Egy lehetőség

Music Challenge

   Meglepődik azon bárki is, ha azt mondom: másnapos fejfájással, lehányt ingujjal és undorító szájízzel keltem? Gondolom most még igen, viszont van egy dolog, amit még nem mondtam. Szerelmi háromszögbe keveredtem, és én voltam az a személy, akit ki kellett iktatni.

   Az egész úgy kezdődött, hogy hat hónapja találkoztam vele. Az első dolog, ami megfogott benne az a kidolgozott felsőteste, a karjai és a szeme volt. Világos, már-már szürke haja, kissé izzadt tincsei, amik homlokára tapadtak, illetve a szemei, amik megigéztek. Ahogy rám pillantott, súlyokkal a kezében, nyakán kidudorodott erein akadt meg a tekintetem. Piszkos fehér trikója szinte szét akart szakadni mellén a hirtelen bedurrant izmok miatt, én pedig megtorpanva néztem őt.

   Megnyalva ajkaim, kissé remegő lábakkal léptem a mellette lévő géphez, majd a cuccaimat lepakolva ültem le és kezdtem el emelni. Míg csináltam a beütemezett gyakorlatomat, ha ötvenszer nem pillantottam rá a szemem sarkából egyszer sem. Viszont az utolsó három percben már csak pimasz vigyorral támasztotta a falat és engem nézett, éreztem a tekintetét rajtam. Lassan csúszott fel lábaimon, kezemen és arcomra térve elmosolyodott. Koncentráltam, nyelvem kidugtam, míg lábaimmal erőlködve emeltem a súlyokat. Befejezve a feladatot összeszedtem magam, majd megtorpantam. Oda állt elém, megfogta a kulacsomat, letekerte a tetejét és beleszagolt.

   - Ízesített vizet iszol edzés közben? – hangja mély, kissé karcos volt. Bohókásan megrázta a fejét, majd a közeli mosdóba ment. Elvitte a kulacsom. Igazából nem akartam rá parázni a dologra, és úgy voltam vele, majd veszek másikat. Nekem időre kellett hazamennem, nem szabadott hagynom, hogy elvigyen magával a pillanat. Így aztán mentem a futópadra, és beállítva azt tizenöt percre, kocogni kezdtem. Alig kezdtem el, ő ismét megjelent előttem. Leállította a gépet, kezembe nyomta a megtöltött kulacsot és kezével mutogatni kezdett, miszerint igyak belőle.

   Sosem gondoltam, hogy egy olyan emberrel fúj össze a szél, mint Chanyeol. Igazán kedves ember volt, állandóan mosolygott, folyamatosan kereste a pillanatokat. A pillanatokat, ahol a közelemben lehet, ahol meg tud érinteni. Másfél hónappal a találkozásunk után történ az első gyomorbizsergető pillanat. Bár állítása szerint véletlen volt, én tudom, hogy már akkor direkt csinálta a dolgokat, végig simított a combomon. Aztán sorozatosan jöttek az incselkedések, megragadta a felkaromat és úgy segített fel, edzés előtt a háztömb előtt várt, néha belecsípett a fenekembe, hogy kicsit gyorsabban lépkedjek előtte.

   Egy fáradt estémen aztán elkapott, elvette azt, amit akart tőlem. A testemet nem adtam oda neki, de szívemet igen. Lassan nyomott neki a háztömb koszos falának, keze a hátamra simult ajkait az enyémnek nyomta, én pedig reménykedtem, hogy nem álmodok. Nagyot szusszanva húzódtam el, majd a vállára döntve homlokom elengedtem kabátját.

   - Részeg vagy – suttogtam szinte magam elé. Nem tagadta, nem mondott semmit, csak erőszakosan mart ismét ajkaimra, míg kezeivel a kabátom alá nyúlt. Remegve próbáltam összeszedni magam és eltolni, de erősebb volt nálam. „Itt van a jelent a fejemben, nem tudom hogy végződik majd” – de nem akartam, hogy olyat tegyen, amit másnap megbán, így aztán összegyűjtve minden erőmet, meglendítettem a kezem. Megpofozva őt, majd bemenekültem a háztömbbe. Szinte szaladtam a lifthez, sietve megnyomva a hetes gombot vártam, hogy minél hamarabb felérhessek a lakásba, és biztonságban tudjam magam.

  Utána nem találkoztam vele. Rosszul éreztem maga, hiányzott, hogy a konditeremben mosolyogva állítsa fentebb a futó padot, hogy a vizemet kicserélje, hiányzott nekem az a Chanyeol, akit megismertem.

 Ez a szerelem? Amikor ellököm magamtól, és mégis minden porcikám hiányolja?

Kaptam egy üzenetet az incidens után egy héttel, miszerint ne haragudjak rá. Nem tettem, sosem tudtam volna haragudni rá, egyszerűen csak megijedtem, a torkomban dobogott a szívem, a gyomrom bucskázott egyet és a lehunyt szemeim előtt csillagok jelentek meg.

Válaszoltam neki, hogy jöjjön fel hozzám beszéljük meg és tegyük rendbe a dolgokat. Nem kellett volna kezdeményeznem. Aznap este megtettem azt, amit nem gondoltam volna sosem, oda dobtam magam neki, miután kellő mennyiségű alkoholt lecsúsztattam a torkomon. Onnan pedig nem volt megállás, majdnem mindennap találkoztunk, szexeltünk és elment. Chanyeolnak nem voltam más, mint egy játék, akivel jót szórakozhat, míg a másik várt rá otthon.

**

   - Ő itt Baekhyun – mutatott be a másik félnek. Elöntött a düh, arcom kipirosodott, és az a rengeteg ábrándozás, hogy majd mi együtt leszünk viccnek tűnt. Utáltam. Utáltam Chanyeolt, amiért felültetett, amiért annyira beleestem. Utáltam Baekhyunt, mert ő sokkal többet ért Chanyeol számára, mint én. Utáltam magam, mert elhittem, hogy érek valakinek valamit.

 - Luhan – mutatkoztam be, majd meghajolva vékony kis teste előtt inkább előkerestem a telefonom és úgy tettem, mintha valami fontos üzenetem jött volna. Persze, a kutya se keresett.

  

  Aztán elkezdődött a lejtő, belementem mindenbe. Én csak kiélveztem azt az időt, amikor vele lehettem, és ha ez azt jelentette, hogy le kell innom magam, és szexelnem kell vele, hogy érezzem felőle a törődést, megtettem. Hogy miért? Mert akkor éreztem magam valakinek. Agyamat elborították a csúnya gondolatok, nem éreztem magamban erőt, nem éreztem az élni akarást. Erőltetett mosolyokkal nyugtattam a munkatársaimat, sminkkel takartam el a karikákat a szemem alatt, és hatalmas ruhákkal az alkatomat.

Két hónapja nem kerestem. Két hónapja kocsmából kocsmába járok, házibulikba esek be részegen és kitudja miket teszek az idő alatt, míg homályba merül az elmém… Elvesztem.

 Csak az jár a fejemben mindennap, amikor felkelek, amit aznap este mondott.

„Új gyógymódom van a magányra.

És ha megadod nekem, amit akarok.

Akkor megadom, amit szeretnél.”

  Hazudott nekem, én pedig naivan elhittem mindent, amit mondott. Mert én csak egy elfeledett gyermek voltam, aki éhezett a szeretetre, a törődésre. Beleestem a csapdájába, és talán sosem fogok kilábalni ebből, mert a szavak belém égtek, és a csalódást nem tudom feldolgozni. Még mindig szeretem és tönkre teszem magam, mindez miatta. Egy fiú miatt, aki csak kihasználta a lehetőséget.

Ez voltam én… Egy lehetőség.

Tudom, hogy semmi értelme, de 9 hónap kihagyás után ennyi jött ki belőlem erre a zenére. Sajnálom ._.

Tetováló srác

Ez a One Shot egy kihívásra készült még régebben, de most megtaláltam az egyik mappámban, így gondoltam kiteszem ide is. Nagyon gagyi lett, de akkor írtam, mikor szenvedtem, elég rendesen. A vége is összecsapott, de azért remélem elolvassa valaki    >< 

Baekhyun

     Édes álmok voltak azok, melyeket én kergettem egy csodás nyári estén, a megtestesült csoda volt minden a lehunyt szemhéjam előtt. Az agyam csúfos játékot űzött velem, elhittem egy pillanatra, hogy az életem végre egyenesbe jön, nem leszek többé én az a bizonyos férfi, aki kilóg a sorból, aki bár jól teljesít, a nemi identitása miatt ugyanabban a porban éldegél, mint régen.

Egy nő volt az oldalamon, hosszú, fekete hajjal, gyönyörű testalkattal és gömbölyödő pocakkal. De ez a kép egy pillanat alatt széthullott, ahogy meghallottam egy idegesítő hangot, ami az ajtómon való dörömbölés volt, és Sehun kiabálása, akit az egyik legjobb barátomnak csúfoltam.

      Kinyitva a szemem az első gondolatom az volt, hogy idióta vagyok, amiért még mindig nem rendeztem át a szobát, hogy a korai napsugarak elől megmeneküljek, és a retinám rendben maradjon. Apró szitokszavak csúsztak ki teljesen kicserepesedett ajkaim közül, majd feltápászkodtam, és a hófehér papucsomba bújva lassan csoszogtam ki az ajtóhoz, hogy végre kinyissam azt, és befogja a száját ez a szerencsétlen.

   - Még hajnal van, mit akarsz? – estem a kanapéra. Lustán nyúltam el rajta, és azon kezdtem el gondolkozni van-e értelme meghallgatni Sehun szentbeszédét, vagy elaludhatok?

    - Hyung, figyelj már rám, kérlek! – simított a felső combomra, mire még a hideg is kirázott, ne fogdosson, simogasson meg ilyenek!

    - Jó csak mond, amit szeretnél – morogtam az orrom alatt még álomittasan.

   - Szóval jó fejek, az egyik kicsit fura, most, illetve nemrég szerelt le, a másik tetováló művész a harmadik meg DJ gondolom, ő szolgáltatja majd az egész hangulatot. Mi pedig elmegyünk, na? – mozgatta a fejét balra-jobbra, mintha valami nagydolgot mondott volna, pedig csak egy szimpla házibuliba akart menni, ahol fura emberek lesznek.

    Mindig is vonzottak a furcsa emberek, elvégre normálisnak és megszokottnak lenni unalmas, kell egy kis izgalom, egy kis rosszaság az életbe. Másképp nem lesz az embernek emléke, amire nevetve gondol vissza és idéz fel, nem lesz olyan, amire, ha rágondol úgy lesz vele, kár, hogy ezt-azt kihagytam. Viszont egy bizonyos kor után már jobb elköteleződni, megtalálni azt az embert, aki mellett boldogan töltöd el a mindennapjaidat, akivel komolyabbra fordulnak a dolgok, akivel képes vagy a nap minden percét kihasználni, csakhogy végre érezd a boldogságot és a szeretet.

  - Ott leszünk – bólintottam. Valójában akkor nem éreztem semmit, nem gondoltam úgy, hogy majd én ott találom meg azt a személyt, aki színt visz az életembe, aki mellett nem leszek unalmas, aki megmutatja nekem azt az utat, ahol még nem jártam.

  - Akkor jövök eléd nyolcra, csípd ki magad, hidd el nekem, olyan emberek lesznek ott, akik tetszeni fognak – mosolygott rám barátom, majd boldogan felpattant mellőlem, és kisétált az ajtómon, ezzel megnyugtatva engem, hogy nem kell őt tovább hallgatnom, illetve nyugodtan alhatok még maximum két órát a kényelmesnek tűnő kanapémon.

   Bár nem volt annyira kényelmes az alvás, mint én azt elhittem, és tulajdonképpen nem is pihentem, csak szenvedtem, úgy gondoltam, nem mereszthetem a fenekem a kanapén egész nap. Ettem, összeszedtem a szétdobált szennyest, elindítottam a mosást, és csupa hasznos dolgot csináltam, így a lakás sem volt annyira borzalmasan mocskos, mint addig. Őszintén nem igazán tudtam, hogy mivel ütöttem el annyira az időmet, hogy már fél nyolc volt, mikor felpillantottam a kajálás után. Gyorsan zuhanyoztam, belőttem a hajam, sminkeltem és felvettem egy szűk farmert, na meg egy fekete-fehér inget.

  Szemeimbe még utoljára bele simítottam a rózsaszínes tincseimet, majd eltettem a telefonom meg persze a pénztárcámat.

   Kissé izgatottan vártam Sehunt, hisz fogalmam sem volt mire kellene majd számítanom, mi fog rám várni, kikkel fogok találkozni, bele visznek-e majd a rosszba?  Felpörgetik az életem, vagy épp az ellenkezője?

   Hangosan kopogott barátom, én pedig kissé erőteljesebben verő szívvel mentem ki, zártam be az ajtót, és lépkedtem az ébenfekete hajú után. A lépcsőn lefelé haladva teljesen elöntött a pánik. Nem akartam elmenni otthonról, féltem mi lesz velem, ha én most összeakadok valakivel? Vágytam arra, hogy ne legyenek szürkék a mindennapjaim, de talán még nem voltam felkészülve arra, hogy szivárványszínben pompázzon az életem.

 - Hyung nyugi, jó fejek, Chanyeol tetszeni fog, olyan mint te, majd kipingálja a bőrödet – simított végig bíztatásul a felkaromon, míg én csak egy mosolyt erőltettem az arcomra, miközben belül remegtem.

   A hely alapjába véve a gazdag negyedben volt, a ház hatalmas, már méterekről lehetett hallani, hogy a buli amolyan zúzós, és mindenki részeg hangulatú lesz, és ezt nem is cáfolták meg. Ahogy beléptünk a kertbe, egy öltönyös férfi kínált minket amolyan fogadó itallal, amit húzóra kellett inni, miközben én reménykedtem benne, hogy legalább valami édes koktélt kapunk, de a férfiak erőset kaptak, csak a hölgyek ittak olyan italt, amilyet én is szerettem volna.

  Sehun úgy túródott előre a beszélgető emberek tömegében, hogy közben a kezemet fogta, miszerint ne veszítsen el, már az első pár percben. Amint a DJ pulthoz érkeztünk elengedett, és lepacsizott a magas sráccal, akinek vörösen csillogó duzzadt ajkai voltak. Bár a zene hangos volt, a fények csak úgy váltakoztak és mindent beterített a mámor hallottam a beszélgetésüket, miszerint a tetováló srácot keresi Sehun. A vastag ajkú, csak balra bökött, majd ujjait azonnal visszavezette a gombokra és nyomkodni kezdte őket, illetve a fülére húzta a fejhallgatót, hogy a zenét tökéletesen átkeverje egy másikra. Bennem volt a félelem, de a zene dallama ismerős volt, belemászott a fülembe, és táncra akartam perdülni, viszont barátom nem engedte, csak rángatott magához, míg egy magas sráchoz nem keveredtünk. Haja tökéletesen volt belőve, oldalt felnyírt volt, elől felállított, és néha megcsillant a világosabb melír hála a fényeknek. Kíváncsian fürkészte az egész valómat, majd hatalmas, férfias kezét nekem nyújtotta. Kicsit meglepődtem, hisz, ahogy elhúzódott a csuklóján az ingje a bőrén azonnal megmutatkozott mi is a szakmája. Két angol kis szócska volt a bőrébe ütve, mire én csak elmosolyodtam. Pozitív embernek tűnt, azzal a két szóval, így teljesen megnyugodva nyújtottam felé a kezem, és csúsztattam apró tenyerem az övébe, hogy erősen megszorítsa, és kissé elhomályosodott tekintetét az enyémbe fúrja.

  - Park Chanyeol, tetováló művész, és jelenleg be vagyok csiccsentve. Kit tisztelhetek ebben a kívánatos személyben? – kuncogott, és egy gyors meghajlás után, tovább szorongatta kezemet selymes tenyerével, és enyhén érdes ujjaival. Talán gitározik és azért erősödött meg a bőr az ujjain, vagy lehet csak a gépezet tartása miatt.

  - Byun Baekhyun vagyok, irodai asszisztens, és még csak egy rövidet ittam – kuncogtam én is, majd galléromhoz kaptam. Melegem lett és valahogy kénytelen voltam a szorító érzésen változatni, így szétszedtem a legfelső gombomat.

 - Gyere velem – húzott maga után, mire én kétségbe esetten nézte Sehunra, de ő csak boldogan integetett, és elkapott egy szürke hajú fiút, majd eszméletlen táncra keltek.

 - Hova megyünk? – kérdeztem enyhén meglepődve a tetováló srácot, hisz a zene kissé elhalkult, én megnyugodtam a mosolyát látván, majd az udvaron találtam magam. Élesen szívtam be az éltető oxigént, hisz bent az alkohol mindent beterített, itt pedig csak egy-két ember álldogált. Műanyag pohárral a kezükben, melyben kétes színű ital foglalt helyet, ujjaik között pedig a füstölgő rúd, melyet mosolyogva szívtak, hogy megrövidítsék az életüket.

   Chanyeol érdes ujjai szakítottak ki a bámészkodásból, ahogy lassan simított végig kézfejemen, majd szinte orrom alá dugta a kis, piros dobozát, amelyben a cigarettája foglalt helyet. Kissé meglepve néztem rá, hisz nem gondoltam volna, hogy kinézi belőlem, miszerint én valaha is rágyújtanék, pedig rendszeresen bagóztam, főleg, ha Sehun-nal mentem bulizni, rossz szokás volt, de engem könnyen bele lehetett vinni a rosszba.

 - Mentolos? – húztam el a számat és inkább tovább nézelődtem a teraszon. Valójában nem igazán tudtam mit kéne tennem ezzel az egész szituációval, elvégre egy idegennel álldogáltam ott, ki voltam szolgáltatva neki, bármit megtehetett volna velem, mert nem hittem abban, hogy egy meghunyászkodó ember, ez a Chanyeol.

  - Milyen kis válogatós vagy – nevetett fel harsányan, míg bennem felkeltette az érdeklődést. Aranyosnak tituláltam először, viszont ahogy ujjai közé vette a szálat, majd elővett egy másik dobozt, meglepődtem, ilyen esetekre hord magánál dupla dobozzal, vagy ilyen sokat szív?

   - Köszönöm – húztam ki egy fehér rudat a tartóból, meggyújtottam a végét, és már tüdőztem is le a haláli füstöt.

  - Mondanám, hogy egészségedre, de sajnos csak az életünket rövidítjük ezzel. Sehun haverja vagy amúgy? – fordult felém, és mosolyogva pillantott a szemembe. Kissé megremegtem, talán a tekintete miatt, talán a mosolya miatt, de az is lehet, hogy csak a hideg fuvallat miatt.

  Beszélgetni kezdtünk, az elején kissé még féltem tőle, hisz elég érdekes dolgokat mondott magáról, kicsapongó életet élt, mindenkivel képes volt olyan kapcsolatot kialakítani, ami csak a szexualitáson alapult. Viszont benne is voltak érzések, szeretett volna már valakivel úgy igazán együtt lenni. Szavai mögött hallottam, hogy velem is szeretne sok dolgot tenni, végig kissé buja volt, egyre gyakrabban érintette meg a kézfejem, majd mikor elnyomtam a szálamat, elkapta az ujjaimat és tanulmányozni kezdte őket. Apró mosollyal az ajkaimon, és enyhén sípoló füllel néztem bohókás tincseit, melyek megunták a helyüket és előre buktak homlokára. 

  - Jó alany lenne belőled, gyönyörű vagy. Jól állna neked egy tetoválás, nem gondolkoztál még rajta? Nem nagy, csak egy pici, mint nekem, láttad már? Itt a csuklómon, ezt nagyon szeretem.

  Éreztem, ahogy egyre közelebb van hozzám, viszont én összeszorítottam a szemeimet, és elrántottam a kezem az övéből. Nekem nem volt szükségem arra, hogy már az első találkozásunk alkalmával butaságokat műveljünk, ráadásul éreztem Chanyeolon, hogy be van csiccsentve, ahogy ő is említette az elején.

  - Lehet, majd még meggondolom – mosolyogva húzódtam el az ő puha érintésétől, majd ráfogtam csuklójára és a konyhába indultam, hogy igyak végre valamit. Nem akartam lemaradni, de a magashoz képest elég rendesen úgy éreztem józan vagyok, így aztán az első az volt, hogy öntöttem magamnak egy műanyag pohárba sört, majd egy ismeretlennel lehúztam két rövidet.

 Chanyeol csak a falnak dőlve figyelt engem, láttam a szemein, hogy már homályosan pillantgatott felém, haját babrálta, és néha egy nagyot sóhajtott. Nem tettem semmit, csak apró mosollyal az ajkaim szegletében kezdtem el beszélgetni a mellettem álló enyhén felduzzadt ajkú fiúval. Leginkább egy kis mókusra hasonlított, illetve hatalmas szemei voltak, de azok annyira nem vonzottak.

  Hangosan szusszantam fel, mikor megéreztem egy forró tenyeret a derekamon, lassan hajolt a fülemhez, majd úgy suttogta szavait, alig ért hozzá ajka fülcimpámhoz, mégis megremegtem buja hangja miatt.

  - Táncolunk? – döntötte végül homlokát vállamra, míg ujjaival csípőmbe markolt, és kicsit közelebb húzott magához. Enyhén megrázva a fejem hessegettem el a buta gondolatokat, és lepillantottam a kezére. Középső ujján egy másik tetoválása volt, mely betűk voltak bár nem igen értettem mit akart jelenteni. Loey… Talán a kutyájának a neve?

  - Nem muszáj, viszont akkor én megkeresem Jongdaet és táncolok vele – engedett el, mire engem elfogott a rossz érzés. A fej rázással nem azt akartam elérni, hogy elmenjen, táncolni akartam vele, csak nem szerettem volna egyből kaján gondolatokat ébreszteni magamban. Elvégre elég régen voltam már bárkivel is, és Chanyeol beindította a fantáziámat a rosszfiús megjelenésével.

  - Várj – kaptam ismét csuklójára, és visszahúztam magamhoz. Ahogy szemeibe pillantottam, hirtelen megállt körülöttem minden. Nem hallottam a szinte fülsüketítő zenét, nem érzékeltem a körülöttem lézengő embereket, de leginkább, a zakatoló szívemet felejtettem el. A magas haja megunta azt, hogy oly’ szépen be van állítva, így egy-egy kisebb tincs bele lógott homlokába, míg ő a szemeimet tanulmányozta. Láttam, hogy kissé izzad, ajkaiba beleharapott, majd félmosolyra húzta azokat. Láttam az édes kis gödröcskéjét, ami miatt már édesnek tituláltam volna, mint dögösnek, de utána, csak lassan kinyújtotta a nyelvét, hogy benedvesítse párnáit.

   Elszakadt a cérna, nem tudtam tovább arra várni, hogy mi most még táncikáljunk, és csak utána essünk egymásnak. Minden porcikámmal kívántam Chanyeolt, nyakába csúsztattam remegő ujjaim, és nagyot nyelve pipiskedve szuszogtam ajkaira. Ő csak a csípőmre markolva húzta vékony testem az övéhez, majd a falnak préselt, és szemeit lehunyva először csak óvatosan szuszogott, majd ismét benyálazta vastagnak tűnő ajkait és az enyémre nyomta őket.

   Én mondom… sosem éreztem még ahhoz hasonlót, mint akkor. Mintha az áram lassan cikázott volna végig a gerincem mentén, az alkohol miatt az agyamat betöltötte a köd, nem érdekelt ki lát, nem érdekelt semmi, csak Chanyeol enyhén kesernyés, mentolos ajkai, és jéghideg ujjainak érintése kellett. Orromon kapkodtam a levegőt, míg fogaival alsó párnámat piszkálta, kissé vadabb volt, mint amire számítottam, de sosem éreztem még olyat, mint akkor, és semmihez sem volt fogható. Egyre többet és többet akartam belőle, viszont ahogy nyelvével betört hozzám, szinte összecsuklott a lábam, a hirtelen jött érzéstől. Ha nem présel oly’ erősen a falhoz, összeestem volna.

  - Haza kell mennem – suttogta ajkaim közé, majd elengedett. Csalódott lettem, nem tudom hogyan, és miért, de a hiányérzet azonnal rám tört, ahogy elengedte vastag ajkaival az enyémet. Remegett a kezem, nehezen vettem a levegőt, és azt akartam, hogy ne menjen sehova, esetleg velem haza.

  - Miért? – nyeltem egy nagyot, ezzel kicsit lentebb gyűrve a gombócot, ami a torkomban, csak még inkább megnövekedett.

  - Holnap dolgozom, ne haragudj – simította selymes és forró tenyerét arcomra, nyomott az orromra egy lágy puszit, és mintha csak a képzeletem játszadozott volna velem eltűnt.

**

  

   Reggel fejfájásra keltem, illetve mozgolódó alakra. Ott feküdt mellettem valaki, és én nem emlékeztem arra, hogy ki lehetett az. Miután a colos lelépett összeszedtem hiányoló énemet, megkerestem Sehunt, elrángattam attól a jóképű fiútól, és megkértem, hogy igyon velem. Valójában nagyon reménykedtem benne, hogy barátom fekszik mellettem, oldalra fordulva viszont nem láttam senkit. Talán behallucináltam a forgolódást, az érintéseket a csípőmön, a nyakamba csapódó leheletét?

   - Jóreggelt – állított be, egy szőke, vagyis inkább szürke hajú fiú. Fogalmam sem volt róla ki ő, mikor került ide, együtt jöttünk-e haza, történt-e köztünk valami.

  Elkerekedett szemeimről, és enyhén megremegő kezemről szerintem rájött, hogy meglepődtem, és a félelem is úrrá lett rajtam. Lágy mosollyal az ajkain lépett az ágyhoz, ült le, és a lábamra simított. Nem akartam, hogy hozzám érjen, kínosan éreztem magam, biztos csúnya voltam, elfolyt a sminkem, a hajam szanaszét állt, és alkohol szagot árasztottam magamból.

   - Jongin vagyok. Nyugi semmi sem történt tegnap. Sehun-nal voltam, a kanapén aludtam egy darabig egyedül. Aztán csatlakozott, hozzám Hunnie – húzta szégyenlős mosolyra ajkait, és ha jól láttam még el is pirult! Nagyon reméltem, hogy nem tettek semmi illetlen dolgot a kanapémon, viszont ha Sehun-ról volt szó, akkor előre fogtam a fejem.

 - Remélem legalább a szennyesbe dobtátok a paplant, vagy amire rá ment – forgattam meg a szemem és kissé el is húzta a számat.

   Aznap Sehunék nem maradtak sokáig, egy kicsit segítettek rendbe szedni engem, csináltak egy nagy adag ráment, majd elmentek, így egyedül hagytak engem a gondolataimmal.

  A tetováló srácon gondolkoztam és azon, amiket mondott, amit tett. Alig ismertük egymást félórája, mégis a másik ajkát ostromoltuk, éreztem rajta, hogy többet szeretne, hogy az a vonzódás, amit már az elején is mutatott megjelent, viszont visszafogta magát, nem lépte túl a határt, és ezt értékeltem benne. Már csak attól gombóc szökött a torkomba, hogy vastag és mentolos ajkaira gondoltam, annyira furcsa volt. Azt hittem egy kemény srác, azért foglalkozik tetoválással, azért volt teljesen feketében, de megcáfolt minden elképzelést. Boldognak tűnt, bujának és érdekesnek. Nem az a normális ember volt, akiben semmi érdekesség nem volt, akinek a mindennapjai fekete-fehéren ismétlődtek, aki nem tud kilépni a mókuskerekéből. Ő nem olyan volt, mint én. Csak akkor léptem ki a megszokott életemből, akkor voltam önmagam, ha elcsábultam Sehun-nak, ha kirángatott a mókuskerekemből, amit saját magam építettem fel.  

  Talán egy hét is elszaladt a fejem felett, annyira lekötött a munka, legjobb barátommal nem beszéltem, egy szót sem, nem volt rám kíváncsi, én pedig ahelyett, hogy az SNS-emet nézegettem volna, tetoválásokat keresgéltem, ürügyet arra, hogy a colossal ismét találkozzak. Tudom kissé túlzásba estem.

  Sosem voltam a latin szövegek híve, de tetszett az, ahogy kinézett a jelentése pedig nagy súllyal bírt. Kinyomtattam a mintát, és felhívtam Sehunt, bizakodó voltam, reménykedtem abban, hogy ő tudja, melyik szalonban dolgozik Chanyeol.

 Bár az időpontot az üzletvezetővel beszéltem le, külön kértem, hogy Ő tegye rám a feliratot. Szerettem volna, ha hozzám ér, ha beszélgetünk, ha végre újra láthatom, viszont várnom kellett, méghozzá egy hetet. Mindennap szinte kínszenvedés volt, hazaértem az irodából, és csak fetrengtem. A kanapén -amit kitakarítottam, ki tudja mit műveltek rajta Sehun-ék-, az ágyamon, de még a szőnyegen is elterültem egy párszor. Volt, hogy azon gondolkoztam Chanyeolnak mennyi tetoválását nem láttam, próbáltam elképzelni milyen lehetett egy édes pillanatban, mondjuk, mikor koncentrál. Talán kidugja a nyelvét? Összehúzza a szemöldökét és olyan, mint egy morcos kis gyerek? Netán oly’ annyira koncentrál, hogy kizárja a külvilágot?

  Kérdéseimre a következő héten kaptam választ, a mintával a zsebemben sétáltam a metróhoz, hogy eljussak ahhoz a bizonyos tetováló szalonhoz, ahol már vártak. Fél kettőre volt időpontom, viszont már öt perccel hamarabb ott voltam. A gép zúgása, még hallatszódott az egyik függöny mögül, viszont az ajtóval szembeni pultban egy férfi ült.

  - Maga jött fél kettőre, Chanyeolhoz? – mosolygott rám kedvesen, majd a gépe felé fordult és pötyögött valamit. Ahogy kiejtette a colos nevét elmosolyodtam, és a hideg is kirázott.

 - Igen – bólintottam, majd közelebb léptem a pulthoz.

 - Tessék csak, a folyosón egyenesen és jobb oldalt egy Loey felíratnál, álljon meg. Nyugodtan húzza el a függöny a vendége már elment, épp előkészül – mosolygott rám. Valahonnan ismerős volt, a haja, azok a felduzzadt ajkak, valahol már láttam, viszont nem volt időm arra, hogy ezen gondolkozzak. Lábaim azonnal előre vittek, kissé féltem, remegtem, de kíváncsi voltam. Nem tudtam milyen lesz a találkozás, megfog-e ismerni, tudni fogja-e mit tettünk? 

  Hangosan fújtam ki a bennem rekedt levegőt, mikor megtaláltam Chanyeol elkerített részét, szívem heves tempóján nem tudtam változtatni, hiába kapkodtam a levegőt, hiába próbáltam megváltoztatni nem sikerült, ujjaim óvatosan markoltak rá a függönyre, majd ahogy elhúztam, éppen a kis szekrényen keresgélő Chanyeolt pillantottam meg. Haja színe megváltozott, egy egyszerű szürke felsőt viselt, fekete szaggatott csőnadrággal. Alkarján egy hosszú szöveg foglalt helyet, majd ahogy felém fordult a kikandikáló kulcscsontján is ott volt egy felírat.

  Tudtam, hogy nem csak az a kettő van neki, éreztem a zsigereimben, ráadásul meglepődtem, hisz elmosolyodva állt fel azonnal a székéből, és elém lépdelt.

 - Nem gondoltam volna, hogy a te gyönyörű bőrödet fogom még szebbé tenni – simított végig arcomon, mire én csak lehajtottam a fejem.

 - Azt mondtad jó alany lennék. Nem igazán tudtam eldönteni, hogyan találkozhattunk volna újra, úgy gondoltam ez a legjobb megoldás, legalább hozzám érsz majd – nyeltem egyet a végén. Rohadt kínosan éreztem magam, így kimondva sokkal gázabb az egész, mintha csak csendben leültem volna, és hagyom, hogy a tűvel a tintát bőröm alá juttassa.

  - Keresni akartalak, de valahogy mindig elfelejtettem, rengeteg vendégem volt, az elmúlt időben. Hozzád érek én a nélkül is, hogy fizetned kell érte – húzta nagy mosolyra ajkait, majd egy lágy puszit nyomott orromra, akárcsak aznap este, mielőtt eltűnt.

 Chanyeol megcsinálta a tetoválásomat, elmesélte az övéinek a jelentését, azt mikor csináltatta, kivel, és miért. Rengeteget mesél abban a másfél órában, míg a bal alkaromon dolgozott. A kemény rosszfiús belső egy élettel teli, kisfiút takart, aki hiába akart másnak tűnni, nem tudta meghazudtolni önmagát.

  Bár nem randiztunk, helyette inkább egymáshoz járkáltunk át, filmet néztünk, beszélgettünk, és néha csókcsatába keveredtünk, hamar kiderült, hogy Chanyeol olyan fura, mint amilyennek gondoltam az elején. Ahogy már mondtam, szeretem az olyan embereket, elvégre, ha normális vagy nem történik semmi jó az életedben, unalmas leszel.

Félreértés

 Baekhyun

     - Chanyeol - simítottam fedetlen vállára kezemet. Meztelen, hatalmas hátával szemeztem egy bő órán keresztül, míg azon gondolkoztam mégis mit tegyek, hogy végre ismét lángolhasson köztünk az a mindent elsöprő szerelem, mint tíz hónapja. Zúgott a fejem, a szám kiszáradt, a lelki fájdalmam, a hiánya fizikailag jött ki rajtam. Érezni akartam őt megint, mint régen, mint mikor összeköltöztünk, alig egy éve. Az első két hónapban elvesztünk a rózsaszín ködben, én szinte úszkáltam, és nem akartam kimenni a partra, de párom másképp gondolta.

    Eltávolodott tőlem, nem jöttek össze a dolgaink, sosem egyszerre végeztünk a munkával. Ő túlórázott, én pedig azért, hogy ne legyek egyedül, néha bevállaltam az éjszakai műszakot is. Váltottuk egymást a lakásban, a konyhában, az ágyban, már csak akkor érezhettem úgy, mintha mellettem lenne, ha beledőltem a szétzilált ágyba, és megcsapott a párnába ívódott illata. Gyomorgörccsel keltem, azzal feküdtem, féltem, hogy elvesztem az én Chanyeolomat, hogy az a fiú, akibe belehabarodtam, aki felkavarta az életem, eltávolodott és a munkájának él.

     Aznap reggel szerettem volna végre kihasználni, hogy szabadok vagyunk, együtt lenni, érezni őt. A boldog és mindig is optimista lelkét az enyémnek simulni, vastag, édes ajkait az enyémen.

   - Drágám - suttogtam tarkójára, ahogy átkaroltam derekát, majd ujjaimat fedetlen hasára simítottam. A régi kockái, amikre oly' szorgosan edzett eltűntek, helyette egy apró, puha pocakja volt, amit én ezerszer jobban szerettem.

     Lassan szuszogtam tarkójára, majd reszketeg csókot nyomtam régen érzett bőrére, megremegtem, gyomrom bucskázott egyet és a tenyerem, mely hasán pihent izzadni kezdett. Úgy viselkedtem, mintha egy buli utáni kínos reggel lett volna, mintha rettegtem volna attól, hogy aki mellettem fekszik egy csúnya és bunkó fiú, pedig az állítólagos élettársam volt mellettem.

     - Baby - morogta halkan, majd magára húzta a takarót, kisebb hezitálás és hangosabb sóhaj után felém fordult.  Hirtelen jött közelségétől enyhén bepánikoltam, féltem, hogy őt már nem is érdeklem, megunt, esetleg talált valaki mást maga mellé és azért nem vett ki egyetlen szabadnapot sem, míg én szerdánként és szombat esténként egyedül szenvedtem itthon, nélküle. Az is megfordult a fejemben, hogy a főnöke egy munkamániás és erőszakkal tartja bent, de minden este kaptam tőle egy „jóéjt” sms-t. Ennyire méltatott, se több, se kevesebb.

    - Jó reggelt - nyitotta fel óvatosan gyönyörű szemeit, majd rózsaszín ajkait elnyitva szusszantott egyet, ujjait a csípőmre vezette, majd fejét a mellkasomba temette. Ujjaim kissé remegtek, nem tudtam mi tévő legyek, simítsak a hajába, netán lapockáját kezdjem el simogatni? Vagy ne csináljak semmit és várjam meg, míg nem közli korán reggel, hogy már nem kellek neki?

    - El sem hiszem, hogy itt vagy mellettem reggel, hogy nem kell bemennem két teljes hétig, hogy végre veled foglalkozhatok - támaszkodott meg alkarján, majd arcomra simította forró és hatalmas tenyerét. Akár egy macska úgy bújtam érintésébe, hiányzott, annyira, de annyira hiányzott minden, ami ő.

    - Chanye -- próbáltam kiejteni kissé feldagadt párnáim közt nevét, de ő enyhe mosollyal ajkain rázta meg a fejét, és nyakamba nyomva arcát apró puszit hintett felforrósodott bőrömre. Úgy éreztem magam, mintha elsőre lennénk egymás mellett, mintha nem is tudnám milyen vele. Szerettem őt, mindennél jobban, de a kétely ott volt bennem, mi van, ha ez az egész csak álca, ha csak megszokás vagyok neki?

     - Chanyeol, beszélgessünk - húzódtam el tőle teljesen pírba borult arccal, akár csak egy rózsa.

   - Miről szeretnél beszélgetni, baby? - nézett rám mosolyogva, mire az én ajkaim is felfelé görbültek, párom mosolya mindig képes volt felvidítani, elfeledtetni velem a problémáimat, olyanok voltunk, mint az időjárás. Én voltam a kiszámíthatatlan rossz, esős, szeles, aki bármelyik pillanatban elronthatta a kedvet, míg ő volt maga a Nap, mely már megjelenésével is képes volt elűzni a rosszat, és, ha a kettő találkozott valami csodásat alkottak, az esőben kivirágzó napsugarak, gyönyörű, sokszínű szivárványt.

     Éreztem, ahogy elönt a forróság, ajkai közül hallani a baby megszólítást maga volt a menny. Nem értettem sosem miért használja ezt a szót, furcsának hatott, hisz az előző kapcsolataimban sosem becéztük egymást a másik féllel. Talán pont ezért is szerettem meg ennyire őt, ezzel a szóval úgy éreztem az övé vagyok, birtokol és nekem nem is kellett több. Csak szerettem volna, ha az állandó mosolyok, az egész délután ágyban töltés lustálkodással és az apró, szerelmes csókok, a folyamatos kiskutyáról való beszélgetés visszatérne.

     - Rólunk - suttogtam lehunyt szemekkel. Ujjai fürgén járkáltak a tarkómon, én pedig azt hittem azonnal letámadom, és megteszek minden olyat, amiben már túl régen volt részem.

     - Muszáj? - szinte láttam a szemeiben a nemtörődömséget.

Megállt bennem az ütő, szemeim kipattantak, és meghaltam egy pillanatra. Tudtam, hogy szakítani fog, éreztem a zsigereimben, hogy már nincs benne semmi szenvedély, hogy a munkájának él és én már semmit sem jelentek neki. Szemem világa elhomályosodott, az orrom bizseregni kezdett, sírni akartam, de Chanyeol ajkai miatt nem tudtam.

     Lassan ízlelgette rég elfeledett párnáim, míg én hajába csúsztattam az ujjaim és felsóhajtva élveztem a réginek tűnő pillanatokat. Nem szólalt meg, csak kitartóan ízlelgetett, nem tett semmi rosszat, csak óvatosan simogatta felforrósodott bőrömet.  Hangosan szuszogott bele számba, míg én remegve vártam, hogy történjen valami, valami új, valami, ami régen megszokott volt, de mára már elfeledett álomképek voltak.

     - Baekhyun - motyogta ajkaimba, mire én megremegve alatta, próbáltam nagy levegőket venni, elhinni, hogy mindez ténylegesen megtörtént. Lehunyt szemeimnek köszönhetően összegyűlt könnyem lassan folyt végig kipirosodott arcomon. Utáltam, hogy ilyen érzékeny vagyok, hogy kézzel-lábbal kapaszkodok egy olyan emberbe, aki talán már nem szerelmes, aki édes hazugságokba ringatott minden smsével, minden érintésével, és talán az egész létezésével. Nem akartam olyan világban élni, ahol semmibe vesznek, ahol butaságokban hiszek, ahol... a szerelmem mézesmadzagot rángat előttem.

     - Ne tedd nehezebbé! - Megembereltem magam, nem lehetek ennyire gyenge, össze kell szednem magam, kiállni saját magamért, és felfogni, hogy mindennek vége lesz egyszer. Elveszthetem őt, aki miatt feladtam a családomat, aki miatt újra be kellett illeszkednem a társadalomba, meleg férfiként.

     Erőszakosan töröltem le a könnyemet, majd mellkasánál toltam el magamtól, tényleg nem akarom elveszteni, de meg kell értenie, hogy ez nem megy így. Minden este azon aggódtam, hogy mi van vele, hogy jól van-e, betegnek érzi-e magát, nem tudtam mi van a családjával, azokkal, akik régen támogatták, egyszerűen megszakadt a kapcsolatom vele, miközben együtt voltunk, egy lakásban éltünk.

      - Baekhyun ugye... ugye nem az van, amire gondolok - húzódott hátrébb, majd hátát a falnak vetve halántékát kezdte el masszírozni. Hangja megremegett, éreztem a kisugárzásán, hogy megijedt, hamis elméleteket gyártott, pedig én jó fiú voltam, nem tettem semmi rosszat, mindvégig kitartottam mellette, elvégre hűséget fogadtam neki, azzal hogy azon a téli, havas napon elé állva összekulcsoltam az ujjainkat és teljesen vörösbe burkolózva elmondtam neki, hogy kedvelem őt.

      - Tudom... tudom, hogy elhanyagoltalak, nem figyeltem rád, nem vettem ki szabadságot, de... ne mond azt, hogy találtál valakit, nem szeretsz, vagy azt, hogy már valójában egy hónapja tervezed, hogy itt hagysz - suttogta maga elé a szavakat, remegő hangszínnel. Nem néztem rá, legbelül tudtam, hogy azt hiszi majd, én vagyok a bűnbak, én tettem tönkre azt a csodát, amit együtt felépítettünk.

     A szívem zakatolt, éreztem a fülemben, ahogy a vérem áramlik, kimelegedtem és ismét úgy éreztem sírni akarok. Sírni, hogy kiengedjem a felgyülemlett feszültséget.

     - Ne sírj, ne legyél önző és ne hagyj itt. Szükségem van rád, baby!

      Suttogása miatt összeszorított fogakkal próbáltam a sós cseppeket visszatartani, remegő ujjaimmal a takaróba markoltam, majd fejbe vágott a gondolat, miszerint azt hiszi ennyi volt, be akartam neki bizonyítani, hogy én még mindig úgy érzek iránta, mint eddig. Megtöröltem nedves bogaraimat, egy nagyobb lendülettel átlendítettem a lábam az övén, majd az ölébe ülve, erőszakosan húztam magamhoz, hogy aztán nyakára egy reszketeg és még kissé bizonytalan csókot nyomjak.

     - Nem hagyhatsz itt érted? Nélküled nem akarom az életet. A jövőm csak veled teljes - szakadozott levegővétele, a pizsamám átázása és az elnyomott hangja biztosított arról, miszerint sír. A fenét, Park Chanyeol, akit 2016. december tizedike óta szeretek, ott zokogott a vállamon a butaságunk miatt.

 Kétségbe esettek voltunk, ő félt, ahogy én is, nem tudtam mi van vele, akartam őt, minden atomjába fülig szerelmes voltam, neki szüksége volt rám, belém kapaszkodott, mikor elvesztette a kishúgát, én pedig segítettem neki.

    - Szeretlek Baekhyun, megértesz igaz? Esküszöm neked, hogy nem lesz több ilyen, túl sokat kértem már tőled, de... neh... csak ne hagyj el te is, mert belehalok - egyre csak zokogott, én pedig védelmezően húztam mellkasomra a fejét. Tehetetlen voltam, nem tudtam megállítani, nem arra figyeltem, amit mondott, a szívem majd' szétszakadt az érzés miatt, megríkattam a szerelmemet egy félreértés miatt.

     Eltolva magamtól a szemébe néztem, elmosolyodva töröltem le könnyeit, majd a falnak döntöttem a fejét. Megtámaszkodva a falba, óvatosan csúsztam előrébb az ölében, majd ajkaira hajolva lassan nyomtam össze párnáinkat. Láttam egy pillanatra a szemében az értetlenséget, nem tudta mire készülök, teljesen vak vágányon száguldott, miközben én is rettegtem a legrosszabbtól.

    - Szeretlek, és nem hagylak el. Azt hittem már teljesen elfelejtettél, találtál valaki mást, megcsaltál és azért nem fogadtad el a felajánlott szabadnapokat. Vártam rád, minden szombaton ültem az ágyban, kezemben a telefonommal, míg a tévében valami elcsépelt, idióta dráma ment, vártam a „jóéjt” üzenetedet, aztán hatalmas lyukkal a lelkemben feküdtem az üres ágyba, hogy a párnába szorítva a fejem próbáljam meg a hiányodat pótolni.

     - Ne mondj többet, így is rosszul érzem magam. Sajnálom, de... nem mondhatok semmit arról, ami miatt ennyit dolgozom, viszont azt tudnod kell, hogy sosem lennék képes arra, hogy azok után, amin keresztül mentünk megcsaljalak.

     Reszketeg tenyerét óvatosan simította a derekamra, míg én jólesően felsóhajtottam, majd a nyakába bújva közelebb húzódtam mellkasához. Éreztem kalimpáló szívét, felforrósodott bőrét és szeretni vágyó valóját. Nem sokáig szuszogtam közel hozzá, hisz teljesen égtem a vágytól, hogy kifulladásig, netán addig csókolózzunk, míg ajkaink fel nem dagadnak. Homlokomat az övének döntve néztem még enyhén könnyes szemeibe, ő pedig karom alatt átvezetve kezét lapockámra simítva nyomta össze mellkasunkat, majd lehunyt szemekkel várta, miszerint meg csókoljam. Pillája megremegett, ajkai között óvatosan fújta ki a levegőjét, éreztem remegni, tudtam, hogy mondani fog valamit, vagy bocsánatot akar kérni megint, vagy valami más, de én nem akartam. Csak azt, hogy a lakásunk fülsértő csendjét a halk cuppogásunk váltsa fel, a mozdulataink hangja, ahogy egymás karjaiban fekve csókoljuk a másikat, és éreztetjük a szeretetünket.

   Ajkaimat óvatosan nyomtam az övére, majd erősen hajába markolva szinte görcsösen húztam magamhoz, nem akartam elszakadni tőle, oly' régóta nem volt már mellettem, minden pillanatban csak rá vágytam. Felduzzadt, nyálas párnáimat óvatosan mozgattam az övén, míg párom kezeit csípőmre szorította, majd szinte fájdalmasan felmorranva szuszogott. Felemelve csípőmet öleltem magamhoz, a szívem hevesen kalimpált, majd' kiesett a helyéről, édes ajkai miatt nem tudtam semmire sem figyelni körülöttem. Ha valaki kiszakított volna ebből az észveszejtő csókból és megkérdezte volna milyen színű a már egy éve a földön fekvő szőnyeg valószínűleg hatalmas butaságot válaszoltam volna. Hisz kit érdekel -az amúgy fekete és bordó- szőnyeg, mikor talán életem egyik legszerelmesebb csókját élem át?

     Remegve és enyhe gombóccal a torkomban észleltem, ahogy párom felbátorodva vezette nyelvét végig alsó párnámon, kissé megilletődve, borzalmasan elpirulva csúsztattam le a kezeimet nyakából, majd melleire simítva a kezem kezdtem el cirógatni felforrósodott bőrét. Ujjaimat lassan húztam végig kulcscsontja mentén, mire óvatosan nyögött fel a maga férfias hangjával. Kezdtem elveszteni a nyugodt, szerelmes énemet, feltüzelt, a szerelem parazsa felégetette a saját valómat, mindennél jobban akartam Chanyeolt, minden értelemben.

    - Baby... - sóhajtott fel elválva tőlem, majd nyelvét kidugva nyalt végig kissé felduzzadt párnámon. Lehunyt szemeimet kelletlenül nyitottam fel, nem akartam ránézni, féltem, hogy valójában csak egy gyönyörű, élethű álom, de ahogy megéreztem a forró tenyereket gömbölyödő fenekemen, ajkaim közt elfúló hang szökött ki. Fejemet hátra hajtva haraptam alsó párnámba, mire ő a nyakamra nyomott egy óvatos puszit. Körmeimmel lassan szántottam végig feszülő mellkasán, annyira szerettem, oly' annyira hiányzott a fizikai kontaktus, hogy remegtem, nem azért mert baj volt, mert féltem, hanem mert egyetlen forróbb érintésétől felizgultam.

     - Nem így akarok visszalépni a kapcsolatunkba, Baekhyun.

  Elmosolyodva öleltem át nyakát, majd közel hajolva hozzá görbülettel az ajkaimon hajoltam közel hozzá. Akartam őt, annyira, de annyira, nem érdekelt, hogy mit akar, nem volt hangulatom semmi romantikushoz, szerettem volna, ha testünk kéjes hullámokban ringatózna, ha teljesen elvakulva könyörögtem volna az orgazmus istentelen szépségéért.

     - Ne hívj így - ráztam meg a fejem, füléhez hajolva felülkerekedtem a vágyaimon - azt akarom, hogy ismét érezzem a szereteted.

    Nem ellenkezett, ami nekem még inkább tetszett. Nem tagadhatja meg tőlem, olyan régen éreztem őt, ezzel bebizonyíthatta, hogy nem idegenkedik a rég látott és érzett testemtől. Semmi változás nem volt rajtam, ugyanolyan kis vézna senki voltam, mint régen, nem nőttem, ő mégis olyan lassan simított végig rég elfeledett bőrömön, hogy remegtem.

     Nyelve olyan helyeken járt, hogy teljesen zavarba jöttem, hangja ajkaim között halt el, zakatoló szívvel és heves szuszogással mosolyodtam el, miközben a párom göndör, fekete tincseit csavargattam ujjaim között. Éreztem minden porcikámmal, nem akartam elhinni, hogy annyi átizgult éjszaka után, egymás mellett voltunk, szerettük a másikat és úgy éreztem végre visszakaptam a szerelmemet.

     - Nem megyünk el valahova? Csak mi ketten, kézen fogva, apró puszikat váltva és közben a karácsonyra is rákészülhetnénk, anyáék biztos boldogan fogadnának minket - hangja rekedt volt, kissé elfúló és szinte simogatta a dobhártyámat. Fejét megrázva hajkoronája megmozdult, a besütő napfénynek köszönhetően megcsillantak fekete hajszálai, akárcsak a gyémánt. Leizzadt valója nekem tapadt, csókot nyomott mindkét mellbimbómra, majd legurult rólam. Én remegve kaptam arcom elé, utáltam, hogy még ennyi idő után is képes volt zavarba hozni, miatta olyan vörös lettem mindig, akár a vér, mely oly' hevesen kering bennem minden pillanatban.

    - Szex után szeretnél randizni? - kuncogtam a fordított sorrenden, majd megéreztem selymes, imádott bőrét az enyémen. Elhúzta a kezemet bíborba költözött arcom elől, majd fölém támaszkodva lassan hajolt felduzzadt ajkaimra.

 - Mi nem szexelünk, szeretkezünk, baby - nyalt végig ajkain, majd nyakamba hajolva nyomott csókot bőrömre.

    Bár teljesen abban a hitben éltem le két hónapot, hogy minden elromlott köztünk azon a napon, december tizedikén minden megoldódott.

    Mi továbbra is együtt maradtunk, nem remegett meg a léc a lábunk alatt többet, Chanyeol figyelt rám, én pedig egy kiskutyával háláltam meg neki, sosem engedtem, de úgy gondoltam ezzel magasabb szintre emelhetjük a kapcsolatunkat. Így minden rendbe jött, és együtt éldegéltünk.

    Chanyeol, én és Toben.

Rajongói képzeletek

Baekhyun

      Plusz tizennyolc, plusz tizennyolc, plusz tizennyolc, smut, szexuális tartalom, szex…

   Mindenhol ezek a szavak, és nekem már elegem van belőle. Miért állítja mindenki azt, hogy ilyenek vagyunk egymással szemben? Eltitkoljuk a saját érzéseinket, aztán egymásra rontunk a fürdőben, éjjel mikor a másik alszik, vagy épp olyan kínos pillanatokat élünk meg, mint még soha senki. Az életünk, bár idolok vagyunk nem a szexről és a kielégülésről szól, mind a kilenc tagnak van olyan oldala, amit még a másik nem látott, nem tudjuk egymást elképzelni szeretkezés közben, hisz nem ilyenek vagyunk. Persze… tudjuk, hogy vannak olyan tagok, akik nem csak a nők felé húznak, de nem cikizzük vele, nem bántjuk, mert van olyan közöttünk, aki lassan tíz éve az SMnél van, és nem túl kicsapongó életet él.

   Mindenki elhiszi, hogy jók vagyunk, hogy nem iszunk, nem dohányzunk, tisztelet tudóak vagyunk, mert ez lett belénk nevelve, hogy a színpadon, a fansingen és egyéb olyan helyszínen, ahol megtalálnak minket a rajongók nem lehetünk bunkók, de van egy pár olyan tag az EXO-ban, aki kifejezetten köcsög. Például én, vagy Jongdae és hiába hiszi azt mindenki, hogy Chanyeol egy minta ember, mert nagy szíve van, mindenkire mosolyog, meg bohóckodik, egy seggfej. Szóval az a bizonyos Beagle line volt az EXO köcsög line-ja.

  Épp fanfictiont olvastam, bár kiemelte a menedzserünk, hogy ezek csak felbolygatnak minket, nevetségesek, és nincs benne semmi realitás, mert ugye a beteges fanok mindenbe bele képzelnek mindent, az valahogy megfogott. Nem a szokásos bandás sztori volt, nem azon volt a hangsúly, hogy a dominánsabb a lehető összes helységben megcsinálja a másikat, és közben nyögnek, kiabálnak és szerelmet vallanak. Rólam szólt, Chanyeol-ról és Jongin-ról. Egy sima kávézóban dolgoztam, aminek a főnöke a leader volt, Jongdae volt a legjobb barátom, Jongin tepert utánam, mintha egy olyan jó személyiségű ember lettem volna, míg én epekedtem Chanyeol kigyúrt alakjáért, és titokzatos mivoltáért. Valójában semmi érdemleges nem volt benne, hisz nem történt semmi, csak a dolgos mindennapok voltak leírva, néha bezsebeltem egy-egy kaján pillantást Jongin-tól és ennyi.

  Aztán álmodtam, Chanyeol-lal. Semmi pajzán gondolat, semmi szexualitás, csak egy egyszerű séta volt, arra keltem fel, hogy meg akart csókolni és aztán bejött a kávézóba.

   A legfurcsább abban, hogy olvastam a sztorit az volt, hogy nem tántorított el attól, hogy elolvassam ezt az egy rész, amiben a szex jelentette a főszerepet, hisz nem estem neki Chanyeol-nak, ahogy ő sem nekem, szépen kibontakozott a szerelmünk, és könnyekkel a szememben ültem a kanapén olvastam a szerelmes sorokat, és sírni kezdtem, nem tudom miért, csak jól esett.

   És a drága barátom ezt a pillanatot választotta, hogy mellém üljön és kiröhögjön. Ahogy mondtam, Chanyeol egy seggfej volt, nem kérdezte meg mi bajom van, ránézett a képernyőre és kikerekedtek a szemei. Én csak letöröltem az arcomat, nagy sóhajt engedtem, és letettem a tálcára a megnyitott blogot.

 - Baekhyun, megbeszéltük már egy párszor, hogy nem olvasunk ilyen szennyeket – bökött fejével a gépemre.

 - Nem szenny Chanyeol. Ez kifejezetten tetszik, nem azon volt a hangsúly, hogy milyen pózokban dugsz meg és nem azon, hogy hogy nyomjuk a szadó-mazót. Ha tudnád hány olyat olvastam, ahol fel volt tüntetve szinte minden résznél, hogy plusz tizennyolc, meg hogy szexuális feszültség. Rohadtul untam már, hogy mindig azt kell olvasnom, és ebbe legalább van érzelem…

  - Ami benned nincs meg. Nem is értem miért kell ezt csinálnod. Buzikat olvasgatsz, miközben csinálhatod azt, ami oda le van írva. Te is tudod, hogy nem zavar minket, hogy a fiúkhoz vonzódsz, Sehunt sem baszogatjuk.

  - De. Szegény azt sem tudja, hogy bújjon el, mikor épp olyan hangulatod van, folyamatosan bántod szegényt. – Próbáltam a maknae védelmére állni, hisz sorstársam volt, és én nagyon jókat szoktam vele beszélgetni, hülyülni és persze néha jó valakivel együtt aludni.

  - Jó mindegy. Nem ezért jöttem, elmegyek a stúdióba, majd valamikor hajnalban jövök – állt fel mellőlem, majd intett egyet, és elindult az előszobába felvenni a cipőjét.

  - Kezdesz elviselhetetlen lenni, verd ki – ordítottam utána, majd megráztam a fejem és visszamélyedtem az olvasásba. Olyan jó lenne, ha végre tényleg átölelne valaki, elmorogna nekem egy ’Jó éjt’-et és már aludnánk is. Sehun-nal olyan semmilyen aludni, hiába fészkelem bele magam a mellkasába, hiába húz magához a derekamnál, hiába van köztünk kémia nem olyan jó, mint amilyennek leírják ezekben.

  Aish… lehet Chanyeol-nak van igaza, és nem vagyok normális, hogy ezeket olvasom?

  - Hyung… - lépdelt ki lassan a szobájából a maknae. Elnyomta az arcát, kissé fel volt puffadva és láttam rajta, hogy most kelt fel, én keltettem fel az ordításommal. Levágódott mellém, arcát a nyakamba fúrta, míg egyik kezével átkarolt. Halkan szuszogott, néha felmorrant, de nem tett semmit, csak szüksége volt rám.

  - Baj van Hunnie? – szakítottam el a tekintetem a soroktól, melyeket szinte faltam, hisz annyira élethűen volt ábrázolva minden, ’Yeol ott tényleg szerelmes volt belém, én pedig viszonoztam azt.

  - Nincs – megrázta a fejét, majd elhúzódott tőlem és a képernyőre pillantott – cikket olvasol? Ohm… ez nem cikk – nevetett fel édesen, majd ujjaimra csúsztatta az övét, és lassan görgette le, hogy megnézze, hogy állok. Viszont a kép, ami a fejezet végén volt meglepett.  

  - Te miért olvasol ilyeneket? Nem izgulsz fel? És miért pont Chanyeol-lal tesznek össze mindig, mikor bárki mással jobban járnál, plusz csak barátok vagytok – fűzte össze ujjainkat, míg én csak gyér mosollyal fordítottam felé az arcomat. Nem éreztem semmit, sem heves szívdobogást, vagy pillangókat a hasamban, semmit olyan, mint ami le volt írva, pedig tényleg szerettem Sehunt. Jó talán nem voltam teljesen belehabarodva, de szerettem.

  - A ChanBaek-ből van a legtöbb, sok HunHan van, meg KaiSoo, oh illetve képzeld el, hogy Jongdaet Yixing-gel teszik össze, sőt… vannak olyan elvetemült írások, ahogy hármasba nyomják, mármint olvastam egy olyat, ahol én voltam a főszereplő, kikötözött a Yoda, te meg cigi csikkeket nyomtál el rajtam, felkészítettél hátul és Chanyeol kegyetlen mód bánt velem oda lent, míg te szerelmesen csókoltál! – Teljesen zavarba jöttem, de Sehun-nal legalább tudtam erről beszélni, nem úgy, mint a többiekkel, ő megértett.

  - Ugye tudod, hogy nem lennék képes bántani téged – simított az arcomra, majd egy halvány mosoly után lassan nyomta vékonynak tűnő párnáit az enyémre.

  - Hát persze – motyogtam ajkaiba, lecsuktam a laptop tetejét, óvatosan csúsztattam a kis dohányzó asztalra, majd Sehun tarkójára simítottam a kezem, és elmélyítettem a csókot.

 Hangos cuppanással vált el tőlem, majd a csípőmre fogva ültetett az ölébe. Kissé szomorú voltam, mert tényleg semmit nem tapasztaltam abból, ami le volt írva, nem éreztem a bizsergést, nem történt semmi a testemben, csak a vérem száguldozott az arcomba, ahogy pólóm alá simított és morogva markolt a csípőmre.

  - Sehun-ah… mit szeretnél? – kuncogtam ajkaiba, majd hajába markolva rántottam el bőrömtől.

  - Cigizni – kuncogott, majd végig simított gerincemen, nyomott egy puszit kissé elnyílt ajkaimra, és lefektetett a kanapéra, hogy felálljon, majd az erkély felé vegye az irányt.

 - Várj meg, te idióta! – ugrottam fel, és mosolyogva caplattam utána.

  Bár sosem voltunk olyanok, mint amilyennek elképzeltek minket a rajongók, jó volt olvasni, hogy Chanyeolt egy romantikus alkatnak vélték, volt, aki huncutnak titulált, volt, aki egy visszahúzódó kis senkinek, de volt olyan, aki megírta a nagy számat. Kai-nak és Sehun-nak vagy köcsög szerep jutott, vagy épp egy félisten, Jongdae általában a legjobb barát szerepet töltötte be, ahogy Kyungsoo és Junmyeon is.

  Lay Hyung a kis beszívott unikornis volt, Minseok pedig a heteró barát. Sokan képzeltek el minket együtt, külön párokra osztva, néha perverznek, néha szerelmesnek, de senki sem tudta milyenek is vagyunk igazából. Senki sem gondolta, hogy Sehun-nal van köztünk valami, senki sem gondolta, hogy a Yoda egy seggfej, és senki sem gondolta volna, hogy az egész dormban a veszekedés ment a nap legnagyobb részében. Bár ha ezektől eltekintettünk, tulajdonképpen mindenki olyannak formált meg minket, amilyenek talán sosem voltunk.