meg tud érinteni. Másfél hónappal a találkozásunk után történ az első gyomorbizsergető pillanat. Bár állítása szerint véletlen volt, én tudom, hogy már akkor direkt csinálta a dolgokat, végig simított a combomon. Aztán sorozatosan jöttek az incselkedések, megragadta a felkaromat és úgy segített fel, edzés előtt a háztömb előtt várt, néha belecsípett a fenekembe, hogy kicsit gyorsabban lépkedjek előtte.

   Egy fáradt estémen aztán elkapott, elvette azt, amit akart tőlem. A testemet nem adtam oda neki, de szívemet igen. Lassan nyomott neki a háztömb koszos falának, keze a hátamra simult ajkait az enyémnek nyomta, én pedig reménykedtem, hogy nem álmodok. Nagyot szusszanva húzódtam el, majd a vállára döntve homlokom elengedtem kabátját.

   - Részeg vagy – suttogtam szinte magam elé. Nem tagadta, nem mondott semmit, csak erőszakosan mart ismét ajkaimra, míg kezeivel a kabátom alá nyúlt. Remegve próbáltam összeszedni magam és eltolni, de erősebb volt nálam. „Itt van a jelent a fejemben, nem tudom hogy végződik majd” – de nem akartam, hogy olyat tegyen, amit másnap megbán, így aztán összegyűjtve minden erőmet, meglendítettem a kezem. Megpofozva őt, majd bemenekültem a háztömbbe. Szinte szaladtam a lifthez, sietve megnyomva a hetes gombot vártam, hogy minél hamarabb felérhessek a lakásba, és biztonságban tudjam magam.

  Utána nem találkoztam vele. Rosszul éreztem maga, hiányzott, hogy a konditeremben mosolyogva állítsa fentebb a futó padot, hogy a vizemet kicserélje, hiányzott nekem az a Chanyeol, akit megismertem.

 Ez a szerelem? Amikor ellököm magamtól, és mégis minden porcikám hiányolja?

Kaptam egy üzenetet az incidens után egy héttel, miszerint ne haragudjak rá. Nem tettem, sosem tudtam volna haragudni rá, egyszerűen csak megijedtem, a torkomban dobogott a szívem, a gyomrom bucskázott egyet és a lehunyt szemeim előtt csillagok jelentek meg.

Válaszoltam neki, hogy jöjjön fel hozzám beszéljük meg és tegyük rendbe a dolgokat. Nem kellett volna kezdeményeznem. Aznap este megtettem azt, amit nem gondoltam volna sosem, oda dobtam magam neki, miután kellő mennyiségű alkoholt lecsúsztattam a torkomon. Onnan pedig nem volt megállás, majdnem mindennap találkoztunk, szexeltünk és elment. Chanyeolnak nem voltam más, mint egy játék, akivel jót szórakozhat, míg a másik várt rá otthon.

**

   - Ő itt Baekhyun – mutatott be a másik félnek. Elöntött a düh, arcom kipirosodott, és az a rengeteg ábrándozás, hogy majd mi együtt leszünk viccnek tűnt. Utáltam. Utáltam Chanyeolt, amiért felültetett, amiért annyira beleestem. Utáltam Baekhyunt, mert ő sokkal többet ért Chanyeol számára, mint én. Utáltam magam, mert elhittem, hogy érek valakinek valamit.

 - Luhan – mutatkoztam be, majd meghajolva vékony kis teste előtt inkább előkerestem a telefonom és úgy tettem, mintha valami fontos üzenetem jött volna. Persze, a kutya se keresett.

  

  Aztán elkezdődött a lejtő, belementem mindenbe. Én csak kiélveztem azt az időt, amikor vele lehettem, és ha ez azt jelentette, hogy le kell innom magam, és szexelnem kell vele, hogy érezzem felőle a törődést, megtettem. Hogy miért? Mert akkor éreztem magam valakinek. Agyamat elborították a csúnya gondolatok, nem éreztem magamban erőt, nem éreztem az élni akarást. Erőltetett mosolyokkal nyugtattam a munkatársaimat, sminkkel takartam el a karikákat a szemem alatt, és hatalmas ruhákkal az alkatomat.

Két hónapja nem kerestem. Két hónapja kocsmából kocsmába járok, házibulikba esek be részegen és kitudja miket teszek az idő alatt, míg homályba merül az elmém… Elvesztem.

 Csak az jár a fejemben mindennap, amikor felkelek, amit aznap este mondott.

„Új gyógymódom van a magányra.

És ha megadod nekem, amit akarok.

Akkor megadom, amit szeretnél.”

  Hazudott nekem, én pedig naivan elhittem mindent, amit mondott. Mert én csak egy elfeledett gyermek voltam, aki éhezett a szeretetre, a törődésre. Beleestem a csapdájába, és talán sosem fogok kilábalni ebből, mert a szavak belém égtek, és a csalódást nem tudom feldolgozni. Még mindig szeretem és tönkre teszem magam, mindez miatta. Egy fiú miatt, aki csak kihasználta a lehetőséget.

Ez voltam én… Egy lehetőség.

Tudom, hogy semmi értelme, de 9 hónap kihagyás után ennyi jött ki belőlem erre a zenére. Sajnálom ._.