Tavasz

Chanyeol

    Csendben álltam a szoba közepén, valójában én magam sem tudom mit kerestem pont ott. Elvégre nekem a négyhetvennyolcasban kellett volna aludnom, halkan szuszogva, nyammogva vagy nem tudom. Nem pedig a négyhetvenkettesben, megdermedve a szoba közepén állni. Tekintetemmel lassan cirógattam mélyen alvó valóját, oly' annyira gyönyörűnek találtam még így is, a vak sötétben. Hisz Baekhyun nem csak a fényben ragyogott, nem csak a smink hatása volt, ő mindenhogy csodás volt, mindenhogy szerettem. Csakhogy ezt nem szabadott volna!

    Csókolni való ajkai elváltak egymástól, a ki fújt levegője miatt alsó párnája kissé kicserepesedett. Szemei meg sem rebbentek, hosszabb szempillája szorosan simult a bőréhez, világos színű haja pedig lágyan omlott homlokára. Bőre hófehéren rikított, almácskáin enyhe rózsaszínes árnyalattal, egyszerűen olyan volt, mint egy hibátlan porcelánbaba, melyet senki sem érinthet meg. Tiszta volt, senki sem piszkíthatta meg szűz valóját. Testápolójának illata az orromba kúszott, mindenhol az az illat terjengett. Imádtam azt is, mint minden mást, ami hozzáköthető volt.

    Azért jártam le sokáig zongorázni, mert ő is azt csinálta, azért gitároztam előtte, hogy megkérjen rá, miszerint tanítsam egy kicsit. Azért vállaltam be a főzést, mert olyankor megdicsért, a szavaival szeretett. Bár, csak egy egyszerű csepp voltam a tengerben. Nem számítottam neki, nem voltam neki sosem több egy barátnál! Ő nem látta bennem a szépet, nem értékelte a tetteimet, sosem éreztetett velem semmit.

    Leültem. Az ággyal szemben egy nagyobb, bézs karosszék foglalt helyet, tökéletes rálátásom nyílt rá. Míg én kényelembe helyeztem magam, ő egyik kezével hajába simított, eldünnyögött valamit, majd aranyosan szuszogott tovább.

   Kényszert éreztem a mosolygásra, beteges fan énem szinte ki akart törni a belsőmből. Tudnom kellett volna, hogy az, amit teszek helytelen, mindenki békésen alszik az éjszaka folyamán, én meg olyan vagyok, mint egy kém. Hangtalanul surranok egyik helységből a másikba, ajtót nyitok, zár kattan, becsukom, leülök, és mint egy betegesen sasaeng fan csak nézem az alvó Baekhyunt.

   Elkalandoztam, és ez okozta a vesztemet. Az arc mely' velem párhuzamosan nézett vissza rám megrémített, meglepődtem és nem értettem mi történik! Az előbb még békésen aludt, szinte láttam, ahogy az álmok földjén jár, most pedig szinte előlem szívja az oxigént.

     - Park Chanyeol... mégis mit keresel itt? - szemeit lassan hunyta le, az ajkain kiszökő szavak szinte zene volt a füleimnek. Rekedt, álmos, de leginkább szexi és buja. Mintha felhívás lett volna keringőre! Gyönyörű, vékony ujjaival lassan markolt a pólómba, hogy még inkább magához rántson. Rémisztő akart lenni, én mégis inkább aranyosnak tartottam azokkal a kiskutyákra emlékeztető, ködös szemekkel.

    "Szeretlek" annyira, de annyira ki akartam mondani. A tarkójára fogni, ajkait az enyémnek nyomni, kicsókolni belőle a szuszt addig, amíg meg nem adja magát, csak Baekhyunt akartam, minden pillanatban, de ehelyett csak nyeltem egy hatalmasat.

- Sajnálom. Megyek - álltam fel, majd az ajtóhoz caplattam, de hangja megállított.

     - Park Chanyeol!

 Remegő kezemet testem elé húztam, gombóc nőtt a torkomban és a gondolataim cikáztak a fejemben.

"Akarom én ezt? Megtehetném, hogy elmegyek! Minek vagyok még itt? Nem szerethetem a csapattársam. Ha megtudná ezt valaki, kivágnának az egész csapatból. Nem mutathatok rossz példát! "

     - Másfél éve ezt csinálod. Adnál holmi magyarázatot?

 - Baekhyun, szereted a tavaszt? Mikor csicseregnek a madarak? Mikor a cseresznyevirág nyílik? - lassan kezdtem el felé lépkedni, óvatosan nehogy elijesszem- Mikor mindenki, a hirtelen adta, jó időben sétálgat? Amikor mindenki másra gondol, mert a természet, a csoda és a gyönyörködés elvonja a figyelmüket? - szinte előtte álltam. Vállára simítottam a tenyerem.

     - Miért beszélsz rébuszokban? - húzta fel szemöldökét. Nem értett engem.

- Nekem te vagy a tavaszom!

     - Nyálas vagy...

- Ha fele ennyire gyönyörű lennél... - folytattam suttogva, szemeibe nézve. Nem akartam elrejteni az érzéseimet, többé már nem! Lebuktam. Meg kellett tennem. Színt kellett vallanom.

    - Ne túlozz már ennyire...

- Ha nem lennél ilyen csodás...

   - Férfi vagyok, Chanyeol. - alig hallottam meg-meg remegő hangját. Ujjaival a pólómat kereste, hogy belemarkolva megkapaszkodjon. Sűrűn pislogva harapta be alsó, húsos ajkát.

- Ha nem csavarná el a fejemet a fura szokásaid.

     - Nem vagyok fura - rázott kettőt a fején, majd kissé pipiskedve orrát az enyémnek nyomta.

- Ha most felkelnék az álmomból, kérlek, csak hagyj elmenni. Viszont, ha tényleg minden valóság csókolj meg. Cs...Csókolj meg, Byun Baekhyun! Most, ne habozz, csak tedd meg! – elhaló, reszkető hangom biztosított róla, hogy teljesen éber vagyok. Nem álom, a kétség, ami belém költözött annyira nyomta a mellkasomat, tudtam hogy semmi jó nem fog ebből kisülni.

     - Nem tehetem meg – húzódott el tőlem, mire a szívem apró darabokra tört. Szilánkokra, szinte homokszemcsényire, és menthetetlen lett. – Nem, mert tudom, hogy játszol velem, az érzéseimmel, hiába akartál utalni, nekem nem volt jó. Az, amit irántad érzek ezerszer több annál, amit most elmondtál. Nekem az életem vagy Chanyeol, nem csak a tavaszom. A mindenem, mert te vagy a legjobb barátom, az az ember, akit tiszta szívből szeretek. Akinek az ajkait egész nap csókolnám, ha tehetném. De te viccelsz, fájdalmat okozol a gyerekességeddel és ez ellen nem tudok tenni…

   Nem hallgattam tovább, derekánál megragadva húztam közel magamhoz, majd gondolkozás nélkül nyomtam ajkaimat az övére. Nem mozgattuk őket, nem volt nyelvmozgás. Egy pofonegyszerű csók volt, de nekem a mindent jelentette. Addig tartottam ajkaimat, míg kezeit meg nem éreztem a nyakam körül. Erőszakosan húzott le magára, elkezdte mozgatni párnáit, én pedig csillagokat és rózsaszín foltokat láttam a lehunyt szemeim előtt. Erősen átölelve őt, óvatosan döntöttem le az ágyára, majd elszakadva tőle elmosolyodva nyomtam egy forró csókot homlokára.