Ha szeretsz... [3]

Sehun

   Nem tettem semmit. Apám rángatott magával, egyik megbeszélésről a másikra, gyűlésekre, illetve három napon keresztül hallgattam, milyen csodálatos nőt talált a számomra. Csinos, figyelmes, jó híre van, na meg az apja cége híres, így ha összeházasodunk, apám jól jön ki az egészből.

   Bár megálltam a helyem, úgy viselkedtem, ahogy azt elvárták tőlem, belül apró homokszemnyi darabokra hullottam, hiányzott Ő. Nem beszéltünk már két hete, nem kerestük egymást, és ez még inkább szétszedte a belsőmet. Mindennap gondoltam rá, megnyitottam a Kakaotalk-ot írtam neki, de nem vett rá semmi, hogy elküldjem őket. Volt olyan nap, mikor apám elvette a mobilom és végig kutatott benne mindent, miatta teljesen megszakadt a kapcsolat köztünk. Már az is megfordult a fejemben, hogy kézzel írt levelet küldök neki, de elvetettem, hisz bennem volt az a gondolat, hogy ő már mással van. Bár a szavai, melyeket utoljára kiejtett, ott visszhangzottak a fejemben, tudtam, hogy túllép rajtam… idővel.

   - Bae Joohyun – hajolt meg előttem, majd egy lágy mosolyra húzta ajkait. Nem tudtam semmit se kezdeni a helyzettel, nem akartam így élni, elegem volt a megfelelésből. Nem akartam behúzni a csőbe egy nőt, nem akartam vele elhitetni, hogy érdeklődöm iránta, nem akartam semmi olyat, ami nem Chanyeollal kapcsolatos.

   Világos barna, már-már szőkés haja tökéletesen omlott vállára, az alja enyhén göndör volt, arca leginkább egy porcelán babáéhoz hasonlított, gyönyörűen kiemelt szemei csillogtak az étkező világításának köszönhetően, ajkait pedig egy leheletnyi rúzzsal emelte ki. Remegő kezeimmel lassan segítettem le róla a kabátját, majd nagyot nyelve lépkedtem oda a fogashoz, hogy letegyem a vékonyka textíliát. A ruha melyet viselt szépen kiemelte testének vonalait, mellrészénél egy lehelet vékony, fekete anyag fedte bőrét, míg a ruha arany díszekkel futott fel a derekától a melléig, a szoknyája pedig pirosban úszott, hogy mindenáron kiszúrja a szemed. Apa betessékelte az egy szálbél lányt, majd az asztalhoz invitálta, én csak a boltív alatt helyeztem egyik lábamról a másikra súlyomat, míg kipingált köreimmel játszadoztam. Ideges voltam, és reménykedtem benne, ha minél idegesítőbb leszek a lány annál hamarabb fog lemondani erről az egész házasság témáról, illetve itt hagy minket a fenébe.

   Nyakkendőm egyre csak szorított úgy éreztem meg fogok fulladni, ha nem engedek rajta egy kicsit, de nem tehettem, illetlen lettem volna, így inkább a szépen beállított hajamba kaptam, majd kifújva bent rekedt levegőmet egy álmosolyt varázsoltam ajkaim szegletébe, és lassan az asztalhoz lépkedtem.

   - Örvendek, Oh Sehun vagyok, ne haragudj az illetlenségemért, kicsit zavarban vagyok – simítottam a tarkómra, és kissé megrázva a fejem hangosan szuszogni kezdtem.

   - Semmi baj – rázta meg fejét mosolyogva, majd leült az asztalnál kijelölt helyére, ami történetesen velem srágan volt, míg az asztalfőn apám ült, bal oldalán anyám, a jobb oldalon pedig én. A vacsora alatt leginkább apa kérdezősködött, míg az én gondolataim teljesen máshol jártak.

  Megfigyeltem, minden mozdulata kecses volt, nem tett semmi rosszat, tudta az illemet úgy viselkedett, mint egy előkelő hölgy, pedig röpke húsz éves volt. Idősebb nálam, ami valljuk be idegesített, de Chanyeol is jóval idősebb volt. Nem hasonlított hozzá… Teljesen eltért tőle, és ez zavart a leginkább, miért nem lehettem önmagam? Miért nem születhettem egy olyan családba, ahol nem szabják meg kivel kell összeházasodnom, miért nem lehettem egy olyan emberrel, akit önmagáért szeretek? Ismét millió meg egy kérdés halmozódott fel bennem, míg apámék gúnyos mosollyal beszélgettek, és anyám már azt kérdezte az előttem ülő lánytól milyen színű mennyasszonyi csokrot akar. Amin meghallottam a rizs, amit épp bekaptam leszaladt a torkomon én pedig eszeveszett köhögésbe kezdtem, nem akartam elhinni, hogy már itt tartunk, nem is ismertem őt, azt se tudtam hogy hívják, de már szinte aláírtuk képzeletben azt a fránya papírt. Nem fogtam fel mi történik körülöttem, egy hónap sem kellett és az életem romokban hevert, bár sosem voltam felhőtlenül boldog, legalább azt hittem, hogy minden rendben volt, de akkor, ott, abban a pillanatba megfordult a fejemben, hogy kirohanok az étkezőből, egyenesen Chanyeolhoz.

   Több percnyi rosszullét után visszaállt a rend, ittam egy keveset, próbáltam rendesen venni a levegőt és visszaültem az asztalhoz.

   A további fél órában nem érdekelt semmi sem, így csak megettem a desszertem, megittam két pohár bort, majd kissé kótyagos fejjel próbáltam meg kikísérni Joohyunt, mert időközben anyáék annyiszor emlegették a nevét, hogy megjegyeztem. Egyik lábam előrébb volt, mint a másik, nem tudtam mit kéne tennem, valamit mondani neki, így aztán megálltam az ajtóban és szemtelenül végig néztem, ahogy magára rángatja a kabátját. Nekem kellett volna ráadni, hogy bebizonyítsam milyen jól nevelt úri gyerek vagyok, de nem tettem, mert egyszerűen már csak a gondolatát is utáltam annak, hogy ezzel a lánnyal kezdenem kéne valamit.

  - Tudnod kell, hogy nem lesz köztünk semmi, meleg vagyok, van pasim és nem fogok hozzád nyúlni egy ujjal se – ráztam meg a fejem. Elmosolyodtam mimikáján, majd egyszerűen csak megragadtam a felkarját és kilöktem az ajtón.

  Mosolyogva sétáltam vissza és hajoltam meg anyámék előtt, megköszöntem a vacsorát, elkértem apától a mobilom és felcaplattam a szobámba. Bár ittam már, Chanyeollal eljártunk egyszer-kétszer szórakozni, már megszoktam az idióta gondolataimat, ha ittas állapotban vagyok, de amit akkor a fejembe vettem még tetszett is. Így aztán, a gardróbomból kihalásztam a bőröndömet és mindent, amit fontosnak tartottam szépen lassan belehajtogattam. Mikor egy-egy olyan ruhadarab a kezem ügyébe került, amit Ő vett nekem elmosolyodva arra gondoltam nemsokára ismét láthatjuk egymást, megcsókolhatom, átölelhetem, érezhetem a szerelmét. Megbotlottam a saját lábamba, mikor a fürdőbe igyekeztem a tusfürdőmért, fogkefémért és egyéb dolgokért. Ahogy összeszedtem az arcomra való krémeket és a hajamra való cuccokat hangos lépteket hallottam meg magam mögött. Kitágult szemekkel, zakatoló szívvel és hevesen kapkodó mozdulatokkal dobtam a kis zacskót a bőröndbe, léptem az ajtóhoz, és ráfordítottam a kulcsot. Törökülésbe helyeztem magam és vártam, hogy apám esetleg anyám bekopogjon. Nyugtalan levegő vételeimet próbáltam minél halkabban rendezni, hogy mindenképp békén hagyjanak, különben, ha valamelyik el kezd nekem papolni oda lesz a tervem.

  - Sehun fiam… - köszörülte meg a torkát anyám, majd bekopogott – remélem, hogy jól vagy, tudom, hogy Chanyeolba vagy szerelmes, de el kell fogadnod, ez nem természetes, nekünk pedig szükségünk van minden kötöttségre, ami a pénzzel kapcsolatos. Heverd ki azt a fiút, jó éjt – tipegett el a szobám elől, én pedig kifújtam minden levegőmet, majd gonosz mosollyal az ajkaimon felálltam és visszamentem a gardróbomhoz, hogy a cipőim közül egy-kettőt eltegyek, hisz szükségem volt rá. Tulajdonképp mindenre szükségem lett volna, hisz a mindennapjaimat ebben a szobában töltöttem, mind a tizennyolc évemet, de pont elég volt belőle.

  Teljesen felfegyverkezve remegő kezembe vettem a telefonomat, majd megnyitottam a Chanyeollal való beszélgetésünket, és írtam neki. Nem bírtam ki, tájékoztatnom kellett a helyzetről, megkérdezni tőle, hogy minden rendben-e vele. Tudni akartam, hogy egyáltalán él-e még.

 „oohsehun”

 Chanyeol… el kell vennem egy lányt, érted? Egy lányt, mindennemű ellenkezés nélkül anyámék meghívták vacsorázni, én elfogadtam, hisz úgy voltam abba nem halok bele, de már az esküvőről beszéltek. Miután vége lett a vacsorának kitessékeltem és elmondtam neki, miszerint full homokos vagyok és van valakim. Chan, segítened kell, elegem van ebből az egészből, nem akarok elnyomásban élni, nem akarok behódolni apámnak.

  Remélem veled minden rendben, és ha már találtál valakit a helyemre kérlek, tájékoztass róla.

  Szeretlek.

  Nem voltam normális, könnyeim egymás után gördültek le felhevült arcomon, a kezemben a telefonom világított. Szívem zakatolt, a torkom elszorult. Nem éreztem magam teljes embernek, hiányzott a másik felem, majd’ meg haltam már, remegtem, sírtam, az öngyilkosság gondolata pedig bele fészkelt az agyamba. Minden mozdulatomat a keserűség járta át, elmém elborult, szürke köd telepedett rám, súlyos volt, akár egy esőcseppekkel teli felhő, úgy éreztem nem bírom tovább, vége van.

   Sírva néztem rezgő telefonomra, majd elhúzva a zöld karikát fogadtam a hívást. Nem szólaltam meg, csak zokogtam a mikrofonba, míg a másik oldalon lévő személy azt hajtotta mennyire szeret, miért nem hagyom itt a családomat, miért nem megyek el hozzá, és honnan gondolom, hogy már elfelejtett, pont engem. Engem, aki megszínesítette az életét, aki mosoly csalt az arcára, aki nem nézte le anyagi helyzete miatt, mert én önmagáért szerettem.

  - Ha szeretsz… Chanyeol, ha szeretsz, kérlek, ments meg innen. Vigyél el, menjünk amerre tudunk, csak ments meg ebből a kalitkából, mert már elegem van. A halálomon gondolkozom, azon, hogy saját kezemmel végzek az életemmel, elegem van az elnyomásból, hogy nem élhetek. Kérlek… Segíts nekem jó? – remegő, zokogó és elhalt hangom miatt talán nem is hallotta mit mondok. A háttérben hangos dudálás, autók hangja, majd egy női kacaj, én pedig megsemmisültem. Azt mondja, szeret, miközben egy lánnyal van, hazudott nekem, pedig én az egész életemet odaadnám neki, ennyire naiv lennék? Ilyen buta és kihasználható, vagy csak szerelmes?

 - Hagyjuk… sok boldogságot – nyomtam ki egy egyszerű mozdulattal, és lerúgva a bőröndömet a padlóra tovább sírva szorítottam a párnát az arcomba.

  El akartam szökni, elmenni vele, itt hagyni ezt az egész szart, de nem mehettem útnak úgy, hogy nincs mellettem senki, nem akartam a hajléktalanok mellé kerülni, nem akartam úgy elindulni, hogy készpénzem is alig volt. Azt hittem támaszkodhatom rá, hogy három hét eltelte után még mindig kitart mellettem, és nem keres maga mellé senkit, erre hazudozni kezdett és még nem is titkolta, hogy valakivel volt.  

  Telefonom ismét rezegni kezdett, szerelmem neve feltűnt a képernyőd, de kinyomtam, nem akartam egy olyan emberrel beszélni, aki elrontotta az egész életemet, aki miatt legszívesebben lemennék Eunhee nénihez, hogy adjon valamit, amitől jobban leszek, valamit, amitől kiütöm magam egy pár órára, napra, vagy bánom is én.

    Szemeimből a könnyeim már nem száguldoztak, hisz már annyit sírtam alig háromnegyed óra alatt, hogy megfájdult a fejem, így aztán beláttam, hogy legjobb az lesz, ha elteszem magam mára, nem csinálok hülyeséget és elhatároztam, miszerint az első dolgom reggel az lesz, hogy kipakolok, felkészítem magam a lehető legrosszabb döntésre, és beletörődök, hogy el kell vennem Joohyunt.

 Hangos kopogásra keltem az éjszaka közepén, kisírt szemeim kissé feldagadtak, a erkély ajtóra pillantottam, és a fekete alak láttán meglepődtem. Deja vum volt, tudtam, hogy már egyszer ez megtörtén, egyszer már volt itt, megbeszéltük, összetört és most ismét itt van azzal a szándékkal, hogy még inkább a lelkembe taposson. Aztán eszembe jutottak azok a szavak, melyeket még a múltkori látogatása során suttogott nekem.

 „Itt vagyok előtted látod? Megcsókoltalak, érzek irántad, te mégis ledermedtél. Ne tedd ezt velem, gondolj rám is, ha szeretsz, megteszed értem. Ne engedj el. Ne hagyd magad befolyásolni, ne engedd, hogy most elszakítsanak minket egymástól.”

Akartam [3]

(+18!!)

Baekhyun

    Chanyeol nem tétovázott tovább, megtette azt, amire már mind a ketten vártunk. Lecsúsztatta tenyerét fedetlen, forró mellkasomon, majd összefogta tagjainkat, és lassan mozgatni kezdte kezét. Egyszerre nyögtünk fel, míg én hátra vetettem a fejem, majd jobban szétfeszítettem a lábamat. Megadtam neki a teret, hogy elférjen, teljesen hozzám nyomódott, éreztem mellkasát az enyémnek feszülni, a heves szívverését, ajkait a nyakamon, ahogy a bőrömet kínozza és egyre több foltot szív rá. Remegve karmoltam hátába, nem érdekelt, hogy fáj neki, vagy épp, ezzel csak még inkább felhergelem. Teljesen elvesztem önmagamban, hiába próbáltam visszafogni nyögéseimet, a hangomat, amely kimutatta mennyire élvezem Chanyeol minden mozdulatát egyszerűen nem ment, szinte rosszabb voltam, mint egy felnőtt filmekben játszó nő, viszont ő... csendben volt.

    Nem adott ki hangot, ami megtévesztett, bár én nem csináltam semmit, olyan volt, mintha ő nem élvezné.

   - Chan - téptem meg haját, majd ajkaimra húztam, hogy megízlelhessem réginek tűnő ajkait. Bár ő eddig a nyakamon húzódó bőrömmel és a kulcscsontommal játszadozott, szükségem volt a csókjára, szükségem volt arra, hogy úgy érezzem ezt is akarja belőlem, a csókomat, az ajkaimat.

   - Bele estem a testedbe, Baekhyun - megremegtem, ahogy elfúló hangon, dörmögve ajkaim közé suttogott, ujjaimmal közre fogtam tincseit, majd teljesen ködös tekintettel haraptam vadul alsó, vastag és édes ajkaira, míg bele mozogtam markába.

    Morogva engedte rám egész súlyát, kicsúsztatta közülünk a kezét, majd megkereste az enyémet és csuklómnál összefogta őket. Lassan tette fejem fölé mindkettőt, míg én átkaroltam a derekát lábammal, és egy lassú tempót felvéve ütemesen mozgattam a csípőmet.

   Kezeimet nem engedte el, ajkaimat ostromolta, én pedig teljesen elveszve ízében próbáltam nem megszakítani a csókunkat lihegésemmel. Chanyeol megelégelte a kis pettingünket, egy hirtelen mozdulattal engedett el és nyúlt az éjjeli szekrényéhez, az ágyra dobott egy flakon síkosítót, én pedig nyeltem egyet. Tényleg megtörténik.

  Nem is figyelt rám, lábaim közé helyezkedett, majd combomra fogva tolta fel lábaimat, hogy közé hajolva nyelvével végig fusson bőrömön. Remegtem, a szívem a torkomban dobogott, és ami a leginkább megrémisztett az a pulzálás volt, odalent.

  Körmeimet az alattunk húzódó paplanba száműztem, míg vártam, hogy csináljon valamit. Forró lehelete fenekemre csapódott, mire belőlem egy hosszabb sóhajt váltott ki.

    Esküszöm egy pillanatra eszembe jutott, hogy nem érdekel a tágításom csak legyen már bennem! A csípőmnél átkarolva ültessen magára, hogy meglovagoljam, vagy hasra fekve vesszen el bennem teljesen, míg tarkómba szuszog. Mindegy volt már, csak csináljon valamit!

  Hangos sóhajt hallottam, semmi mást, nem tudtam mi tart ennyi ideig, felkészül, gondolkozik, netán épp most futamodik meg?

   Megtámaszkodtam alkaromon és lenéztem az épp csukott szemmel várakozó barnára.

   - Mire vársz? - ziháltam neki, zakatoló szívvel a torkomban.

  - Nem akarok fájdalmat okozni, viszont dübörög a szívem, és úgy érzem, meg fogjuk bánni - engedte le a lábamat, majd felmászott mellém.

 Lefeküdt a hátára, tenyereit tarkója alá helyezte, majd lehunyt pillákkal szusszant egy nagyot.

    - Te most csak viccelsz velem ugye? Állsz, mint a cövek, felhergeltelek, erre leállsz az utolsó fázis előtt? - felháborodva támaszkodtam fel, majd a térdemre ereszkedve a flakonért kaptam. - Ha te nem csinálod, elintézem egyedül! - hajoltam hasára, később egy nyálas csókot nyomtam köldöke alá. Felpattintottam a flakon tetejét, megtámaszkodtam Chanyeol csípője mellett, majd kinyomtam a fenekem, és ujjaimra kenve a sikamlós anyagból azonnal magamba vezettem az egyiket.

   Felnyögve csókoltam partnerem kiálló medence csontjára, majd rányögve kezdtem neki a saját tágításomnak. Akkor már nem érdekelt semmi, csak hogy végre bennem legyen, és minél hamarabb elélvezzek.

 - Baek - hallottam meg a hangját, de nem érdekelt. Fülemben a vérem száguldott, torkomban a szívem dobogott, míg hátul olyan élvezetek jártak át, mint még talán soha.  Megéreztem kezét végig simulni a gerincem mentén, majd félgömbömhöz érve belemarkolt, ezek után pedig rácsapott egy kisebbet.

 - Tudnám, miért izgatsz ennyire - motyogta maga elé, és törökülésbe mellém telepedett. Nem tett semmit, csak nézte, ahogy már két ujjal mozgok saját magamban, fogaim között a paplant tartom, és hangosan sóhajtozva próbálom rendbe szedni szétszórt önmagam.

   Egyre inkább úgy éreztem egyedül kell elérnem a csúcsot, hogy ez a mamlasz nem segít nekem, így mellkasomat az ágynak nyomtam, három ujjal ingereltem magam, míg másik kezemmel elfeledett tagomra fogtam és mozgatni kezdtem a markom.

    - Istenem - suttogtam magam elé. Provokálni akartam, hogy teljesen elvegyem az eszét és azonnal magáévá tegyen. Óráknak tűnő percekig mozgattam ujjaimat, majd egyszer csak megéreztem, ahogy a hideg, vaskos ujjak az enyémre kulcsolódnak, így ketten ingereltük duzzadó erekcióm.

  Csuklómat megragadva húzta ki ujjaim izomgyűrűim közül, majd hátamhoz nyomva a kezem kapaszkodott meg abban. Nem nyomult belém, csak lassan kezdett el lökni csípőjével, így teljesen vájatomba csúsztatva sikamlós merevedését.

 - Baekh - nyögte nevem fülembe, mire én csak jobban kinyomtam a fenekem hála az ingernek és az öblös, rekedt hangjának.

 - Akarom Chanyeol! - Szinte nyivákoltam alatta, de minden miatta volt, sajnáltam a többieket egy pillanatra, de ahogy megéreztem, hogy Chan pozícionálja magát elfelejtettem mindenkit, csak arra figyeltem, hogy megnyugodjak és lazán fogadjam partnerem vaskos erekcióját.  Ahogy lassan nyomult belém én úgy tátottam el a számat, és nyögtem fel mikor teljesen bennem volt.

   - Végre - mosolyodtam el, majd letettem a fejem a matracra, vártam, hogy mozogni kezdjen, de nem tette. Ő várt, én pulzáltam körülötte, elengedte a csuklómat, illetve a merevedésemet, majd megtámaszkodva a fejem mellett a fülem mögé csókolt, majd egy erő teljeset lökött rajtam.

   Kiveszett belőlem minden, bizseregtem, száguldott a szívem, ahogy a vérem is, az élvezet melyet ő nyújtott végig seperte a testem minden porcikáját. Remegtem, a térdem fájt, de Chanyeol a csípőm alá nyúlt és megtartva kezdett bele egy kellemes, nem túl gyors ütembe. Mellettem gyűrte másik kezével a paplant, míg én teljesen elvesztem.

    Mindenemet átadtam neki, azt csinált velem, amit csak akart, nem érdekelt, csak az, hogy vele voltam, hogy élveztem, ha csak pillanatnyi is volt. Mély lökései egyre hangosabb nyögéseket produkált belőlem, meg akartam csókolni, elveszni ajkaiban, szeretni.

  - Cha-an - akadtam meg két lökés között, ő bele hümmögött a fülembe én pedig hátra fordítottam a fejem. Láttam őt, ahogy izzadság cseppjei lassan csúsztak végig kidolgozott hasán, ahogy a nyakán az erek egyre inkább kirajzolódtak, a vörös fejét, illetve beharapott ajkait. Erőlködött, tartotta magát, pedig valószínűleg közel volt az orgazmushoz.

  Megráztam a fejem, fájdalmasan nyögtem fel és alkarjába karmoltam, nem tetszett már az a póz. Óvatosan húzódott ki belőlem, majd meg sem várta, hogy pihenjek egy kicsit, szinte fentebb dobott az ágyon és hátamra fordított. Szemeibe pillantva egy pillanatra megijedtem, túl sok mindent láttam, a félelem apró szikrája gyúlt bennem, hisz nem tudtam milyen ő valójában.

  Nem szólalt meg, feltolta a lábaimat, a csípőjére tette őket, majd fejem mellett megtámaszkodva hajolt ajkaimra, lassan, lágyan és szinte már érzelmesen csókolt, míg merevedéseinket össze-össze érintette. Nem tétováztam tovább, elfeledtette velem a hirtelen jött félelmet, helyette valami mást éreztem, valami olyat, amit talán nem szabadott volna.

  A forróság mely szétáradt bennem nem a vágytól volt, megremegtem, de nem azért mert a kielégülést akartam, Chanyeol ajkai, a szuszogása, az egész valója váltotta ki belőlem. Nem akartam butaságokat érezni, így inkább tarkójára simítottam, nyelvemmel ajkain játszadoztam, míg másik kezemmel ráfogva pozícionáltam tökéletes helyre őt.

    Lábujjaim szinte görcsben álltak, ahogy megéreztem magamban ismét őt, lüktető, forró valóját.

   - Szexelünk, vagy ez már más? - suttogta ajkaim közé, míg én lehunyt szemekkel élveztem testének érintését.

   - Maradjunk a szexnél, nem rontjuk el érzelmekkel.

    Saját magamnak is nehéz lett volna bevallani, hogy tetszett Chanyeol másképp is, nem hogy még neki. Nem akartam, hogy belegondoljon mást, elvégre ő mondta, hogy a testembe esett bele.

   Zakatoló szívvel és hangos nyögésekkel adtam partnerem tudtára, hogy talán pár lökés és teljesen átlépem az orgazmus csodás kapuit. Combom megfeszült, körmeimmel lapockáján húzódó, hamvas bőrébe kaptam, majd megremegve csókoltam enyhén kiszáradt ajkaira. Az ágy halk nyikorgással adta tudtunkra, miszerint nem tetszik neki az intenzív mozgás, de mi csak még inkább egymásba feledkeztünk.

   Hasamban az izmok összehúzódtak, Chanyeol hátát átöleltem, míg alsó ajkára ráharapva, össze-össze rándulva élveztem a hasamra. Lassan minden csillag eltűnt a szemem elől és próbáltam a megszédült világomat összekaparni. Chanyeol hatalmas mosolyával találtam szemben magam, majd egy lágy csók után kihúzódott belőlem.

   Nem mászott le rólam, helyette lentebb csúszott és olyat tett, amitől egy pillanatra elfintorodtam.

    - Mondtam, hogy te leszel a vacsorám. Ez pedig itt, a hab a tortán!

Akartam [2]

 Baekhyun

     Próbáltam visszafogni magam, komolyan, de lehetetlennek hatott. Erőszakosan martam az előttem tornyosuló Chanyeol fedetlen hátába, majd nagyobbra nyitva a szám felfedeztem milyen is ő. Nyelve érdesen csúszott ajkaim közé, míg én megremegő gyomorral és egyre inkább túlfűtött testtel vágytam egyre többre. Agyam teljesen elködösült, nem érzékeltem magam körül semmit, csak és kizárólag rá figyeltem. Az ajkainak mozgására, az ízére, a forróságra, ami teljesen szétáramlott bennem és persze a hatalmas tenyereire, melyekkel félgömbjeimet tartotta. A szikra szinte pattogott közöttünk, lehunyt szemeim lassan nyitottam fel egy pillanatra, hogy megleshessem egy ilyen szituációban, hisz nem láttam sokat belőle.

     Valójában nem is igazán láttam őt semmilyen körülmény között sem, ha itthon volt aludt, vagy a papírmunkáját végezte. Néha összefutottunk a fürdőben, a vacsoránál, mert hiába csak lakótársak voltunk öten, mindenki családcentrikusnak lett nevelve. Ha én hoztam haza a bátyám lányát, mindenki ugrott és szinte elkényeztettük őt, ha Sehun gondolta úgy, hogy a jövendőbeliének segít akkor megajándékozott minket egy-két napra egy fehér kutyussal, akit persze mindenki imádott. Taeyeon néha eltűnt napokra, és mint végül kiderült, férfiakkal randevúzott, netán a családjánál töltötte a kimaradt napokat. Én szerettem a többiekkel viccelődni, ők szerettek engem néha a magánéletükbe belevonni, elvégre én voltam a kakukktojás. Nem nőztem, nem kacsingattam sosem egy másik ember felé, nem éreztem úgy kell, hogy valaki mellettem legyen. Bőven elég volt a szobatársam figyelme, hülyesége, néhai szentbeszéde a szennyesem elpakolásáról és persze ne feledkezzünk meg Chanyeolról sem. Ő sokszor felvidított, ha látta rajtam, hogy a munkában kikészítettek, segített átlendülni a butaságaimon és ő mosolyt varázsolt ajkaim szegletébe.

 

     Nem váltunk el egymástól, már-már alsó ajkaimat harapdálta, mikor megelégeltem kényeztetését, és vállánál fogva löktem el magamtól, hogy aztán állkapcsán végig csókolva talpamra ereszkedjek, és nyakára szuszogva óvatosan csókoljak rá bőrére.

     Sosem voltam még ilyen helyzetben, sosem éreztem magam ennyire kínosan, de kellett az, hogy végre kikapcsoljak agyilag, és élvezzem az életemet egy kicsit. Lehet, hogy butaságot csinálok, lehet, hogy megbánom, de legalább elmondhatom, miszerint ezt is megtettem. Nem tétováztam tovább, a józan eszemet eldobtam teljesen a megérzéseimre és a vágyamra hallgattam, így tenyeremmel lassan simítottam végig az előttem álló férfi kidolgozott mellkasát. Mellén lassan végig simítva nyelnem kellett egyet az érzésre, ahogy megfeszült érintésem alatt, a vágy okozta túlfűtöttségem miatt valójában képtelen lettem volna felfogni, hogy mit művelek, de Chanyeol ujjai kirántottak tétlenkedésemből. Megragadta a kézfejemet és azonnal a nadrágja korcához vezette, hangosan szuszogott, akarta, hogy végre történjen valami. Több a semmitmondó csókoknál, éreztem rajta, hogy neki nem jelent semmit, nem a csókjaim kellenek neki, nem az érintésem, hanem az élvezet melyet a testemmel nyújthatok neki. Felfogtam és ezzel elment a kedvem mindentől, nem akartam már, nem akartam, hogy köztünk történjen bármi is, nem akartam megint én lenni az idióta, akit kihasználnak.

   - Mi a baj? – szusszantott egy nagyobbat, majd elengedte erősen tartott csuklómat. Fájt egy pillanatra belenézni már elködösült íriszeibe, fájt a tudat és mindennemű érintése, pedig elég rendesen nekem dörgölőzött.

    - Kihasználsz igaz? – hajtottam le a fejem. Megbántam. Azt hogy tőle kértem segítséget, hogy túl merész voltam, hogy megindította bennem a lavinát, amit képtelen voltam megállítani. Egy pillanatra elgondolkoztam, meg akartam én egyáltalán állítani? Vagy csak szerettem volna sodródni az árral, kiélvezni egy éjszakát, majd mindent elfelejteni, meg nem történté tenni és ugyanúgy viszonyulni hozzá? Képes lettem volna egyáltalán én erre, vagy a vágy, amit bennem keltett mindig előbújt volna?

   - Baekhyun… - ajkain kicsúszó nevem miatt a gerincemen végig cikázott a hideg, egy pillanatra elvesztettem önmagam és erősen markoltam csípőjére, míg fejem előre bicsaklott. Zakatoló szívvel próbáltam megrázni a fejem, miszerint hagyjuk abba az egész beszédet és folytassuk az, amit elkezdtünk, akartam Chanyeollal, hiába tudtam, miszerint nem lesz hosszú életű, akartam, hogy végre szeretve érezzem magam.

   - Mindegy – szűrtem ki vékony ajkaim között. Bár a mellkasom nyomott, meg akartam fulladni a közelségétől, illetve a zavarom sem múlt, megragadtam a nadrágjának korcát és minden szégyenérzet nélkül markoltam a textilhez feszülő erekciójához. Furcsa volt, hisz nem a saját férfiasságom volt a kezemben, tudtam hogyan bánjak vele mégsem magamnak okoztam vele örömöt. Hangja mely a fülem mellett hangzott el teljesen visszahozta belém a feszültséget, vággyal és forrósággal megfűszerezve. Nyeltem egy nagyot, hátha a gombóc eltűnik a torkomból, de lehetetlennek tűnt. Kezem lassan kezdtem mozgatni az anyaggal fedett testrészén, míg ő halkan nyögdécselt fülembe, kezeivel fejem mellett támaszkodott az ajtón, nekem pedig megjött az eszem. Nem akartam tétlenkedni, szükségem volt az kielégülés édes ízére.

   Míg egyik kezemmel Chanyeol merevségét izgattam, másikkal óvatosan simogattam végig sokat csodált felső testét. Térdre ereszkedtem, lassan akasztottam ujjamat nadrágjába, majd térdig húzva nagyot nyelve kezdtem el szemezni alhasához feszülő tagjával. Sosem gondoltam volna, hogy én valaha is képes leszek ilyenre, más férfiasságához nyúlni, mozgatni rajta a kezem, és az ajkaim közé venni, mert igen, megtettem. Bár ügyetlen voltam próbáltam mindet úgy csinálni, hogy nekem jó legyen, nem akartam megfulladni tőle, nem akartam heves tempóban mozgatni a fejem, mert féltem… Tulajdonképpen féltem attól, hogy még idő előtt elélvez és nekem meg kell ízlelnem őt. Nem kívántam az élvezetét a számba, sem az arcomba, túl … undorítónak találtam ahhoz ezt az egészet.

   A feszültség mely belém költözött egy szempillantás alatt elveszett, Chanyeol erős karjai körülöttem és ajkainak érintése a sajátomon ráébresztett arra nem csak én kívánom. Szerette volna ő is élvezetesen eltölteni azt az estét, ha csak egy éjszakáról szólt is, de legalább mindketten akartuk.

  

   Mosolyogva nyalta meg enyhén felduzzadt alsó ajkam, engem kirázott a hideg érintésétől, de a testem reagált, azonnal kiszakadt belőlem egy hangosabb sóhaj, majd tenyerét megéreztem becsúszni pólóm alá. Képtelen voltam tovább folytatni vele a csókolózást, elszakadtam vastag, édes ajkaitól, vállára hajtottam homlokom, és lapockájába markolva nyögtem fel birtokló érintése miatt. Elnyílt ajkaim között egyre gyakrabban csúsztak ki élvezetem jelei, nem szerettem volna túl hangos lenni, de mikor bőrömbe mélyesztette fogait kicsúszott belőlem egy hangosabb „Chanyeol”.

    - Haladj már – csúsztattam ujjaim tarkójára, hogy hajába markolva felpipiskedjek. Elborult elmével próbáltam meztelen valójához préselődni, érezni őt és még inkább lázba hozni.

   Nem szólt egyetlen szót sem, combomra fogva felkapott, míg én ijedten kulcsoltam lábamat derekára. Nem tudtam mit, mi követ, nem tudtam mit szeretne, mert egyszerűen nem szólalt meg! Hiába simogattam, hiába harapdáltam fenséges bőrét még egy morgás sem hagyta el torkát, egészen addig, míg fel nem löktem a csípőm. Felettem támaszkodva hámozott ki a ruháimból, birtoklóan fogott rá merevségemre, majd lusta mozdulatokkal kezdte el mozgatni markát, míg nyelvével mellbimbómat kényeztette.

   El akartam ájulni, a rengeteg inger mely engem ért teljesen átvette felettem az uralmat, Chanyeol ajkai közé nyögtem, néha sóhajtottam, majd mikor úgy éreztem elegem van abból, amit művel fellöktem a csípőmet. Ekkor felmorgott, és fogait alsó ajkamba mélyesztette, míg én rácsaptam a paplanra és markomba szorítottam. 

   - Te is akarod? – motyogta ajkaimba, mire én csak hümmögtem neki, és oldalára simítottam a kezem. Kívántam őt teljes egészében, szerettem volna vele végre átélni mindent.

   - Gyerünk –sóhajtottam fel előre lökött csípőjének köszönhetően, majd szinte fájdalmasan nyögtem. Fájt, hogy nem elégülhettem ki. 

Akartam [1]

Baekhyun

       Nem tudtam főzni, és ez köztudott volt, mégis rám hagyták a vacsorát, amit nem értettem, hogy miért. Tényleg mindenki tisztában volt vele, hogy még egy tojást sem tudok felütni, de ők mindenáron azt akarták, hogy én csináljam a kaját, szerintem biztosak voltak benne, hogy feladom, és majd rendelek, így legalább nem az ő pénzük fogy és megússzák az egészet. De nem voltam ennyire hülye, átláttam a helyzetet. Mosolyogva sétáltam be a szobába, hogy ráüljek a colos ágyára, és megsimogatva az arcát felkeltsem a délutáni szunyókájából. Nem akartam bántani, de képtelen lettem volna behódolni a többieknek, meg akartam mutatni, hogy nem adok mindent fel azonnal. Valahol el kellett kezdeni, és a főzés nem olyan nagydolog.

    Ujjaim lassan érintették enyhén felpuffadt, meleg és selymes bőrét, majd egy kicsit közelebb húzódtam testéhez, szerettem közel lenni az emberekhez, úgy éreztem olyankor jelentek nekik valamit, és nem csak kihasználnak a naivságommal. Nem mozdult, egyenletesen lélegzett, enyhén elnyílt ajkaira simítottam ujjbegyem, mire szempillája megremegett, és fújtatott egyet. Felé támaszkodtam, és pár milliméterre tőle próbáltam teljesen beleszuszogni ajkaiba. Félre értés ne essék, nem voltam fiú párti, sőt lakótárs párti sem, de benne mindig is volt valami, ami vonzott. Ő nem használt ki, nevetett a bugyuta vicceimen, szerette hallgatni a mesémet a munkámról és segített mindenben, amiben csak tudott.

    Pont ezért nem ijedtem meg mikor kipattantak a szemei, és a derekamra kulcsolta a karjait. Álmosan pislantott egyet, megnyalta ajkait, kifújta a bent rekedt levegőjét, majd ujjaival bemászott a pólóm alá. Tarkómra fogva húzott forró nyakába, hogy aztán egy futó puszit nyomjon fejem búbjára. Nem szólalt meg, nem tett semmit, csak égető érintéseivel érte el, hogy megremegjen minden porcikám, és vágyjak arra, hogy több legyen köztünk holmi barátságnál. Nem érdekelt, hogy nem ezért jöttem, ahogy az sem, hogy valószínűleg a srácok ma nem vacsoráznak, akartam valamit kezdeni a bennem megnőtt feszültséggel, ki akartam engedni a gőzt, és úgy gondoltam vele képes lennék elfelejteni a gondjaimat egy perc alatt. Szívem heves ütemére lettem figyelmes, ami felmászott egészen a fülemig, és ott tombolt akár a kegyetlen vihar egy őszi estén. Nem akartam kimutatni, de egyre fürgébb ujjai miatt az arcomba tódult minden vérem, próbáltam inkább ajkaimra harapni, hogy még véletlen se vegye észre, miszerint kezd feltüzelni mozdulataival, de képtelen voltam tartani magam.

    Nyögve emeltem fel a fejem nyakából, megtámaszkodtam feje mellett és lehunyt pilláimat megrebegtettem. Elnyílt ajkaimra ráharaptam, ahogy keze lassan simult derekamra, majd erősen markolt rá, lábait terpeszbe nyitotta, így óvatosan csúsztam be közé. Bár nem tudtam mi, miért történik, bizseregtem, a gyomrom bucskázott egyet, kezeim pedig megremegtek. Nyelnem kellett, olyan közelről figyeltem őt, ő pedig olyan mélyen nézett a szemembe, észre sem vettem, hogy a bizsergés csiga tempóban csúszott egyre lentebb bennem. Szerettem volna olyasmit átélni vele, mint még soha senkivel, akartam őt, mindenem azt akarta, hogy megérintsen és feltüzeljen.

     - Miért keltettél fel? – hangja karcos volt, mély és buja. Nagyot nyelt, mire én ismét megremegtem felette. Ádámcsutkája megmozdult, kezeivel merész helyekre indult, míg én elnyílt ajkakkal hangosan sóhajtottam fel, és estem mellkasára. Agyamat elöntötte a köd, el akartam terelni gondolataimat, de érintései egyre inkább kihozták belőlem, hogy megtegyem. Akartam, hogy végre ajkaimon érezzem a forróságot, hogy a kettőnk közé beékelődött takaró eltűnjön.

     - Segítened kell a vacsorában, mert rám bízták a srácok – remegett meg a hangom. Melegem volt, a homlokomon kezdett összegyűlni az izzadságom, és hirtelen kényelmetlenné vált a farmerom. Chanyeol ajkait elhagyta egy apró kuncogás, tudtam, hogy ő is furának tartotta azt, hogy egy egyszerű kérésből az lett, hogy teljesen feltüzelve, enyhe merevedéssel a lábam között, fekszem rajta, és a nyakába szuszogok.

     - Mi lenne, ha rendelnél nekik valamit én pedig kiélvezem a vacsorám… a szobában? – kérdése kissé meghökkentett, elfelejtettem, hogy ki is vagyok valójában, ismét megremegtem, forrónak éreztem mindenem, és egy apró sóhaj is kicsúszott belőlem.

    - Mi a vacsorád? – emeltem fel a fejem felforrósodott bőréről. Szemeimmel próbáltam nem az övébe nézni, így inkább csak nyakán dudorodó erére pillantottam, de kár volt. Érezni kezdtem a szívemet, a torkomban a gombócot és a nadrágomnak feszülő erekciómat.

    - Nem mi, hanem ki, drága Baekhyun.

   Felnyögtem, ahogy megéreztem tenyerét fenekemre simulni, hevesen kezdtem el kapkodni a levegőt, lehunyt szemeim előtt megjelentek a pajzánnál pajzánabb képek, tudtam, hogy meg fog történni. Éreztem, ahogy nyelt egyet, kifújta a levegőjét, majd megemelkedett és a hátamra fordított.

   - Bezárom az ajtót – suttogta felettem, míg én csak bólintottam neki egyet. Sötét volt az egész szobában, de az ablakon beszűrődő utcalámpa fénye lehetővé tette, hogy megcsodálhassam a gyönyörű fedetlen hátát, melyeken az izmai megfeszültek. Kinyitotta az ajtót, majd eltűnt. Nem értettem hova lett, miért ment el, miért hagyott ott és miért lettem hirtelen csalódott. Gondolhattam volna, hogy csak játszadozik velem, a vágyammal, már azt sem értettem miért váltott ki belőlem ilyet, pont Chanyeol, mikor rajta kívül két másik sráccal meg egy lánnyal éltem együtt. Nem tudtam feldolgozni, miért nem Taeyeonra állt fel? Miért nem Minhora indultam be, miért pont a colos?

  

    Csalódottan sóhajtottam egyet, majd lerúgtam a földre a takaróját, és felálltam a kényelmes ágyáról, mely árasztotta magából az illatát. Csak tudnám, miért dobog a szívem ilyen hevesen… Mégis mi a fene fogott meg benne?

    Lassan tettem egyik mezítelen talpam a másik után a bolyhos szőnyegen, egészen addig míg el nem értem az ajtóig, megráztam a fejem, kifújtam a levegőmet, majd rámarkoltam a kilincsre, viszont az ajtó kinyílt.

 - Hova indult a vacsorám? – magasodott fölém félmeztelen valójával, és kívánni való mindenségével. Számon kért, miközben ő tűnt el, nem értettem, hogy mit akart.

    - A szobájába, hogy aztán lezuhanyozhasson, jó éjt kívánjon Minhonak és eltegye magát másnapra – hajtottam le a fejem zavaromban, majd léptem egyet előre, viszont ő nem mozdult. Keze maga mellett lógott, áradt belőle a tusfürdőjének illata, én pedig megremegtem a közelségétől.

   - Akkor ezt el kell felejtenie. Ugyanis az enyém lesz az utolsó szavad ma este – dörmögte üstökömbe, majd megragadta a csípőmet, és erősen magához rántott. Becsapta maga mögött az ajtót, elfordította a kulcsot, én pedig nyakába csúsztattam rettenetesen remegő karjaimat.

     Óvatosan emeltem fel a fejem, de ő nem tétovázott, fordított a helyzetünkön, törékeny testemet a fának nyomta és azonnal ajkaimat vette birtokba. Nem bántott, nem volt vad, visszafogta magát, én pedig teljes eksztázisba estem, lehunyt szemeim előtt csillagok röpködtek, édes ajkainak hirtelen mintha eper íze lett volna, majd egy kis csokit is felfedeztem közte. Nem mozgatta őket, csak az enyémhez nyomta azokat, végül megelégeltem, akartam, hogy csókká, mi több, nyelves smárolásba fulladjon ez az egész. Hogy vágytól izzó szemeit figyeljem, miközben leszaggatja rólam a ruháim, és zakatoló szívemmel egy ütemben mozogjon kielégületlen testünk. 

Ha szeretsz... [2]

Sehun

         Éjszaka kopogásra ébredtem. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, megmozdulni alig bírtam, fájt a szemem, nem akartam kinyitni, és a hangos kopogás miatt megfájdult a fejem is. Erőszakosan dörgöltem a szemeimet, majd az éjjeliszekrényen lévő kis órára pillantottam. Fél három múlt hét perccel, túl sokat aludtam, és úgy éreztem, hogy tudnék még, de a folyamatos kopogás az erkély ablakon nem hagyott. Nem tudtam mi a fene van, ki az az idióta, aki zaklat ilyenkor? Egyáltalán miért jött, és hogy jutott úgy be, hogy nem áll itt apám az ajtóban és készül arra, hogy az erkélyemen álló alakot lelője? Lomha léptekkel csoszogtam az ajtó elé, bár a szúró fájdalom néha bele nyilallt szemembe, kitartóan kerestem a kilincset, hogy kinyissam az ajtót, és beszóljak annak, aki képes volt felkelteni. Ha csak Jongdae jött vissza, hogy elmondja, mennyire köszöni azt, hogy összehoztam Baekhyunnal, biztos lerúgom a másodikról, és remélem nem éli túl. Beköpött, elvitte azt, ami neki kellett és boldogan él majd, míg én belepusztulok a szerelmem elvesztésébe.

          Azzal viszont nem számoltam, hogy amint kinyitom, az ajtót a jellegzetes, markáns illat kúszik az orromba, majd egy erős tenyér simul a derekamra, forró, vastag ajkai pedig az enyémhez érnek. Akaratosan csúsztatta nyelvét azonnal át hozzám, míg én elvesztem benne, nem akartam elhinni, hogy kijátszotta a biztonsági rendszerünket, hogy felmászott az erkélyhez közeli fára és itt van, felfoghatatlannak tűnt, hogy érek neki annyit, miszerint mindent leszarva eljött hozzám, és elbúcsúzott tőlem. Éreztem, ahogy hideg ujjai becsúsznak pulóverem alá, majd azonnal hátamat kezdte el simogatni, míg ajkaival ostromolt, és egyre bentebb lépkedett. Ledermedve álltam előtte, nem tudtam mit kéne tennem, kihasználni az utolsó éjszakát vele? Eltolni magamtól és nem bele esni a fájdalmas bűnbe?

      - Mi a baj? – szakadt el ajkaimtól mikor észrevette, hogy hiába ostromolja ajkaimat már több mint két perce, én nem szállok bele a játékba.  Szemeimet összeszorítva próbáltam a mellkasomra telepedő súlyt elfeledni, mert akartam őt. Mindennél jobban, átkarolni a nyakát, megcsókolni, kihasználni minden még kihasználható percet, de ledermedtem. Egyszerűen csak meg akartam halni és nem csalódást okozni, sem neki, sem a családomnak.

    - Sehun... - kezdte el simogatni arcomat hüvelykujjával nekem pedig ennyi elég volt, eltört a mécses, nem zokogtam fel, nem bömböltem, mint a délután folyamán. Helyette csendesen, elhidegült tekintettel figyeltem páromat, ahogy az ő szemeiben is megjelennek a könnyek, és ajkai lekonyulnak. Azok az ajkak, melyekkel mindig felvidított, amelyekkel, ha kellett, ha nem kimutatta az irántam irányuló szerelmét. Fájt a szívem, mert már eldöntöttem, hogy elhagyom őt. Neki is jobb lesz, és nekem is, elvégre van az a mondás, miszerint, ha valakit szeretsz, engedd el.

   - Kérlek, mondj valamit – suttogott, majd egy reszketeg sóhajjal lépett teljesen közel hozzám. Derekamra simította ujjait, birtoklóan érintett meg, tudta, hogy az övé vagyok teljes egészemben. Nem éreztem semmit, csak a fájdalmat, ahogy szétáramlik a mellkasomban, lángoltam, és úgy éreztem az erdőtűz elindult bennem. Lassan égetett fel mindet, nem lehetett leállítani, a gyomrom összeszűkült egy kavics méretűre, a szemeimből a könnyek nehezen hagyták el a helyüket és a torkomba bele költözött a gombóc.

     - Sehun ne csináld ezt, kérlek. Itt vagyok előtted látod? Megcsókoltalak, érzek irántad, te mégis ledermedtél. Ne tedd ezt velem, gondolj rám is, ha szeretsz, megteszed értem. Ne engedj el. Ne hagyd magad befolyásolni, ne engedd, hogy most elszakítsanak minket egymástól. Lehet, hogy vannak hülye szokásaim, hogy már nem olyan vagyok, mint az elején, hogy már nem vagyok olyan szenvedélyes, de ne engedd, hogy apád irányítson. Tizennyolc vagy, költözz hozzám, éljünk együtt, vagy bánom is én, csak ne hagyj el. Kérlek…

       Hangja remegett, szinte éreztem, ahogy a tört, amit apám szúrt a szívembe, Chanyeol teljes erejével forgatja, néha kissé kintebb húzza, majd ismét megforgatja. Teljesen lefagytam, csak álltam előtte és azon gondolkoztam, hogy igaza van-e. Elvégre szeretem őt, sőt ez több annál, mégsem látok arra esélyt, hogy mi egész életünkben együtt legyünk. Ha én feladom az életemet, akkor már nem lesz kihívás. Nem lesznek olyan izgalmasak a mindennapjaim, nem kell eltitkolnom semmit, az izgalom ki veszik belőlem, az életemből, kapok egy unalmas életet, szerelemmel megfűszerezve.

      - Chanyeol – suttogtam erőtlenül, teljesen elhaló hangon. Már a nevével is csak úgy éreztem rosszat teszek, bár szerettem őt, el kellet engednem. Fájt a mellkasom, szétmart, belülről emésztett, és mindez csak arra ösztönzött, hogy megmondjam, neki mit gondolok helyesnek az eszem szerint.

      - El kell menned! – haraptam azonnal alsó ajkamba, és elléptem tőle. Nem akartam a közelében maradni, hisz csak még nehezebben ment volna minden. Erőszakosan töröltem le könnyeimet, majd hátat fordítottam neki, megráztam a fejem, kifújtam a levegőmet, és szó nélkül feküdtem vissza az ágyamba.

     Szerettem volna elfelejteni, hogy van nekem, egyszerűen csak szerettem volna megfelelni a normáknak, nem kilógni a sorból, szeretni valaki olyat, akit szabad. Lehunytam a szemeimet, és próbáltam egyenletesen venni a levegőt, el akartam vele hitetni, hogy túlléptem ezen, hogy vagyok annyira erős, miszerint képes vagyok őt elfelejteni pár pillanat alatt. Kissé megnyugodtam mikor hallottam a lépteit, majd az erkélyajtó becsukódott, rég bent tartogatott levegőmet kifújtam, és felzokogtam.

       Hiába nyomott a mellkasom, hiába éreztem úgy, hogy meg kéne halnom, nem lehettem önző, gondolnom kellett azokra az emberekre, akiknek fontos voltam. Észre sem vettem, hogy Chanyeol nevét hajtom, ahogy azt sem, hogy görcsösen kapaszkodok a takarómba, aminek olyan illata volt, mint neki. Forró lehelet csapta meg a tarkómat, én pedig hatalmas lendülettel ültem fel az ágyon és próbáltam felfogni mi történik.

       A szívem dobogása kiveszett fülemből, nem hallottam semmit, csak az éles levegő vételem, nem akartam érezni a mellettem fekvő, felforrósodott testet, de ott volt. Chanyeol ott feküdt mellettem póló nélkül, és ezer wattos mosollyal nézett rám.

    - Nem megyek sehova nélküled, hiába küldesz el, én megvárom, míg együtt, kézen fogva távozunk erről a borzalmas helyről! – nyalta meg ajkait, én pedig azonnal mellkasába bújtam, és ajkaimmal bőrét kezdtem el ostromolni. Tudtam, hogy butaság megtennünk, tudtam, hogy következményei lesznek, de el akartam felejteni a külvilágot, és azzal foglalkozni, ami mindig is a világot jelentette nekem. Érintései miatt felbuzdulva ültem csípőjére, teljesen rá fekve adtam át magam neki, hogy még minden előtt utoljára együtt legyünk, érezzem őt, a szerelmét, a vágyat irántam, amit már az első találkozásunkkor is megtapasztaltam.

     Kezeinek mozdulatai, ajkain kicsúszó becéző szavai, és a testünk ütemes mozgása szinte fájdalmat okozott. Nem azért fájt, mert bántott, vagy kegyetlen volt velem, úgy vigyázott rám, mint bármikor máskor, nem siette el, nem hatolt belém kegyetlenül, szeretett, óvott és ez fájt a leginkább. Zokogva húztam nyakánál magamhoz, hogy sós csókunkat még inkább elmélyítsem, ajkaimba motyogta azokat a szavakat, amiket mindig is ismételgetett nekem. Nem volt rest kimondani egy nap többször, mindent megtett, hogy érezzem a szerelmét, a lángoló tüzet, mellyel elvette az eszem, amivel sikerült a szívemet neki adnom.

    - Ha hozzám költöznél, nem lenne bajunk – törte meg a meghitt csendet, rekedt, kissé álmos hangon. Ujjai szüntelen a bőrömet érintették, melyen egy-két helyen ott virított a fognyoma, éreztem, ahogy minden porcikája az enyémhez ér és ezt imádtam, mindennél jobban szerettem ezeket a pillanatokat, mikor egymáséi voltunk, nem zavart minket senki. Kiszáradt ajkaim közt kiengedtem egy apró sóhajt, majd megtámaszkodtam mellette a matracon, párnáimat megnyaltam, majd lassan ereszkedtem az övére, hogy még utoljára megízlelhessem őket. Érezte, tudom, hogy ő is tudta, ez volt az utolsó. Egyik kezével erőszakosan tartott magánál, míg a másikkal fenekemre simított és belemarkolva húzott magához, még jobban.

    - Csak tudnám miért ilyen nehéz elengedni – buggyantak ki a szemeiből sós gyémántjai. Reszketeg sóhaj után keserű mosoly jelent meg ajkai szegletében, visszahúzott párnáira, majd halkan sírva csókolt. Nem engedett el, kapaszkodott belém, mintha én lettem volna neki az oxigén, mely nélkül mit sem ér az élet, igaz… szerves része voltam akkor már az életének, mindent megtettünk volna a másikért, viszont el kellett engednem.

     - Ennyi jutott nekünk. El kell menned Chanyeol. Sajnálom – húzódtam el tőle fájó szemmel.

      Fájt, piszokul fájt az, ahogy elhagyott, azok a szavak, amiket kiejtett vastag ajkai közül, mert szerettem. Csak egy kis szikrával kezdődött, majd kiforrott, és mint erdőtűz úgy égett bennem a bánat. Sosem értettem miért voltam ennyire önző, miért nekem kellett mindig a rossznak lennem?  Enyhén elhomályosodott látásommal próbáltam még kapaszkodni az előttem alig kivehető sziluettjébe, de az egyre gyorsabban világosodó égbolt elintézte, hogy az a cseppnyi boldogság, melyet hátra hagyott az utolsó éjszakával bennem elpárologjon. A sötétség belül körülölet, akárcsak régen ő, az ő erőtől duzzadó karjait akartam magam körül érezni, hallani a fülembe csapódó lélegzetvételét, őt akartam ott magam mellett, minden kis fura dolgával együtt, nem pedig a kiszámíthatatlant. A hideg szellő miatt kirázott a hideg, ami a nyitott erkély ajtón jött be, ő hagyta nyitva mikor elment, lassan fújtam ki a bennem rekedt elhasznált levegőmet. A bennem tomboló tűz elaludt helyette valami furcsa érzés kerített hatalmába, már akkor hiányzott, hiába telt el több mint két óra, hiába éreztem még a levegőben megszokott parfümjének illatát, nekem az kellett, hogy ismét érezzem, ahogy boldog lelke az enyémhez ér, hogy együtt lépjünk a lakásába és etessük meg a kiskutyáját.

    Akartam azokat a meghitt pillanatokat vele, amikor az ágyában hátat fordítottam neki, ő pedig azonnal átölelt, a takarója háromnegyedét nekem adta és egy apró csókot nyomott a tarkómra. Az utcán való sétálást kézen fogva, az apró elvétett mosolyokat. Fel sem fogtam, hogy mi történt köztünk, hogy elrontottam. A takarót, ami előttem terült el, lassan apró sötét foltok kezdték el borítani, majd ahogy kapkodni kezdtem a levegőt, és a szuszogásom is felgyorsult rájöttem, ismét sírok.  Utána sírok, mert minden könnycseppel úgy éreztem vesztek az emlékeinkből. A közös emlékeinkből melyek mára már csak cseppek maradtak a takarón.

Ha szeretsz... [1]

Sehun

     Mosolyogva bújtam párom ölelésébe, arcom teljesen elrejtettem a nyakában, mélyen szívtam be férfias, markáns illatát, hogy elraktározhassam magamban. Rég találkoztunk, hála a szüleimnek, akik szoros pórázon tartanak, sajnos én a szemükben nem vagyok más, mint egy koszos kölök, aki csak azért fogant meg, mert kiszakadt a gumi, és anyám nem akart elvetetni, mert fent állt a veszélye, hogy utána nem lehet gyereke, utód meg csak kellett a családba.  Szóval nem kívánt terhességnek egy nem kívánt gyerek lett a vége, akivel úgy bántak, mint egy kutyával. Szinte a pórázt is rám tették, de komolyan, anyám mindenkit ismerni akart, akivel valamilyen kapcsolatom volt, nem engedett olyan emberek közé, aki szerinte nem volt megfelelő, apám figyeltetett, és az állítólagos barátaim mind besúgók lettek.

      Alig voltam tizennyolc éves az életem mégis szar volt. Minden pillanatban úgy éreztem, hogy meg kellene halnom és akkor minden megoldódna, nem én lennék, Oh Sehun a pösze, szőke, aki egy gazdag családból származik ráadásul még full buzi is. Mert az voltam, a fiúkhoz vonzódtam, vagyis leginkább egy 185centis, nagy fülű, ragyogó mosolyú, Park Chanyeol névre hallgató fiúhoz, aki alig egy év alatt mindennél fontosabb lett nekem.

     Kihasználtunk minden pillanatot, hogy együtt lehessünk, ha anyáék elmentek otthonról és csak a cselédek maradtak mindenkit elnémítottam, és Chanyeollal mentem. Nem volt nálunk sosem, hisz az összes kamera felvette volna őt, a tökéletes, szívdobogtató alakját, és abból eltiltás lett volna.

     Persze, mint a legtöbb családnál nálunk is ment az a bizonyos ’menyasszonyt keresek a fiamnak ’ project, de mikor én megtudtam ezt felálltam az asztaltól, –mert épp vacsoráztunk- és elmondtam, hogy hiába keresnek nekem egy nőt semmi értelme, mert meleg vagyok. Persze akkor kissé trágárul fogalmaztam, az utána lévő hónapban nem volt baj, viszont mikor kijelentettem, hogy nem fogok otthon aludni apám nekem esett. Elhordott mindennek, én pedig minden szó nélkül vállat rántottam, és elindultam, de apám megragadta a karomat és visszarántott, majd kaptam egy fülest. Üvölteni kezdtem, majd mindennek a következménye egy hét eltiltás volt mindentől, ami a külvilággal kapcsolatos volt. Már teljesen magamba fordultam az utolsó napon, legszívesebben kimásztam volna az ablakon és elfutottam volna Chanyeolékhoz, vagy Jonginékhoz, –aki az egyetlen olyan barátom volt, aki nem súgott be anyáméknak- de nem tettem, mert akkor még apámtól kaptam volna, és az nem egyszerű elvonás mindentől.

     Pénteken boldogan nyitottam ki az ablakot, és szinte ordítva szaladtam végig a folyosón, hogy a fürdőbe vessem magam, előkészítsem a fejem a találkozásra, és végre Chanyeollal legyek. Énekeltem a zuhany alatt, fogmosás közben folyamatosan azon agyaltam mi a fészkes fenét kéne felvennem, amiben minden testi adottságom megmutatkozik, aztán belőttem a hajam, és egy szál bokszerben caplattam vissza a szobámba. A szekrény előtt álltam, és gondolkoztam. Kint a parkban volt megbeszélve, hogy találkozunk, de nem tudtam mit vegyek fel, nem volt meleg, ahhoz képest, hogy július közepén jártunk, szerda óta alig ütötte a hőmérő higany szála a húsz fokot, így egy fekete nadrág és egy bő pulcsi mellett döntöttem. Bár a karom és a mellizmom nem látszódott tudtam, hogy a fenekem bőven elég lesz neki, hogy végre nekem essen.

    Kezembe kaptam a pénztárcám, egy doboz cigit és az étkezőbe sétáltam, hogy a reggelimet megkapjam, és visszakapjam a telefonomat, amit már egy hete nem láttam.

     Lent viszont meglepődtem, Kim Jongdae állt velem szemben, és mosolyogva intett, majd közelebb lépett és szoros ölelésébe volt. Hatalmasat nyeltem mikor megéreztem kezét lentebb csúszni, majd mikor megállapodott a fenekemnél egy gyors mozdulattal löktem el magamtól.

      - Te mit keresel itt, és miért tapizol le? – Hangom reszketett legszívesebben meghaltam volna, nem akartam Jongdaetől soha semmit, ő mégis mindig a nyomomban volt, mint egy kis pincsi, utáltam. Idegesített a bongyori haja, az apró, mindig csillogó szemei és a macska ajkai, amik mindig idegesítően puhának tűntek.

       - Anyádék engem kértek fel, hogy vigyázzak ma rád. Viszont én tudom, hogy a Park gyerekkel van találkozód, nálam van a telefonod, fel van töltve, sőt még a fülesnek is írtam, hogy fél óra és ott vagy siessen. Viszont, ha azt akarod, hogy kussoljak mindenről meg kell tenned nekem valamit. – Nem viccből utáltam a gyereket, őt kérték fel általában, hogy kövessen, mert ferde volt, úgy gondolták anyámék, hogy majd megértjük egymást. Csak azzal nem számoltak, hogy Jongdae egy bunkó paraszt volt, aki minden pillanatban csak idegesített és meg akarta magának szerezni Byun Baekhyunt, aki történetesen a pasim unokatesója volt.

    - Baekhyun igaz? – húztam fel egyik szemöldököm, és a kenguru zsebes pulcsimba dugtam a cuccaimat. Arcáról lefagyott a mosoly, és kissé kipirulva simított a tarkójára, majd a farzsebébe nyúlt és átnyújtotta nekem az oly’ régen látott Iphonomat.

     - Tudom, hogy a múltkor már találkoztunk, de nem adta meg a számát, SNS-en meg nem akarom zaklatni. Sehun nekem tényleg kell az a gyerek, olyan gyönyörű – sóhajtott egyet, míg én elhúztam a számat, és az étkezőbe lépkedtem.

      Írtam Chanyeolnak, hogy hozza már magával a Byun gyereket is, majd megreggeliztem, és Jongdaevel az oldalamon haladtunk a park felé. Nem beszélgettünk, csak a cipőink koppantak a betonhoz, a Nap alig látszódott, az égen húzódó csúnya felhőknek köszönhetően, annyira sajnáltam, hogy ilyen volt az idő, szerettem volna elmenni a Yodámmal a vidámparkba, vagy az állatkertbe, mert régen voltam már és sosem untam meg az állatokat, hiába voltam tizennyolc, egy alig hat éves kölyök veszett el bennem. Nem volt jó gyerekkorom mentem anyámékkal sehova, mindig a sulit emlegették nekem, ezért mostanában pótoltam be a gyerekkori élményeimet.

    Szinte szaladtam, ahogy megláttam a páromat, és hiába állt nekem háttal ráugrottam, és erősen kapaszkodtam meg a nyakában. Ő csak felkacagva fogott azonnal a térdhajlatom alá, és hátra vetette a fejét, hogy végre megcsókolhassam. Viszont nyilvános helyen voltunk, már így is túl sokat érintkeztünk, így megráztam a fejem, és leszálltam róla, lassan fordult meg, a szívem pedig zavaros dobogásba kezdett. Hogy mi történt akkor velem? Ismét szerelembe estem, hisz a párom veszett jól nézett ki, majd’ meghaltam, mikor az ezer wattos mosolyával köszöntött, megrázta bohókásan a fejét, ezáltal göndör, fekete fürtjei mozogni kezdtek homlokán, majd csak derekamra simította a tenyerét, és erőszakosan húzott magához, hogy végre köszönthessük egymást.

     Megkapaszkodtam nyakában, és arcomat kulcscsontjába nyomtam, illatát boldogan szívtam be, majd egy apró csókot nyomtam kivillanó bőrére. Éreztem, ahogy megfeszült alattam, ujjait lesimította fenekemre, majd enyhén megmarkolva a nyakamba csókolt. Ajkaim elnyíltak egymástól, és muszáj volt megmarkolnom pulcsiját, hogy ne nyögjek fel. Túl sok volt az az egy hét, és már nagyon hiányzott nekem, szükségem volt rá, minden szempontból.

     - Channie – nyöszörgött Baekhyun, szinte hallottam a toporzékolását, majd megrángatta a páromat. Egy pillanat alatt tört meg a varázs, hála Baeknek. Nem éreztem, hogy felforrósodok, sem azt, hogy képes lennék azonnal Chanyeolra mászni, mert Baekhyun tökéletesen elrontotta.

      - Hmm? – fordult felé mosollyal az arcán, majd ujjaim után kapott. Egy félénk mosoly után lassan csúsztattam ujjaim az övé közé, míg a másik kezemet a kenguru zsebbe dugtam és a cigimet kerestem elő.

     - Elmegyek Chennel, majd ha anya kérdezi, hol vagyok, ekkor elmondod? Vagy lehet, írok neki sms-t. Mindegy, majd találkozunk – intett, és Jongdae ujjai után kapott.

      Csak ültünk a parkban, egymás ujjait szorongatva, én Chan ölében, a fejemet a vállára hajtottam, és néha oldalra fordítva a fejem nyomtam egy lágy csókot arcára.  A meghitt pillanatot egyikőnk sem szerette volna megszakítani, jó volt újra együtt lenni, érezni a másik heves szívdobogását, a levegővételét, és a bőrének forróságát, még ruhán keresztül is. A füst lassan szállt kis a rózsaszín ajkak közül, majd apró csók érkezett az állkapcsomra.  Chanyeol elnyomta a cigi csikket, majd a kis kukába pöccintette, ami a padunk mellett volt. Füstös ujjaival lassan csúszott be bő pulóverem alá, míg én ujjaira szorítottam, és nagyot nyeltem.

     - Szeretlek Sehun – nyalta meg a fülem mögötti lány részét, és pedig megremegve csak bólintottam neki. Én is szerettem, de a hirtelen jött vágy, hogy vele legyek felborította az agyamra leszálló rózsaszín leplet, átvette felette a vörös és a fekete, melyben megbújt a fájdalom és a mámor.

     Akartam, hogy Chanyeol kimutassa az irántam lángoló szerelmét, hogy tíz nap után ismét magamban érezhessem őt, hogy testünk tökéletes tempója és bőrünk érintkezése még több élvezetet nyújtson nekem, és persze neki is.

    Lassan álltam fel combjairól, ujjaim közé vettem az épp meggyújtott cigarettámat, majd megvártam, míg párom feltápászkodik, mosolyogva simítottam kezem combjára, és egy gyors csókot nyomtam ajkaira.  Ő csak mosolyogva porolta le a fenekét, ujjaim után nyúlt, majd kézen fogva indultunk el hozzá. Külön lakott, hisz két évvel idősebb volt nálam, ő már egyetemre járt, a családja a város másik végében lakott, így sosem volt abból baj, ha nála voltam. Senki sem tudta, hogy hol lakik, vagy épp mikor vagyok nála, ami megnyugtatott.

     Már csak a megfelelő villamost vártuk, mikor megjelent egy autó, egy fekete Hyundai i40-es, amiben a gusztustalan sofőröm ült. Leparkolt, kiszállt, és a pulcsimnál megragadva kezdett el ráncigálni a kocsiig.

     - Jólvan megyek, nem kell rángatni – rántottam ki a kezem a férfi szorításából, majd beültem a kocsiba, és Chanyeolra pillantottam. Láttam rajta, hogy nem érti, de én tudtam… Jongdae beköpött.

  ’oohsehun’

 Nyugi, nincs bajom, majd bepótoljuk.

’real__pcy’

 Már itthon vagyok. Írd le a címed.

’oohsehun’

  Minek? Chanyeol, nem kell hülyeséget csinálnod.

’real__pcy’

   Csak írd le a kibaszott címed!

     Megijesztett, alig voltunk a gazdag negyedben, de ő már otthon volt, és a címem után érdeklődött. Sosem kérdezte hol lakom, nem érdeklődött a hollétem felől, megbízott bennem, és tudta, hogy milyenek a szüleim, tájékoztattam róla, ő mégis képes volt elkérni a tartózkodási helyemet.

     - Nézz magadra – gúnnyal teli szavai miatt megfeszültem. Utáltam, ha így beszélt hozzám, miatta voltam ezen a szaros Földön, ha jobban oda figyelt volna nem lennék, ha nem dugtak volna anyámmal nem lenne ez az egész banzáj körülöttem és a ’kicsapongó’ életmódom miatt nem kellene mindig a kurva szobámban rohadnom, mikor nyár volt, ráadásul a szerelmi életemet sem tudtam normálisan élni. – Egy egyetemi hallgatóval kúratod magad? Nem szégyelled magad?

      - Szeretem őt – álltam fel hirtelen. A szívem heves zakatolásba kezdett, torkomba gombóc szökött, de muszáj volt megvédenem magam és a páromat is.

     - De miért? – üvöltött. Önkívületi állapotba került, az asztalán lévő papírokat egy egyszerű mozdulattal lökte le a földre, majd elém sétált.

       Már előre tudtam mi fog történni, a lábaim a földbe gyökereztek nem tudtam megmozdulni, csak vártam a fájdalmat a csípő érzést az arcomon, de nem jött. Szemeimet alig nyitottam ki, szinte összerogytam. Minden fájdalmam a hasamba nyilallt, öklendezni kezdtem, és majdnem elsírtam magam. Borzalmasan szégyelltem magam, amiért ismét képes voltam egyetlen ütéstől sírva fakadni, de sok volt nekem. Két éve döntött úgy, hogy megértem arra, hogy üssön, hogy kibírom, ha néha felpofoz, vagy épp gyomorszájon vág, a lelkem eleve sérült volt, és ezzel csak még inkább belém taposott.

     - Nem tudsz uralkodni magadon. Felejtsd el, hogy valaha is boldog lehetsz, keresünk neked a feleséget, és szépen elveszed. Nem érdekel, hogy szereted, nem érdekel, hogy vele akarsz lenni én vagyok az apád, hallgatnod kell rám – hangja már nem volt ideges, inkább gúnyos volt, mint az elején, csak még kisebbre húztam magam össze, és megvártam míg kimegy az irodából. Mindenem fájt, a szemeim szúrtak, mintha homokot szórtak bele, pedig elég rendesen potyogtak a könnyeim, néha még elnyitottam a számat, az inger bennem volt, de nem hánytam, csak az ütés miatt voltam rosszul, vagyis azt hittem.

      Miután jobban lettem, visszaültem a székbe, és remegő kezembe vettem a telefonomat. Lassan emeltem a fülemhez a készüléket, és egy hangos sóhaj után rávettem magam, hogy a bizonyos sípszó után üzenetet hagyjak.

     - Sehun vagyok. Apám sikeresen elrontott mindent, állítása szerint keresnek nekem egy nőt, akit el kell majd vennem. Sajnálom Chanyeol, de azt hiszem, vége van – csuklott el a hangom, majd kinyomtam és megtöröltem könnyes szemeimet.

      Összetört valómmal lomhán lépkedtem ki a cég, fojtogató falai közül, hogy beüljek az utált fekete kocsiba, és haza vitessem magam. Ujjaim közt forgattam a telefonom, vártam, hogy írjon, hívjon, vagy egyszerűen csak keressen, de mikor már otthon voltam az ágyamban, akkor sem történt semmi.

    Teljesen összeomlott valómmal takaróztam be, és próbáltam meg elaludni, hogy eltemessem magamban a hirtelen felmerülő öngyilkosság gondolatát, hisz mindenkinek jobb lett volna, ha megteszem, de inkább megpróbáltam beletörődni a sorsomba.  Aludni akartam, elfelejteni mindet, ami bennem volt, az egész napot, a történéseket, Chanyeolt és azt az apró örömet, amelyet éreztem aznap. Mindent ki akartam törölni az emlékezetemből, és újra kezdeni, nem elkanászodni, nem belehabarodni a páromba, nem szégyent hozni az Oh családra.