Túl sok

Kyungsoo 

    Vihar volt, nekem meg elegem, főleg Sehunból. Annyira, de annyira utáltam benne azt, hogy mindenbe beleszólt, elüldözte mellőlem az embereket, azokat, akik iránt éreztem valamit, valami kis szikrát. Jongint, Chanyeolt, Ambert, de még Baekhyunt is, pedig őt alsó óta ismertem.

     A szélt tombolt szinte megszaggatta a fák lombajait, amelyek nem tudtak ellenállni így néha-néha erősen csapódott az ablaknak. Minden pillanatban megugrottam, vagy dörgött, vagy becsapta a huzat az ablakot, esetleg csak anyám jött be, hogy nálam is elment-e az áram.

   Végül is csak csendben kuporogtam az ágyamban, kezemben a telefonommal, és játszottam, el akartam terelni a gondolatomat Sehunról.

   Régóta mellettem volt, olyan öt éve, de az elmúlt egyben furcsán viselkedett, úgy bánt velem, mintha egy gyerek lennék, noha egy évvel idősebb voltam nála. Féltett, védett és eltüntette mellőlem a számára nem oda illő személyeket. Már szinte ki sem mozdultam otthonról, mert valamilyen csoda folytán mindig az idegesítő hal feje jelent meg előttem és mosolyogva hívott el valahova.

 Idegesített a pösze beszéde a világos haja, azok az igéző szemei és a mindig vörösen csillogó ajkai.

 

    Végzősként elértem arra a pontra mikor igen is akartam valakit magam mellé. Azt akartam, hogy reggel egy csókkal indítsam a napom, és a végén azzal is zárjam. Kézen fogva, szerelmesen andalogni az utcán, megmutatni mindenkinek, hogy nekem is van valakim, akinek kellek.

   Bár Chanyeollal tényleg sikerült volna kapcsolatot kialakítani, Sehun ügyesen elintézte, hogy ő is lekopjon. Nem tudom, mit tett, mit mondott a Fülesnek, de egy bocsánatkéréssel és egy homlok puszival hagyott ott a randi helyszínen.

   Egy órára rá Sehun feljött hozzám, és az ölébe húzva vígasztalt, azt hajtogatta majd találok valakit, aki tiszta szívből szeret, és azt, hogy sajnálja. Tudtam, hogy ki akart sajátítani magának, hogy rossz volt a gyerekkora, nem voltak barátai és az apja is elhagyta őket, de nekem szükségem volt valaki másra is, nem csak az ő colos alakjára, aki iránt ráadásul nem is éreztem semmi furát. Vagyis azt hittem.

  ’oohsehun’

  Hyung, fent vagy?

 Ha igen, és félsz átmehetek, szívesem alszom veled.

 Tudod, hogy megvédelek!

   Na igen, pont ez volt a baj, Sehun túl gyakran aludt nálunk, én pedig képtelen voltam mondani neki, hogy hagyjon békén, mert jól esett, hallgatni a szuszogását és tudni, hogy legalább ő mellettem van, ha már mindenkit elüldözött mellőlem.

   Néha megremegtem, ahogy a nagy forgolódásában hozzámért, de az sem zavart, hisz nem éreztem azt a valamit a szívemben, a gyomromban. Nem voltam a rajongója Sehun egyetlen porcikájának sem, viszont néha magával ragadott a tekintete, esetleg az összkép, amit mutatott magából.

 

'D_oSoo'

   Még megkérdezed? Sehun itt vagyok ebbe a nagy szobában egyedül, anyám már valószínűleg alszik, én meg rettegek a villámlástól, dörgéstől.

   Mindenki elhagyott, te vagy az egyetlen szóval haladj és húzd ide a segged!

    Valójában nem voltam ideges, nem akartam bántani őt, hisz az egyetlen ember, aki mindig ott volt mellettem az tényleg ő volt. Hangosan szusszantam egyet, és tovább folytattam az idétlen játékot a telefonom, az ágyamat már teljesen széttúrtam, a takaró félig lelógott a matracról, ahogy én is. Egy-egy hangosabb dörrenésnél felkaptam a fejem, de megrázva azt csak magamhoz öleltem a párnám.

 

    Alig vártam fél órát, Sehun megcsörgetett én pedig kimentem beengedni. Szótlanok voltunk, csak hallgattuk a hatalmas vihar haragját, levette a cipőjét, a kabátját a szárítóra terítette, míg én öntöttem magamnak egy pohár narancslevet.

    Nem beszéltünk, és pont ezért szerettem Sehun társaságát. Ha tudta, hogy valami bajom van, félek, csalódott vagyok, esetleg ideges nem szólalt meg, kussban volt.  Kint hagyva őt mentem vissza, mezítlábas talpam szinte csattogott a hideg járólapon, de akkor nem érdekelt semmi, csak a meleg ágyamban akartam lenni, és ott rettegni… vele.

   Összegömbölyödve feküdtem az bal oldalamon, az egyik párnámat szorítottam, lehunyt szemekkel vártam Sehun mikor lép már be azon a nyamvadt ajtón.  Viszont nem számítottam rá, hogy egy szál hófehér bokszerben és a haját törölgetve jelenik meg a szobámba és fordítja el a kulcsot a zárban.

    A hátam mögé lépdelt, lassan süppedt a matrac az egyszemélyes ágyam másik felén, majd jéghideg ujjaival a csípőmre simított. A hideget, amit a teste árasztott magából szinte teljesen a bőrömön éreztem, majd nekem nyomta hideg mellkasát, és szorosan húzott magához.

    - Kyungsoo… - Oly' lassan és halkan ejtette ki nevem, hogy beleremegtem. Ajkai lassan érintették a fülemet, kifújt levegője miatt libabőrös lettem, és ha mindez nem lett volna elég bucskázott a gyomrom.

    Nem értettem magam, hirtelen túl sok volt.

    - Hmm? - fordítottam felé a fejem, mire bennem rekedt a levegő. Sosem volt még ilyen közel, szinte éreztem vékony ajkainak érintését enyémen, a jéghideg fuvallatot, ami ajkain indultak el, és végül nálam kötöttek ki. Csillogó szemeibe bámultam, ujjaimmal az övére simítottam, majd megfordultam a másik oldalamra, ezzel teljesen felé fordultam.

 - Vigyázom rád - ölelt át, karját felajánlotta párnaként, én pedig kaptam az alkalmon, leengedtem lábaimat, így közelebb húzódott hozzám, de nem akartam. Túl sok helyen értem hozzá, szinte éreztem a hevesen zakatoló szívét, a kapkodó levegő vételét és nem tudtam mire véljem. Sietett hozzám és kifulladt volna? Netán valami baj van vele, az egészségével?

 - Baj van Sehun? - emelkedtem fel, megtámaszkodtam az alkaromon, míg ő gyorsan megrázta a fejét.

 - Hallottam milyen hevesen ver a szíved és kapkodod a levegőt. Tudod, hogy nekem elmondhatod, a barátod vagyok - nyeltem egyet.

   Remegő ujjakkal simítottam bal, forró arcára, míg torkomban a gombóc megjelent. Sosem voltam ennyire közel hozzá, vonzott a tekintete, amivel a szemeimbe meredt, azok az erek a nyakán, melyek csak arra vártak, hogy valaki érzékien szántson rajta végig, a még kissé nedves mellkasa, amin megcsillant a Hold által beáramlott fény.

   Ajkaimat megnyalva ráztam meg feltűnően a fejem, nem mondhatok ilyeneket a legjobb barátomra. Bár meleg férfinak vallottam magam, sosem gondoltam, hogy minden helyes pasira -ez esetben a legjobb barátomra- képes lennék felizgulni, vagy csak megkívánni, de kudarcot vallottam.

  Valamilyen oknál fogva remegtem felette, meg akartam kóstolni az ajkait és szerettem volna, heves érzéseket kimutatni felé, szó sem volt szerelemről, sokkal inkább vonzott a teste, a külső tulajdonságai, a varázsa.

 - Miattad van - szusszantott egy nagyot, majd lehunyt szemekkel próbált magához közel tartani. Csípőmbe markolt, nem akart elengedni, nem akarta, hogy eltávolodjak tőle, én pedig jó barát voltam, így nem húzódtam el. Helyette nyakába nyomtam az arcom, és mélyen szívtam be édes, de mégis férfiasan markáns illatát.

 - Ne hagyj egyedül Soo, sose engedd, hogy megint egyedül legyek, kérlek.

   Hangja kétségbe esetten csengett, továbbra is a csípőmbe kapaszkodott, ujjaival néha lassan simított végig bőrömön, én pedig remegve és felsóhajtva csúsztattam meztelen lábam az övé közé.

  Forró bőre perzselte az enyémet, zakatoló szíve az enyémmel együtt rohant. Éreztem valamit, valami megmagyarázhatatlant. Valamit, amit nem szabadott volna, a vonzalom elvette az eszem, akartam Sehunnal lenni, akartam az ajkait, a bőrét az enyémen, az illatát a párnámban.

 Őt akartam, minden porcikámmal.

   - Túl sok mindent érzek irántad Hyung.

    A tűz, amely pár pillanattal a mondata előtt még nyaldosta a belsőmet kialudt. Ijedten löktem el magamtól és az ágy másik végébe igyekeztem.

    Nem akartam. Nem volt rá szükségem, nem kellett a szerelme, sem a védelme, a társasága. Magam elé bámultam, csak lestem az alattunk húzódó hófehér paplant, nem akartam elhinni, hogy Sehun kimondta azokat a szavakat, viszont most már tudtam mit miért tett, az elmúlt egy évben. Megértettem a viselkedését; megszakadt a szívem, mikor keserűen elmosolyodott, felállt, majd az íróasztal előtti székhez sétált, felvette a vizes pólóját, majd a nadrágját kezdte el kifordítani, hogy fel tudja venni azt is.

   Én csak megbabonázva néztem a tökéletes mozdulatait, de nem akartam, hogy elmenjen. Ő volt az egyetlen, aki megvédett, neki pedig én voltam az egyetlen, aki sosem hagyta őt cserben. Kétségbe estem, hiába gondoltam azt, hogy nincs rá szükségem, nem volt senki, aki szeretett volna, rajta kívül.

 - Mit csinálsz? - álltam fel kissé bizonytalanul remegő gyomorral. Szorított a mellkasom, úgy éreztem mintha egy pillangókkal teli kalitka lennék, akik arra várnak, hogy végre kiszabaduljanak. Én is ki akartam szabadulni, abból a fojtogató légkörből, amibe keveredtem.

  Sehun előttem állt, kezeivel a saját körmeit piszkálta, amelyen az általa kreált minták foglaltak helyet. Nem zavart, hogy festette őket és apró csíkokat vagy épp pöttyöket firkantott rá, hisz annyira ő volt.

 - Ha most elmész ki fog rám vigyázni? Ki fog melletted lenni? Ki fogja mellőlem elüldözni az embereket, hogy csak egyre figyeljek? Ki fogja a fülembe suttogni, hogy nincs semmi baj? Sehun... ki fogja nekem mondani azt, hogy szeretlek?

  Egy heves széllökés csapta be az ablakot, az ég megdörrent, a földbe csapó fénycsóva pedig elérte nálam, hogy rettegve bújjak Sehun méretes mellkasába. Erősen kapaszkodtam a vizes felsőjébe, és szakadozott légzéssel próbáltam minden félelmemet lecsillapítani.

 - Ha most nem engeded, hogy elmenjek, sosem találsz magad mellé senkit, akit tiszta szívből szerethetnél. Ha most elmegyek talán ma este félni fogsz, de lehet, hogy holnap már Chanyeollal fogsz az ágyban feküdni, és az erősen ölelő karjaiba bújni. Túl sok vagyok neked Kyungsoo, nem lehetek többé önző, nem vallhatok neked szerelmet, ha te nem érzel így.

   Összetörtem. Mellkasomban a pillangók továbbra is a kalitkában repdestek, az erősen meghúzott vonalat már rég átléptem, túl sok mindent tettünk már meg együtt, nem hagyhattam, kicsúszni az ujjaim közül egy gyenge láncszemet.

 - Nem mész sehova!

Hangom ellentmondást nem tűrő volt, elvesztettem minden eddigi gondolatomat, és csak ő volt előttem, a legjobb barátom, akit meg kellett védenem, akinek én jelentettem a menekvést a borzalmas világ elől.

  Ujjaimmal megkerestem felsőjének alját, és egy heves mozdulattal vettem le róla. Arcomba tódult a vérem ezzel teljesen vörössé varázsolva azt, de nem érdekelt, csak az ágyamban akartam őt tudni, azt akartam, hogy ott legyen és vigyázzon rám, átöleljen és megnyugtasson, miszerint nincs semmi baj, ez csak egy kis vihar, holnap jobb lesz.

 - Vetkőzz le és védj meg - léptem el tőle.

 

   Hatalmasat nyeltem, nem akartam elhinni, hogy képes volt összezavarni. Nem akartam ezt érezni, mégis megtörtént, hatással volt rám, kötődtem hozzá, csak magamnak sem vallottam be.

  Kívántam őt, akkor mindenért akartam, nem csak a testét és a sármját. A szívét akartam érezni az enyémmel együtt, a heves kapálózást és a forró sóhajokat. Szükségem volt rá.

 - Kyungsoo - nyalta meg ajkait, mire azok a köcsög pillangók ismét mocorogni kezdtek.

  - Nem lehetne, hogy... Áh mindegy - ejtette vissza a fejét a párnára, míg én felemeltem a fejem, közel hajoltam hozzá és egy lágy mosollyal simítottam nyakára. Hüvelykujjammal simogatni kezdtem selymes, felforrósodott bőrét, majd lehunyt szemekkel suttogtam szinte ajkaira.

 - Mutasd meg nekem a szerelmed!

 

   Éreztem rajta, ahogy megfeszül, és benne reked a levegő, azt hittem meg akar csókolni. Hogy végre teljesen átadja magát az irántam érzett szerelmének, de ő csak hangosan fújta ki a levegőt és megrázta a fejét.

  - Nem akarok többé önző lenni.

  - Nem akarom, hogy annak érezd magad, csak fordíts magad alá, fészkelődj be a lábaim közé, simítsd az ujjaid az arcomra, lassan hajolj az ajkaimra, és add át magad az érzésnek, annak, amit ott legbelül érzel.  Próbálj meg velem játékos lenni, legyünk egy csapat és nyerjünk együtt rendben? - szuszogtam hangosan ajkaira. Érezni akartam őket, azokat a vékony, rózsaszín ajkakat az enyémen, a játékát, a csapatmunkát, őt.

   Nyelt egy hatalmasat, majd óvatosan nyomott maga alá, és azt tette, amit mondtam. Lassan mászott lábaim közé, teljesen hozzám simult, míg én csak remegve markoltam az alattunk lévő takaróba.    Hevesen dübörgő szívvel vártam, hogy ajkait az enyémnek nyomja. Abban a pillanatban engedtem szabadjára a pillangókat, és éhesen kaptam nyakába, és szinte reflexből karoltam át derekát lábammal.

  Ajkaink között szinte pattogott a szikra, a forróság elöntött, Sehun nyálának íze hozzám keveredett, nyelve édesen siklott az enyémre, én pedig felsóhajtva a kellemes érzésre túrtam hajába.

   Lihegve szakadt el ajkaimtól, míg én elengedtem eddig szorongatott tincseit és kinyitottam a szemem, viszont a természet nem nyugodott le.

  Egy újabb fénycsóva, majd pár perccel később ostorcsapásra hasonlító dörrenés. Nyüszögve húztam magamhoz őt, majd megtámasztottam talpaim a matracon.

  - Szerintem játszanunk kell még a vihar ellen, mert vesztettünk - simított lassan derekamra, majd ajkait a nyakamra nyomva lassan vette ajkai közé bőröm, hogy egy kisebbet szívjon rajta, nekem pedig bizseregni kezdjen az alhasam.

 - Túl sok vagy Sehun, és én ennél is többet akarok belőled!