Mint egy nő...

Baekhyun   

           Csendben figyeltem őt bal karjan végig fekve. Haja lazán hullott homlokára, bőre hófehéren csillogott a sötét szobába beszűrődő napfénynek köszönhetően. Ajkai lassan húzódtak mosolyra, mikor észre vette, hogy figyelem.

               Mosolya ártatlan volt és gyermeki, fogai tejfehéren villantak ki rózsaszín párnái alól. Lassan formálta a szavakat, majd alsó ajkába harapott.

        Szemem nyakára tévedt, ahol apró, mélyvörös foltok látszottak. Kicserepesedett párnáit benedvesítette, majd mély hangján megszólalt. Picit elpirulva figyeltem továbbra is a másikat, végül szóra nyitottam a számat.

           - Chan, te boldog vagy?

           -  Talán te nem? - ráncolta a szemöldökét, miközben lepillantott rám. Azonnal rávágtam volna, hogy kérdésre kérdéssel nem válaszolunk, de inkább nem foglalkoztam ezzel.

       - Én az vagyok, de téged kérdeztelek! - Kíváncsiskodtam. Viszont nem válaszolt, kezem felsiklott kidolgozott hasára, majd a kockákat kezdtem el körberajzolni. Sokszor gyönyörködtem benne, hisz imádtam mindenét.

          Az ébenfekete hajat, a nevetni képes, fekete szemeit melyek talán egy gyöngyre hasonlítottak igazán. A mindig mosolyra álló száját. Azokat a nagy füleit; imádtam, hogy a pozitivitása sosem hagyott engem elszontyolodni. Mellette sosem éreztem magam boldogtalannak. Imádtam, hogy képes volt elviselni, mert tény, hogy nem vagyok könnyű eset, de Ő itt van mellettem.

        

          Kezem játékát egy kicsit meghökkentő mondat miatt abba hagytam.

        - Hát lehetne kicsit kalandosabb az életünk, de szeretlek szóval nekem jó. - Mondata elgondolkodtatott.

        - Tehát unalmas vagyok... - hümmögtem, mire felnevetett. Nem értettem mit talál oly' viccesnek, így elhúzódtam tőle, magamra húztam a takarót, és hátat fordítva neki kezdtem el duzzogni..

       -  Mit csinálsz? - hangjából megtudtam ítélni, hogy a nagy fülig érő mosoly most is ott csücsül a helyes fején. A takaró alatt kezdett el tapogatózni, szívem gyorsabban kezdett el verni, arcom égett, mikor combomra markolt.

        - Baek! - simult hozzám. Éreztem, ahogy ágyéka fenekemhez ér, kezeim megremegtek magam mellett, nyelnem kellett, hogy ne nyögjek fel a kellemes, már megszokott érzésre. Legyőzve az élvezetet próbáltam magamból valamit kicsikarni.

         - Hagyjál jó? - hangom talán valami hisztis tinilányéra hasonlított a legjobban, de nem igazan esett jól az, amit mondott. Ha jól értettem konkrétan unalmas vagyok. Tehát volt okom hisztizni, és hiába próbált megnyugtatni, vagy hozzám érni, eltoltam magamtól.

         - Olyan vagy, mint egy nő - hallottam férfiasan mély hangját. Viszont én ettől az egy mondatától teljesen kiakadtam. Lesöpörtem kezeit a combomról, kitakartam magam, és fel kapva a nadrágom, pólómmal együtt lementem a konyhába.

          Elővettem az  energiaitalom, beleöntöttem egy pohárba, majd jégkockát tettem bele. Vártam egy keveset, hogy az ital hidegebb legyen, késöbb nagyokat kortyoltam belőle. Éreztem, ahogy a szénsav szinte marja a torkomat, és hogy az agyamba bele nyilall a fájdalom. Hideg ujjaimmal halántékomhoz kaptam, inkább visszatettem a poharat a hűtőbe, és felkaptam a cipőmet.

          Utáltam mikor valaki egy nőhöz hasonlított. Tudtam magamról, hogy úgy viselkedek néha, mint egy hisztis kurva, de nem kell minden második héten az arcomba nyomni az információt... És a vicc az egészben, hogy mindig az után kapatm meg miután odaadtam neki magam. Már komolyan azon gondolkozom, hogy nem is fekszem le vele, mert olyankor kielégülten mindig valami hülyeség jön ki a száján, és nem is érdekli, hogy én mit érzek. Jó tudom... én sem vagyok normális a hülye kérdéseimmel.

          Igaza van Yeolnak. Miért lenne velem lassan három éve, ha nem szeretne? Ha nem lenne boldog? Ha nem fogadná el a világot olyannak, amilyen?  -  Sok kérdés mégse kapok egyikre se választ.

          - Megint besértődtél? - éreztem meg leheletét a nyakamon, majd hűvös ajkak nyomai szaporodtak a vékony bőrrétegen. Beleborzongtam érintéseibe, majd egész tenyeremet az arcába nyomtam, és úgy toltam el magamtól.  

          - Mit nem értettél azon, hogy hagyjál? - álltam fel a bárszékről, majd az ajtóhoz indultam. 
          - És most hova akarsz menni? Megint szaladsz a drága Jongdae-hez? Remélem miközben itt tetteted nekem a boldogságodat, közben neki is szét tetted a lábadat! - kiabált utána, de én már az ajtón kívül álltam. 
         Tudtam, hogy ott van a hátam mögött, és nem választ el minket csupán egy masszív tölgyfa ajtó. Bosszankodott, és magát kezdte el okolni a kialakult vita miatt. Pedig én tehettem róla, miattam volt, mert mindig hülyeségeket kérdezek. Megfordultam, és lenyomtam a kilincset. Benyitottam, és neki ütköztem meztelen felső testének. Szemeim kikerekedtek, levegőm benn rekedt tüdőmben, és mikor megéreztem ujjait a derekamon sírni támadt kedvem. 

            - Ne haragudj - mondtuk egyszerre. Szívem hirtelen nagyot dobbant, majd gyorsan kezdett el verni. Kezeimet felcsúsztattam hátán, majd felpillantva rá, egyből egy csókot nyomott ajkaimra. Szipogva vezettem át nyelvem hozzá. Kivált a csókból, majd becsapta az ajtót, és erőszakosan nyomott neki a fának vállamnál. 
             - Szeretlek - suttogtuk ismét együtt, egymás szemébe meredve.