Tetováló srác

Ez a One Shot egy kihívásra készült még régebben, de most megtaláltam az egyik mappámban, így gondoltam kiteszem ide is. Nagyon gagyi lett, de akkor írtam, mikor szenvedtem, elég rendesen. A vége is összecsapott, de azért remélem elolvassa valaki    >< 

Baekhyun

     Édes álmok voltak azok, melyeket én kergettem egy csodás nyári estén, a megtestesült csoda volt minden a lehunyt szemhéjam előtt. Az agyam csúfos játékot űzött velem, elhittem egy pillanatra, hogy az életem végre egyenesbe jön, nem leszek többé én az a bizonyos férfi, aki kilóg a sorból, aki bár jól teljesít, a nemi identitása miatt ugyanabban a porban éldegél, mint régen.

Egy nő volt az oldalamon, hosszú, fekete hajjal, gyönyörű testalkattal és gömbölyödő pocakkal. De ez a kép egy pillanat alatt széthullott, ahogy meghallottam egy idegesítő hangot, ami az ajtómon való dörömbölés volt, és Sehun kiabálása, akit az egyik legjobb barátomnak csúfoltam.

      Kinyitva a szemem az első gondolatom az volt, hogy idióta vagyok, amiért még mindig nem rendeztem át a szobát, hogy a korai napsugarak elől megmeneküljek, és a retinám rendben maradjon. Apró szitokszavak csúsztak ki teljesen kicserepesedett ajkaim közül, majd feltápászkodtam, és a hófehér papucsomba bújva lassan csoszogtam ki az ajtóhoz, hogy végre kinyissam azt, és befogja a száját ez a szerencsétlen.

   - Még hajnal van, mit akarsz? – estem a kanapéra. Lustán nyúltam el rajta, és azon kezdtem el gondolkozni van-e értelme meghallgatni Sehun szentbeszédét, vagy elaludhatok?

    - Hyung, figyelj már rám, kérlek! – simított a felső combomra, mire még a hideg is kirázott, ne fogdosson, simogasson meg ilyenek!

    - Jó csak mond, amit szeretnél – morogtam az orrom alatt még álomittasan.

   - Szóval jó fejek, az egyik kicsit fura, most, illetve nemrég szerelt le, a másik tetováló művész a harmadik meg DJ gondolom, ő szolgáltatja majd az egész hangulatot. Mi pedig elmegyünk, na? – mozgatta a fejét balra-jobbra, mintha valami nagydolgot mondott volna, pedig csak egy szimpla házibuliba akart menni, ahol fura emberek lesznek.

    Mindig is vonzottak a furcsa emberek, elvégre normálisnak és megszokottnak lenni unalmas, kell egy kis izgalom, egy kis rosszaság az életbe. Másképp nem lesz az embernek emléke, amire nevetve gondol vissza és idéz fel, nem lesz olyan, amire, ha rágondol úgy lesz vele, kár, hogy ezt-azt kihagytam. Viszont egy bizonyos kor után már jobb elköteleződni, megtalálni azt az embert, aki mellett boldogan töltöd el a mindennapjaidat, akivel komolyabbra fordulnak a dolgok, akivel képes vagy a nap minden percét kihasználni, csakhogy végre érezd a boldogságot és a szeretet.

  - Ott leszünk – bólintottam. Valójában akkor nem éreztem semmit, nem gondoltam úgy, hogy majd én ott találom meg azt a személyt, aki színt visz az életembe, aki mellett nem leszek unalmas, aki megmutatja nekem azt az utat, ahol még nem jártam.

  - Akkor jövök eléd nyolcra, csípd ki magad, hidd el nekem, olyan emberek lesznek ott, akik tetszeni fognak – mosolygott rám barátom, majd boldogan felpattant mellőlem, és kisétált az ajtómon, ezzel megnyugtatva engem, hogy nem kell őt tovább hallgatnom, illetve nyugodtan alhatok még maximum két órát a kényelmesnek tűnő kanapémon.

   Bár nem volt annyira kényelmes az alvás, mint én azt elhittem, és tulajdonképpen nem is pihentem, csak szenvedtem, úgy gondoltam, nem mereszthetem a fenekem a kanapén egész nap. Ettem, összeszedtem a szétdobált szennyest, elindítottam a mosást, és csupa hasznos dolgot csináltam, így a lakás sem volt annyira borzalmasan mocskos, mint addig. Őszintén nem igazán tudtam, hogy mivel ütöttem el annyira az időmet, hogy már fél nyolc volt, mikor felpillantottam a kajálás után. Gyorsan zuhanyoztam, belőttem a hajam, sminkeltem és felvettem egy szűk farmert, na meg egy fekete-fehér inget.

  Szemeimbe még utoljára bele simítottam a rózsaszínes tincseimet, majd eltettem a telefonom meg persze a pénztárcámat.

   Kissé izgatottan vártam Sehunt, hisz fogalmam sem volt mire kellene majd számítanom, mi fog rám várni, kikkel fogok találkozni, bele visznek-e majd a rosszba?  Felpörgetik az életem, vagy épp az ellenkezője?

   Hangosan kopogott barátom, én pedig kissé erőteljesebben verő szívvel mentem ki, zártam be az ajtót, és lépkedtem az ébenfekete hajú után. A lépcsőn lefelé haladva teljesen elöntött a pánik. Nem akartam elmenni otthonról, féltem mi lesz velem, ha én most összeakadok valakivel? Vágytam arra, hogy ne legyenek szürkék a mindennapjaim, de talán még nem voltam felkészülve arra, hogy szivárványszínben pompázzon az életem.

 - Hyung nyugi, jó fejek, Chanyeol tetszeni fog, olyan mint te, majd kipingálja a bőrödet – simított végig bíztatásul a felkaromon, míg én csak egy mosolyt erőltettem az arcomra, miközben belül remegtem.

   A hely alapjába véve a gazdag negyedben volt, a ház hatalmas, már méterekről lehetett hallani, hogy a buli amolyan zúzós, és mindenki részeg hangulatú lesz, és ezt nem is cáfolták meg. Ahogy beléptünk a kertbe, egy öltönyös férfi kínált minket amolyan fogadó itallal, amit húzóra kellett inni, miközben én reménykedtem benne, hogy legalább valami édes koktélt kapunk, de a férfiak erőset kaptak, csak a hölgyek ittak olyan italt, amilyet én is szerettem volna.

  Sehun úgy túródott előre a beszélgető emberek tömegében, hogy közben a kezemet fogta, miszerint ne veszítsen el, már az első pár percben. Amint a DJ pulthoz érkeztünk elengedett, és lepacsizott a magas sráccal, akinek vörösen csillogó duzzadt ajkai voltak. Bár a zene hangos volt, a fények csak úgy váltakoztak és mindent beterített a mámor hallottam a beszélgetésüket, miszerint a tetováló srácot keresi Sehun. A vastag ajkú, csak balra bökött, majd ujjait azonnal visszavezette a gombokra és nyomkodni kezdte őket, illetve a fülére húzta a fejhallgatót, hogy a zenét tökéletesen átkeverje egy másikra. Bennem volt a félelem, de a zene dallama ismerős volt, belemászott a fülembe, és táncra akartam perdülni, viszont barátom nem engedte, csak rángatott magához, míg egy magas sráchoz nem keveredtünk. Haja tökéletesen volt belőve, oldalt felnyírt volt, elől felállított, és néha megcsillant a világosabb melír hála a fényeknek. Kíváncsian fürkészte az egész valómat, majd hatalmas, férfias kezét nekem nyújtotta. Kicsit meglepődtem, hisz, ahogy elhúzódott a csuklóján az ingje a bőrén azonnal megmutatkozott mi is a szakmája. Két angol kis szócska volt a bőrébe ütve, mire én csak elmosolyodtam. Pozitív embernek tűnt, azzal a két szóval, így teljesen megnyugodva nyújtottam felé a kezem, és csúsztattam apró tenyerem az övébe, hogy erősen megszorítsa, és kissé elhomályosodott tekintetét az enyémbe fúrja.

  - Park Chanyeol, tetováló művész, és jelenleg be vagyok csiccsentve. Kit tisztelhetek ebben a kívánatos személyben? – kuncogott, és egy gyors meghajlás után, tovább szorongatta kezemet selymes tenyerével, és enyhén érdes ujjaival. Talán gitározik és azért erősödött meg a bőr az ujjain, vagy lehet csak a gépezet tartása miatt.

  - Byun Baekhyun vagyok, irodai asszisztens, és még csak egy rövidet ittam – kuncogtam én is, majd galléromhoz kaptam. Melegem lett és valahogy kénytelen voltam a szorító érzésen változatni, így szétszedtem a legfelső gombomat.

 - Gyere velem – húzott maga után, mire én kétségbe esetten nézte Sehunra, de ő csak boldogan integetett, és elkapott egy szürke hajú fiút, majd eszméletlen táncra keltek.

 - Hova megyünk? – kérdeztem enyhén meglepődve a tetováló srácot, hisz a zene kissé elhalkult, én megnyugodtam a mosolyát látván, majd az udvaron találtam magam. Élesen szívtam be az éltető oxigént, hisz bent az alkohol mindent beterített, itt pedig csak egy-két ember álldogált. Műanyag pohárral a kezükben, melyben kétes színű ital foglalt helyet, ujjaik között pedig a füstölgő rúd, melyet mosolyogva szívtak, hogy megrövidítsék az életüket.

   Chanyeol érdes ujjai szakítottak ki a bámészkodásból, ahogy lassan simított végig kézfejemen, majd szinte orrom alá dugta a kis, piros dobozát, amelyben a cigarettája foglalt helyet. Kissé meglepve néztem rá, hisz nem gondoltam volna, hogy kinézi belőlem, miszerint én valaha is rágyújtanék, pedig rendszeresen bagóztam, főleg, ha Sehun-nal mentem bulizni, rossz szokás volt, de engem könnyen bele lehetett vinni a rosszba.

 - Mentolos? – húztam el a számat és inkább tovább nézelődtem a teraszon. Valójában nem igazán tudtam mit kéne tennem ezzel az egész szituációval, elvégre egy idegennel álldogáltam ott, ki voltam szolgáltatva neki, bármit megtehetett volna velem, mert nem hittem abban, hogy egy meghunyászkodó ember, ez a Chanyeol.

  - Milyen kis válogatós vagy – nevetett fel harsányan, míg bennem felkeltette az érdeklődést. Aranyosnak tituláltam először, viszont ahogy ujjai közé vette a szálat, majd elővett egy másik dobozt, meglepődtem, ilyen esetekre hord magánál dupla dobozzal, vagy ilyen sokat szív?

   - Köszönöm – húztam ki egy fehér rudat a tartóból, meggyújtottam a végét, és már tüdőztem is le a haláli füstöt.

  - Mondanám, hogy egészségedre, de sajnos csak az életünket rövidítjük ezzel. Sehun haverja vagy amúgy? – fordult felém, és mosolyogva pillantott a szemembe. Kissé megremegtem, talán a tekintete miatt, talán a mosolya miatt, de az is lehet, hogy csak a hideg fuvallat miatt.

  Beszélgetni kezdtünk, az elején kissé még féltem tőle, hisz elég érdekes dolgokat mondott magáról, kicsapongó életet élt, mindenkivel képes volt olyan kapcsolatot kialakítani, ami csak a szexualitáson alapult. Viszont benne is voltak érzések, szeretett volna már valakivel úgy igazán együtt lenni. Szavai mögött hallottam, hogy velem is szeretne sok dolgot tenni, végig kissé buja volt, egyre gyakrabban érintette meg a kézfejem, majd mikor elnyomtam a szálamat, elkapta az ujjaimat és tanulmányozni kezdte őket. Apró mosollyal az ajkaimon, és enyhén sípoló füllel néztem bohókás tincseit, melyek megunták a helyüket és előre buktak homlokára. 

  - Jó alany lenne belőled, gyönyörű vagy. Jól állna neked egy tetoválás, nem gondolkoztál még rajta? Nem nagy, csak egy pici, mint nekem, láttad már? Itt a csuklómon, ezt nagyon szeretem.

  Éreztem, ahogy egyre közelebb van hozzám, viszont én összeszorítottam a szemeimet, és elrántottam a kezem az övéből. Nekem nem volt szükségem arra, hogy már az első találkozásunk alkalmával butaságokat műveljünk, ráadásul éreztem Chanyeolon, hogy be van csiccsentve, ahogy ő is említette az elején.

  - Lehet, majd még meggondolom – mosolyogva húzódtam el az ő puha érintésétől, majd ráfogtam csuklójára és a konyhába indultam, hogy igyak végre valamit. Nem akartam lemaradni, de a magashoz képest elég rendesen úgy éreztem józan vagyok, így aztán az első az volt, hogy öntöttem magamnak egy műanyag pohárba sört, majd egy ismeretlennel lehúztam két rövidet.

 Chanyeol csak a falnak dőlve figyelt engem, láttam a szemein, hogy már homályosan pillantgatott felém, haját babrálta, és néha egy nagyot sóhajtott. Nem tettem semmit, csak apró mosollyal az ajkaim szegletében kezdtem el beszélgetni a mellettem álló enyhén felduzzadt ajkú fiúval. Leginkább egy kis mókusra hasonlított, illetve hatalmas szemei voltak, de azok annyira nem vonzottak.

  Hangosan szusszantam fel, mikor megéreztem egy forró tenyeret a derekamon, lassan hajolt a fülemhez, majd úgy suttogta szavait, alig ért hozzá ajka fülcimpámhoz, mégis megremegtem buja hangja miatt.

  - Táncolunk? – döntötte végül homlokát vállamra, míg ujjaival csípőmbe markolt, és kicsit közelebb húzott magához. Enyhén megrázva a fejem hessegettem el a buta gondolatokat, és lepillantottam a kezére. Középső ujján egy másik tetoválása volt, mely betűk voltak bár nem igen értettem mit akart jelenteni. Loey… Talán a kutyájának a neve?

  - Nem muszáj, viszont akkor én megkeresem Jongdaet és táncolok vele – engedett el, mire engem elfogott a rossz érzés. A fej rázással nem azt akartam elérni, hogy elmenjen, táncolni akartam vele, csak nem szerettem volna egyből kaján gondolatokat ébreszteni magamban. Elvégre elég régen voltam már bárkivel is, és Chanyeol beindította a fantáziámat a rosszfiús megjelenésével.

  - Várj – kaptam ismét csuklójára, és visszahúztam magamhoz. Ahogy szemeibe pillantottam, hirtelen megállt körülöttem minden. Nem hallottam a szinte fülsüketítő zenét, nem érzékeltem a körülöttem lézengő embereket, de leginkább, a zakatoló szívemet felejtettem el. A magas haja megunta azt, hogy oly’ szépen be van állítva, így egy-egy kisebb tincs bele lógott homlokába, míg ő a szemeimet tanulmányozta. Láttam, hogy kissé izzad, ajkaiba beleharapott, majd félmosolyra húzta azokat. Láttam az édes kis gödröcskéjét, ami miatt már édesnek tituláltam volna, mint dögösnek, de utána, csak lassan kinyújtotta a nyelvét, hogy benedvesítse párnáit.

   Elszakadt a cérna, nem tudtam tovább arra várni, hogy mi most még táncikáljunk, és csak utána essünk egymásnak. Minden porcikámmal kívántam Chanyeolt, nyakába csúsztattam remegő ujjaim, és nagyot nyelve pipiskedve szuszogtam ajkaira. Ő csak a csípőmre markolva húzta vékony testem az övéhez, majd a falnak préselt, és szemeit lehunyva először csak óvatosan szuszogott, majd ismét benyálazta vastagnak tűnő ajkait és az enyémre nyomta őket.

   Én mondom… sosem éreztem még ahhoz hasonlót, mint akkor. Mintha az áram lassan cikázott volna végig a gerincem mentén, az alkohol miatt az agyamat betöltötte a köd, nem érdekelt ki lát, nem érdekelt semmi, csak Chanyeol enyhén kesernyés, mentolos ajkai, és jéghideg ujjainak érintése kellett. Orromon kapkodtam a levegőt, míg fogaival alsó párnámat piszkálta, kissé vadabb volt, mint amire számítottam, de sosem éreztem még olyat, mint akkor, és semmihez sem volt fogható. Egyre többet és többet akartam belőle, viszont ahogy nyelvével betört hozzám, szinte összecsuklott a lábam, a hirtelen jött érzéstől. Ha nem présel oly’ erősen a falhoz, összeestem volna.

  - Haza kell mennem – suttogta ajkaim közé, majd elengedett. Csalódott lettem, nem tudom hogyan, és miért, de a hiányérzet azonnal rám tört, ahogy elengedte vastag ajkaival az enyémet. Remegett a kezem, nehezen vettem a levegőt, és azt akartam, hogy ne menjen sehova, esetleg velem haza.

  - Miért? – nyeltem egy nagyot, ezzel kicsit lentebb gyűrve a gombócot, ami a torkomban, csak még inkább megnövekedett.

  - Holnap dolgozom, ne haragudj – simította selymes és forró tenyerét arcomra, nyomott az orromra egy lágy puszit, és mintha csak a képzeletem játszadozott volna velem eltűnt.

**

  

   Reggel fejfájásra keltem, illetve mozgolódó alakra. Ott feküdt mellettem valaki, és én nem emlékeztem arra, hogy ki lehetett az. Miután a colos lelépett összeszedtem hiányoló énemet, megkerestem Sehunt, elrángattam attól a jóképű fiútól, és megkértem, hogy igyon velem. Valójában nagyon reménykedtem benne, hogy barátom fekszik mellettem, oldalra fordulva viszont nem láttam senkit. Talán behallucináltam a forgolódást, az érintéseket a csípőmön, a nyakamba csapódó leheletét?

   - Jóreggelt – állított be, egy szőke, vagyis inkább szürke hajú fiú. Fogalmam sem volt róla ki ő, mikor került ide, együtt jöttünk-e haza, történt-e köztünk valami.

  Elkerekedett szemeimről, és enyhén megremegő kezemről szerintem rájött, hogy meglepődtem, és a félelem is úrrá lett rajtam. Lágy mosollyal az ajkain lépett az ágyhoz, ült le, és a lábamra simított. Nem akartam, hogy hozzám érjen, kínosan éreztem magam, biztos csúnya voltam, elfolyt a sminkem, a hajam szanaszét állt, és alkohol szagot árasztottam magamból.

   - Jongin vagyok. Nyugi semmi sem történt tegnap. Sehun-nal voltam, a kanapén aludtam egy darabig egyedül. Aztán csatlakozott, hozzám Hunnie – húzta szégyenlős mosolyra ajkait, és ha jól láttam még el is pirult! Nagyon reméltem, hogy nem tettek semmi illetlen dolgot a kanapémon, viszont ha Sehun-ról volt szó, akkor előre fogtam a fejem.

 - Remélem legalább a szennyesbe dobtátok a paplant, vagy amire rá ment – forgattam meg a szemem és kissé el is húzta a számat.

   Aznap Sehunék nem maradtak sokáig, egy kicsit segítettek rendbe szedni engem, csináltak egy nagy adag ráment, majd elmentek, így egyedül hagytak engem a gondolataimmal.

  A tetováló srácon gondolkoztam és azon, amiket mondott, amit tett. Alig ismertük egymást félórája, mégis a másik ajkát ostromoltuk, éreztem rajta, hogy többet szeretne, hogy az a vonzódás, amit már az elején is mutatott megjelent, viszont visszafogta magát, nem lépte túl a határt, és ezt értékeltem benne. Már csak attól gombóc szökött a torkomba, hogy vastag és mentolos ajkaira gondoltam, annyira furcsa volt. Azt hittem egy kemény srác, azért foglalkozik tetoválással, azért volt teljesen feketében, de megcáfolt minden elképzelést. Boldognak tűnt, bujának és érdekesnek. Nem az a normális ember volt, akiben semmi érdekesség nem volt, akinek a mindennapjai fekete-fehéren ismétlődtek, aki nem tud kilépni a mókuskerekéből. Ő nem olyan volt, mint én. Csak akkor léptem ki a megszokott életemből, akkor voltam önmagam, ha elcsábultam Sehun-nak, ha kirángatott a mókuskerekemből, amit saját magam építettem fel.  

  Talán egy hét is elszaladt a fejem felett, annyira lekötött a munka, legjobb barátommal nem beszéltem, egy szót sem, nem volt rám kíváncsi, én pedig ahelyett, hogy az SNS-emet nézegettem volna, tetoválásokat keresgéltem, ürügyet arra, hogy a colossal ismét találkozzak. Tudom kissé túlzásba estem.

  Sosem voltam a latin szövegek híve, de tetszett az, ahogy kinézett a jelentése pedig nagy súllyal bírt. Kinyomtattam a mintát, és felhívtam Sehunt, bizakodó voltam, reménykedtem abban, hogy ő tudja, melyik szalonban dolgozik Chanyeol.

 Bár az időpontot az üzletvezetővel beszéltem le, külön kértem, hogy Ő tegye rám a feliratot. Szerettem volna, ha hozzám ér, ha beszélgetünk, ha végre újra láthatom, viszont várnom kellett, méghozzá egy hetet. Mindennap szinte kínszenvedés volt, hazaértem az irodából, és csak fetrengtem. A kanapén -amit kitakarítottam, ki tudja mit műveltek rajta Sehun-ék-, az ágyamon, de még a szőnyegen is elterültem egy párszor. Volt, hogy azon gondolkoztam Chanyeolnak mennyi tetoválását nem láttam, próbáltam elképzelni milyen lehetett egy édes pillanatban, mondjuk, mikor koncentrál. Talán kidugja a nyelvét? Összehúzza a szemöldökét és olyan, mint egy morcos kis gyerek? Netán oly’ annyira koncentrál, hogy kizárja a külvilágot?

  Kérdéseimre a következő héten kaptam választ, a mintával a zsebemben sétáltam a metróhoz, hogy eljussak ahhoz a bizonyos tetováló szalonhoz, ahol már vártak. Fél kettőre volt időpontom, viszont már öt perccel hamarabb ott voltam. A gép zúgása, még hallatszódott az egyik függöny mögül, viszont az ajtóval szembeni pultban egy férfi ült.

  - Maga jött fél kettőre, Chanyeolhoz? – mosolygott rám kedvesen, majd a gépe felé fordult és pötyögött valamit. Ahogy kiejtette a colos nevét elmosolyodtam, és a hideg is kirázott.

 - Igen – bólintottam, majd közelebb léptem a pulthoz.

 - Tessék csak, a folyosón egyenesen és jobb oldalt egy Loey felíratnál, álljon meg. Nyugodtan húzza el a függöny a vendége már elment, épp előkészül – mosolygott rám. Valahonnan ismerős volt, a haja, azok a felduzzadt ajkak, valahol már láttam, viszont nem volt időm arra, hogy ezen gondolkozzak. Lábaim azonnal előre vittek, kissé féltem, remegtem, de kíváncsi voltam. Nem tudtam milyen lesz a találkozás, megfog-e ismerni, tudni fogja-e mit tettünk? 

  Hangosan fújtam ki a bennem rekedt levegőt, mikor megtaláltam Chanyeol elkerített részét, szívem heves tempóján nem tudtam változtatni, hiába kapkodtam a levegőt, hiába próbáltam megváltoztatni nem sikerült, ujjaim óvatosan markoltak rá a függönyre, majd ahogy elhúztam, éppen a kis szekrényen keresgélő Chanyeolt pillantottam meg. Haja színe megváltozott, egy egyszerű szürke felsőt viselt, fekete szaggatott csőnadrággal. Alkarján egy hosszú szöveg foglalt helyet, majd ahogy felém fordult a kikandikáló kulcscsontján is ott volt egy felírat.

  Tudtam, hogy nem csak az a kettő van neki, éreztem a zsigereimben, ráadásul meglepődtem, hisz elmosolyodva állt fel azonnal a székéből, és elém lépdelt.

 - Nem gondoltam volna, hogy a te gyönyörű bőrödet fogom még szebbé tenni – simított végig arcomon, mire én csak lehajtottam a fejem.

 - Azt mondtad jó alany lennék. Nem igazán tudtam eldönteni, hogyan találkozhattunk volna újra, úgy gondoltam ez a legjobb megoldás, legalább hozzám érsz majd – nyeltem egyet a végén. Rohadt kínosan éreztem magam, így kimondva sokkal gázabb az egész, mintha csak csendben leültem volna, és hagyom, hogy a tűvel a tintát bőröm alá juttassa.

  - Keresni akartalak, de valahogy mindig elfelejtettem, rengeteg vendégem volt, az elmúlt időben. Hozzád érek én a nélkül is, hogy fizetned kell érte – húzta nagy mosolyra ajkait, majd egy lágy puszit nyomott orromra, akárcsak aznap este, mielőtt eltűnt.

 Chanyeol megcsinálta a tetoválásomat, elmesélte az övéinek a jelentését, azt mikor csináltatta, kivel, és miért. Rengeteget mesél abban a másfél órában, míg a bal alkaromon dolgozott. A kemény rosszfiús belső egy élettel teli, kisfiút takart, aki hiába akart másnak tűnni, nem tudta meghazudtolni önmagát.

  Bár nem randiztunk, helyette inkább egymáshoz járkáltunk át, filmet néztünk, beszélgettünk, és néha csókcsatába keveredtünk, hamar kiderült, hogy Chanyeol olyan fura, mint amilyennek gondoltam az elején. Ahogy már mondtam, szeretem az olyan embereket, elvégre, ha normális vagy nem történik semmi jó az életedben, unalmas leszel.