Akartam [2]

 Baekhyun

     Próbáltam visszafogni magam, komolyan, de lehetetlennek hatott. Erőszakosan martam az előttem tornyosuló Chanyeol fedetlen hátába, majd nagyobbra nyitva a szám felfedeztem milyen is ő. Nyelve érdesen csúszott ajkaim közé, míg én megremegő gyomorral és egyre inkább túlfűtött testtel vágytam egyre többre. Agyam teljesen elködösült, nem érzékeltem magam körül semmit, csak és kizárólag rá figyeltem. Az ajkainak mozgására, az ízére, a forróságra, ami teljesen szétáramlott bennem és persze a hatalmas tenyereire, melyekkel félgömbjeimet tartotta. A szikra szinte pattogott közöttünk, lehunyt szemeim lassan nyitottam fel egy pillanatra, hogy megleshessem egy ilyen szituációban, hisz nem láttam sokat belőle.

     Valójában nem is igazán láttam őt semmilyen körülmény között sem, ha itthon volt aludt, vagy a papírmunkáját végezte. Néha összefutottunk a fürdőben, a vacsoránál, mert hiába csak lakótársak voltunk öten, mindenki családcentrikusnak lett nevelve. Ha én hoztam haza a bátyám lányát, mindenki ugrott és szinte elkényeztettük őt, ha Sehun gondolta úgy, hogy a jövendőbeliének segít akkor megajándékozott minket egy-két napra egy fehér kutyussal, akit persze mindenki imádott. Taeyeon néha eltűnt napokra, és mint végül kiderült, férfiakkal randevúzott, netán a családjánál töltötte a kimaradt napokat. Én szerettem a többiekkel viccelődni, ők szerettek engem néha a magánéletükbe belevonni, elvégre én voltam a kakukktojás. Nem nőztem, nem kacsingattam sosem egy másik ember felé, nem éreztem úgy kell, hogy valaki mellettem legyen. Bőven elég volt a szobatársam figyelme, hülyesége, néhai szentbeszéde a szennyesem elpakolásáról és persze ne feledkezzünk meg Chanyeolról sem. Ő sokszor felvidított, ha látta rajtam, hogy a munkában kikészítettek, segített átlendülni a butaságaimon és ő mosolyt varázsolt ajkaim szegletébe.

 

     Nem váltunk el egymástól, már-már alsó ajkaimat harapdálta, mikor megelégeltem kényeztetését, és vállánál fogva löktem el magamtól, hogy aztán állkapcsán végig csókolva talpamra ereszkedjek, és nyakára szuszogva óvatosan csókoljak rá bőrére.

     Sosem voltam még ilyen helyzetben, sosem éreztem magam ennyire kínosan, de kellett az, hogy végre kikapcsoljak agyilag, és élvezzem az életemet egy kicsit. Lehet, hogy butaságot csinálok, lehet, hogy megbánom, de legalább elmondhatom, miszerint ezt is megtettem. Nem tétováztam tovább, a józan eszemet eldobtam teljesen a megérzéseimre és a vágyamra hallgattam, így tenyeremmel lassan simítottam végig az előttem álló férfi kidolgozott mellkasát. Mellén lassan végig simítva nyelnem kellett egyet az érzésre, ahogy megfeszült érintésem alatt, a vágy okozta túlfűtöttségem miatt valójában képtelen lettem volna felfogni, hogy mit művelek, de Chanyeol ujjai kirántottak tétlenkedésemből. Megragadta a kézfejemet és azonnal a nadrágja korcához vezette, hangosan szuszogott, akarta, hogy végre történjen valami. Több a semmitmondó csókoknál, éreztem rajta, hogy neki nem jelent semmit, nem a csókjaim kellenek neki, nem az érintésem, hanem az élvezet melyet a testemmel nyújthatok neki. Felfogtam és ezzel elment a kedvem mindentől, nem akartam már, nem akartam, hogy köztünk történjen bármi is, nem akartam megint én lenni az idióta, akit kihasználnak.

   - Mi a baj? – szusszantott egy nagyobbat, majd elengedte erősen tartott csuklómat. Fájt egy pillanatra belenézni már elködösült íriszeibe, fájt a tudat és mindennemű érintése, pedig elég rendesen nekem dörgölőzött.

    - Kihasználsz igaz? – hajtottam le a fejem. Megbántam. Azt hogy tőle kértem segítséget, hogy túl merész voltam, hogy megindította bennem a lavinát, amit képtelen voltam megállítani. Egy pillanatra elgondolkoztam, meg akartam én egyáltalán állítani? Vagy csak szerettem volna sodródni az árral, kiélvezni egy éjszakát, majd mindent elfelejteni, meg nem történté tenni és ugyanúgy viszonyulni hozzá? Képes lettem volna egyáltalán én erre, vagy a vágy, amit bennem keltett mindig előbújt volna?

   - Baekhyun… - ajkain kicsúszó nevem miatt a gerincemen végig cikázott a hideg, egy pillanatra elvesztettem önmagam és erősen markoltam csípőjére, míg fejem előre bicsaklott. Zakatoló szívvel próbáltam megrázni a fejem, miszerint hagyjuk abba az egész beszédet és folytassuk az, amit elkezdtünk, akartam Chanyeollal, hiába tudtam, miszerint nem lesz hosszú életű, akartam, hogy végre szeretve érezzem magam.

   - Mindegy – szűrtem ki vékony ajkaim között. Bár a mellkasom nyomott, meg akartam fulladni a közelségétől, illetve a zavarom sem múlt, megragadtam a nadrágjának korcát és minden szégyenérzet nélkül markoltam a textilhez feszülő erekciójához. Furcsa volt, hisz nem a saját férfiasságom volt a kezemben, tudtam hogyan bánjak vele mégsem magamnak okoztam vele örömöt. Hangja mely a fülem mellett hangzott el teljesen visszahozta belém a feszültséget, vággyal és forrósággal megfűszerezve. Nyeltem egy nagyot, hátha a gombóc eltűnik a torkomból, de lehetetlennek tűnt. Kezem lassan kezdtem mozgatni az anyaggal fedett testrészén, míg ő halkan nyögdécselt fülembe, kezeivel fejem mellett támaszkodott az ajtón, nekem pedig megjött az eszem. Nem akartam tétlenkedni, szükségem volt az kielégülés édes ízére.

   Míg egyik kezemmel Chanyeol merevségét izgattam, másikkal óvatosan simogattam végig sokat csodált felső testét. Térdre ereszkedtem, lassan akasztottam ujjamat nadrágjába, majd térdig húzva nagyot nyelve kezdtem el szemezni alhasához feszülő tagjával. Sosem gondoltam volna, hogy én valaha is képes leszek ilyenre, más férfiasságához nyúlni, mozgatni rajta a kezem, és az ajkaim közé venni, mert igen, megtettem. Bár ügyetlen voltam próbáltam mindet úgy csinálni, hogy nekem jó legyen, nem akartam megfulladni tőle, nem akartam heves tempóban mozgatni a fejem, mert féltem… Tulajdonképpen féltem attól, hogy még idő előtt elélvez és nekem meg kell ízlelnem őt. Nem kívántam az élvezetét a számba, sem az arcomba, túl … undorítónak találtam ahhoz ezt az egészet.

   A feszültség mely belém költözött egy szempillantás alatt elveszett, Chanyeol erős karjai körülöttem és ajkainak érintése a sajátomon ráébresztett arra nem csak én kívánom. Szerette volna ő is élvezetesen eltölteni azt az estét, ha csak egy éjszakáról szólt is, de legalább mindketten akartuk.

  

   Mosolyogva nyalta meg enyhén felduzzadt alsó ajkam, engem kirázott a hideg érintésétől, de a testem reagált, azonnal kiszakadt belőlem egy hangosabb sóhaj, majd tenyerét megéreztem becsúszni pólóm alá. Képtelen voltam tovább folytatni vele a csókolózást, elszakadtam vastag, édes ajkaitól, vállára hajtottam homlokom, és lapockájába markolva nyögtem fel birtokló érintése miatt. Elnyílt ajkaim között egyre gyakrabban csúsztak ki élvezetem jelei, nem szerettem volna túl hangos lenni, de mikor bőrömbe mélyesztette fogait kicsúszott belőlem egy hangosabb „Chanyeol”.

    - Haladj már – csúsztattam ujjaim tarkójára, hogy hajába markolva felpipiskedjek. Elborult elmével próbáltam meztelen valójához préselődni, érezni őt és még inkább lázba hozni.

   Nem szólt egyetlen szót sem, combomra fogva felkapott, míg én ijedten kulcsoltam lábamat derekára. Nem tudtam mit, mi követ, nem tudtam mit szeretne, mert egyszerűen nem szólalt meg! Hiába simogattam, hiába harapdáltam fenséges bőrét még egy morgás sem hagyta el torkát, egészen addig, míg fel nem löktem a csípőm. Felettem támaszkodva hámozott ki a ruháimból, birtoklóan fogott rá merevségemre, majd lusta mozdulatokkal kezdte el mozgatni markát, míg nyelvével mellbimbómat kényeztette.

   El akartam ájulni, a rengeteg inger mely engem ért teljesen átvette felettem az uralmat, Chanyeol ajkai közé nyögtem, néha sóhajtottam, majd mikor úgy éreztem elegem van abból, amit művel fellöktem a csípőmet. Ekkor felmorgott, és fogait alsó ajkamba mélyesztette, míg én rácsaptam a paplanra és markomba szorítottam. 

   - Te is akarod? – motyogta ajkaimba, mire én csak hümmögtem neki, és oldalára simítottam a kezem. Kívántam őt teljes egészében, szerettem volna vele végre átélni mindent.

   - Gyerünk –sóhajtottam fel előre lökött csípőjének köszönhetően, majd szinte fájdalmasan nyögtem. Fájt, hogy nem elégülhettem ki. 

Akartam [1]

Baekhyun

       Nem tudtam főzni, és ez köztudott volt, mégis rám hagyták a vacsorát, amit nem értettem, hogy miért. Tényleg mindenki tisztában volt vele, hogy még egy tojást sem tudok felütni, de ők mindenáron azt akarták, hogy én csináljam a kaját, szerintem biztosak voltak benne, hogy feladom, és majd rendelek, így legalább nem az ő pénzük fogy és megússzák az egészet. De nem voltam ennyire hülye, átláttam a helyzetet. Mosolyogva sétáltam be a szobába, hogy ráüljek a colos ágyára, és megsimogatva az arcát felkeltsem a délutáni szunyókájából. Nem akartam bántani, de képtelen lettem volna behódolni a többieknek, meg akartam mutatni, hogy nem adok mindent fel azonnal. Valahol el kellett kezdeni, és a főzés nem olyan nagydolog.

    Ujjaim lassan érintették enyhén felpuffadt, meleg és selymes bőrét, majd egy kicsit közelebb húzódtam testéhez, szerettem közel lenni az emberekhez, úgy éreztem olyankor jelentek nekik valamit, és nem csak kihasználnak a naivságommal. Nem mozdult, egyenletesen lélegzett, enyhén elnyílt ajkaira simítottam ujjbegyem, mire szempillája megremegett, és fújtatott egyet. Felé támaszkodtam, és pár milliméterre tőle próbáltam teljesen beleszuszogni ajkaiba. Félre értés ne essék, nem voltam fiú párti, sőt lakótárs párti sem, de benne mindig is volt valami, ami vonzott. Ő nem használt ki, nevetett a bugyuta vicceimen, szerette hallgatni a mesémet a munkámról és segített mindenben, amiben csak tudott.

    Pont ezért nem ijedtem meg mikor kipattantak a szemei, és a derekamra kulcsolta a karjait. Álmosan pislantott egyet, megnyalta ajkait, kifújta a bent rekedt levegőjét, majd ujjaival bemászott a pólóm alá. Tarkómra fogva húzott forró nyakába, hogy aztán egy futó puszit nyomjon fejem búbjára. Nem szólalt meg, nem tett semmit, csak égető érintéseivel érte el, hogy megremegjen minden porcikám, és vágyjak arra, hogy több legyen köztünk holmi barátságnál. Nem érdekelt, hogy nem ezért jöttem, ahogy az sem, hogy valószínűleg a srácok ma nem vacsoráznak, akartam valamit kezdeni a bennem megnőtt feszültséggel, ki akartam engedni a gőzt, és úgy gondoltam vele képes lennék elfelejteni a gondjaimat egy perc alatt. Szívem heves ütemére lettem figyelmes, ami felmászott egészen a fülemig, és ott tombolt akár a kegyetlen vihar egy őszi estén. Nem akartam kimutatni, de egyre fürgébb ujjai miatt az arcomba tódult minden vérem, próbáltam inkább ajkaimra harapni, hogy még véletlen se vegye észre, miszerint kezd feltüzelni mozdulataival, de képtelen voltam tartani magam.

    Nyögve emeltem fel a fejem nyakából, megtámaszkodtam feje mellett és lehunyt pilláimat megrebegtettem. Elnyílt ajkaimra ráharaptam, ahogy keze lassan simult derekamra, majd erősen markolt rá, lábait terpeszbe nyitotta, így óvatosan csúsztam be közé. Bár nem tudtam mi, miért történik, bizseregtem, a gyomrom bucskázott egyet, kezeim pedig megremegtek. Nyelnem kellett, olyan közelről figyeltem őt, ő pedig olyan mélyen nézett a szemembe, észre sem vettem, hogy a bizsergés csiga tempóban csúszott egyre lentebb bennem. Szerettem volna olyasmit átélni vele, mint még soha senkivel, akartam őt, mindenem azt akarta, hogy megérintsen és feltüzeljen.

     - Miért keltettél fel? – hangja karcos volt, mély és buja. Nagyot nyelt, mire én ismét megremegtem felette. Ádámcsutkája megmozdult, kezeivel merész helyekre indult, míg én elnyílt ajkakkal hangosan sóhajtottam fel, és estem mellkasára. Agyamat elöntötte a köd, el akartam terelni gondolataimat, de érintései egyre inkább kihozták belőlem, hogy megtegyem. Akartam, hogy végre ajkaimon érezzem a forróságot, hogy a kettőnk közé beékelődött takaró eltűnjön.

     - Segítened kell a vacsorában, mert rám bízták a srácok – remegett meg a hangom. Melegem volt, a homlokomon kezdett összegyűlni az izzadságom, és hirtelen kényelmetlenné vált a farmerom. Chanyeol ajkait elhagyta egy apró kuncogás, tudtam, hogy ő is furának tartotta azt, hogy egy egyszerű kérésből az lett, hogy teljesen feltüzelve, enyhe merevedéssel a lábam között, fekszem rajta, és a nyakába szuszogok.

     - Mi lenne, ha rendelnél nekik valamit én pedig kiélvezem a vacsorám… a szobában? – kérdése kissé meghökkentett, elfelejtettem, hogy ki is vagyok valójában, ismét megremegtem, forrónak éreztem mindenem, és egy apró sóhaj is kicsúszott belőlem.

    - Mi a vacsorád? – emeltem fel a fejem felforrósodott bőréről. Szemeimmel próbáltam nem az övébe nézni, így inkább csak nyakán dudorodó erére pillantottam, de kár volt. Érezni kezdtem a szívemet, a torkomban a gombócot és a nadrágomnak feszülő erekciómat.

    - Nem mi, hanem ki, drága Baekhyun.

   Felnyögtem, ahogy megéreztem tenyerét fenekemre simulni, hevesen kezdtem el kapkodni a levegőt, lehunyt szemeim előtt megjelentek a pajzánnál pajzánabb képek, tudtam, hogy meg fog történni. Éreztem, ahogy nyelt egyet, kifújta a levegőjét, majd megemelkedett és a hátamra fordított.

   - Bezárom az ajtót – suttogta felettem, míg én csak bólintottam neki egyet. Sötét volt az egész szobában, de az ablakon beszűrődő utcalámpa fénye lehetővé tette, hogy megcsodálhassam a gyönyörű fedetlen hátát, melyeken az izmai megfeszültek. Kinyitotta az ajtót, majd eltűnt. Nem értettem hova lett, miért ment el, miért hagyott ott és miért lettem hirtelen csalódott. Gondolhattam volna, hogy csak játszadozik velem, a vágyammal, már azt sem értettem miért váltott ki belőlem ilyet, pont Chanyeol, mikor rajta kívül két másik sráccal meg egy lánnyal éltem együtt. Nem tudtam feldolgozni, miért nem Taeyeonra állt fel? Miért nem Minhora indultam be, miért pont a colos?

  

    Csalódottan sóhajtottam egyet, majd lerúgtam a földre a takaróját, és felálltam a kényelmes ágyáról, mely árasztotta magából az illatát. Csak tudnám, miért dobog a szívem ilyen hevesen… Mégis mi a fene fogott meg benne?

    Lassan tettem egyik mezítelen talpam a másik után a bolyhos szőnyegen, egészen addig míg el nem értem az ajtóig, megráztam a fejem, kifújtam a levegőmet, majd rámarkoltam a kilincsre, viszont az ajtó kinyílt.

 - Hova indult a vacsorám? – magasodott fölém félmeztelen valójával, és kívánni való mindenségével. Számon kért, miközben ő tűnt el, nem értettem, hogy mit akart.

    - A szobájába, hogy aztán lezuhanyozhasson, jó éjt kívánjon Minhonak és eltegye magát másnapra – hajtottam le a fejem zavaromban, majd léptem egyet előre, viszont ő nem mozdult. Keze maga mellett lógott, áradt belőle a tusfürdőjének illata, én pedig megremegtem a közelségétől.

   - Akkor ezt el kell felejtenie. Ugyanis az enyém lesz az utolsó szavad ma este – dörmögte üstökömbe, majd megragadta a csípőmet, és erősen magához rántott. Becsapta maga mögött az ajtót, elfordította a kulcsot, én pedig nyakába csúsztattam rettenetesen remegő karjaimat.

     Óvatosan emeltem fel a fejem, de ő nem tétovázott, fordított a helyzetünkön, törékeny testemet a fának nyomta és azonnal ajkaimat vette birtokba. Nem bántott, nem volt vad, visszafogta magát, én pedig teljes eksztázisba estem, lehunyt szemeim előtt csillagok röpködtek, édes ajkainak hirtelen mintha eper íze lett volna, majd egy kis csokit is felfedeztem közte. Nem mozgatta őket, csak az enyémhez nyomta azokat, végül megelégeltem, akartam, hogy csókká, mi több, nyelves smárolásba fulladjon ez az egész. Hogy vágytól izzó szemeit figyeljem, miközben leszaggatja rólam a ruháim, és zakatoló szívemmel egy ütemben mozogjon kielégületlen testünk. 

Ha szeretsz... [2]

Sehun

         Éjszaka kopogásra ébredtem. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, megmozdulni alig bírtam, fájt a szemem, nem akartam kinyitni, és a hangos kopogás miatt megfájdult a fejem is. Erőszakosan dörgöltem a szemeimet, majd az éjjeliszekrényen lévő kis órára pillantottam. Fél három múlt hét perccel, túl sokat aludtam, és úgy éreztem, hogy tudnék még, de a folyamatos kopogás az erkély ablakon nem hagyott. Nem tudtam mi a fene van, ki az az idióta, aki zaklat ilyenkor? Egyáltalán miért jött, és hogy jutott úgy be, hogy nem áll itt apám az ajtóban és készül arra, hogy az erkélyemen álló alakot lelője? Lomha léptekkel csoszogtam az ajtó elé, bár a szúró fájdalom néha bele nyilallt szemembe, kitartóan kerestem a kilincset, hogy kinyissam az ajtót, és beszóljak annak, aki képes volt felkelteni. Ha csak Jongdae jött vissza, hogy elmondja, mennyire köszöni azt, hogy összehoztam Baekhyunnal, biztos lerúgom a másodikról, és remélem nem éli túl. Beköpött, elvitte azt, ami neki kellett és boldogan él majd, míg én belepusztulok a szerelmem elvesztésébe.

          Azzal viszont nem számoltam, hogy amint kinyitom, az ajtót a jellegzetes, markáns illat kúszik az orromba, majd egy erős tenyér simul a derekamra, forró, vastag ajkai pedig az enyémhez érnek. Akaratosan csúsztatta nyelvét azonnal át hozzám, míg én elvesztem benne, nem akartam elhinni, hogy kijátszotta a biztonsági rendszerünket, hogy felmászott az erkélyhez közeli fára és itt van, felfoghatatlannak tűnt, hogy érek neki annyit, miszerint mindent leszarva eljött hozzám, és elbúcsúzott tőlem. Éreztem, ahogy hideg ujjai becsúsznak pulóverem alá, majd azonnal hátamat kezdte el simogatni, míg ajkaival ostromolt, és egyre bentebb lépkedett. Ledermedve álltam előtte, nem tudtam mit kéne tennem, kihasználni az utolsó éjszakát vele? Eltolni magamtól és nem bele esni a fájdalmas bűnbe?

      - Mi a baj? – szakadt el ajkaimtól mikor észrevette, hogy hiába ostromolja ajkaimat már több mint két perce, én nem szállok bele a játékba.  Szemeimet összeszorítva próbáltam a mellkasomra telepedő súlyt elfeledni, mert akartam őt. Mindennél jobban, átkarolni a nyakát, megcsókolni, kihasználni minden még kihasználható percet, de ledermedtem. Egyszerűen csak meg akartam halni és nem csalódást okozni, sem neki, sem a családomnak.

    - Sehun... - kezdte el simogatni arcomat hüvelykujjával nekem pedig ennyi elég volt, eltört a mécses, nem zokogtam fel, nem bömböltem, mint a délután folyamán. Helyette csendesen, elhidegült tekintettel figyeltem páromat, ahogy az ő szemeiben is megjelennek a könnyek, és ajkai lekonyulnak. Azok az ajkak, melyekkel mindig felvidított, amelyekkel, ha kellett, ha nem kimutatta az irántam irányuló szerelmét. Fájt a szívem, mert már eldöntöttem, hogy elhagyom őt. Neki is jobb lesz, és nekem is, elvégre van az a mondás, miszerint, ha valakit szeretsz, engedd el.

   - Kérlek, mondj valamit – suttogott, majd egy reszketeg sóhajjal lépett teljesen közel hozzám. Derekamra simította ujjait, birtoklóan érintett meg, tudta, hogy az övé vagyok teljes egészemben. Nem éreztem semmit, csak a fájdalmat, ahogy szétáramlik a mellkasomban, lángoltam, és úgy éreztem az erdőtűz elindult bennem. Lassan égetett fel mindet, nem lehetett leállítani, a gyomrom összeszűkült egy kavics méretűre, a szemeimből a könnyek nehezen hagyták el a helyüket és a torkomba bele költözött a gombóc.

     - Sehun ne csináld ezt, kérlek. Itt vagyok előtted látod? Megcsókoltalak, érzek irántad, te mégis ledermedtél. Ne tedd ezt velem, gondolj rám is, ha szeretsz, megteszed értem. Ne engedj el. Ne hagyd magad befolyásolni, ne engedd, hogy most elszakítsanak minket egymástól. Lehet, hogy vannak hülye szokásaim, hogy már nem olyan vagyok, mint az elején, hogy már nem vagyok olyan szenvedélyes, de ne engedd, hogy apád irányítson. Tizennyolc vagy, költözz hozzám, éljünk együtt, vagy bánom is én, csak ne hagyj el. Kérlek…

       Hangja remegett, szinte éreztem, ahogy a tört, amit apám szúrt a szívembe, Chanyeol teljes erejével forgatja, néha kissé kintebb húzza, majd ismét megforgatja. Teljesen lefagytam, csak álltam előtte és azon gondolkoztam, hogy igaza van-e. Elvégre szeretem őt, sőt ez több annál, mégsem látok arra esélyt, hogy mi egész életünkben együtt legyünk. Ha én feladom az életemet, akkor már nem lesz kihívás. Nem lesznek olyan izgalmasak a mindennapjaim, nem kell eltitkolnom semmit, az izgalom ki veszik belőlem, az életemből, kapok egy unalmas életet, szerelemmel megfűszerezve.

      - Chanyeol – suttogtam erőtlenül, teljesen elhaló hangon. Már a nevével is csak úgy éreztem rosszat teszek, bár szerettem őt, el kellet engednem. Fájt a mellkasom, szétmart, belülről emésztett, és mindez csak arra ösztönzött, hogy megmondjam, neki mit gondolok helyesnek az eszem szerint.

      - El kell menned! – haraptam azonnal alsó ajkamba, és elléptem tőle. Nem akartam a közelében maradni, hisz csak még nehezebben ment volna minden. Erőszakosan töröltem le könnyeimet, majd hátat fordítottam neki, megráztam a fejem, kifújtam a levegőmet, és szó nélkül feküdtem vissza az ágyamba.

     Szerettem volna elfelejteni, hogy van nekem, egyszerűen csak szerettem volna megfelelni a normáknak, nem kilógni a sorból, szeretni valaki olyat, akit szabad. Lehunytam a szemeimet, és próbáltam egyenletesen venni a levegőt, el akartam vele hitetni, hogy túlléptem ezen, hogy vagyok annyira erős, miszerint képes vagyok őt elfelejteni pár pillanat alatt. Kissé megnyugodtam mikor hallottam a lépteit, majd az erkélyajtó becsukódott, rég bent tartogatott levegőmet kifújtam, és felzokogtam.

       Hiába nyomott a mellkasom, hiába éreztem úgy, hogy meg kéne halnom, nem lehettem önző, gondolnom kellett azokra az emberekre, akiknek fontos voltam. Észre sem vettem, hogy Chanyeol nevét hajtom, ahogy azt sem, hogy görcsösen kapaszkodok a takarómba, aminek olyan illata volt, mint neki. Forró lehelet csapta meg a tarkómat, én pedig hatalmas lendülettel ültem fel az ágyon és próbáltam felfogni mi történik.

       A szívem dobogása kiveszett fülemből, nem hallottam semmit, csak az éles levegő vételem, nem akartam érezni a mellettem fekvő, felforrósodott testet, de ott volt. Chanyeol ott feküdt mellettem póló nélkül, és ezer wattos mosollyal nézett rám.

    - Nem megyek sehova nélküled, hiába küldesz el, én megvárom, míg együtt, kézen fogva távozunk erről a borzalmas helyről! – nyalta meg ajkait, én pedig azonnal mellkasába bújtam, és ajkaimmal bőrét kezdtem el ostromolni. Tudtam, hogy butaság megtennünk, tudtam, hogy következményei lesznek, de el akartam felejteni a külvilágot, és azzal foglalkozni, ami mindig is a világot jelentette nekem. Érintései miatt felbuzdulva ültem csípőjére, teljesen rá fekve adtam át magam neki, hogy még minden előtt utoljára együtt legyünk, érezzem őt, a szerelmét, a vágyat irántam, amit már az első találkozásunkkor is megtapasztaltam.

     Kezeinek mozdulatai, ajkain kicsúszó becéző szavai, és a testünk ütemes mozgása szinte fájdalmat okozott. Nem azért fájt, mert bántott, vagy kegyetlen volt velem, úgy vigyázott rám, mint bármikor máskor, nem siette el, nem hatolt belém kegyetlenül, szeretett, óvott és ez fájt a leginkább. Zokogva húztam nyakánál magamhoz, hogy sós csókunkat még inkább elmélyítsem, ajkaimba motyogta azokat a szavakat, amiket mindig is ismételgetett nekem. Nem volt rest kimondani egy nap többször, mindent megtett, hogy érezzem a szerelmét, a lángoló tüzet, mellyel elvette az eszem, amivel sikerült a szívemet neki adnom.

    - Ha hozzám költöznél, nem lenne bajunk – törte meg a meghitt csendet, rekedt, kissé álmos hangon. Ujjai szüntelen a bőrömet érintették, melyen egy-két helyen ott virított a fognyoma, éreztem, ahogy minden porcikája az enyémhez ér és ezt imádtam, mindennél jobban szerettem ezeket a pillanatokat, mikor egymáséi voltunk, nem zavart minket senki. Kiszáradt ajkaim közt kiengedtem egy apró sóhajt, majd megtámaszkodtam mellette a matracon, párnáimat megnyaltam, majd lassan ereszkedtem az övére, hogy még utoljára megízlelhessem őket. Érezte, tudom, hogy ő is tudta, ez volt az utolsó. Egyik kezével erőszakosan tartott magánál, míg a másikkal fenekemre simított és belemarkolva húzott magához, még jobban.

    - Csak tudnám miért ilyen nehéz elengedni – buggyantak ki a szemeiből sós gyémántjai. Reszketeg sóhaj után keserű mosoly jelent meg ajkai szegletében, visszahúzott párnáira, majd halkan sírva csókolt. Nem engedett el, kapaszkodott belém, mintha én lettem volna neki az oxigén, mely nélkül mit sem ér az élet, igaz… szerves része voltam akkor már az életének, mindent megtettünk volna a másikért, viszont el kellett engednem.

     - Ennyi jutott nekünk. El kell menned Chanyeol. Sajnálom – húzódtam el tőle fájó szemmel.

      Fájt, piszokul fájt az, ahogy elhagyott, azok a szavak, amiket kiejtett vastag ajkai közül, mert szerettem. Csak egy kis szikrával kezdődött, majd kiforrott, és mint erdőtűz úgy égett bennem a bánat. Sosem értettem miért voltam ennyire önző, miért nekem kellett mindig a rossznak lennem?  Enyhén elhomályosodott látásommal próbáltam még kapaszkodni az előttem alig kivehető sziluettjébe, de az egyre gyorsabban világosodó égbolt elintézte, hogy az a cseppnyi boldogság, melyet hátra hagyott az utolsó éjszakával bennem elpárologjon. A sötétség belül körülölet, akárcsak régen ő, az ő erőtől duzzadó karjait akartam magam körül érezni, hallani a fülembe csapódó lélegzetvételét, őt akartam ott magam mellett, minden kis fura dolgával együtt, nem pedig a kiszámíthatatlant. A hideg szellő miatt kirázott a hideg, ami a nyitott erkély ajtón jött be, ő hagyta nyitva mikor elment, lassan fújtam ki a bennem rekedt elhasznált levegőmet. A bennem tomboló tűz elaludt helyette valami furcsa érzés kerített hatalmába, már akkor hiányzott, hiába telt el több mint két óra, hiába éreztem még a levegőben megszokott parfümjének illatát, nekem az kellett, hogy ismét érezzem, ahogy boldog lelke az enyémhez ér, hogy együtt lépjünk a lakásába és etessük meg a kiskutyáját.

    Akartam azokat a meghitt pillanatokat vele, amikor az ágyában hátat fordítottam neki, ő pedig azonnal átölelt, a takarója háromnegyedét nekem adta és egy apró csókot nyomott a tarkómra. Az utcán való sétálást kézen fogva, az apró elvétett mosolyokat. Fel sem fogtam, hogy mi történt köztünk, hogy elrontottam. A takarót, ami előttem terült el, lassan apró sötét foltok kezdték el borítani, majd ahogy kapkodni kezdtem a levegőt, és a szuszogásom is felgyorsult rájöttem, ismét sírok.  Utána sírok, mert minden könnycseppel úgy éreztem vesztek az emlékeinkből. A közös emlékeinkből melyek mára már csak cseppek maradtak a takarón.