Prológus
Hangosan
felzokogtam. Három év telt el, én mégis képes voltam sírni utána. Borzalmasan
szánalmasnak éreztem magam, egy olyan ember után kapálóztam, aki akkor már nem
akart engem. Vagy talán mélyen, legbelül ő is érzett valamit, de elrontottuk.
Egy egyszerű gimis szerelemnek indult, de én még a mai napig mást érzek, és az,
hogy minden nap látom őt, ahogy előttem búcsúzik el az aktuális egyéjszakás kalandjától mérhetetlenül
fáj.
Minden ilyen pillanat egy repedés a már amúgy is megviselt
szívemen. Mindig aggódtam, hogy velem van a baj, hogy miattam áll a
kapcsolatunk egy helyben, aztán sikerült felengednem, mindent lépésről lépésre csináltunk, Chanyeol
mégis ott hagyott.
Nem sokkal az
után, hogy lefeküdtünk volt egy nagyobb vitánk. Chanyeol erőszakos lett,
elborult az agya, pedig annyira szerettem, annyira akartam vele, mégis képes
volt megfojtogatni, fájdalmat okozott nekem minden együttlétünk alkalmával,
pedig elhittem neki, hogy gyengéd lesz. Az első olyan fantasztikusra sikerült,
de aztán megkattant.
Én azóta egy összetört szívű senki lettem. Az életemet vele
képzeltem el, együtt kellett volna maradnunk, összeköltözni, ahogy a józan
pillanataiban megbeszéltük, ő mégis mást választott. Elzüllött és Sehunékkal
nem tudtunk rajta segíteni.
Minden este Jongdae karjaiban alszom el, várom, esküszöm,
várom a pillanatot, hogy elém álljon, és csak annyit mondjon: Sajnálom!
De félek ez sosem
fog bekövetkezni. Akarom egyáltalán? Lehet, hogy mégsem.
Egyszerűen csak szeretném őt elfelejteni.
Napról napra...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése