Utálva szeretni.

 Jongdae

         - Nem Yixing, tudod miből van elegem? Abból, hogy nem törődsz velem. Abból, hogy amióta csak ismerlek több időt fordítottál a barátaidra, mint rám. Minden péntek és szombat estéd abból áll, hogy elmész szívni Chanyeollal. Az nem érdekel, hogy velem mi a helyzet, szeretlek-e még egyáltalán, hogy megvagyok-e elégedve azzal, amit kapok tőled. Az a baj, hogy nem veszed észre, mi történik körülötted. Elvesztesz magad mellől, engem, pedig én szeretlek, de te csak a hülye, cula ismerősöddel töltöd a szabad idődet. Én meg itthon verem a seggemet a földhöz, és várom, hogy haza gyere, miközben halálra izgulom magam, miattad!

         Utáltam vele veszekedni, egy légtérbe lenni, de legfőképp az utáltam, hogy minden hülyesége ellenére szerettem. Jobban, mint bárki mást. A tudat, hogy még csak meg sem próbál tenni a helyzet ellen, szimplán elszomorított. Mindig próbálta egy sajnálommal lerendezni, de nem láttam rajta azt a igazi megbánást. Ennek egy oka volt, sosem bánta igazán. Nem érdekelte mi van velem, nem kérdezett soha semmit, egyetlen egy érdeklődő pillantást sem mutatott, csak élte az életét, dolgozott, pihent, de a szerelmi életével nem foglalkozott. 

       - Chen - suttogta a barátaim által kitalált nevet. Még arra sem méltatott, hogy az igazi nevemen szólítson. Olyannyira rosszul esett, hogy egy könnycsepp száguldott végig hófehér felhevült bőrömön. Csukott szemeimnek köszönhetően nem láttam mit csinál, de a padló hangosan szólalt meg, és csak annyit suttogott nekem, hogy meneküljek. Megfogadva a tanácsát, hátat fordítottam neki, és letöröltem a könnyemet. Kinyitottam szemeimet, és az ajtó felé indultam. De nem jutottam messzire, mert egy erős rántást éreztem meg az alkaromon. Elmosódott tekintettel, néztem Yixingre. 

     - Nyögd ki! Vágd a fejemhez, hogy csak kihasználsz! - suttogtam én is, majd kirántottam kezem a szorításából. Fájt, minden fájt, amit tett velem. Ahogy hozzám ért, vagy csak ahogy rám nézett. Tekintetünk találkozott, és nem hagyták el egymást. Azok a szépen ívelt szemei, amiket imádtam nézni egy végig csókolózott éjszaka után, most nem ragyogtak. Megköszörülte a torkát, majd szólásra nyitotta a száját, de nem tette meg. Nem mondott semmit. Hevesen dobogó szívvel pillantottam fére, majd hátráltam egyet. 

     - Ne várjak magyarázatot ugye? Ne várjak arra, hogy beszélni kezdj, vagy arra, hogy marasztalj. Ne aggódj, holnap már boldogan és hisztis barát nélkül élheted a napjaidat - bólintottam egy aprót, és megfogva a kilincset összetört belsővel mentem ki a szobából, le a nappaliba. Ott leültem a kanapéra, és zokogni kezdtem. Ahova pillantottam mindig Ő jutott eszembe, és a tudat, hogy itt van, ebben a házban végleg megsemmisített. 

     - Képes lennél itt hagyni? - hallottam meg magam mellől hangját, majd kezeit a hátamra simította. Úgy éreztem, mintha villám csapott volna belém. Azonnal elhúzódtam, és megtöröltem könnyes szemeimet. 

         - Nem - motyogtam így nem halhatta. 
        - Hmm? - guggolt elé, és egyik kezét combomra simítottam, míg a másikkal állam alá nyúlt, és maga felé fordított. 
         - Mondom nem - suttogtam, majd lesütöttem szemeimet. 
        - Akkor ne hagyj itt... 

      Régen éreztem azokat a vastag ajkakat az enyémen, de akkor ott olyan volt, mintha vissza kaptam volna a régi Yixinget. Azt aki minden nap, munka után egy apró csókkal köszöntött, vacsorát készített, és jobbik esetben kimosott. Potyogó könnyekkel karoltam át nyakát, és nyögtem ki egy sajnálomot.
         
      Másnap reggel, míg ő aludt, összeszedtem cuccaimat, felültem a Busanba tartó buszra, és soha többet nem találkoztam azzal az emberrel, akit életem végéig szerettem.

Modell fiú

 Jongdae 

          Mosolyogva szaladtam egyik helyiségből a másikba. Kezemben a papírok sokasága egyre csak nőtt, majd mikor már úgy éreztem nem bírok el többet bementem az irodámba. Ott felkaptam a fekete, vastag keretes szemüvegemet, és tanulmányozni kezdtem a már előhívott képeket. Ez az ember egyszerűen tökéletes. Azok a mosolyok amiket mutat, a kreol bőre, azok az ajkak, a teste. 

       Mindenen tökéletesnek bizonyult, így azt hiszem meg sem nézem a többit - gondolkoztam, majd elindultam kifelé, és Jongin felé vettem az irányt. Megpillantva Őt, földbe gyökerezett lábakkal álltam meg és csak figyeltem. Azt, ahogy az újságot tartja a kezében, miközben elmosolyodik és a hajába túr. A kamera közben kattog, és mindenki lélegzet visszafojtva figyelte a tehetséget. 

            

          - Mára ennyi lenne Jongin. Gratulálok, most is jó voltál, mint mindig - növelte az önbizalmát Chanyeol, a fotós. Elmosolyodtam, mikor mellém ért. Szívem hevesen kezdett el dobogni, és nyelnem kellett egy nagyot, ahhoz hogy meg tudjak szólalni. 

          - Öhm... izé. Jongin, szeretettel várlak az irodámban. Lenne egy pár dolog, amit meg kell beszélnünk! - kínos mosoly bújt el ajkaim szegletében, majd lenyelve a félelmemet, elindultam a birodalmam felé, kezemben azzal az egyetlen képpel, amit a legjobbnak találtam. 

                     

          Elkényelmesedtem a bőr fotelben, miközben a szívem heves pumpálását próbáltam rendbe szedni. De hiába, ahogy belépett, abban a feszes bőr nadrágban, és a  mellkasán majd' szétszakadó felsőben pulzusom ismét az eget verte. 

       - Igen főnök? - Mint mindig most is meglepett lágy hangja, és kezének érintése. Mindig ezt csinálta, először a főnökének hív, majd végig simít alkaromon. Ám most meglepően jó kedvében lehetett, mert a hátam mögé lépkedett és fülembe suttogott. 

     - Talán valami rosszat tettem? - ujjai nem álltak meg, folytonosan szaladgáltak karomon, majd mellkasomra áttérve lefelé haladt. Hangos sóhaj szökött ki beharapott ajkaim közül, mikor ujjaival ingem alányúlt, és alhasamat kezdte el simogatni. Elengedtem a kezemben szorongatott képet, majd rácsaptam munkálkodó végtagjaira. 

                            

        - Nos ... - fújtam ki a levegőmet - miután kiélted magad, szeretnék veled beszélni erről a képről! - emeltem fel a szorongatott papírt. - Egy tökéletes vigyor, tökéletes reklám - bólogattam elismerően, majd az előttem ülőhöz hajoltam. 

       - Akkor mi itt a probléma? - emelte fel a kezét, majd a zsebébe nyúlva előhalászta a cigarettás dobozát. Kissé szigorúan pillantottam rá, mire csak kinyújtotta a nyelvét, és egy gyors mozdulattal gyújtotta meg a méregrúd végét, amely egyből piroslani kezdett. 

      - El rontod a tüdődet - ráztam a fejem, majd letettem mindent a kezemből, és felállva a helyemről az asztal másik végéhez sétáltam. Pír szökött az arcomra, mikor megéreztem Jongin cigarettától aromás ajkait enyémen. Szemeimet csukva tartva vártam egy jelre, ami bebizonyítja, hogy nem álmodom. Lassan mozgatta ajkait enyémen, majd kezeivel derekamra fogott, és enyhén megdöntve hátam az asztalnak csapódott. 

                               

       Szívem heves dobogása ismét felélénkült, bőröm felforrósodott, és ajkaim felduzzadtak, mikor Jongin hófehér fogsorával harapdálni kezdett. A cigaretta füstje megtöltötte az egész szobát, így a káros levegőért kapkodtam. Jongin füstös ajkai, egyre merészebb helyeken jártak, mire óvatosan felnyögtem alatta. 

          - Mit művel a modell fiú? Megrontja a főnökét? - fogtam rá tarkójára, majd egy mély csókba hívtam miközben már csupasz lábaimat fontam meztelen valójára. 

Mint egy nő...

Baekhyun   

           Csendben figyeltem őt bal karjan végig fekve. Haja lazán hullott homlokára, bőre hófehéren csillogott a sötét szobába beszűrődő napfénynek köszönhetően. Ajkai lassan húzódtak mosolyra, mikor észre vette, hogy figyelem.

               Mosolya ártatlan volt és gyermeki, fogai tejfehéren villantak ki rózsaszín párnái alól. Lassan formálta a szavakat, majd alsó ajkába harapott.

        Szemem nyakára tévedt, ahol apró, mélyvörös foltok látszottak. Kicserepesedett párnáit benedvesítette, majd mély hangján megszólalt. Picit elpirulva figyeltem továbbra is a másikat, végül szóra nyitottam a számat.

           - Chan, te boldog vagy?

           -  Talán te nem? - ráncolta a szemöldökét, miközben lepillantott rám. Azonnal rávágtam volna, hogy kérdésre kérdéssel nem válaszolunk, de inkább nem foglalkoztam ezzel.

       - Én az vagyok, de téged kérdeztelek! - Kíváncsiskodtam. Viszont nem válaszolt, kezem felsiklott kidolgozott hasára, majd a kockákat kezdtem el körberajzolni. Sokszor gyönyörködtem benne, hisz imádtam mindenét.

          Az ébenfekete hajat, a nevetni képes, fekete szemeit melyek talán egy gyöngyre hasonlítottak igazán. A mindig mosolyra álló száját. Azokat a nagy füleit; imádtam, hogy a pozitivitása sosem hagyott engem elszontyolodni. Mellette sosem éreztem magam boldogtalannak. Imádtam, hogy képes volt elviselni, mert tény, hogy nem vagyok könnyű eset, de Ő itt van mellettem.

        

          Kezem játékát egy kicsit meghökkentő mondat miatt abba hagytam.

        - Hát lehetne kicsit kalandosabb az életünk, de szeretlek szóval nekem jó. - Mondata elgondolkodtatott.

        - Tehát unalmas vagyok... - hümmögtem, mire felnevetett. Nem értettem mit talál oly' viccesnek, így elhúzódtam tőle, magamra húztam a takarót, és hátat fordítva neki kezdtem el duzzogni..

       -  Mit csinálsz? - hangjából megtudtam ítélni, hogy a nagy fülig érő mosoly most is ott csücsül a helyes fején. A takaró alatt kezdett el tapogatózni, szívem gyorsabban kezdett el verni, arcom égett, mikor combomra markolt.

        - Baek! - simult hozzám. Éreztem, ahogy ágyéka fenekemhez ér, kezeim megremegtek magam mellett, nyelnem kellett, hogy ne nyögjek fel a kellemes, már megszokott érzésre. Legyőzve az élvezetet próbáltam magamból valamit kicsikarni.

         - Hagyjál jó? - hangom talán valami hisztis tinilányéra hasonlított a legjobban, de nem igazan esett jól az, amit mondott. Ha jól értettem konkrétan unalmas vagyok. Tehát volt okom hisztizni, és hiába próbált megnyugtatni, vagy hozzám érni, eltoltam magamtól.

         - Olyan vagy, mint egy nő - hallottam férfiasan mély hangját. Viszont én ettől az egy mondatától teljesen kiakadtam. Lesöpörtem kezeit a combomról, kitakartam magam, és fel kapva a nadrágom, pólómmal együtt lementem a konyhába.

          Elővettem az  energiaitalom, beleöntöttem egy pohárba, majd jégkockát tettem bele. Vártam egy keveset, hogy az ital hidegebb legyen, késöbb nagyokat kortyoltam belőle. Éreztem, ahogy a szénsav szinte marja a torkomat, és hogy az agyamba bele nyilall a fájdalom. Hideg ujjaimmal halántékomhoz kaptam, inkább visszatettem a poharat a hűtőbe, és felkaptam a cipőmet.

          Utáltam mikor valaki egy nőhöz hasonlított. Tudtam magamról, hogy úgy viselkedek néha, mint egy hisztis kurva, de nem kell minden második héten az arcomba nyomni az információt... És a vicc az egészben, hogy mindig az után kapatm meg miután odaadtam neki magam. Már komolyan azon gondolkozom, hogy nem is fekszem le vele, mert olyankor kielégülten mindig valami hülyeség jön ki a száján, és nem is érdekli, hogy én mit érzek. Jó tudom... én sem vagyok normális a hülye kérdéseimmel.

          Igaza van Yeolnak. Miért lenne velem lassan három éve, ha nem szeretne? Ha nem lenne boldog? Ha nem fogadná el a világot olyannak, amilyen?  -  Sok kérdés mégse kapok egyikre se választ.

          - Megint besértődtél? - éreztem meg leheletét a nyakamon, majd hűvös ajkak nyomai szaporodtak a vékony bőrrétegen. Beleborzongtam érintéseibe, majd egész tenyeremet az arcába nyomtam, és úgy toltam el magamtól.  

          - Mit nem értettél azon, hogy hagyjál? - álltam fel a bárszékről, majd az ajtóhoz indultam. 
          - És most hova akarsz menni? Megint szaladsz a drága Jongdae-hez? Remélem miközben itt tetteted nekem a boldogságodat, közben neki is szét tetted a lábadat! - kiabált utána, de én már az ajtón kívül álltam. 
         Tudtam, hogy ott van a hátam mögött, és nem választ el minket csupán egy masszív tölgyfa ajtó. Bosszankodott, és magát kezdte el okolni a kialakult vita miatt. Pedig én tehettem róla, miattam volt, mert mindig hülyeségeket kérdezek. Megfordultam, és lenyomtam a kilincset. Benyitottam, és neki ütköztem meztelen felső testének. Szemeim kikerekedtek, levegőm benn rekedt tüdőmben, és mikor megéreztem ujjait a derekamon sírni támadt kedvem. 

            - Ne haragudj - mondtuk egyszerre. Szívem hirtelen nagyot dobbant, majd gyorsan kezdett el verni. Kezeimet felcsúsztattam hátán, majd felpillantva rá, egyből egy csókot nyomott ajkaimra. Szipogva vezettem át nyelvem hozzá. Kivált a csókból, majd becsapta az ajtót, és erőszakosan nyomott neki a fának vállamnál. 
             - Szeretlek - suttogtuk ismét együtt, egymás szemébe meredve. 

Rossz megérzés

      Felnyögve terültem el a próbaterem hideg padlóján közel Kyungsoohoz. Szívem ki akart esni a helyéről, olyan hevesen vert, légzésem szapora volt, szám és torkom pedig kiszáradt. Kezemet a homlokomra tapasztottam, hogy eltakarjam a vakító fényt. Lehunytam a szememet, és pihentettem a szervezetemet, ami vízért kiáltott. 

      Hála Sehunnak nem tudtam sokáig ott feküdni, mert mellém gurított egy palack vizet. Elmosolyodva bólintottam neki, és lehúztam az egész üveg tartalmát. Közelebb csúsztam a kicsi Dyohoz, fejemet a lábára tettem, és ujjaimmal lassan kezdtem el simogatni kézfejét. Szívem heves pumpálása már kissé lenyugodott, de számon még mindig kapkodtam a levegőt. 

      - Ugye mára ennyi volt ? - hallottam meg Jongdae kifáradt hangját. Hát igen általában vagy ő kérdezi meg hamarabb, vagy én. Mi ketten utálunk táncolni, mert mindketten tudjuk, hogy botlábunk van. Jaewon felnevetett, majd csak annyit mondott, hogy mehetünk. 

     Magam körül alig észleltem valamit, csak lassan vettem le a nadrágomat, és az utcaiért nyúltam. Holnap semmi dolgom, csak otthon meresztem a fenekem, és pihenek, míg a többiek a saját programjukat teljesítik. Bár nekem is lassan mennem kell filmbemutatóra, az csak jövőhéten lesz, addig pedig rengeteg időm van. Csak az új számunk koreóját kell megtanulnom. 

      - Chanyeollie~ - hallottam meg Baekhyun magas hangját, majd leült az egyik székre. Felkaptam a nadrágom és a cipőmet, majd felé fordultam. 

      - Egy pillanat és mehetünk is - álltam be az egész alakos tükör elé, ahol a hajamat kezdtem el igazítani, illetve felvettem a divat szemüvegemet. Baekhyun volt az, aki általában megvárt, mert szinte mindig én voltam az, aki képtelen volt gyorsan öltözni. Láttam, ahogy figyel a barna szemeivel, majd mikor késznek nyilvánítottam magam elmosolyodott. 

       Szótlanul sétáltunk a dorm felé. Nem beszéltünk, ma nem, pedig mindig van valami téma. Hülyéskedünk, vagy én hisztizek, hogy a fáj a lábam esetleg a csípőm, Baek általában csak nevet rajtam, vagy énekel. De ma amolyan kínos csönd volt köztünk. Vissza érve a dormhoz megtorpantam, a folyosó falához támasztottam a fejem, és vártam, hogy ajtót nyisson, de még mielőtt elfordította volna a zárban a kulcsot rám nézett. 

      - Chanyeol - ejtette ki vékony, rózsaszín ajkai közül a nevemet. Másmilyen volt, mint szokott lenni. mindig viccesen, boldogan, vagy ha épp olyan kedve van gúnyolódva mondja, akkor mintha kicsit megbántott lett volna. Szemeibe bámultam, és úgy vártam a mondani valóját. Bár nem tudtam mit is szeretne közölni velem rossz előérzetem volt. 

      - Neked most van valami bajod velem? - kapta el fejét, és a folyosó szőnyegét pásztázta tovább. Láttam, ahogy arcára enyhe pír szökik, és ádámcsutkája megmozdul. Nyeltem egy nagyot, és barna üstökére pillantottam. 

     - Te nem gúnyolódtál - fújtam ki a benn rekedt levegőmet. Közelebb léptem, és ujjaira ráfogva nyitottam ki az ajtót. Felvettem a cuccomat a földről, és bementem hátam mögött hagyva a piros arcú, Baekhyunt. 

    Fáradt voltam, és álmos, de nem tudtam aludni. Utálom mikor ez történik. Törökülésbe szenvedtem magam, lábamra tettem a laptopomat, majd felmentem Youtube-ra, és mindenre rákattintottam, ami elém került. Leginkább persze magunkra kerestem rá, de mikor már felnőtt tartalmú videókat láttam az ajánlóba rosszul kezdtem el érezni magam. Nem szabadna ilyeneket néznem, felélénkül a fantáziám, és a soha nem fogok tudni elaludni. Aztán megláttam valami olyat, amit már sejtettem, de nem gondoltam, hogy ténylegesen vannak ilyenek. Egy fan videó, amelyben én szerepeltem Baekhyunnal karöltve, és bár sosem gondoltam, hogy valaha is megfogok nézni egy olyan videót, most mégis rákattintottam. 

    Nem kellett volna! Annyi minden volt ott, akkor, abban a videóban, hogy inkább letettem a laptopot, és csak visszafekve az ágyba lestem a plafont. Szívem összeszorult, a vérem szinte forrt és mindenem remegett, mikor elém került egy kép. Az a jól meg szerkesztett kép, ahogy én és Baek csókolózunk. Kezem a mellkasomon volt, szinte már kapkodtam a levegőt, majd oldalamra fordulva kaptam ki a párnám alól a telefonomat. 

        @real__pcy  :   Alszol? 

       Küldtem el az egyszerű üzenetet Baekhyunnak. Hallottam, ahogy a nappaliban megszólalt a telefonja, mert igen, még mindig kint alszik, Junmyeon rendetlensége miatt. 

        @baekhyunee_exo  :  Nem tudok... Miért?

     

       Kaptam a választ, mire kezem megremegett ismét. El akartam neki küldeni a videót, vagy csak a képet, és elbeszélgetni vele erről. Hogy nem szabad közel kerülnünk egymáshoz, tartanom kell a távolságot. Nem viszem többet robogóval sehova, ha műsorban vagyok nem őt hívom meg, és nem teszek semmi olyat, ami férre érthető lehet és, hogy mindez vonatkozik rá is. De nem tudtam leírni, mert... én tényleg szerettem néha megsimítani a kezét, vagy a hátát. Boldogan segítettem neki, nem csak azért, mert muszáj volt. Mosolyogva hívtam meg műsorokba, és a rengeteg időmet azért rá szántam, mert szerettem vele lenni.

     @real__pcy    : Nem akarsz egy kicsit beszélgetni?

     @baekhyunee_exo  :  Yeol, fél három van, és te beszélgetni akarsz? Mégis miről? Arról, hogy miért álltam kint az ajtó előtt? :/

    Dühösnek tűnt az üzenete, így kitakartam magam, és óvatosan a nappaliba lépdeltem. Nem tudom mi ütött belém, de tényleg megszerettem volna beszélni ezt vele.

     - Nem fogok neked semmit sem mondani! - hallottam suttogó hangját, a leválasztott részről. Közelebb csoszogtam a függönyhöz, és elhúzva azt megláttam, egy kissé rendetlen ágyat, egy kitakarózott, kócos hajú Baekhyunnal, aki egy szál alsóban és pólóban feküdt a matracon.

      - De szeretnéd elmondani? - kérdeztem, és mellé ülve simítottam reflex szerűen kezemet mellkasára. Úgy éreztem, mintha megremegett volna ujjaim alatt, egy pillanatra még a szívverését is éreztem, majd eltolt magától. De talán csak bebeszéltem már magamnak ezt a rengeteg hülyeséget.

       - Ne érj hozzám kérlek!  - suttogta, majd megfogta a takaróját, és átkarolta azt.

      - Én mondani akarok neked valami nagyon fontosat Baekhyun - suttogtam, majd elfeküdtem mellette remegő végtagokkal, és lehunyt szemeit vizslattam. Ajkai elnyíltak egymástól, és hallottam egy apró hangot, amit kierőszakolt magából, de egy nyeléssel legyűrte a torkán a feltörő szavakat.

      Kínos csendbe burkolózva feküdtem mellette, míg ő egyenletesen vette a levegőt, és kezével átkarolta a derekamat. Nem aludt tudtam, hogy fent van, mégis hozzámért. Csak voltam ott mellette, nem csináltam semmit. Éreztem, ahogy arcom égni kezd, és hogy minden mozzanatánál megbizsergek. Annyira hihetetlennek tűnt minden. A videó előtt sosem éreztem magam ilyen kellemetlenül mellette, mindig el hülyéskedtük még a kínos pillanatokat is. Aludtunk is együtt, mert fél a vihartól, és olyankor engem szokott hívni, mert magas vagyok, és mert szét durran a kezem, az ő szavaival élve.

     - Nem tudtam aludni, és videókat kezdtem el nézni - kezdtem suttogni, mire felém emelte arcát, és arcomat fürkészte, míg én ujjaimmal a hátát kezdtem el simogatni. - Mindegy volt, hogy milyen, csak álmosítson. Aztán már olyanokat dobott ki nekem a Youtube, amin mi vagyunk ketten - megálltam a beszédben, mert éreztem, ahogy lábai megfeszülnek.

      - Te most komolyan ChanBaek videókat néztél? - emelte fel a hangját. Mellkasomra tette remegő, jéghideg kezét, és eltolt magától. Feldúltan pillantott rám, majd egy amolyan "Nem vagy normális"  fejjel hátat fordított nekem.

      Ott feküdtem mellette továbbra is csendben. Kezemet rávezettem a hátára, de morogva lelökdöste azokat. Nem akartam elhinni, hogy egy egyszerű mondaton kiakadt. ennyire, hogy még szóba sem akar velem állni.

      - Baekhyun! - szólítottam meg közel hajolva hozzá. Ajkaim majdnem súrolták a  puha, porcelán bőrét, mire felém fordította az arcát, és tenyerét az arcomba nyomva tolt el magától. Vissza feküdtem mellé, és a plafont bámulva beszéltem tovább. 

       - Nem tudom, most hirtelen miért lettél ilyen elutasító Hyung, de ha már itt vagyok akkor elmondhatod, hogy miért álltál kint az ajtó előtt - fordultam felé, és közelebb csúsztam hozzá. Lábaival lökött el magától ismét, én pedig tenyeremet derekára simítva húztam magamhoz. Óriási levegőt vett, és hátra nézett rám, ahogy feneke majdnem hozzáért ágyékomhoz. Nehezen, de felém fordult, karjaim között, és mellkasomra nyomta mindkét kezét, majd a hátam teljesen a matracnak nyomódott. Óvatosan mászott rám, és ült rá csípőmre. Ujjait felvezette arcomra, és közel hajolt hozzám. 

       Éreztem, ahogy arcomba vér szökik, ahogy megremegek minden érintésére, és hogy kifújt levegője ajkamra csapódik. Óvatosan kezdett el suttogni, megmagyarázta a dolgokat, és bár alig fogtam fel valamit azokból a értelmetlen mondatokból, amik elhagyták rózsaszín ajkait, tudtam mindent. Kezemet derekára simítottam, mire bent rekedt a levegője. 

         - Tudom, hogy sok videó van fent, és tudom, hogy te nem tekintesz rám másképp, mint egy csapattársra, de szerintem van ezekben valami. Valami, ami igaz, mikor óvatosan simítasz végig a karomon, vagy átölelsz este mikor vihar van, vagy amikor bejössz miközben én fürdök. Szerintem ez csak egy rossz megérzés, de lehet te sem tudod, hogy mit akarsz. Kaphatok választ?   - remegett a hangja, éreztem rajta, hogy fél a reakciómtól. 

           Viszont én nem tudtam uralkodni magamon. Kíváncsi voltam, bizsergett mindenem, és igazságot véltem felfedezni a szavai mögött. Nem mondta ki, hogy szeret, nem tett érzelemre célzást, csak a vonzalomra. Nyeltem egy nagyot, benedvesítettem párnáimat, és felemelve fejemet, remegő ajkakkal csókoltam meg. Ujjaimmal pólója alá nyúltam, és bokszerének a vonalánál simogattam. Kezével hajamba dúrt, mire felsóhajtottam, melegem lett, a fülem sípolt, és a szívem hevesen kezdett el kalimpálni odabent. Enyhén oldalra döntötte a fejét, így jobban hozzáfértem, nyelvemmel végig simítottam alsó párnáján, és enyhén ráharapva arra, kértem engedélyt a bejutásra.  Megkapva azt feltérképezhettem üregét, majd belemosolyogva a csókba, indítottam meg a kezemet lefelé, hogy fenekére simíthassam kezem. Azokra a formás félgömbökre, amiket minden viharos éjszakán érezhettem magamhoz közel. Levegőhiány miatt váltunk el egymás édes ajkaitól, majd homlokát az enyémnek döntötte, és zihálva csúszott fentebb fenekével. 

       Felnyögtem, mikor megéreztem férfiasságomnál őt, szemeibe bámultam, ő pedig mosolyogva figyelt. Egyik  kezével közénk nyúlt, és lassan simított végig azon a részemen, amire a legbüszkébb vagyok. Ismét felnyögve csókolt nyakamra. Kezemmel bokszerébe nyúltam, majd erősen markoltam puha bőrébe. Apró nyögéssel díjazta mozdulataimat, majd elszakadt a nyakamtól. 

          - Lehet ezt nem kéne! - ráztam meg a fejemet. Kaptam egy csalódott pillantást, és egy újabb csípő mozgást. Vérem száguldani kezdett az ereimben, oly annyira melegem volt már, hogy éreztem, ahogy izzadságcseppjeim a homlokomon sorakoznak. 

           Baek pedig csak jót mosolygott rajtam, és hergelt tovább, egészen addig míg be nem adtam a derekam, és lefeküdtünk.

        Reggel apró mozdulatokra keltem magam mellett. Kinyitottam a szemem, és egy mosolygó Hyunggal találtam magam szemben. Apró csókot nyomott ajkaimra, mire csak felsóhajtottam. 

          - Köszönöm az estét Chanyeollie~ - suttogta, édes hanglejtéssel. Egy utolsó csókkal váltam el tőle, és magamra kaptam a bokszerem. 

          - Talán tényleg csak egy rossz megérzés volt! - hagytam ott a leválasztott részen, és vissza mentem a saját szobámba. 

           És talán akkora görény sosem voltam, mint azon az éjszakán, mert nem sok hiányzott, hogy kimondjam azokat az érzéseket, amikre akkor jöttem rá, mikor kielégülten szuszogott a mellkasomon. 

Séta

  Hűvös péntek. A sok fiatal Hongdae szívében bulizni, kikapcsolódni indult. Kivéve Do Kyungsoot. Dudorászva tollászkodott a tükör előtt. Szemeit óvatosan emelte ki egy kis sminkkel, majd ajkain végig húzta kétszer-háromszor a fogát, hogy az vastagabbnak tűnjön.

      Szerette ajkait, mert jól bánt velük, bár kissé félénk természetének köszönhetően nem sok embernek mutatta még meg tudását.

        - Kicsim, kilenc múlt hússzal! - szólt fel az emeletre édesanyja.

Kitágult szemekkel fixírozta minden négyzet milliméterét.. Megigazította a ruháját, lelépkedett a lépcsőn, és a konyhába sietett, inni valamit.

         - Váo! Nem semmi fiú lehet! - hallotta anyja hangát a háta mögül.

         - Csak egy séta. Semmi több! - mosolygott Soo, mint egy idióta. Anyja mindent tudóan bólintott, majd egy puszit nyomva fia arcára aludni tért.

       Kyungsoo erősen dobogó szívvel lépett ki az ajtón. Szemeivel egyből a számára ismerős alakot kereste. De nem látta sehol.

     - Kyungsoo-yah - hallotta meg a keresett fiú édesen csilingelő hangját. Arca kipirult, ahogy meglátta maga előtt a barna hajú fiút.

     - Áh Jongdae! - mosolyodott el kissé kínosan, inkább a földet pásztázta, mintsem hogy a fiút kelljen figyelnie.

      - Nagyon jól nézel ki. Mondjuk ezt már megszokhattam volna - mosolygott Dae, és kézen ragadta a nagy szemű fiút.

     Szótlanul húzta maga után egészen addig, míg a parkhoz nem értek. Ott csendben helyet foglaltak a padon, majd hangtalanul ültek egymás mellett.

       - Mmm - nyelt egyet Jongdae - Nem zavar, ha én most rágyújtok? - pillantott a megszeppent fiúra.

       - Nem nyugodtan, de a parkban...

       - Még nem szóltak le érte, nem egyszer voltam már itt - mosolygott szeliden Dae, majd ujjai közé vett egy szál cigarettát.

       - Nem tudom, te dohányzol? - sandított oldalról a másikra, mire Kyungsoo enyhén lefagyott. Volt rá példa, hogy rágyujtott nem is egyszer.

       - Tudod, volt egy lázadó korszakom. Két évig folytattam olyan életmódot, amire nem vagyok büszke. De most el fogadok egyet - bólintott a végére. Végig halkan beszélt, mert nem akarta megzavarni a park esti nyugalmát.

       -  Miért lázadtál? - tette fel a legfontosabb kérdését Jongdae, majd Kyungsoo kezébe csúsztatott egy szálat.

      - Akkor tudta meg apám, hogy meleg vagyok - vette ajkai közé a rudat. Kikapta Dae kezéből a gyújtót, és egy egyszerű mozdulattal már parázslott is a vége a nikotinos halálnak.

         - Azóta már elfogadtak? - kíváncsiskodott a göndör hajú tovább, majd ő is meggyújtotta a szálat.

 Kyungsoo néma csendben ült barátja mellett. Nem akart ilyenekről beszélgetni, elvégre nem azért jöttek, hogy feltárja az életét.

      - Tudod... Ez nekem kicsit fájdalmas téma. Ugorhatunk? - mosolyodott el szelíden, és kifújta a tüdejébe juttatott füstöt. Jongdae is elmosolyodott, majd közelebb csúszott a nagy szeműhöz.

      - Persze, sajnálom! - karolta át a másik vállát, kifújta ő is a füstöt, és óvatosan a másik ajkaira hajolt.

Álom

  A szívem kalapálni kezdett, mikor megláttam a színpadon. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen közelről is láthatom az előadását.  Rappelni kezdett, én pedig elvesztettem minden érzésemet. Könnyes szemekkel néztem, a vörös haját, ami csak úgy szált minden felé. A gyönyörű szemeit, amelyek sminkben úsztak. Azt az édes arcát, amelyen megcsillantak az izzadság cseppjei, és az ajkait, amelyek hozzá nyomódtak a mikrofonhoz, miközben darálta a szöveget.
  Kislányokat megszégyenítően kezdtem el kántálni a nevét, miközben egy kartont tartottam az égbe. Rajta nagy betűkkel szerepelt egy amolyan szerelmi vallomás.


 Óriási mosollyal az arcomon álltam az öltöző előtt. Kezeim remegtek, ajkaimat harapdáltam idegességemben. Majd kinyílt az ajtó, és rendezett ruhában, smink nélküli Chanyeol lépett elém. Fel emeltem a fejemet,majd a mellkasára döntöttem azt. Beszívtam a parfümjének, édes, de férfias illatát, és sírni kezdtem.
 - Ha tudnád mióta várok erre! - szipogtam, majd hátára csúsztattam a kezem, és megmarkoltam a pulcsiját.
Elnevette magát, és derekamra fogott, majd egy kicsit közelebb húzott magához. Hátrálni kezdett, én pedig bepánikoltam. Nem akartam, hogy lássanak a többiek. Nekem megfelelt volna az, hogy csak Chanyeol, és senki más.
 Erre mire beértünk már mindenki nagy mosollyal fogadott. Pezsgőt nyomtak a kezembe, és gratuláltak, én meg csak mosolyogtam. Összekoccantak a poharak, mindenkinek jó kedve volt, én pedig a szerelmemre pillantottam.
 - Szeretlek! - emelte felém a poharat, mire szemeim ismét könnyesek lettek. Letettem a poharat a legközelebbi asztalra, majd közelebb léptem hozzá, és nyakába csúsztattam a kezeimet.

 Nem hittem el, hogy mindez megtörténik velem. Kicsit lentebb hajolt, és vörös ajkait az enyémre nyomta. Émelyítő csókja miatt, tudtam ez nem a valóság, ám mikor Sehun felkurjantott, majd csatlakozott hozzá Kai és Chen is ismét elmorzsoltam egy könnycseppet, amelyet Chan egy egyszerű mozdulattal csókolt le arcomról.
 Baekhyunra pillantottam, aki elmosolyodott, majd leült a kanapéra. Adta még egy csókot Chanyeol kívánatos ajkaira, majd Baek felé vettem az irányt. Odaérve elé, leültem a karfára.
 - Ne haragudj rám oké? - kérdeztem, majd kezemet a vállára tettem.
- Ha Chan boldog akkor én is! - mosolyodott el, de tudtam, hogy fáj neki.