Tetováló srác

Ez a One Shot egy kihívásra készült még régebben, de most megtaláltam az egyik mappámban, így gondoltam kiteszem ide is. Nagyon gagyi lett, de akkor írtam, mikor szenvedtem, elég rendesen. A vége is összecsapott, de azért remélem elolvassa valaki    >< 

Baekhyun

     Édes álmok voltak azok, melyeket én kergettem egy csodás nyári estén, a megtestesült csoda volt minden a lehunyt szemhéjam előtt. Az agyam csúfos játékot űzött velem, elhittem egy pillanatra, hogy az életem végre egyenesbe jön, nem leszek többé én az a bizonyos férfi, aki kilóg a sorból, aki bár jól teljesít, a nemi identitása miatt ugyanabban a porban éldegél, mint régen.

Egy nő volt az oldalamon, hosszú, fekete hajjal, gyönyörű testalkattal és gömbölyödő pocakkal. De ez a kép egy pillanat alatt széthullott, ahogy meghallottam egy idegesítő hangot, ami az ajtómon való dörömbölés volt, és Sehun kiabálása, akit az egyik legjobb barátomnak csúfoltam.

      Kinyitva a szemem az első gondolatom az volt, hogy idióta vagyok, amiért még mindig nem rendeztem át a szobát, hogy a korai napsugarak elől megmeneküljek, és a retinám rendben maradjon. Apró szitokszavak csúsztak ki teljesen kicserepesedett ajkaim közül, majd feltápászkodtam, és a hófehér papucsomba bújva lassan csoszogtam ki az ajtóhoz, hogy végre kinyissam azt, és befogja a száját ez a szerencsétlen.

   - Még hajnal van, mit akarsz? – estem a kanapéra. Lustán nyúltam el rajta, és azon kezdtem el gondolkozni van-e értelme meghallgatni Sehun szentbeszédét, vagy elaludhatok?

    - Hyung, figyelj már rám, kérlek! – simított a felső combomra, mire még a hideg is kirázott, ne fogdosson, simogasson meg ilyenek!

    - Jó csak mond, amit szeretnél – morogtam az orrom alatt még álomittasan.

   - Szóval jó fejek, az egyik kicsit fura, most, illetve nemrég szerelt le, a másik tetováló művész a harmadik meg DJ gondolom, ő szolgáltatja majd az egész hangulatot. Mi pedig elmegyünk, na? – mozgatta a fejét balra-jobbra, mintha valami nagydolgot mondott volna, pedig csak egy szimpla házibuliba akart menni, ahol fura emberek lesznek.

    Mindig is vonzottak a furcsa emberek, elvégre normálisnak és megszokottnak lenni unalmas, kell egy kis izgalom, egy kis rosszaság az életbe. Másképp nem lesz az embernek emléke, amire nevetve gondol vissza és idéz fel, nem lesz olyan, amire, ha rágondol úgy lesz vele, kár, hogy ezt-azt kihagytam. Viszont egy bizonyos kor után már jobb elköteleződni, megtalálni azt az embert, aki mellett boldogan töltöd el a mindennapjaidat, akivel komolyabbra fordulnak a dolgok, akivel képes vagy a nap minden percét kihasználni, csakhogy végre érezd a boldogságot és a szeretet.

  - Ott leszünk – bólintottam. Valójában akkor nem éreztem semmit, nem gondoltam úgy, hogy majd én ott találom meg azt a személyt, aki színt visz az életembe, aki mellett nem leszek unalmas, aki megmutatja nekem azt az utat, ahol még nem jártam.

  - Akkor jövök eléd nyolcra, csípd ki magad, hidd el nekem, olyan emberek lesznek ott, akik tetszeni fognak – mosolygott rám barátom, majd boldogan felpattant mellőlem, és kisétált az ajtómon, ezzel megnyugtatva engem, hogy nem kell őt tovább hallgatnom, illetve nyugodtan alhatok még maximum két órát a kényelmesnek tűnő kanapémon.

   Bár nem volt annyira kényelmes az alvás, mint én azt elhittem, és tulajdonképpen nem is pihentem, csak szenvedtem, úgy gondoltam, nem mereszthetem a fenekem a kanapén egész nap. Ettem, összeszedtem a szétdobált szennyest, elindítottam a mosást, és csupa hasznos dolgot csináltam, így a lakás sem volt annyira borzalmasan mocskos, mint addig. Őszintén nem igazán tudtam, hogy mivel ütöttem el annyira az időmet, hogy már fél nyolc volt, mikor felpillantottam a kajálás után. Gyorsan zuhanyoztam, belőttem a hajam, sminkeltem és felvettem egy szűk farmert, na meg egy fekete-fehér inget.

  Szemeimbe még utoljára bele simítottam a rózsaszínes tincseimet, majd eltettem a telefonom meg persze a pénztárcámat.

   Kissé izgatottan vártam Sehunt, hisz fogalmam sem volt mire kellene majd számítanom, mi fog rám várni, kikkel fogok találkozni, bele visznek-e majd a rosszba?  Felpörgetik az életem, vagy épp az ellenkezője?

   Hangosan kopogott barátom, én pedig kissé erőteljesebben verő szívvel mentem ki, zártam be az ajtót, és lépkedtem az ébenfekete hajú után. A lépcsőn lefelé haladva teljesen elöntött a pánik. Nem akartam elmenni otthonról, féltem mi lesz velem, ha én most összeakadok valakivel? Vágytam arra, hogy ne legyenek szürkék a mindennapjaim, de talán még nem voltam felkészülve arra, hogy szivárványszínben pompázzon az életem.

 - Hyung nyugi, jó fejek, Chanyeol tetszeni fog, olyan mint te, majd kipingálja a bőrödet – simított végig bíztatásul a felkaromon, míg én csak egy mosolyt erőltettem az arcomra, miközben belül remegtem.

   A hely alapjába véve a gazdag negyedben volt, a ház hatalmas, már méterekről lehetett hallani, hogy a buli amolyan zúzós, és mindenki részeg hangulatú lesz, és ezt nem is cáfolták meg. Ahogy beléptünk a kertbe, egy öltönyös férfi kínált minket amolyan fogadó itallal, amit húzóra kellett inni, miközben én reménykedtem benne, hogy legalább valami édes koktélt kapunk, de a férfiak erőset kaptak, csak a hölgyek ittak olyan italt, amilyet én is szerettem volna.

  Sehun úgy túródott előre a beszélgető emberek tömegében, hogy közben a kezemet fogta, miszerint ne veszítsen el, már az első pár percben. Amint a DJ pulthoz érkeztünk elengedett, és lepacsizott a magas sráccal, akinek vörösen csillogó duzzadt ajkai voltak. Bár a zene hangos volt, a fények csak úgy váltakoztak és mindent beterített a mámor hallottam a beszélgetésüket, miszerint a tetováló srácot keresi Sehun. A vastag ajkú, csak balra bökött, majd ujjait azonnal visszavezette a gombokra és nyomkodni kezdte őket, illetve a fülére húzta a fejhallgatót, hogy a zenét tökéletesen átkeverje egy másikra. Bennem volt a félelem, de a zene dallama ismerős volt, belemászott a fülembe, és táncra akartam perdülni, viszont barátom nem engedte, csak rángatott magához, míg egy magas sráchoz nem keveredtünk. Haja tökéletesen volt belőve, oldalt felnyírt volt, elől felállított, és néha megcsillant a világosabb melír hála a fényeknek. Kíváncsian fürkészte az egész valómat, majd hatalmas, férfias kezét nekem nyújtotta. Kicsit meglepődtem, hisz, ahogy elhúzódott a csuklóján az ingje a bőrén azonnal megmutatkozott mi is a szakmája. Két angol kis szócska volt a bőrébe ütve, mire én csak elmosolyodtam. Pozitív embernek tűnt, azzal a két szóval, így teljesen megnyugodva nyújtottam felé a kezem, és csúsztattam apró tenyerem az övébe, hogy erősen megszorítsa, és kissé elhomályosodott tekintetét az enyémbe fúrja.

  - Park Chanyeol, tetováló művész, és jelenleg be vagyok csiccsentve. Kit tisztelhetek ebben a kívánatos személyben? – kuncogott, és egy gyors meghajlás után, tovább szorongatta kezemet selymes tenyerével, és enyhén érdes ujjaival. Talán gitározik és azért erősödött meg a bőr az ujjain, vagy lehet csak a gépezet tartása miatt.

  - Byun Baekhyun vagyok, irodai asszisztens, és még csak egy rövidet ittam – kuncogtam én is, majd galléromhoz kaptam. Melegem lett és valahogy kénytelen voltam a szorító érzésen változatni, így szétszedtem a legfelső gombomat.

 - Gyere velem – húzott maga után, mire én kétségbe esetten nézte Sehunra, de ő csak boldogan integetett, és elkapott egy szürke hajú fiút, majd eszméletlen táncra keltek.

 - Hova megyünk? – kérdeztem enyhén meglepődve a tetováló srácot, hisz a zene kissé elhalkult, én megnyugodtam a mosolyát látván, majd az udvaron találtam magam. Élesen szívtam be az éltető oxigént, hisz bent az alkohol mindent beterített, itt pedig csak egy-két ember álldogált. Műanyag pohárral a kezükben, melyben kétes színű ital foglalt helyet, ujjaik között pedig a füstölgő rúd, melyet mosolyogva szívtak, hogy megrövidítsék az életüket.

   Chanyeol érdes ujjai szakítottak ki a bámészkodásból, ahogy lassan simított végig kézfejemen, majd szinte orrom alá dugta a kis, piros dobozát, amelyben a cigarettája foglalt helyet. Kissé meglepve néztem rá, hisz nem gondoltam volna, hogy kinézi belőlem, miszerint én valaha is rágyújtanék, pedig rendszeresen bagóztam, főleg, ha Sehun-nal mentem bulizni, rossz szokás volt, de engem könnyen bele lehetett vinni a rosszba.

 - Mentolos? – húztam el a számat és inkább tovább nézelődtem a teraszon. Valójában nem igazán tudtam mit kéne tennem ezzel az egész szituációval, elvégre egy idegennel álldogáltam ott, ki voltam szolgáltatva neki, bármit megtehetett volna velem, mert nem hittem abban, hogy egy meghunyászkodó ember, ez a Chanyeol.

  - Milyen kis válogatós vagy – nevetett fel harsányan, míg bennem felkeltette az érdeklődést. Aranyosnak tituláltam először, viszont ahogy ujjai közé vette a szálat, majd elővett egy másik dobozt, meglepődtem, ilyen esetekre hord magánál dupla dobozzal, vagy ilyen sokat szív?

   - Köszönöm – húztam ki egy fehér rudat a tartóból, meggyújtottam a végét, és már tüdőztem is le a haláli füstöt.

  - Mondanám, hogy egészségedre, de sajnos csak az életünket rövidítjük ezzel. Sehun haverja vagy amúgy? – fordult felém, és mosolyogva pillantott a szemembe. Kissé megremegtem, talán a tekintete miatt, talán a mosolya miatt, de az is lehet, hogy csak a hideg fuvallat miatt.

  Beszélgetni kezdtünk, az elején kissé még féltem tőle, hisz elég érdekes dolgokat mondott magáról, kicsapongó életet élt, mindenkivel képes volt olyan kapcsolatot kialakítani, ami csak a szexualitáson alapult. Viszont benne is voltak érzések, szeretett volna már valakivel úgy igazán együtt lenni. Szavai mögött hallottam, hogy velem is szeretne sok dolgot tenni, végig kissé buja volt, egyre gyakrabban érintette meg a kézfejem, majd mikor elnyomtam a szálamat, elkapta az ujjaimat és tanulmányozni kezdte őket. Apró mosollyal az ajkaimon, és enyhén sípoló füllel néztem bohókás tincseit, melyek megunták a helyüket és előre buktak homlokára. 

  - Jó alany lenne belőled, gyönyörű vagy. Jól állna neked egy tetoválás, nem gondolkoztál még rajta? Nem nagy, csak egy pici, mint nekem, láttad már? Itt a csuklómon, ezt nagyon szeretem.

  Éreztem, ahogy egyre közelebb van hozzám, viszont én összeszorítottam a szemeimet, és elrántottam a kezem az övéből. Nekem nem volt szükségem arra, hogy már az első találkozásunk alkalmával butaságokat műveljünk, ráadásul éreztem Chanyeolon, hogy be van csiccsentve, ahogy ő is említette az elején.

  - Lehet, majd még meggondolom – mosolyogva húzódtam el az ő puha érintésétől, majd ráfogtam csuklójára és a konyhába indultam, hogy igyak végre valamit. Nem akartam lemaradni, de a magashoz képest elég rendesen úgy éreztem józan vagyok, így aztán az első az volt, hogy öntöttem magamnak egy műanyag pohárba sört, majd egy ismeretlennel lehúztam két rövidet.

 Chanyeol csak a falnak dőlve figyelt engem, láttam a szemein, hogy már homályosan pillantgatott felém, haját babrálta, és néha egy nagyot sóhajtott. Nem tettem semmit, csak apró mosollyal az ajkaim szegletében kezdtem el beszélgetni a mellettem álló enyhén felduzzadt ajkú fiúval. Leginkább egy kis mókusra hasonlított, illetve hatalmas szemei voltak, de azok annyira nem vonzottak.

  Hangosan szusszantam fel, mikor megéreztem egy forró tenyeret a derekamon, lassan hajolt a fülemhez, majd úgy suttogta szavait, alig ért hozzá ajka fülcimpámhoz, mégis megremegtem buja hangja miatt.

  - Táncolunk? – döntötte végül homlokát vállamra, míg ujjaival csípőmbe markolt, és kicsit közelebb húzott magához. Enyhén megrázva a fejem hessegettem el a buta gondolatokat, és lepillantottam a kezére. Középső ujján egy másik tetoválása volt, mely betűk voltak bár nem igen értettem mit akart jelenteni. Loey… Talán a kutyájának a neve?

  - Nem muszáj, viszont akkor én megkeresem Jongdaet és táncolok vele – engedett el, mire engem elfogott a rossz érzés. A fej rázással nem azt akartam elérni, hogy elmenjen, táncolni akartam vele, csak nem szerettem volna egyből kaján gondolatokat ébreszteni magamban. Elvégre elég régen voltam már bárkivel is, és Chanyeol beindította a fantáziámat a rosszfiús megjelenésével.

  - Várj – kaptam ismét csuklójára, és visszahúztam magamhoz. Ahogy szemeibe pillantottam, hirtelen megállt körülöttem minden. Nem hallottam a szinte fülsüketítő zenét, nem érzékeltem a körülöttem lézengő embereket, de leginkább, a zakatoló szívemet felejtettem el. A magas haja megunta azt, hogy oly’ szépen be van állítva, így egy-egy kisebb tincs bele lógott homlokába, míg ő a szemeimet tanulmányozta. Láttam, hogy kissé izzad, ajkaiba beleharapott, majd félmosolyra húzta azokat. Láttam az édes kis gödröcskéjét, ami miatt már édesnek tituláltam volna, mint dögösnek, de utána, csak lassan kinyújtotta a nyelvét, hogy benedvesítse párnáit.

   Elszakadt a cérna, nem tudtam tovább arra várni, hogy mi most még táncikáljunk, és csak utána essünk egymásnak. Minden porcikámmal kívántam Chanyeolt, nyakába csúsztattam remegő ujjaim, és nagyot nyelve pipiskedve szuszogtam ajkaira. Ő csak a csípőmre markolva húzta vékony testem az övéhez, majd a falnak préselt, és szemeit lehunyva először csak óvatosan szuszogott, majd ismét benyálazta vastagnak tűnő ajkait és az enyémre nyomta őket.

   Én mondom… sosem éreztem még ahhoz hasonlót, mint akkor. Mintha az áram lassan cikázott volna végig a gerincem mentén, az alkohol miatt az agyamat betöltötte a köd, nem érdekelt ki lát, nem érdekelt semmi, csak Chanyeol enyhén kesernyés, mentolos ajkai, és jéghideg ujjainak érintése kellett. Orromon kapkodtam a levegőt, míg fogaival alsó párnámat piszkálta, kissé vadabb volt, mint amire számítottam, de sosem éreztem még olyat, mint akkor, és semmihez sem volt fogható. Egyre többet és többet akartam belőle, viszont ahogy nyelvével betört hozzám, szinte összecsuklott a lábam, a hirtelen jött érzéstől. Ha nem présel oly’ erősen a falhoz, összeestem volna.

  - Haza kell mennem – suttogta ajkaim közé, majd elengedett. Csalódott lettem, nem tudom hogyan, és miért, de a hiányérzet azonnal rám tört, ahogy elengedte vastag ajkaival az enyémet. Remegett a kezem, nehezen vettem a levegőt, és azt akartam, hogy ne menjen sehova, esetleg velem haza.

  - Miért? – nyeltem egy nagyot, ezzel kicsit lentebb gyűrve a gombócot, ami a torkomban, csak még inkább megnövekedett.

  - Holnap dolgozom, ne haragudj – simította selymes és forró tenyerét arcomra, nyomott az orromra egy lágy puszit, és mintha csak a képzeletem játszadozott volna velem eltűnt.

**

  

   Reggel fejfájásra keltem, illetve mozgolódó alakra. Ott feküdt mellettem valaki, és én nem emlékeztem arra, hogy ki lehetett az. Miután a colos lelépett összeszedtem hiányoló énemet, megkerestem Sehunt, elrángattam attól a jóképű fiútól, és megkértem, hogy igyon velem. Valójában nagyon reménykedtem benne, hogy barátom fekszik mellettem, oldalra fordulva viszont nem láttam senkit. Talán behallucináltam a forgolódást, az érintéseket a csípőmön, a nyakamba csapódó leheletét?

   - Jóreggelt – állított be, egy szőke, vagyis inkább szürke hajú fiú. Fogalmam sem volt róla ki ő, mikor került ide, együtt jöttünk-e haza, történt-e köztünk valami.

  Elkerekedett szemeimről, és enyhén megremegő kezemről szerintem rájött, hogy meglepődtem, és a félelem is úrrá lett rajtam. Lágy mosollyal az ajkain lépett az ágyhoz, ült le, és a lábamra simított. Nem akartam, hogy hozzám érjen, kínosan éreztem magam, biztos csúnya voltam, elfolyt a sminkem, a hajam szanaszét állt, és alkohol szagot árasztottam magamból.

   - Jongin vagyok. Nyugi semmi sem történt tegnap. Sehun-nal voltam, a kanapén aludtam egy darabig egyedül. Aztán csatlakozott, hozzám Hunnie – húzta szégyenlős mosolyra ajkait, és ha jól láttam még el is pirult! Nagyon reméltem, hogy nem tettek semmi illetlen dolgot a kanapémon, viszont ha Sehun-ról volt szó, akkor előre fogtam a fejem.

 - Remélem legalább a szennyesbe dobtátok a paplant, vagy amire rá ment – forgattam meg a szemem és kissé el is húzta a számat.

   Aznap Sehunék nem maradtak sokáig, egy kicsit segítettek rendbe szedni engem, csináltak egy nagy adag ráment, majd elmentek, így egyedül hagytak engem a gondolataimmal.

  A tetováló srácon gondolkoztam és azon, amiket mondott, amit tett. Alig ismertük egymást félórája, mégis a másik ajkát ostromoltuk, éreztem rajta, hogy többet szeretne, hogy az a vonzódás, amit már az elején is mutatott megjelent, viszont visszafogta magát, nem lépte túl a határt, és ezt értékeltem benne. Már csak attól gombóc szökött a torkomba, hogy vastag és mentolos ajkaira gondoltam, annyira furcsa volt. Azt hittem egy kemény srác, azért foglalkozik tetoválással, azért volt teljesen feketében, de megcáfolt minden elképzelést. Boldognak tűnt, bujának és érdekesnek. Nem az a normális ember volt, akiben semmi érdekesség nem volt, akinek a mindennapjai fekete-fehéren ismétlődtek, aki nem tud kilépni a mókuskerekéből. Ő nem olyan volt, mint én. Csak akkor léptem ki a megszokott életemből, akkor voltam önmagam, ha elcsábultam Sehun-nak, ha kirángatott a mókuskerekemből, amit saját magam építettem fel.  

  Talán egy hét is elszaladt a fejem felett, annyira lekötött a munka, legjobb barátommal nem beszéltem, egy szót sem, nem volt rám kíváncsi, én pedig ahelyett, hogy az SNS-emet nézegettem volna, tetoválásokat keresgéltem, ürügyet arra, hogy a colossal ismét találkozzak. Tudom kissé túlzásba estem.

  Sosem voltam a latin szövegek híve, de tetszett az, ahogy kinézett a jelentése pedig nagy súllyal bírt. Kinyomtattam a mintát, és felhívtam Sehunt, bizakodó voltam, reménykedtem abban, hogy ő tudja, melyik szalonban dolgozik Chanyeol.

 Bár az időpontot az üzletvezetővel beszéltem le, külön kértem, hogy Ő tegye rám a feliratot. Szerettem volna, ha hozzám ér, ha beszélgetünk, ha végre újra láthatom, viszont várnom kellett, méghozzá egy hetet. Mindennap szinte kínszenvedés volt, hazaértem az irodából, és csak fetrengtem. A kanapén -amit kitakarítottam, ki tudja mit műveltek rajta Sehun-ék-, az ágyamon, de még a szőnyegen is elterültem egy párszor. Volt, hogy azon gondolkoztam Chanyeolnak mennyi tetoválását nem láttam, próbáltam elképzelni milyen lehetett egy édes pillanatban, mondjuk, mikor koncentrál. Talán kidugja a nyelvét? Összehúzza a szemöldökét és olyan, mint egy morcos kis gyerek? Netán oly’ annyira koncentrál, hogy kizárja a külvilágot?

  Kérdéseimre a következő héten kaptam választ, a mintával a zsebemben sétáltam a metróhoz, hogy eljussak ahhoz a bizonyos tetováló szalonhoz, ahol már vártak. Fél kettőre volt időpontom, viszont már öt perccel hamarabb ott voltam. A gép zúgása, még hallatszódott az egyik függöny mögül, viszont az ajtóval szembeni pultban egy férfi ült.

  - Maga jött fél kettőre, Chanyeolhoz? – mosolygott rám kedvesen, majd a gépe felé fordult és pötyögött valamit. Ahogy kiejtette a colos nevét elmosolyodtam, és a hideg is kirázott.

 - Igen – bólintottam, majd közelebb léptem a pulthoz.

 - Tessék csak, a folyosón egyenesen és jobb oldalt egy Loey felíratnál, álljon meg. Nyugodtan húzza el a függöny a vendége már elment, épp előkészül – mosolygott rám. Valahonnan ismerős volt, a haja, azok a felduzzadt ajkak, valahol már láttam, viszont nem volt időm arra, hogy ezen gondolkozzak. Lábaim azonnal előre vittek, kissé féltem, remegtem, de kíváncsi voltam. Nem tudtam milyen lesz a találkozás, megfog-e ismerni, tudni fogja-e mit tettünk? 

  Hangosan fújtam ki a bennem rekedt levegőt, mikor megtaláltam Chanyeol elkerített részét, szívem heves tempóján nem tudtam változtatni, hiába kapkodtam a levegőt, hiába próbáltam megváltoztatni nem sikerült, ujjaim óvatosan markoltak rá a függönyre, majd ahogy elhúztam, éppen a kis szekrényen keresgélő Chanyeolt pillantottam meg. Haja színe megváltozott, egy egyszerű szürke felsőt viselt, fekete szaggatott csőnadrággal. Alkarján egy hosszú szöveg foglalt helyet, majd ahogy felém fordult a kikandikáló kulcscsontján is ott volt egy felírat.

  Tudtam, hogy nem csak az a kettő van neki, éreztem a zsigereimben, ráadásul meglepődtem, hisz elmosolyodva állt fel azonnal a székéből, és elém lépdelt.

 - Nem gondoltam volna, hogy a te gyönyörű bőrödet fogom még szebbé tenni – simított végig arcomon, mire én csak lehajtottam a fejem.

 - Azt mondtad jó alany lennék. Nem igazán tudtam eldönteni, hogyan találkozhattunk volna újra, úgy gondoltam ez a legjobb megoldás, legalább hozzám érsz majd – nyeltem egyet a végén. Rohadt kínosan éreztem magam, így kimondva sokkal gázabb az egész, mintha csak csendben leültem volna, és hagyom, hogy a tűvel a tintát bőröm alá juttassa.

  - Keresni akartalak, de valahogy mindig elfelejtettem, rengeteg vendégem volt, az elmúlt időben. Hozzád érek én a nélkül is, hogy fizetned kell érte – húzta nagy mosolyra ajkait, majd egy lágy puszit nyomott orromra, akárcsak aznap este, mielőtt eltűnt.

 Chanyeol megcsinálta a tetoválásomat, elmesélte az övéinek a jelentését, azt mikor csináltatta, kivel, és miért. Rengeteget mesél abban a másfél órában, míg a bal alkaromon dolgozott. A kemény rosszfiús belső egy élettel teli, kisfiút takart, aki hiába akart másnak tűnni, nem tudta meghazudtolni önmagát.

  Bár nem randiztunk, helyette inkább egymáshoz járkáltunk át, filmet néztünk, beszélgettünk, és néha csókcsatába keveredtünk, hamar kiderült, hogy Chanyeol olyan fura, mint amilyennek gondoltam az elején. Ahogy már mondtam, szeretem az olyan embereket, elvégre, ha normális vagy nem történik semmi jó az életedben, unalmas leszel.

Csak a hátterem

Baekhyun

   Zavartan nézelődtem, nem volt senki a nappaliban, ami rém furcsának hatott. Olyan volt, mintha mindenki meghalt volna, szinte olyan csend honolt végig az egész lakáson, mint egy temetőn és ez rosszat jelentett, nagyon rosszat. Vagy oly’ annyira kimerültek a srácok, hogy az ágyban fetrengenek, vagy itthon sincsenek, ami azért nem volt jó, mert én itt maradtam. Tudom, hogy magamra kellene vetnem, hisz én aludtam el a filmen, amit néztünk, de munka után nem nagyon szoktunk filmet nézni, megy ilyenek. Általában csak levágódunk és alszunk.

   - Hé, mindenki? – szóltam el magam a kanapén ülve. Bizonytalan voltam, és valójában féltem is egy kicsit. Nagy volt a lakás, én meg pici, gyenge és szerencsétlen, aki nem tud magára vigyázni, és pontosan ezért volt Chanyeol a szobatársam. Ő gyúrni járt, vett régebben valami harcművészeti órákat, tényleg úgy gondoltam, hogy képes arra, miszerint megvédjen, bármiről is legyen szó. Bár manapság nem beszélgetünk olyan belsőségesen, mint mondjuk az első két évben, azért még mindig ő áll a legközelebb hozzám, ő visel el mindennap, ha itthon vagyunk.

  Remegő térdekkel kezdtem el lépkedni a szobánk felé, a bézs színű fal mellé szegődtem, éreztem, hogy a mellkasomban a szívem eszeveszett kalimpálásba kezd, alsó ajkamat haraptam miközben ujjaimat előre vezettem a falon, hogy biztos ne legyen előttem semmi akadály. Nem is tudom mindek vagy kinek kellett volna megköszönnöm, de nem esett bajom, elértem a szobánk ajtajáig. Lassan simítottam kezemet a jéghideg kilincsre, majd bátorságot vettem magamon –jó vicc volt, valójában remegtem egész testemben- és lenyomva a kilincset beléptem a helységbe.

    - Chanyeol, itt vagy?

 Valójában tényleg reménykedtem benne, hogy majd megszólal, hogy „Itt vagyok hyung, semmi baj” de persze síri csend telepedett a szobára, meg mázsássúly a mellkasomra, a félelem fekete lepelként kezdte el becsavarni a testem minden centijét. Kezemben a telefonomat szorongattam, majd’ eltörtem már, de be kellett kapcsolnom a vakut, hogy lássak valamit. Nem akartam sötétben lenni, kellett a fény, kellett az erőm.

   - Chan… - suttogtam magam elé, mikor végre megjelent a kis fénycsóva a telefonom hátulján, majd szétszórta azt szinte az egész szobában, így átláttam azt. Megnyugodtam, a fogásom enyhült mobilomon, és rendes léptekkel indultam el az ágyam felé. Az ő békés arca engem is megnyugtatott, teljesen. Szétáradt bennem az a kellemes melegség, ami mindig mikor megláttam őt, vagy amikor hozzám szólt, és a dobhártyámat szinte simogatja a mély, öblös hangja, és akkor a reggeli kínos vigyorról még nem is mondtam semmit. Ha én keltem általában kínosan mosolyog, és azonnal elfordul, gyakran van neki reggeli merevedése, és ezért mindig bocsánatot kér, míg én lerendezem egy „Ez rendben van” – nal. Felnőtt férfiak vagyunk, -hiába nem nézik ki belőlem, a félelmem miatt- nem fújjuk fel ezt a dolgot, mindennaposak.

 Az éjjelin heverő telefonjának a képernyője felvillant, majd pár másodpercig még világított. Szusszanva léptem oda és nyomtam volna meg a lezáró gombot, ha valami nem szúrja ki a szemem. Az Instagram jelzett neki, hogy egy bizonyos exo.chanbaek6104 új képet publikált. Elnyílt szemekkel vettem ismét remegő kezembe a telefont, igazán érdekelt, hogy miért követ ilyen oldalt, a saját fiókjával teszi ezt, vagy álnéven, viszont egyik sokk ért a másik után. Felnyitva a telefonját a háttérképén megakadt a szemem. Istentelenül rosszul éreztem magam, torkomba szaladt a szívem, a mellkasomra rá telepedett valami, alig bírtam levegőt venni.

   Az értesítéssel már nem is foglalkoztam, csak megbabonázva lestem a háttérképnek beállított fotót. Biztos voltam benne, hogy az is valami olyan oldalról szedte, ahol minket párosítanak, de nem értettem miért tette ki. Én is látok néha, hébe-hóba egy-egy olyan képet melyen minket elemeznek, miszerint milyen édesen nézünk egymásra, féltékenyek vagyunk a másik csapattagra, pedig ez nem igaz. Én nem vagyok szerelmes Chanyeolba, nem folytatunk titkos viszonyt, ahogy a többiek sem.

 - Mit művelsz? – ülte fel az ágyon. Hirtelen ért hangja miatt igen férfias sikítás csúszott ki eltátott ajkaim között, és a kezemből is kiejtettem a mobilját. Első gondolatom az volt, hogy nem akarok meghalni, míg a második már, hogy remélem nem törtem be a képernyőjét a telefonjának.

   - Én… én csak – hebegtem. Nem akartam neki hazudni, sosem tettem. Mindig elmondtam mindent neki, amit gondoltam, mindenről. Ahogy arról is, hogy mit gondolok erről a párosítós, ChanBaek-es valamiről. Chanyeol megragadta a kezemet és az ágyára húzott, én leültem a lába mellé, majd a kezeimet összefűzve, elszégyellve magam azt figyeltem. Nem akartam ránézni, egyszerűen olyan hevesen dobogott a szívem a torkomban, hogy féltem, ha ránéznék, kiöklendezném. Éreztem, ahogy a keze a combomra csúszott, az arcom lángolni kezdett, a gyomrom pedig megremegett. Nem akartam ezt, annyira ellentmondtam magamnak ezzel az egész reakcióval, nem akartam semmi ilyesmi szituációba kerülni, tudom, hogy Chanyeol a színpadon csak azért csinálja, hogy fent tartsa az álcát, de a dormban sosem nyúlt hozzám, és én sem kerestem annyira a társaságát, csak ritkán. Hozzá nem szoktam beosonni, ha zuhanyozik, nem alszunk egy ágyban, mint mondjuk a maknae és Junmyeon hyung, nem beszélünk, csak akkor, ha idegesíteni akarjuk a többieket és olyankor bolondozunk egy kicsit. Hiába vagyunk egy szobába, manapság nem beszélünk annyit, ha teheti, a stúdiójában van, én meg nem zavarom.

  - Chanyeol… én, nem értelek. Ezt megbeszéltük már egyszer, miért követsz ilyen oldalakat, és ami még inkább érdekel, miért állítasz be ilyen hátteret? Bárki megláthatja, gondolkozzál már kicsit, kérlek! – Őszintén próbáltam már megbeszélni vele ezt a helyzetet, már nem áltattam magam azzal, hogy csak a legjobb barátjának tekint, akkor tudatosult bennem, hogy ez a colos tényleg szeret engem, és nem csak barátságból.

  - Ez csak a hátterem, Baekhyun. Nem tettem sose semmi rosszat ellened, tudtommal. Te is tudod, hogy rám mindig számíthatsz, hyung. Tudom, neked ez az egész nem tetszik, gyerekesen gondolkozom, meg viselkedek, de tudom, hogy te így szeretsz engem.

   Megráztam a fejem, nem érti, mit akarok. Vagyis, nem akarok én semmit sem, viszont a testem reagál mindenre, ami tőle jön. Zavarba jövök, ha úgy van, megdobban a szívem némelyik szavára és hiába akarom magamnak bebeszélni, legszívesebben mindennap vele zuhanyoznék, csakhogy lássam őt és megérinthessem a testének minden pontját. 

  - Csak egy háttér. Tudom, hogy nem ezen vagy kiakadva. Engedd el magad, és nyugodj meg, ez teljesen rendben van, ennyi idő után. – Belehajolt a nyakamba, míg engem kiázott a hideg, felfújtam az arcomat, visszatartottam a levegőmet és azért fohászkodtam, hogy ne érjen hozzám azokkal a vastag ajkaival. Hogy ne indítsa el bennem ezt az egészet, de megtette. Megmarkolta a combomat, közelebb húzódott és egy apró csókot nyomott nyakamra. Én hatalmasat nyelve markoltam meg az alvós pólóját, és ködös tekintettel pillantottam szemeibe.

  - Fejezd be!

  Hiába, minden hiába, nem állt meg, folytatta a botrányos cselekedeteit, arcomra simítva fordította arcom felé, majd megnyalta ajkait és lehunyt szemekkel csókolt szájon. Az agyam leblokkolt, nem akartam elhinni, hogy képes erre az egészre. Nem normális, komolyan!

 Erőszakosan löktem el magamtól, mire ő az ágyba dőlt, kikerekedett szemekkel, nyáltól csillogó ajkakkal figyelt, míg én elhúzódtam tőle.

  - Idióta vagy – ráztam a fejemet, és az ágyamhoz indultam… volna. De nem gondoltam, hogy egyetlen csók ilyet vált ki belőlem. A nadrágom oly’ szűkös lett és a ketyegőm is készen állt a robbanásra odabent. Félve pillantottam a még mindig ágyban fekvő colosra, aki csak mosolyogva nézett rám és ujjait lassan vezette a hajába. – Mondanám, hogy intézd el, de lehet, nem akarom…

   - Hyung… a nadrágod arról tanúskodik, hogy igen is akarod.

Ha szeretsz... [5]

Sehun

   Zakatoló szívvel kapaszkodtam Chanyeol felsőjébe, hiába bíztatott, hiába mondogatta, miszerint minden rendben lesz, én féltem. Túlságosan is féltem attól, ami ezek után következett. Az alatt az alig tíz perc alatt bebeszéltem magamnak, hogy le fogunk bukni, elkapnak minket és a szülőházamba rohadok meg, egy nővel az oldalamon, gyerekekkel körülöttem, akik majd az én sorsomra jutnak.

   - Sehun, ne gondolj butaságokra. Kérlek, ne hagyj cserben! Ne tedd ezt velem, már mindent olyan szépen kiterveltem, gyere velem. Haza! – szorított rá a kezemre, majd a szemeimbe nézve szinte könyörgött nekem. Ha úgy lett volna még a térdére is ereszkedik és keresztbefűzi az ujjait, csak menjek vele. Én pedig nem akartam, hogy elrontsam a saját sorsomat, aminek a vége talán happy end-del záródhat, így bólintva öleltem meg páromat és nyomtam egy bíztató csókot remegő ajkaira.

   Olyan gyorsan történt minden körülöttem, az egyik pillanatban az erkély melletti ereszen csúsztam le, a másikban pedig már a bokrok mögött térdepeltem derékig sárosan. A szívem a tokomban dobogott, nem bírtam leküzdeni onnan, Chanyeol kezét szorítottam, a másik kezemben a bőröndöm fogantyúját szorongattam, míg a lelkem valahol máshol járt az agyammal karöltve. Nem tudtam hova megyünk, nem tudtam mikor kell indulnunk, és végképp nem tudtam helyes-e ez az egész, amit mi csináltunk akkor abban a percben. Meginogtam, megint, és már nem is akartam elmenni a párommal, nem akartam semmi olyanba belevágni, ami szinte láthatatlannak tűnt, szerettem Chanyeolt, nagyon, de túl nehéznek tűnt. Egészen addig, míg meg nem jelent a kerítés előtt egy hatalmas szürke terepjáró, tudtam, hogy a Chanyeolé, és valahogy azt is éreztem, hogy nemsokára indulnunk kell. A lehető legerősebben szorítottam szerelmem kezét, mire ő felém kapta a tekintetét. Láttam a szemeiben némi félelmet, mégis bátorság csillant a Nappal együtt. Azok a sötétbarna szemek szinte a lelkemben turkáltak, keresték a bizalmat, amit én egy sóhajjal és egy lágy csókkal mutattam ki.

    Teljesen, száz százalékig bíztam benne, sosem volt semmi kétségem, mégis a lelkiállapotom akkor még nem tért vissza a helyére. Jay –aki egy őr volt- odasétált párom kocsijához, bekopogott az ablakon, ami azon nyomban lehúzódott. Egy sötét hajú nő ült a volán mögött, száját és az orrát maszkkal takarta, ujjaival erőteljesen a kormányba kapaszkodott, és egy gyönyörű gyűrű csillant meg az ujján. Valószínűleg beszélni kezdett és kérdezősködött, mert Jay kikapta a fülében lévő dugót, rákönyökölt az ajtóra és a kocsiba hajolva mutogatott a nőnek, akiről nem tudtam ki az. Nem is volt időm gondolkozni, amin Jay bentebb hajolt azon az ablakon Chanyeol felrántott a bokor takarásából, válla alá kapta a nehéz bőröndömet és lassú léptekkel húzódott a falhoz. Bár tiszta mocsok voltam akkor nem zavart, csak mentem a párom után és figyeltem, hogy a kamerák látókörébe ne essek.

    Viszont, ha bele is kerülök, a képbe nem tudnak szólni Jaynek, hisz a fülében nem volt semmi, hiába ordított volna bárki is a mikrofonban, ha ő nem hallja. Így akár be is mehetett volna a kapunk bárki, akár egy tolvaj is, mert a kapuban csak ő állt, senki más. A másik csávó –aki név szerint Mong- a bejárati ajtó előtt őrködött, ami takarásban volt, hála egy tujának.

   Alig mertem levegőt venni, mikor a nyitott kapuhoz értünk, ennek a nagy mamlasznak ott kellett volna állnia, megkérdezni, hogy hova-hova fiatalember, mint ahogy mindig, de lefoglalta a nő, így mi simán ki tudtunk lopakodni. Végig lépkedtünk a kerítés mentén a kocsi ellenkező irányába, nem kockáztattunk, gyorsak voltunk, halkak és leginkább idegesek. Talán háromháznyit mentünk, amikor az utcasarokra értünk, mi befordultunk, mire én azonnal a földre rogytam, a szívemhez kaptam és próbáltam megállni, hogy ne köpjem ki a tüdőmmel együtt a szívemet is. Zihálva néztem fel a fölém tornyosuló Chanyeolra, aki a homlokáról törölte le az izzadságot, majd rám pillantva elmosolyodott. Leguggolt, én pedig elfelejtettem levegőt venni, ahogy azokba a boldogságtól könnyfátyolos szemekbe pillantottam.

  - Akkor szoktál ilyen csapzott lenni, mikor szeretkezünk – kuncogott. Forróság áradt szét a mellkasomban, szerettem volna a nyakába csúsztatni a kezemet, hevesen megcsókolni, ráharapni a vastag és ízletes alsó ajkába, de valami megzavart.

   - Azt hittétek ennyi?

   Jay rideg hangneme miatt a gerincemen végig cikázott a hideg, olyan volt, mintha egy villám csapott volna belém. Túl könnyűnek tűnt!

   - Futás – mosolygott továbbra is a colos, majd megragadta a kezem, a bőröndöm és szélsebesen futni kezdett vissza a ház felé. Összezavarodtam. Nem értettem miért visszafelé megyünk, hova lett a kocsi, hol van a nő, amikor simán bepattanhatnánk és elvihetne minket? Miért hittem el egy pillanatra, hogy minden rendben ment?

   - Oh Sehun! – kiáltott utánam az a kiállhatatlan őr – Ha nem akar rosszat, akkor legyen szíves megállni. Kérem, hisz én csak a munkámat végzem, a kiszabott parancsot teljesítem! – Az egész utcát az üvöltés tette hangossá, a fejem pedig kezdett megfájdulni a hangzavartól és a futástól is.

    - Ha a munkáját végzi, akkor hallgatnia kell rám, hisz az én családomtól kapja a fizetését, szóval azt parancsolom, hogy álljon meg ott és hagyjon elmenni! – ordítottam vissza, míg Chanyeol kezét szorítottam. A talpcsattogás abba maradt, csak a saját zihálásomat hallottam, illetve a szívemet, ami a fülemben dobogott. Zavart voltam, teljes mértékig értetlenül álltam a dolgok előtt, nem tudtam mitévő legyek?

 Chanyeolra pillantottam, aki egy büszke mosollyal jutalmazta visszaszólásomat, majd hevesen kapkodva a levegőt befordult az utca végén. Nem foglalkozva semmivel azonnal megragadta a vállaimat, erőszakosan a falhoz nyomta félelemtől és az adrenalintól remegő valómat, ezek után pedig teljesen hozzám simulva vadul tapadt ajkaimra. A hirtelen jött intenzivitástól egy erőteljes nyögés halt el párom ajkai között, majd azonnal megkapaszkodtam a pólójában, ahogy felfogtam a helyzetet.

   Nyelvemmel édesen simogattam ajkait, míg ő hatalmas, forró tenyerével a fenekembe markolt, ismét felnyögtem ezúttal viszont a meglepettség miatt. Nem gondoltam volna, hogy valaha is képes lett volna a nyílt terepen nekem esni, de megtette. Sokszor indult be, ha épp sétáltunk a parkban, vagy mikor az állatkertben hülyéskedtünk és már sírtam a nevetéstől, mert a műanyag elefánt ormányával játszadozott, elég félre érthetően. Akkor is behúzott a mosdóba, azonnal hozzám tapadt, és én minden ellenkezés nélkül oda adtam neki magam, mert szerettem.

   Viszont úgy gondoltam, nem túl jó ötlet ezt az egészet az utcán folytatni, még a végén elkapnak minket és örökre száműzve leszek abba a borzalmas házba.

    - Chan - támaszkodtam meg a mellkasán, majd eltoltam magamtól, hogy izzadt valójára nézhessek. Mosolyogva, még mindig kapálózó szívvel adtam egy puszit elnyílt ajkaira, majd magamhoz szorítottam.

   - Menjünk haza - hunytam le a szemeim. Hallottam a szívének minden egyes dobbanását és tudtam, hogy valójában, egy szeretetteljes, és boldog mosoly csücsül az ajkain.

*°°*

  Teljes lelki nyugalommal léptem át Chanyeol lakásának a küszöbét, viszont megtorpantam és elképedtem. Ez alatt a pár hét alatt teljesen megváltozott a kecó. Nem voltam hozzászokva azokhoz a színekhez, amik akkor domináltak például a konyhában, amibe pont be lehetett látni a folyosónak hála.

  Valójában az egész lakás olyan, Park Chanyeolos volt. Az előszobában csak egy cipős szekrény, egy kabátakasztó és egy lábtörlő foglalt helyet. Minden fehérben pompázva. A falak továbbra is bézs színűek voltak a plafon fehéren rikított, míg a padlón biztonságot éreztető, barna parketta húzódott.

   Csak lehajítottam a cipőmet és azonnal a mosdóba igyekeztem, ennyi izgalom után eléggé megtelt a húgyhólyagom.

 - Nyuszi - nyitott be párom, miközben épp a dolgomat végeztem.

 - He? Mióta vagyok nyuszi? - húztam fel a szemöldököm értetlenül, mire ő átkarolta a derekam és szabadon hagyott nyakamra nyomott egy puszit.

 - Chan... pisilek - rántottam el a fejem, majd befejezve elraktam magam, és lehúztam a vécét.

 - Szeretlek.

 - Most brunyáltam, kezet mosok, feltérképezem a lakást, ha már itt kell megöregednem és...

 - Mocsok - kaptam el a karomat, majd egy álnok vigyorral az ajkai szegletében húzott magához. Pedig csak a kezemet mostam meg.

 - Nem kell itt megöregedned, de tudom, hogy szeretnéd - húzódott teljes mosolyra szája, hófehér fogai megcsillantak a lámpa sárgás fényében, míg szemeiben lágy érzelem húzódott.

 - Akkor asszem' lesz időm felfedezni - hízelegtem felé fordulva, tomboló szívvel. Kezeimet lassan simítottam végig nyakán, majd megkapaszkodva benne magamhoz rántottam, meg akartam csókolni, de úgy éreztem már nem kell kapkodnom. Szabad vagyok, ráérek, így aztán elfordulva tőle a tükörhöz léptem, amit szintén lecserélt. - Mondjuk sok változás van, ez például eddig háromszögekből állt. -Láttam a hátam mögött a leblokkolt fejét, hála a tükörnek, gonoszul elmosolyodva támaszkodtam a mosdókagylóra, majd vártam, hogy felébredjen.

 - Pá. Mentem aludni, egész este nem pihentem!

  Ott hagytam és a hálóba igyekeztem, ami a rövidke folyosó jobb oldalán volt, közvetlen a bejárati mellett. Kinyitottam az üvegezett, barna keretes ajtót és meglepve kapkodtam a szemem.

A parketta itt sokkal sötétebb volt, mint kint, már szinte feketének mondtam volna. A falak kávészínben pompáztak, egy-egy tapéta csíkkal, amin tényleg folydogáló kávé, és kávéscsésze foglalt helyet. A bútorok feketén simultak egymáshoz a jobb oldali falon. Az ágy a szekrényekkel szemben állt, a keret íves volt és mélybarna, a huzaton pedig egy édes Zootropolisz-os nyuszi, róka kombó volt. Még akkor néztük meg, mikor egyszer átszöktem hozzá Jongintól. Nem akartam tőle semmit, csakhogy szeressen, így aztán megnéztünk egy mesét. Bár teljesen kitűnt a szobából, de illett hozzánk, ő volt a róka én pedig egy buta nyuszi, aki nem is olyan buta.

 - Tetszik? - ölelt át mosolyogva, majd a nyakamba nyomott egy puszit, mire megremegett a lábam és kis híján összeestem a karjaiban.

 - Ugye nem aludtál még abban az ágyban? És én ezért vagyok a nyuszi, igaz? - fordítottam felé a fejem, majd teljesen meghatódva nyomtam puszit ajkaira.

 - Tényleg szeretlek - fordultam bele ölelésébe, majd nyakát átkarolva lassan csókoltam édes ajkaira, melyek csakis az enyémek voltak!

VÉGE