Ha szeretsz... [4]

Sehun

    Féltem, remegtem nem akartam, hogy ide jöjjön és elmondja, miszerint talált egy kiegyensúlyozott nőt, aki főz, mos, takarít rá, és habár még nem biztosak az érzései felé inkább vele marad, mint egy gimnazista gyerekkel, aki a jólétbe nem tanulta meg ezeket. Akinek egész életében ki volt nyalva a segge, és azt tett jóformán, amit akart.

   Megráztam a fejem és visszatettem a könnyeimmel átitatott párnára, utáltam mindent magam körül, szerettem volna megszűnni létezni. Nem akartam azt, hogy ki legyen mondva a vége. Kopogott, de én makacsul a hátamat mutattam neki, nem fordultam meg, nem engedtem be, nem akartam a búcsút.

  Zsibbadni kezdett a vállam, így muszáj voltam megfordulni a másik oldalamra, de bár ne tettem volna. Láttam a szemeit, láttam a könnyáztatott arcát, éreztem belőle áradni a fájdalmat, de nem akartam beengedni. Elhitettem magammal, hogy nincs rá szükségem, megoldom a bajaimat egyedül, nem érdekel, miszerint a szívem teljesen szétomlott atomjaira. Nem akart érdekelni! Az eszem diktált, hagynom kellett elmenni, el kellett felejtenem, de a szívem előre tőrt, egészen a nyelőcsövembe, mikor a térdére ereszkedve neki döntötte a homlokát az üvegnek. Rázkódtak a vállai, a hátán pólója vizes volt, ujjai kitartóan kopogtak valami érthetetlen ütemet. Ott feladtam, mintha elégett volna a gyújtó zsinórom, azonnal felpattantam, és nagy léptekkel mentem az ajtóhoz, hogy feltépjem azt. A csípős szél abban a pillanatban az arcomba csapódott, kissé megremegve guggoltam le és vezettem kezem Chanyeol reszkető vállára, ő rám emelte a szemeit, majd minden előzmény nélkül nyakamba simította a kezeit, és erőszakosan nyomta már kihűlt ajkait az enyémre.

   Éreztem a kétségbe esést rajta, ahogy azt is, hogy a biztonságérzet végig söpör rajtam, a fenekemre huppanva öleltem át és minden erőmmel húztam magamhoz őt. Nem hallottam semmit, sem az esőcseppeket, melyek egyre gyakrabban pottyantak a parkettára, sem a heves levegővételeket, nekem akkor, csak az volt a fontos, hogy Chanyeol az ajkaimat ostromolta olyan érzelmekkel, melyekkel mindig is tette. Szeretett, én szerettem és képtelen lettem volna neki azt mondani, hogy menjen el. Ha el is megy innen, velem, kézen fogva, nem fogom elengedni, hogy még egyszer ilyen szituációba kerüljünk.

  - Sajnálom - motyogta ajkaimra, majd átölelve nyakába húzta felforrósodott arcomat. Az illata belekúszott az orromba, mire én jólesően felsóhajtottam, majd nyomtam egy pillangócsókot bőrére.

   - Miért jöttél? - húzódtam el tőle, megpróbáltam visszatartani a feltörő könnyeimet, de valahogy nem akart sikerülni. Szemeimet ellepte a könnyfátyol, arcát kezdtem el elemezni, tudni akartam változott-e azóta, hogy nem találkoztunk, de ahogy végig vezettem tekintetem megnyugodtam, ugyanolyan szép hamvas volt a bőre, az ajkai továbbra is kissé duzzadtak voltak, illetve a szemei sem vesztették el azt a fényt, ami mindig ott lakozott íriszeiben.

    - Érted - apró mosoly bújt meg ajkai szegletében, majd elválva tőlem az ajtóhoz lépve becsukta azt. Szívem heves dobogása nyomta el a sípolást fülemben, majd a meleg érzésre felpillantottam rá. Hatalmas tenyerét hajamba vezette, játékosan borzolta össze azt, végül arcomra simítva ujjait lassan vezette végig hüvelykujját alsó ajkamon.

    Nem szólalt meg, ami bár kicsit zavart elég volt vágyakozó szemeibe pillantanom és felnyomtam magam a földről, hangosan kiengedve a benn rekedt levegőmet csúsztattam kezem a nyakába, hogy aztán teljesen hozzá simulva érezhessem őt. Bár a ruhája teljesen átázott az eső miatt, nem vacogott, nem nyafogott, hogy fázik, csak erősen kapott a derekamra, hogy aztán vállamra nyomjon egy forró csókot és beleszuszogjon bőrömbe.

   - Feküdjünk le, hajnalban pedig, szépen itt hagyjuk ezt az egész kócerájt. Oké? – simította ujjait végig gerincem mentén, hogy aztán óvatosan a pólóm alá másszon. Tettére vágyakozón sóhajtottam fel, felnyitottam a szemeimet, és elmosolyodva túrtam vizes tincseibe.

    - Jó – bólogattam kissé még könnyes tekintettel, majd az ágyamhoz lépkedve húztam magammal őt is. Míg én leültem addig ő elém lépett, én pedig azonnal övénél fogva húztam arcom elé csípőjét, hogy aztán fellángolt vággyal a szemeimben nézzek fel szerelmemre, majd alsó ajkamra harapva kezdtem el szétszedni az övét. Miután a szíj tartója szétpattant, mit sem törődve a gombokkal rántottam le róla a nadrágot és ujjaimmal azonnal hasára simítva csókoltam felforrósodott bőrére.

   - Sehun… - remegett meg minden porcikája, elmosolyodva húzódtam fel az ágyamra, majd arrébb toltam az ágyneműmet, hogy Chanyeol közelebb mászhasson hozzám és kényelmesen elférjünk. Vágyakozón, szerelmesen és feltüzelve vártam arra, hogy egy bokszerben feküdjön mellém. Hiányzott mindene és szerettem volna bepótolni a kimaradt heteket. Ujjai lassan simultak belső combomra, majd szétfeszítette lábaim és közéjük fekve nyomott apró csókot nyakamra. Hátam felemelkedett a matracról, felnyomtam a csípőm, és egy halk nyögés szaladt ki ajkaim között. Ujjaim hihetetlen gyorsasággal mélyültek el tincseibe, majd megragadva azt húztam fel arcomhoz, hogy kívánatos ajkaira nyomhassam sajátom.

  Valójában nem arra vágytam, hogy szeretkezzünk, csak szerettem volna ismét közel érezni magamhoz, tudni, miszerint tényleg itt van és nem csak a képzeletem játszadozik velem. Simogató kezei alatt néha-néha felmorogtam, de ő készségesen nyelte el a hangokat. Kezeivel egyre lentebb simogatott, míg én tenyeremet a lapockájára csúsztattam, és néha bele markoltam imádott bőrébe.

  - Chan – suttogtam ajkaiba, mire elvált tőlem és nyakamba hajolva temette fejét bőrömbe. Míg én próbáltam összeszedni magam ő kezeivel a takarómat kereste, majd a hátára terítette azt, hogy ne fagyjon meg. Nem tudtam hirtelen mit akarok tőle kérdezni, sok minden járt a fejemben, szerettem, de zaklatott voltam, egy nővel volt, nem keresett már egy ideje és a leginkább az piszkálta a csőrömet, hogy eljött ide, el akart vinni és nem gondolt bele a következményekbe.

    - Szeretlek – nyomott édes csókot vállamon húzódó bőrömre, míg én elérzékenyülve nyeltem egy nagyobbat. Ismét sírni akartam, ki akartam adni magamból mindent, a szerelmem vállán akartam zokogni, hogy aztán ő bizonytalanul öleljen magához, apró csókot leheljen a homlokomra és elsuttogja, milyen fontos vagyok neki, mennyire szeret és mit meg nem tenne értem. Talán túl nyálasan hangzik, de a lelkiállapotom instabil volt, nem tudtam elviselni a hiányát, túl sokáig volt távol, túl sokáig kellett kitartanom nélküle.

 - Ne sírj – simította ujjait arcomon végig, majd elmosolyodva ajkait az enyémre nyomta, hogy egy lágy puszit adjon.

   Félig rajta fekve pihentem és hallgattam a suttogó meséjét az egyetemről, és a kávézóról, ahol dolgozni kezdett az utóbbi két hétben. Elmondta mit akar, keresett egy albérletet, beszélt a szüleivel, akik besegítenek neki, minden készen áll arra, hogy elvigyen erről a borzalmas helyről. A női hang, amit hallottam a nővéréé volt, vele találkozott, és elmondta neki mit is akar kezdeni magával. Yoora –Chanyeol nővére- segítőkész volt, és munkát ajánlott nekem látatlanban ott, ahol ő dolgozott. A cég leginkább Idolokat képzett, de volt olyan részlegük, ahol hírbemondókat, riportereket, újságírókat alkalmaztak. Nos, nekem asszisztensnek kellett lennem négytől-tízig, csak hat óra hossza, de keresek vele majd valamennyit, együtt lehetek Chanyeollal és még a suliba is be tudok majd járni.

   Chanyeol édesen szuszogott alattam, elnyomta az álom, és kissé reszketett is, nagyon reméltem, hogy nem lesz beteg, mert épp most akarunk változtatni mindenen nem kéne elrontani azt a tervet, amit már olyan szépen összetett három hét alatt. Egy nyugodt mosollyal az ajkaimon nyomtam apró puszit kulcscsontjára, majd jó mélyen beszívtam illatát, és simogatni kezdtem őt. Nem alhatott régóta, talán fél kettő körül jött, beszélgettünk egy órát és ő elaludt, míg én csak a sötétben is jól kivehető vonásait figyeltem. Néha megrándult a szemöldöke, a kezeit erősebben fonta körém, és hangosan felsóhajtott.

  Negyed hat után egy kicsivel megdörzsöltem a szemeimet és úgy döntöttem ideje lesz felkelnie, még volt egy kis elintézni valónk ugyanis azt nem mondta el, hogyan akar innen elmenni. Lehet neki könnyedén ment már ez a fel-lemászkálás az erkélyem mellett, de én nem voltam ebben biztos. Három biztonsági kamerát is ki kellett játszanunk, illetve a ház előtt álló bedrótozott pasasokat, mert igen, ennyire védett apám.

   - Chan – simítottam végig kezemet párom alhasán, majd egy csókot nyomtam kissé kiszáradt és elnyílt ajkaira – Kelj fel, mert mennünk kéne – túrtam könnyedén begöndörödött hajába.

  Szívem heves tempóban kezdett elverni mikor megláttam kissé vörös szemeit, és könnybe borult, fátyolos tekintetét. Megrázta a fejét, majd belém kapaszkodva hevesen szuszogva nyomott csókot oda ahol éppen ért. Próbáltam megnyugtatni, simogattam a tarkóját, apró csókot nyomtam néha üstökébe, és elmorogtam neki egy párszor, miszerint nincs semmi baj.

  - Mennünk kéne, mert apám nemsokára elmegy itthonról. Vagy úgy gondoltad megvárjuk, míg elmennek? – váltam el tőle.

  - Nem akarom vesztegetni az időnket, minél hamarabb szeretném, ha az új otthonodban lennél, hogy végre elkezdjük az életünket, együtt.

    Mosolygott, mikor késznek nyilvánítottam magam, derekamnál húzott magához és egy nagy sóhajt engedett, lehunyta a szemeit, majd egy szerelmes csókot nyomott ajkaimra. Furcsán éreztem magam, remegtem, a szívem felkúszott a torkomba és teljesen elbizonytalanodtam. Biztos vagyok benne, hogy ezt akarom? Bele vetni magam a bizonytalanba, dolgozni iskola mellett, felnőttként viselkedni, szerelmesnek lenni fesztelenül, korlátok nélkül?

   - Tudom, hogy félsz, de együtt megoldjuk – húzta el ajkainak egyik oldalát, majd hajamba túrva nyelvével segített felengedni. Eszembe jutott a pillanat mikor találkoztunk, a sok kimaradt éjszaka, mikor azt hazudtam anyáméknak, hogy a suliba vagyok és aztán az egyik tanulótársamnál alszok, miközben semmi ilyesmiről nem volt szó, hisz azokon az estéken általában Chan mellett voltam, filmet néztünk, vacsoráztunk, csókcsatába fulladtunk, és kéjes nyögéseket produkáltam alatta.

  - Hiányozni fog az, hogy úgy kell titokban találkoznunk – váltam el jól megszokott édes ajkaitól.

  - Hidd el, jobb lesz végre fesztelenül élned. Élhetünk továbbra is úgy, mint eddig. Csak nem kell bujkálni a szülők elől.

 Megnyugtatott a hangja, az a mély, öblös hang melyen belemorgott a fülembe, amivel elhitette velem, hogy minden rendben lesz. A kezébe adtam az életem. Rajta múlt minden, ha lebukunk, a szívem nála marad és életem végéig szenvedni fogok, viszont ha szeretjük egymást, minden rendben megy és beválik a terve, együtt vészelhetjük át azt az időt, ami ránk vár.

Együtt

Baekhyun

    Hétfő! Ez egyet jelent azzal, hogy ismét az egész csapat a tévé elé telepszik, és izgatottan várjuk azt, hogy elinduljon a dráma, amit mindannyian nézünk, csak és kizárólag azért, hogy tudjuk kritizálni Jongin alakítását. Jó persze… nem mondom, hogy borzalmasan színészkedik, de van még mit tanulnia rendesen. Közülünk a legjobb Kyungsoo volt, és ezt mindenki belátta.  Mondjuk nekem kifejezetten tetszett Minseok hyung és Chanyeol alakítása is, viszont Junmyeont kinevettem. Vicces arcokat vágott, nem volt meggyőző és a meséi alapján azokat a félórás részeket, amik a webdrámájához kellettek több napig forgatták. Persze nem azt mondtam, hogy én nem szenvedtem meg az Eun Wang tízedik királyalakítással, de mellettem volt egy profi színész, aki segített. A lényegre visszatérve popcornnal és a már lefőzött teánkkal ültünk öten a kanapéra, míg a másik három tag a fotelekben kényelmesedtek el, valójában szerettem ezeket a közös programokat, és hiába tűnt úgy mindenki itt van, sajnos hiányzott közülünk Yixing hyung. 

  Éppen Chanyeol beszélt, és azt taglalta mennyire várja már, hogy végre elkezdjük a koncert sorozatot, a MAMA-t és próbált mindenkit túlordítani. Sehun fejét a vállamra hajtotta, majd az ölemben lévő tálba markolt, és betömte a száját a pattogatott kukoricával, pedig még a reklám pörgött a szemünk előtt. Megjelent a szemem előtt a tizenötös karika és Chanyeol is elhallgatott. Mindenki megrögzötten a képernyőt vizslatta és a rajta végig pörgő szereplőket, valójában nagyon tetszett maga a sorozat, a betegek, a diákok élete, és a kisvárosi élet, kíváncsi voltam mi lesz azzal a gyűrűvel, amit az egyik nő adott ShiKyung-nak, de érdekelt a Bom-ShiKyung féle kapcsolat is, és az, hogy mi lesz a vége ennek az egésznek. 

  

  - Jongin! – fogtam meg a kezét és visszarántottam a nappaliba, leültem az imént elhagyott helyemre, és magammal húztam őt is. Érdeklődően pillantott arcomra, majd egy mosoly után megrázta a fejét, és átölelt. 

 - Nem mondhatom el hyung, megbeszéltük, hogy kivárjátok a végét. Te se mondtad el a végét, hogy meghal Eun Wang, csak Chanyeolnak van nagy arca, ő mindent kikotyog. – kezdte el simogatni a vállam, míg én jólesően felsóhajtottam. Teljesen igaza volt, nem lehettem ennyire kíváncsi, hisz ha elmondta volna, nem ültem volna le velük, nem éreztem volna úgy, hogy van értelme együtt izgulni, hisz én már tudtam volna a végét, így viszont mindenhéten együtt izgulhattunk, együtt nevethettünk Jongin kissé szerencsétlen arc mimikáin. 

 - Keményen dolgoztál ezen, látszik, és büszke vagyok a dongsaengem-re – váltam el tőle, megborzoltam a haját, majd felkeltem a kényelmes kanapéról – Jó éjt ShiKyung – kuncogtam, majd a saját szobám felé vettem az irányt. 

Ha szeretsz... [3]

Sehun

   Nem tettem semmit. Apám rángatott magával, egyik megbeszélésről a másikra, gyűlésekre, illetve három napon keresztül hallgattam, milyen csodálatos nőt talált a számomra. Csinos, figyelmes, jó híre van, na meg az apja cége híres, így ha összeházasodunk, apám jól jön ki az egészből.

   Bár megálltam a helyem, úgy viselkedtem, ahogy azt elvárták tőlem, belül apró homokszemnyi darabokra hullottam, hiányzott Ő. Nem beszéltünk már két hete, nem kerestük egymást, és ez még inkább szétszedte a belsőmet. Mindennap gondoltam rá, megnyitottam a Kakaotalk-ot írtam neki, de nem vett rá semmi, hogy elküldjem őket. Volt olyan nap, mikor apám elvette a mobilom és végig kutatott benne mindent, miatta teljesen megszakadt a kapcsolat köztünk. Már az is megfordult a fejemben, hogy kézzel írt levelet küldök neki, de elvetettem, hisz bennem volt az a gondolat, hogy ő már mással van. Bár a szavai, melyeket utoljára kiejtett, ott visszhangzottak a fejemben, tudtam, hogy túllép rajtam… idővel.

   - Bae Joohyun – hajolt meg előttem, majd egy lágy mosolyra húzta ajkait. Nem tudtam semmit se kezdeni a helyzettel, nem akartam így élni, elegem volt a megfelelésből. Nem akartam behúzni a csőbe egy nőt, nem akartam vele elhitetni, hogy érdeklődöm iránta, nem akartam semmi olyat, ami nem Chanyeollal kapcsolatos.

   Világos barna, már-már szőkés haja tökéletesen omlott vállára, az alja enyhén göndör volt, arca leginkább egy porcelán babáéhoz hasonlított, gyönyörűen kiemelt szemei csillogtak az étkező világításának köszönhetően, ajkait pedig egy leheletnyi rúzzsal emelte ki. Remegő kezeimmel lassan segítettem le róla a kabátját, majd nagyot nyelve lépkedtem oda a fogashoz, hogy letegyem a vékonyka textíliát. A ruha melyet viselt szépen kiemelte testének vonalait, mellrészénél egy lehelet vékony, fekete anyag fedte bőrét, míg a ruha arany díszekkel futott fel a derekától a melléig, a szoknyája pedig pirosban úszott, hogy mindenáron kiszúrja a szemed. Apa betessékelte az egy szálbél lányt, majd az asztalhoz invitálta, én csak a boltív alatt helyeztem egyik lábamról a másikra súlyomat, míg kipingált köreimmel játszadoztam. Ideges voltam, és reménykedtem benne, ha minél idegesítőbb leszek a lány annál hamarabb fog lemondani erről az egész házasság témáról, illetve itt hagy minket a fenébe.

   Nyakkendőm egyre csak szorított úgy éreztem meg fogok fulladni, ha nem engedek rajta egy kicsit, de nem tehettem, illetlen lettem volna, így inkább a szépen beállított hajamba kaptam, majd kifújva bent rekedt levegőmet egy álmosolyt varázsoltam ajkaim szegletébe, és lassan az asztalhoz lépkedtem.

   - Örvendek, Oh Sehun vagyok, ne haragudj az illetlenségemért, kicsit zavarban vagyok – simítottam a tarkómra, és kissé megrázva a fejem hangosan szuszogni kezdtem.

   - Semmi baj – rázta meg fejét mosolyogva, majd leült az asztalnál kijelölt helyére, ami történetesen velem srágan volt, míg az asztalfőn apám ült, bal oldalán anyám, a jobb oldalon pedig én. A vacsora alatt leginkább apa kérdezősködött, míg az én gondolataim teljesen máshol jártak.

  Megfigyeltem, minden mozdulata kecses volt, nem tett semmi rosszat, tudta az illemet úgy viselkedett, mint egy előkelő hölgy, pedig röpke húsz éves volt. Idősebb nálam, ami valljuk be idegesített, de Chanyeol is jóval idősebb volt. Nem hasonlított hozzá… Teljesen eltért tőle, és ez zavart a leginkább, miért nem lehettem önmagam? Miért nem születhettem egy olyan családba, ahol nem szabják meg kivel kell összeházasodnom, miért nem lehettem egy olyan emberrel, akit önmagáért szeretek? Ismét millió meg egy kérdés halmozódott fel bennem, míg apámék gúnyos mosollyal beszélgettek, és anyám már azt kérdezte az előttem ülő lánytól milyen színű mennyasszonyi csokrot akar. Amin meghallottam a rizs, amit épp bekaptam leszaladt a torkomon én pedig eszeveszett köhögésbe kezdtem, nem akartam elhinni, hogy már itt tartunk, nem is ismertem őt, azt se tudtam hogy hívják, de már szinte aláírtuk képzeletben azt a fránya papírt. Nem fogtam fel mi történik körülöttem, egy hónap sem kellett és az életem romokban hevert, bár sosem voltam felhőtlenül boldog, legalább azt hittem, hogy minden rendben volt, de akkor, ott, abban a pillanatba megfordult a fejemben, hogy kirohanok az étkezőből, egyenesen Chanyeolhoz.

   Több percnyi rosszullét után visszaállt a rend, ittam egy keveset, próbáltam rendesen venni a levegőt és visszaültem az asztalhoz.

   A további fél órában nem érdekelt semmi sem, így csak megettem a desszertem, megittam két pohár bort, majd kissé kótyagos fejjel próbáltam meg kikísérni Joohyunt, mert időközben anyáék annyiszor emlegették a nevét, hogy megjegyeztem. Egyik lábam előrébb volt, mint a másik, nem tudtam mit kéne tennem, valamit mondani neki, így aztán megálltam az ajtóban és szemtelenül végig néztem, ahogy magára rángatja a kabátját. Nekem kellett volna ráadni, hogy bebizonyítsam milyen jól nevelt úri gyerek vagyok, de nem tettem, mert egyszerűen már csak a gondolatát is utáltam annak, hogy ezzel a lánnyal kezdenem kéne valamit.

  - Tudnod kell, hogy nem lesz köztünk semmi, meleg vagyok, van pasim és nem fogok hozzád nyúlni egy ujjal se – ráztam meg a fejem. Elmosolyodtam mimikáján, majd egyszerűen csak megragadtam a felkarját és kilöktem az ajtón.

  Mosolyogva sétáltam vissza és hajoltam meg anyámék előtt, megköszöntem a vacsorát, elkértem apától a mobilom és felcaplattam a szobámba. Bár ittam már, Chanyeollal eljártunk egyszer-kétszer szórakozni, már megszoktam az idióta gondolataimat, ha ittas állapotban vagyok, de amit akkor a fejembe vettem még tetszett is. Így aztán, a gardróbomból kihalásztam a bőröndömet és mindent, amit fontosnak tartottam szépen lassan belehajtogattam. Mikor egy-egy olyan ruhadarab a kezem ügyébe került, amit Ő vett nekem elmosolyodva arra gondoltam nemsokára ismét láthatjuk egymást, megcsókolhatom, átölelhetem, érezhetem a szerelmét. Megbotlottam a saját lábamba, mikor a fürdőbe igyekeztem a tusfürdőmért, fogkefémért és egyéb dolgokért. Ahogy összeszedtem az arcomra való krémeket és a hajamra való cuccokat hangos lépteket hallottam meg magam mögött. Kitágult szemekkel, zakatoló szívvel és hevesen kapkodó mozdulatokkal dobtam a kis zacskót a bőröndbe, léptem az ajtóhoz, és ráfordítottam a kulcsot. Törökülésbe helyeztem magam és vártam, hogy apám esetleg anyám bekopogjon. Nyugtalan levegő vételeimet próbáltam minél halkabban rendezni, hogy mindenképp békén hagyjanak, különben, ha valamelyik el kezd nekem papolni oda lesz a tervem.

  - Sehun fiam… - köszörülte meg a torkát anyám, majd bekopogott – remélem, hogy jól vagy, tudom, hogy Chanyeolba vagy szerelmes, de el kell fogadnod, ez nem természetes, nekünk pedig szükségünk van minden kötöttségre, ami a pénzzel kapcsolatos. Heverd ki azt a fiút, jó éjt – tipegett el a szobám elől, én pedig kifújtam minden levegőmet, majd gonosz mosollyal az ajkaimon felálltam és visszamentem a gardróbomhoz, hogy a cipőim közül egy-kettőt eltegyek, hisz szükségem volt rá. Tulajdonképp mindenre szükségem lett volna, hisz a mindennapjaimat ebben a szobában töltöttem, mind a tizennyolc évemet, de pont elég volt belőle.

  Teljesen felfegyverkezve remegő kezembe vettem a telefonomat, majd megnyitottam a Chanyeollal való beszélgetésünket, és írtam neki. Nem bírtam ki, tájékoztatnom kellett a helyzetről, megkérdezni tőle, hogy minden rendben-e vele. Tudni akartam, hogy egyáltalán él-e még.

 „oohsehun”

 Chanyeol… el kell vennem egy lányt, érted? Egy lányt, mindennemű ellenkezés nélkül anyámék meghívták vacsorázni, én elfogadtam, hisz úgy voltam abba nem halok bele, de már az esküvőről beszéltek. Miután vége lett a vacsorának kitessékeltem és elmondtam neki, miszerint full homokos vagyok és van valakim. Chan, segítened kell, elegem van ebből az egészből, nem akarok elnyomásban élni, nem akarok behódolni apámnak.

  Remélem veled minden rendben, és ha már találtál valakit a helyemre kérlek, tájékoztass róla.

  Szeretlek.

  Nem voltam normális, könnyeim egymás után gördültek le felhevült arcomon, a kezemben a telefonom világított. Szívem zakatolt, a torkom elszorult. Nem éreztem magam teljes embernek, hiányzott a másik felem, majd’ meg haltam már, remegtem, sírtam, az öngyilkosság gondolata pedig bele fészkelt az agyamba. Minden mozdulatomat a keserűség járta át, elmém elborult, szürke köd telepedett rám, súlyos volt, akár egy esőcseppekkel teli felhő, úgy éreztem nem bírom tovább, vége van.

   Sírva néztem rezgő telefonomra, majd elhúzva a zöld karikát fogadtam a hívást. Nem szólaltam meg, csak zokogtam a mikrofonba, míg a másik oldalon lévő személy azt hajtotta mennyire szeret, miért nem hagyom itt a családomat, miért nem megyek el hozzá, és honnan gondolom, hogy már elfelejtett, pont engem. Engem, aki megszínesítette az életét, aki mosoly csalt az arcára, aki nem nézte le anyagi helyzete miatt, mert én önmagáért szerettem.

  - Ha szeretsz… Chanyeol, ha szeretsz, kérlek, ments meg innen. Vigyél el, menjünk amerre tudunk, csak ments meg ebből a kalitkából, mert már elegem van. A halálomon gondolkozom, azon, hogy saját kezemmel végzek az életemmel, elegem van az elnyomásból, hogy nem élhetek. Kérlek… Segíts nekem jó? – remegő, zokogó és elhalt hangom miatt talán nem is hallotta mit mondok. A háttérben hangos dudálás, autók hangja, majd egy női kacaj, én pedig megsemmisültem. Azt mondja, szeret, miközben egy lánnyal van, hazudott nekem, pedig én az egész életemet odaadnám neki, ennyire naiv lennék? Ilyen buta és kihasználható, vagy csak szerelmes?

 - Hagyjuk… sok boldogságot – nyomtam ki egy egyszerű mozdulattal, és lerúgva a bőröndömet a padlóra tovább sírva szorítottam a párnát az arcomba.

  El akartam szökni, elmenni vele, itt hagyni ezt az egész szart, de nem mehettem útnak úgy, hogy nincs mellettem senki, nem akartam a hajléktalanok mellé kerülni, nem akartam úgy elindulni, hogy készpénzem is alig volt. Azt hittem támaszkodhatom rá, hogy három hét eltelte után még mindig kitart mellettem, és nem keres maga mellé senkit, erre hazudozni kezdett és még nem is titkolta, hogy valakivel volt.  

  Telefonom ismét rezegni kezdett, szerelmem neve feltűnt a képernyőd, de kinyomtam, nem akartam egy olyan emberrel beszélni, aki elrontotta az egész életemet, aki miatt legszívesebben lemennék Eunhee nénihez, hogy adjon valamit, amitől jobban leszek, valamit, amitől kiütöm magam egy pár órára, napra, vagy bánom is én.

    Szemeimből a könnyeim már nem száguldoztak, hisz már annyit sírtam alig háromnegyed óra alatt, hogy megfájdult a fejem, így aztán beláttam, hogy legjobb az lesz, ha elteszem magam mára, nem csinálok hülyeséget és elhatároztam, miszerint az első dolgom reggel az lesz, hogy kipakolok, felkészítem magam a lehető legrosszabb döntésre, és beletörődök, hogy el kell vennem Joohyunt.

 Hangos kopogásra keltem az éjszaka közepén, kisírt szemeim kissé feldagadtak, a erkély ajtóra pillantottam, és a fekete alak láttán meglepődtem. Deja vum volt, tudtam, hogy már egyszer ez megtörtén, egyszer már volt itt, megbeszéltük, összetört és most ismét itt van azzal a szándékkal, hogy még inkább a lelkembe taposson. Aztán eszembe jutottak azok a szavak, melyeket még a múltkori látogatása során suttogott nekem.

 „Itt vagyok előtted látod? Megcsókoltalak, érzek irántad, te mégis ledermedtél. Ne tedd ezt velem, gondolj rám is, ha szeretsz, megteszed értem. Ne engedj el. Ne hagyd magad befolyásolni, ne engedd, hogy most elszakítsanak minket egymástól.”

Akartam [3]

(+18!!)

Baekhyun

    Chanyeol nem tétovázott tovább, megtette azt, amire már mind a ketten vártunk. Lecsúsztatta tenyerét fedetlen, forró mellkasomon, majd összefogta tagjainkat, és lassan mozgatni kezdte kezét. Egyszerre nyögtünk fel, míg én hátra vetettem a fejem, majd jobban szétfeszítettem a lábamat. Megadtam neki a teret, hogy elférjen, teljesen hozzám nyomódott, éreztem mellkasát az enyémnek feszülni, a heves szívverését, ajkait a nyakamon, ahogy a bőrömet kínozza és egyre több foltot szív rá. Remegve karmoltam hátába, nem érdekelt, hogy fáj neki, vagy épp, ezzel csak még inkább felhergelem. Teljesen elvesztem önmagamban, hiába próbáltam visszafogni nyögéseimet, a hangomat, amely kimutatta mennyire élvezem Chanyeol minden mozdulatát egyszerűen nem ment, szinte rosszabb voltam, mint egy felnőtt filmekben játszó nő, viszont ő... csendben volt.

    Nem adott ki hangot, ami megtévesztett, bár én nem csináltam semmit, olyan volt, mintha ő nem élvezné.

   - Chan - téptem meg haját, majd ajkaimra húztam, hogy megízlelhessem réginek tűnő ajkait. Bár ő eddig a nyakamon húzódó bőrömmel és a kulcscsontommal játszadozott, szükségem volt a csókjára, szükségem volt arra, hogy úgy érezzem ezt is akarja belőlem, a csókomat, az ajkaimat.

   - Bele estem a testedbe, Baekhyun - megremegtem, ahogy elfúló hangon, dörmögve ajkaim közé suttogott, ujjaimmal közre fogtam tincseit, majd teljesen ködös tekintettel haraptam vadul alsó, vastag és édes ajkaira, míg bele mozogtam markába.

    Morogva engedte rám egész súlyát, kicsúsztatta közülünk a kezét, majd megkereste az enyémet és csuklómnál összefogta őket. Lassan tette fejem fölé mindkettőt, míg én átkaroltam a derekát lábammal, és egy lassú tempót felvéve ütemesen mozgattam a csípőmet.

   Kezeimet nem engedte el, ajkaimat ostromolta, én pedig teljesen elveszve ízében próbáltam nem megszakítani a csókunkat lihegésemmel. Chanyeol megelégelte a kis pettingünket, egy hirtelen mozdulattal engedett el és nyúlt az éjjeli szekrényéhez, az ágyra dobott egy flakon síkosítót, én pedig nyeltem egyet. Tényleg megtörténik.

  Nem is figyelt rám, lábaim közé helyezkedett, majd combomra fogva tolta fel lábaimat, hogy közé hajolva nyelvével végig fusson bőrömön. Remegtem, a szívem a torkomban dobogott, és ami a leginkább megrémisztett az a pulzálás volt, odalent.

  Körmeimet az alattunk húzódó paplanba száműztem, míg vártam, hogy csináljon valamit. Forró lehelete fenekemre csapódott, mire belőlem egy hosszabb sóhajt váltott ki.

    Esküszöm egy pillanatra eszembe jutott, hogy nem érdekel a tágításom csak legyen már bennem! A csípőmnél átkarolva ültessen magára, hogy meglovagoljam, vagy hasra fekve vesszen el bennem teljesen, míg tarkómba szuszog. Mindegy volt már, csak csináljon valamit!

  Hangos sóhajt hallottam, semmi mást, nem tudtam mi tart ennyi ideig, felkészül, gondolkozik, netán épp most futamodik meg?

   Megtámaszkodtam alkaromon és lenéztem az épp csukott szemmel várakozó barnára.

   - Mire vársz? - ziháltam neki, zakatoló szívvel a torkomban.

  - Nem akarok fájdalmat okozni, viszont dübörög a szívem, és úgy érzem, meg fogjuk bánni - engedte le a lábamat, majd felmászott mellém.

 Lefeküdt a hátára, tenyereit tarkója alá helyezte, majd lehunyt pillákkal szusszant egy nagyot.

    - Te most csak viccelsz velem ugye? Állsz, mint a cövek, felhergeltelek, erre leállsz az utolsó fázis előtt? - felháborodva támaszkodtam fel, majd a térdemre ereszkedve a flakonért kaptam. - Ha te nem csinálod, elintézem egyedül! - hajoltam hasára, később egy nyálas csókot nyomtam köldöke alá. Felpattintottam a flakon tetejét, megtámaszkodtam Chanyeol csípője mellett, majd kinyomtam a fenekem, és ujjaimra kenve a sikamlós anyagból azonnal magamba vezettem az egyiket.

   Felnyögve csókoltam partnerem kiálló medence csontjára, majd rányögve kezdtem neki a saját tágításomnak. Akkor már nem érdekelt semmi, csak hogy végre bennem legyen, és minél hamarabb elélvezzek.

 - Baek - hallottam meg a hangját, de nem érdekelt. Fülemben a vérem száguldott, torkomban a szívem dobogott, míg hátul olyan élvezetek jártak át, mint még talán soha.  Megéreztem kezét végig simulni a gerincem mentén, majd félgömbömhöz érve belemarkolt, ezek után pedig rácsapott egy kisebbet.

 - Tudnám, miért izgatsz ennyire - motyogta maga elé, és törökülésbe mellém telepedett. Nem tett semmit, csak nézte, ahogy már két ujjal mozgok saját magamban, fogaim között a paplant tartom, és hangosan sóhajtozva próbálom rendbe szedni szétszórt önmagam.

   Egyre inkább úgy éreztem egyedül kell elérnem a csúcsot, hogy ez a mamlasz nem segít nekem, így mellkasomat az ágynak nyomtam, három ujjal ingereltem magam, míg másik kezemmel elfeledett tagomra fogtam és mozgatni kezdtem a markom.

    - Istenem - suttogtam magam elé. Provokálni akartam, hogy teljesen elvegyem az eszét és azonnal magáévá tegyen. Óráknak tűnő percekig mozgattam ujjaimat, majd egyszer csak megéreztem, ahogy a hideg, vaskos ujjak az enyémre kulcsolódnak, így ketten ingereltük duzzadó erekcióm.

  Csuklómat megragadva húzta ki ujjaim izomgyűrűim közül, majd hátamhoz nyomva a kezem kapaszkodott meg abban. Nem nyomult belém, csak lassan kezdett el lökni csípőjével, így teljesen vájatomba csúsztatva sikamlós merevedését.

 - Baekh - nyögte nevem fülembe, mire én csak jobban kinyomtam a fenekem hála az ingernek és az öblös, rekedt hangjának.

 - Akarom Chanyeol! - Szinte nyivákoltam alatta, de minden miatta volt, sajnáltam a többieket egy pillanatra, de ahogy megéreztem, hogy Chan pozícionálja magát elfelejtettem mindenkit, csak arra figyeltem, hogy megnyugodjak és lazán fogadjam partnerem vaskos erekcióját.  Ahogy lassan nyomult belém én úgy tátottam el a számat, és nyögtem fel mikor teljesen bennem volt.

   - Végre - mosolyodtam el, majd letettem a fejem a matracra, vártam, hogy mozogni kezdjen, de nem tette. Ő várt, én pulzáltam körülötte, elengedte a csuklómat, illetve a merevedésemet, majd megtámaszkodva a fejem mellett a fülem mögé csókolt, majd egy erő teljeset lökött rajtam.

   Kiveszett belőlem minden, bizseregtem, száguldott a szívem, ahogy a vérem is, az élvezet melyet ő nyújtott végig seperte a testem minden porcikáját. Remegtem, a térdem fájt, de Chanyeol a csípőm alá nyúlt és megtartva kezdett bele egy kellemes, nem túl gyors ütembe. Mellettem gyűrte másik kezével a paplant, míg én teljesen elvesztem.

    Mindenemet átadtam neki, azt csinált velem, amit csak akart, nem érdekelt, csak az, hogy vele voltam, hogy élveztem, ha csak pillanatnyi is volt. Mély lökései egyre hangosabb nyögéseket produkált belőlem, meg akartam csókolni, elveszni ajkaiban, szeretni.

  - Cha-an - akadtam meg két lökés között, ő bele hümmögött a fülembe én pedig hátra fordítottam a fejem. Láttam őt, ahogy izzadság cseppjei lassan csúsztak végig kidolgozott hasán, ahogy a nyakán az erek egyre inkább kirajzolódtak, a vörös fejét, illetve beharapott ajkait. Erőlködött, tartotta magát, pedig valószínűleg közel volt az orgazmushoz.

  Megráztam a fejem, fájdalmasan nyögtem fel és alkarjába karmoltam, nem tetszett már az a póz. Óvatosan húzódott ki belőlem, majd meg sem várta, hogy pihenjek egy kicsit, szinte fentebb dobott az ágyon és hátamra fordított. Szemeibe pillantva egy pillanatra megijedtem, túl sok mindent láttam, a félelem apró szikrája gyúlt bennem, hisz nem tudtam milyen ő valójában.

  Nem szólalt meg, feltolta a lábaimat, a csípőjére tette őket, majd fejem mellett megtámaszkodva hajolt ajkaimra, lassan, lágyan és szinte már érzelmesen csókolt, míg merevedéseinket össze-össze érintette. Nem tétováztam tovább, elfeledtette velem a hirtelen jött félelmet, helyette valami mást éreztem, valami olyat, amit talán nem szabadott volna.

  A forróság mely szétáradt bennem nem a vágytól volt, megremegtem, de nem azért mert a kielégülést akartam, Chanyeol ajkai, a szuszogása, az egész valója váltotta ki belőlem. Nem akartam butaságokat érezni, így inkább tarkójára simítottam, nyelvemmel ajkain játszadoztam, míg másik kezemmel ráfogva pozícionáltam tökéletes helyre őt.

    Lábujjaim szinte görcsben álltak, ahogy megéreztem magamban ismét őt, lüktető, forró valóját.

   - Szexelünk, vagy ez már más? - suttogta ajkaim közé, míg én lehunyt szemekkel élveztem testének érintését.

   - Maradjunk a szexnél, nem rontjuk el érzelmekkel.

    Saját magamnak is nehéz lett volna bevallani, hogy tetszett Chanyeol másképp is, nem hogy még neki. Nem akartam, hogy belegondoljon mást, elvégre ő mondta, hogy a testembe esett bele.

   Zakatoló szívvel és hangos nyögésekkel adtam partnerem tudtára, hogy talán pár lökés és teljesen átlépem az orgazmus csodás kapuit. Combom megfeszült, körmeimmel lapockáján húzódó, hamvas bőrébe kaptam, majd megremegve csókoltam enyhén kiszáradt ajkaira. Az ágy halk nyikorgással adta tudtunkra, miszerint nem tetszik neki az intenzív mozgás, de mi csak még inkább egymásba feledkeztünk.

   Hasamban az izmok összehúzódtak, Chanyeol hátát átöleltem, míg alsó ajkára ráharapva, össze-össze rándulva élveztem a hasamra. Lassan minden csillag eltűnt a szemem elől és próbáltam a megszédült világomat összekaparni. Chanyeol hatalmas mosolyával találtam szemben magam, majd egy lágy csók után kihúzódott belőlem.

   Nem mászott le rólam, helyette lentebb csúszott és olyat tett, amitől egy pillanatra elfintorodtam.

    - Mondtam, hogy te leszel a vacsorám. Ez pedig itt, a hab a tortán!