Sehun
Féltem, remegtem nem akartam,
hogy ide jöjjön és elmondja, miszerint talált egy kiegyensúlyozott nőt, aki
főz, mos, takarít rá, és habár még nem biztosak az érzései felé inkább vele
marad, mint egy gimnazista gyerekkel, aki a jólétbe nem tanulta meg ezeket.
Akinek egész életében ki volt nyalva a segge, és azt tett jóformán, amit akart.
Megráztam a fejem és visszatettem a
könnyeimmel átitatott párnára, utáltam mindent magam körül, szerettem volna
megszűnni létezni. Nem akartam azt, hogy ki legyen mondva a vége. Kopogott, de
én makacsul a hátamat mutattam neki, nem fordultam meg, nem engedtem be, nem
akartam a búcsút.
Zsibbadni kezdett a vállam, így muszáj
voltam megfordulni a másik oldalamra, de bár ne tettem volna. Láttam a szemeit,
láttam a könnyáztatott arcát, éreztem belőle áradni a fájdalmat, de nem akartam
beengedni. Elhitettem magammal, hogy nincs rá szükségem, megoldom a bajaimat
egyedül, nem érdekel, miszerint a szívem teljesen szétomlott atomjaira. Nem
akart érdekelni! Az eszem diktált, hagynom kellett elmenni, el kellett
felejtenem, de a szívem előre tőrt, egészen a nyelőcsövembe, mikor a térdére
ereszkedve neki döntötte a homlokát az üvegnek. Rázkódtak a vállai, a hátán
pólója vizes volt, ujjai kitartóan kopogtak valami érthetetlen ütemet. Ott
feladtam, mintha elégett volna a gyújtó zsinórom, azonnal felpattantam, és nagy
léptekkel mentem az ajtóhoz, hogy feltépjem azt. A csípős szél abban a
pillanatban az arcomba csapódott, kissé megremegve guggoltam le és vezettem
kezem Chanyeol reszkető vállára, ő rám emelte a szemeit, majd minden előzmény
nélkül nyakamba simította a kezeit, és erőszakosan nyomta már kihűlt ajkait az
enyémre.
Éreztem a kétségbe esést rajta, ahogy azt is, hogy
a biztonságérzet végig söpör rajtam, a fenekemre huppanva öleltem át és minden
erőmmel húztam magamhoz őt. Nem hallottam semmit, sem az esőcseppeket, melyek
egyre gyakrabban pottyantak a parkettára, sem a heves levegővételeket, nekem
akkor, csak az volt a fontos, hogy Chanyeol az ajkaimat ostromolta olyan érzelmekkel,
melyekkel mindig is tette. Szeretett, én szerettem és képtelen lettem volna
neki azt mondani, hogy menjen el. Ha el is megy innen, velem, kézen fogva, nem
fogom elengedni, hogy még egyszer ilyen szituációba kerüljünk.
- Sajnálom - motyogta ajkaimra, majd átölelve
nyakába húzta felforrósodott arcomat. Az illata belekúszott az orromba, mire én
jólesően felsóhajtottam, majd nyomtam egy pillangócsókot bőrére.
- Miért jöttél? - húzódtam el tőle,
megpróbáltam visszatartani a feltörő könnyeimet, de valahogy nem akart
sikerülni. Szemeimet ellepte a könnyfátyol, arcát kezdtem el elemezni, tudni
akartam változott-e azóta, hogy nem találkoztunk, de ahogy végig vezettem
tekintetem megnyugodtam, ugyanolyan szép hamvas volt a bőre, az ajkai továbbra
is kissé duzzadtak voltak, illetve a szemei sem vesztették el azt a fényt, ami
mindig ott lakozott íriszeiben.
- Érted - apró mosoly bújt meg ajkai
szegletében, majd elválva tőlem az ajtóhoz lépve becsukta azt. Szívem heves
dobogása nyomta el a sípolást fülemben, majd a meleg érzésre felpillantottam
rá. Hatalmas tenyerét hajamba vezette, játékosan borzolta össze azt, végül arcomra
simítva ujjait lassan vezette végig hüvelykujját alsó ajkamon.
Nem szólalt meg, ami bár kicsit zavart elég
volt vágyakozó szemeibe pillantanom és felnyomtam magam a földről, hangosan
kiengedve a benn rekedt levegőmet csúsztattam kezem a nyakába, hogy aztán
teljesen hozzá simulva érezhessem őt. Bár a ruhája teljesen átázott az eső
miatt, nem vacogott, nem nyafogott, hogy fázik, csak erősen kapott a derekamra,
hogy aztán vállamra nyomjon egy forró csókot és beleszuszogjon bőrömbe.
- Feküdjünk le, hajnalban
pedig, szépen itt hagyjuk ezt az egész kócerájt. Oké? – simította ujjait végig
gerincem mentén, hogy aztán óvatosan a pólóm alá másszon. Tettére vágyakozón
sóhajtottam fel, felnyitottam a szemeimet, és elmosolyodva túrtam vizes
tincseibe.
- Jó – bólogattam kissé még könnyes
tekintettel, majd az ágyamhoz lépkedve húztam magammal őt is. Míg én leültem
addig ő elém lépett, én pedig azonnal övénél fogva húztam arcom elé csípőjét,
hogy aztán fellángolt vággyal a szemeimben nézzek fel szerelmemre, majd alsó
ajkamra harapva kezdtem el szétszedni az övét. Miután a szíj tartója szétpattant,
mit sem törődve a gombokkal rántottam le róla a nadrágot és ujjaimmal azonnal
hasára simítva csókoltam felforrósodott bőrére.
- Sehun… - remegett meg minden porcikája,
elmosolyodva húzódtam fel az ágyamra, majd arrébb toltam az ágyneműmet, hogy
Chanyeol közelebb mászhasson hozzám és kényelmesen elférjünk. Vágyakozón,
szerelmesen és feltüzelve vártam arra, hogy egy bokszerben feküdjön mellém.
Hiányzott mindene és szerettem volna bepótolni a kimaradt heteket. Ujjai lassan
simultak belső combomra, majd szétfeszítette lábaim és közéjük fekve nyomott
apró csókot nyakamra. Hátam felemelkedett a matracról, felnyomtam a csípőm, és
egy halk nyögés szaladt ki ajkaim között. Ujjaim hihetetlen gyorsasággal
mélyültek el tincseibe, majd megragadva azt húztam fel arcomhoz, hogy kívánatos
ajkaira nyomhassam sajátom.
Valójában nem arra vágytam, hogy szeretkezzünk,
csak szerettem volna ismét közel érezni magamhoz, tudni, miszerint tényleg itt
van és nem csak a képzeletem játszadozik velem. Simogató kezei alatt néha-néha
felmorogtam, de ő készségesen nyelte el a hangokat. Kezeivel egyre lentebb
simogatott, míg én tenyeremet a lapockájára csúsztattam, és néha bele markoltam
imádott bőrébe.
- Chan – suttogtam ajkaiba, mire elvált tőlem
és nyakamba hajolva temette fejét bőrömbe. Míg én próbáltam összeszedni magam ő
kezeivel a takarómat kereste, majd a hátára terítette azt, hogy ne fagyjon meg.
Nem tudtam hirtelen mit akarok tőle kérdezni, sok minden járt a fejemben,
szerettem, de zaklatott voltam, egy nővel volt, nem keresett már egy ideje és a
leginkább az piszkálta a csőrömet, hogy eljött ide, el akart vinni és nem
gondolt bele a következményekbe.
- Szeretlek – nyomott édes csókot vállamon
húzódó bőrömre, míg én elérzékenyülve nyeltem egy nagyobbat. Ismét sírni
akartam, ki akartam adni magamból mindent, a szerelmem vállán akartam zokogni,
hogy aztán ő bizonytalanul öleljen magához, apró csókot leheljen a homlokomra
és elsuttogja, milyen fontos vagyok neki, mennyire szeret és mit meg nem tenne
értem. Talán túl nyálasan hangzik, de a lelkiállapotom instabil volt, nem
tudtam elviselni a hiányát, túl sokáig volt távol, túl sokáig kellett
kitartanom nélküle.
- Ne sírj – simította ujjait arcomon végig,
majd elmosolyodva ajkait az enyémre nyomta, hogy egy lágy puszit adjon.
Félig rajta fekve pihentem és hallgattam a
suttogó meséjét az egyetemről, és a kávézóról, ahol dolgozni kezdett az utóbbi
két hétben. Elmondta mit akar, keresett egy albérletet, beszélt a szüleivel,
akik besegítenek neki, minden készen áll arra, hogy elvigyen erről a borzalmas
helyről. A női hang, amit hallottam a nővéréé volt, vele találkozott, és
elmondta neki mit is akar kezdeni magával. Yoora –Chanyeol nővére- segítőkész
volt, és munkát ajánlott nekem látatlanban ott, ahol ő dolgozott. A cég
leginkább Idolokat képzett, de volt olyan részlegük, ahol hírbemondókat,
riportereket, újságírókat alkalmaztak. Nos, nekem asszisztensnek kellett lennem
négytől-tízig, csak hat óra hossza, de keresek vele majd valamennyit, együtt
lehetek Chanyeollal és még a suliba is be tudok majd járni.
Chanyeol édesen szuszogott alattam, elnyomta
az álom, és kissé reszketett is, nagyon reméltem, hogy nem lesz beteg, mert épp
most akarunk változtatni mindenen nem kéne elrontani azt a tervet, amit már
olyan szépen összetett három hét alatt. Egy nyugodt mosollyal az ajkaimon
nyomtam apró puszit kulcscsontjára, majd jó mélyen beszívtam illatát, és
simogatni kezdtem őt. Nem alhatott régóta, talán fél kettő körül jött, beszélgettünk
egy órát és ő elaludt, míg én csak a sötétben is jól kivehető vonásait
figyeltem. Néha megrándult a szemöldöke, a kezeit erősebben fonta körém, és
hangosan felsóhajtott.
Negyed hat után egy kicsivel megdörzsöltem a szemeimet
és úgy döntöttem ideje lesz felkelnie, még volt egy kis elintézni valónk
ugyanis azt nem mondta el, hogyan akar innen elmenni. Lehet neki könnyedén ment
már ez a fel-lemászkálás az erkélyem mellett, de én nem voltam ebben biztos.
Három biztonsági kamerát is ki kellett játszanunk, illetve a ház előtt álló
bedrótozott pasasokat, mert igen, ennyire védett apám.
- Chan – simítottam végig kezemet párom
alhasán, majd egy csókot nyomtam kissé kiszáradt és elnyílt ajkaira – Kelj fel,
mert mennünk kéne – túrtam könnyedén begöndörödött hajába.
Szívem heves tempóban kezdett elverni mikor
megláttam kissé vörös szemeit, és könnybe borult, fátyolos tekintetét. Megrázta
a fejét, majd belém kapaszkodva hevesen szuszogva nyomott csókot oda ahol éppen
ért. Próbáltam megnyugtatni, simogattam a tarkóját, apró csókot nyomtam néha
üstökébe, és elmorogtam neki egy párszor, miszerint nincs semmi baj.
- Mennünk kéne, mert apám nemsokára elmegy
itthonról. Vagy úgy gondoltad megvárjuk, míg elmennek? – váltam el tőle.
- Nem akarom vesztegetni az időnket, minél
hamarabb szeretném, ha az új otthonodban lennél, hogy végre elkezdjük az
életünket, együtt.
Mosolygott, mikor késznek nyilvánítottam
magam, derekamnál húzott magához és egy nagy sóhajt engedett, lehunyta a
szemeit, majd egy szerelmes csókot nyomott ajkaimra. Furcsán éreztem magam,
remegtem, a szívem felkúszott a torkomba és teljesen elbizonytalanodtam. Biztos
vagyok benne, hogy ezt akarom? Bele vetni magam a bizonytalanba, dolgozni
iskola mellett, felnőttként viselkedni, szerelmesnek lenni fesztelenül,
korlátok nélkül?
- Tudom, hogy félsz, de együtt
megoldjuk – húzta el ajkainak egyik oldalát, majd hajamba túrva nyelvével
segített felengedni. Eszembe jutott a pillanat mikor találkoztunk, a sok
kimaradt éjszaka, mikor azt hazudtam anyáméknak, hogy a suliba vagyok és aztán
az egyik tanulótársamnál alszok, miközben semmi ilyesmiről nem volt szó, hisz
azokon az estéken általában Chan mellett voltam, filmet néztünk, vacsoráztunk,
csókcsatába fulladtunk, és kéjes nyögéseket produkáltam alatta.
- Hiányozni fog az, hogy úgy kell titokban
találkoznunk – váltam el jól megszokott édes ajkaitól.
- Hidd el, jobb lesz végre fesztelenül élned. Élhetünk
továbbra is úgy, mint eddig. Csak nem kell bujkálni a szülők elől.
Megnyugtatott a hangja, az a mély, öblös hang
melyen belemorgott a fülembe, amivel elhitette velem, hogy minden rendben lesz.
A kezébe adtam az életem. Rajta múlt minden, ha lebukunk, a szívem nála marad
és életem végéig szenvedni fogok, viszont ha szeretjük egymást, minden rendben
megy és beválik a terve, együtt vészelhetjük át azt az időt, ami ránk vár.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése